Nógrád Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-26 / 249. szám
1993. október 26., kedd RÉTSÁG ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Páratlan megoldás: közös tulajdonban a tó KÉTBODONY. A község önkormányzata és a helybeli horgászegyesület nemrégiben közös vállalkozásba kezdett: megvásárolták a kétbodonyi horgásztavat. Egy évek óta húzódó huzavona végére tettek pontot ezáltal, hiszen a csodálatos természeti környezetben található állóvíz tulajdonjogát többen is szerették volna megszerezni. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a vásárlásnak különösen az üdülőterület fejlesztése és kialakítása szempontjából van jelentősége. Terveik között szerepel ugyanis a község idegenforgalomba való bekapcsolása, és az adódó lehetőségek kihasználása. Nincs munka, hát tanulnak RÉTSÁG. A városnak valaha volt gimnáziuma, de 1978-ban megszűnt. A környékbeli városok „elszippantották” a tanulóifjúságot, hiszen Vác és Balassagyarmat középiskolái színvonalasabbnak bizonyultak. (Jellemző erre a helyzetre, hogy az idő tájt még Karancslapujtőn is volt gimnázium!) Hozzájárult persze a dologhoz, hogy az osztálylétszámok alacsonyak voltak és a helyben lakók közül is elég sokan eljártak a városból. A rétsági intézmény utolsó két évfolyama Vácra kényszerült bejárni. Rétság tehát középfokú iskola nélkül maradt, de a helyzet nem ennyire sötét. Aki akar, ma is tanulhat helyben: a dolgozók gimnáziuma működik változatlanul. Hetente két alkalommal, hétfőn és szerdán jönnek össze a fiatalabb és korosabb diákok. Az elmúlt időszakokhoz képest csupán annyi a különbség, hogy egyre alacsonyabb a tanulók átlagéletkora. Sokan vannak ugyanis munka nélkül, és szabadidejük hasznos eltöltésére tanulnak. Ami bizonyára nem válik a kárukra, legfeljebb érettségizett állástalanként nem találnak munkát, szaporítva az állástalanok tömegét. Ez azonban nem az iskola hibája. Múltunk emlékei megóvásra várnak Az alsópetényi templom tetején néhány napja ácsok dolgoznak nőné, a község polgármestere. - Rossz állapotban van nemcsak a tető, hanem a fal is, de ennek rendbetételére a pénz sajnos nem lesz elegendő ...- Az önkormányzat is támogatja a felújítási munkát?- Lehetőségeihez mérten igen. A képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta a kivitelezés költségeinek támogatására vonatkozó javaslatot, csak éppen a hozzájárulás mértékéről nem döntött még ... A nézsai temetőben sorba rakva, egymás mellett sorakoznak a régi, évszázados sírkövek. Hasonló kezdeményezéssel találkoztunk már többfelé. Afféle helybeli mini-pantheont alakítanak ki ezáltal, a települések egykori lakóinak emlékére, az ősi sírkövek megóvására. Nos, néhány szépen faragott sírkő árválkodik az alsópetényi templom körül is. Érdemes lenne összegyűjteni és egymás szomszédságában elhelyezni őket. Faragó Zoltán Fotók: Rigó Tibor Kevés a pénz, de van jóakarat ház anyagi lehetőségei is végesek, és sem a helybeli katolikus plébánia, sem pedig a váci egyházmegye nem tud anyagi hozzájárulással segíteni. Kötelességünk viszont törődni múltunk emlékeivel, ezért az önkormányzat vállalta a felújíttatást és annak költségeit. Az erre vonatkozó tervek már elkészültek, és Agó Mátyás, budapesti műemlékvédelmi tervezőmérnök munkáját dicsérik.-Mit lehet tenni pénz nélkül?- Terveink szerint alapítványt hozunk létre a kálvária megmentésére. Minden helybeli lakos és vállalkozó segítségére számítunk, és bízunk abban, hogy nem ok nélkül.. . A szomszédos Alsópetény község temploma is a nézsai plébánia fíliája. A meglehetősen rossz állapotban lévő épület tetőszerkezetének felújítása megkezdődött a közelmúltban.- Elhanyagolt állapotban van a templom, de az Országos Műemléki Felügyelőségtől 1,8 millió forintot kaptunk a tető kijavíttatására - mondta Kis ErNÉZSA. A község kálváriája egyedülálló nevezetesség megyénkben, de lehet, hogy az országban is! A Dunán inneni részben ha minden igaz, egyetlen hasonló van. Mogyoródon. A különbség mindössze annyi, hogy utóbbi állapota viszonylag jó ... A nézsai emberek életében fontos szerepet játszik a vallás, a római katolikus hit, és ezért is örülnének annak, ha újra régi fényében láthatnák a Szent Anna kápolnát és a kálváriát. (Legalábbis az idősebbek. A fiatalabbak koruknál fogva nemigen emlékezhetnek az eredeti állapotokra...)- A munkához minden együtt van, az akarattól kezdve a jószándékig, csak éppen a legfontosabb, a pénz hiányzik ... - mondta Tóth Károly, a község polgármestere. - Sajnos az egyA nézsai kálvária-kápolnában időnként még tartanak misét Az Almásy-kastélyban az utolsó hercegprímásról Mindszenty-emléknap Telefont onerobol KÉTBODONY. A romhányi telefonközponthoz kapcsolódva a kisközséget is bekapcsolták a távhívásos telefonhálózatba. Az önerős telefonfejlesztés azonban egyelőre csak álom. hiszen a bekerülési összeg váratlanul 12 millió forintról 31 millióra növekedett. Az egyeztetések a Matáv Rt.-vel folytatódnak. FELSŐPETÉNY/RÉTSÁG. Ismét megrendezik a tavaly első ízben megtartott Mind- szenty-emléknapot október 30-án a fenti két településen. Az 1992-es rendezvényen többen részt vettek a magyar katolikus egyház vezetői közül: az ünnepi szentmisét dr. Paskai László esztergomi érsek, dr. Keszthelyi Ferenc, váci megyéspüspök, dr. Marosi Izidor, kecskeméti megyéspüspök, illetve Angelo Acerhi, pápai nun- cius koncelebrálták. Megjelentek a megye vezetői és országygyűlési képviselői is. Az akkori rendezvény körülbelül 3000 embert, távolabbi vidékekről érkező zarándokokat, egykori szemtanúkat és résztvevőket, érdeklődő környékbelieket vonzott a helyszínre. Az idei megemlékezés külsőségeiben nem lesz ennyire látványos és nagyszabású, hiszen a meghívott vendégek jóval kevesebben vannak. Ismét megtiszteli a rendezvényt jelenlétével dr. Keszthelyi Ferenc, váci megyéspüspök. Természetesen itt lesz Lórik József, Felsőpe- tény polgármestere, és Bíró Zoltán alezredes, a rétsági Hunyadi János Gépesített Lövészdandár parancsnoka. A megemlékezés programja a következőképpen alakul: 10 órakor a felsőpetényi római katolikus templomban Keszthelyi Ferenc mond szentmisét. Ezután a résztvevők felkeresik Mindszenty József bíboros, hercegprímás fogva tartásának színhelyét, az Almásy-kastélyt, és megkoszorúzzák az épület falán elhelyezett emléktáblát. A program 13 órától Rétsá- gon folytatódik, a lövészdandár laktanyájában. Itt Mindszenty bíboros emlékművénél, és az őt kiszabadító Pallavicini Antal kopjafájánál helyezik el a megemlékezés virágait. - FZ Rétság és környéke Gyorssegély • ALSÓPETÉNY. A község önkormányzata a Gyorssegély Alapítványtól száz darab, alapvető élelmiszereket tartalmazó csomagot kapott. A tízezer forint alatti nyugdíjjal rendelkezők, a gyermeküket egyedül nevelők, illetve a nagycsaládosok részesülnek segélyben. Nemcsak a szétosztás, hanem a kihordás feladata is a képviselő-testület tagjaira vár. Új helyen a patika • BERKENYE. A faluban a közelmúltban új községháza épült, így felszabadult a régi polgármesteri hivatal épülete. Ennek kihasználására a fiókgyógyszertár költözik át ide. A Gyógyszertári Központtól a beruházás elősegítésére ingyenesen kapják a szükséges bútorokat. A közeljövőben az új intézmény hetente háromszor tart nyitva, a körzeti orvosi rendelés idejéhez igazodva. Falumunkában • KÉTBODONY. A községben befejeződött a korábban lebontásra ítélt művelődési ház külső felújítása. A falumunkában folyó, alig néhány hete megkezdett beruházás során a belső munkákat az őszi-téli hónapok alatt végzik el. Holnapi számunkban „Pásztó és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó Megtalálták a község régi pecsétjét Szátokon szakképzetlen az állástalanok többsége Kistelepülés nagy gondokkal FELSŐPETÉNY. Napjainkban számos nógrádi település régi címere és pecsétje születik újjá, sok helyen abból a célból, hogy ismét használatba vegyék. A régiségek átmentésének legújabb hulláma ezt a községet is megérintette. A Magyar Országos Levéltár gyűjteményében ugyanis megtalálták az 1842-ben készült pecsétet, melyen a következő motívumok láthatók: zárt mező közepében három ág, mellette élével kifelé egy ekevas, jobbra - élével befelé - a csoroszlya. A körirat pedig: „Felső Petényi Község 1842.”- A munkaügyi kirendeltség adatai szerint 66 szátoki lakos van pillanatnyilag állás nélkül - mondta Patterman József, a község jegyzője.- Közülük hányán kapják már a munkanélküliek jövedelempótló támogatását?- Most éppen 32-en, de a helyzet a közeljövőben nyilvánvaló, hogy romlani fog ... Az az igazság, hogy munkahely korábban is meglehetősen szűkösen akadt a községben. Helyben legfeljebb a fűrészüzem, a nevelőotthon és az általános iskola tudott néhány embert foglalkoztatni. Régebben azért a környéken akadt munkahely, hiszen „nagyüzemben” termelt a romhányi kerámiagyár és elég jól működött a termelő- szövetkezet is. Ezek viszont kivétel nélkül tönkrementek egy-két év alatt...- A szátokiak ezek szerint ingáztak is, akárcsak a rétsági körzet más falvainak lakosai.- Természetesen voltak olyanok is, akik Budapestre, Vácra jártak dolgozni. Ezek valamivel stabilabb munkahelyek lettek volna, ha elsőként nem a vidékieket építik le, akiknek pluszköltségként a közlekedési hozzájárulását is ki kell fizetni.-Milyenek az elhelyezkedés lehetőségei pillanatnyilag?- Sokszorosan szerencsétlen a falu! Most éppen 29,5 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami messze meghaladja Rétság vonzáskörzetének átlagát. Innen ugyanis sokkal rosszabb a közlekedés Budapest és más városok felé, mint a körzet más településeiről. Hozzájárult persze az áldatlan állapot kialakulásához, hogy sajnálatos módon nagyon magas a szakképzetlenek aránya a településen! Nos, ami az elhelyezkedés kérdését illeti, eddig egyetlen főt sem tudtunk munkába állítani. Sok embernek persze a hozzáállásával is baj van ...- Átképzésekben részt vesznek a helybeli állástalanok?- Sok szátoki munkanélkülinek a nyolc általános iskolai végzettsége sincs meg, tehát tanulni sincs semmi esélye ... Eredménynek tekinthető azonban, hogy a szűkös anyagi lehetőségek ellenére egyetlen munkanélküli sem maradt ellátatlanul. Az önkormányzat eddig 850 ezer forintot fizetett ki jövedelempótló támogatás címén. Ez bizony nagyon sok, de a pénz felét vissza fogjuk kapni a költségvetésből... (FZ) Új utakon járnak majd Alsópetényben megkezdődött az eddig burkolat nélküli Akácfa utca aszfaltozása. A közúti igazgatóság balassagyarmati kirendeltségének szakemberei által végzett munka kétmillió forintjába kerül az önkormányzatnak. Fotó: Gyurkó Péter „Japán hitelből” cukrászda Vállalkozni fiatalon is lehet NÓGRÁD. A községben két héttel ezelőtt kezdte meg működését egy új cukrászda. A kezdő vállalkozók nehézségeiről a fiatal tulajdonos, Zima Tünde beszélt. . — Túl nagy illetlenség megkérdezni, hogy hány éves?- Nemrégiben voltam húsz.- Hol tanulta a mesterséget? Cukrász a foglalkozása?- Budapesten tanultam, oda jártam iskolába. Előbb szakács lettem, majd kitanultam a cukrász szakmát is. Mivel egyébként is nógrádi születésű vagyok, az iskola elvégzése után hazajöttem a szüléimhez.- A cukrászda indítása nem ütközött nehézségekbe?- Az ÁNTSZ előírásai nagyon szigorúak, a cukrászdán belül - ami egy teljesen új épület - rengeteg kisebb helyiséget kellett kialakítani. így külön van tojásmosó, férfi és női mosdó, személyzeti mosdó ...- Honnan volt tőkéje egy ekkora beruházáshoz?- Családi vállalkozás ez tulajdonképpen. Az édesapám szinte mindent megcsinált az építkezésen, de természetesen kölcsönt is kellett felvennünk. A pontos nevét nem tudom, itthon csak „japán hitel”-ként emlegettük, és állítólag vendéglátásra nem nagyon adták ... Ha minden igaz, mi azért kaptuk Zima Tünde cukrász RT meg mégis, mert szeszes italt nem árusítunk. Egyébként néhány vendégeknél ez utóbbi tény igazi csalódást okoz ...- Kikből kerül ki a vevőkör?-Főleg a gyerekekből! De kész árut fogok szállítani Berkenyére és Diósjenőre is, az élelmiszerüzletbe. Hétvégéken egyébként jóval nagyobb a forgalom. Olyankor előfordul, hogy nem sikerül annyi krémest készíteni, amennyi elfogyna ...