Nógrád Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-26 / 249. szám
2 KÜLFÖLD 1993. október 26., kedd Kérdőjelek Lengyel „lány”, magyar „meny”? Akkor hát elesett-e Varsó Európa politikai „ csataterén ”? A kérdés — a londoni külügyminisztérium illetékesének nyilatkozata szerint — ' akkor vetődött fel, amikor a Fidesz elnöke Douglas Hurd angol külügyminiszterrel találkozott. A beszélgetés során — hangzott a londoni információ — Orbán F/Uor utalt arra: ha a nyugati támogatás nem elég erős, akkor a reform nehézségei miatt Magyarországon is bekövetkezhet olyan baloldali visszaesés, mint Lengyelországban. Erre az volt a válasz, hogy a brit kormány a lengyel választási eredményt nem tekinti” visszaesésnek”. Vagyis a szigetország kormánya nem minősíti „bukott országnak” Lengyelországot azért, mert Pawlak parasztpárti miniszterelnökkel az élen csaknem kétharmados parlamenti többséggel bíró baloldali kormányzat került hatalomra. S mi a helyzet Budapesttel? Az angol külügyminisztérium véleménye erről is figyelmet érdemlően kiegyensúlyozott. Mert miként igaz a lengyelekre, hogy „nem az a lényeg, hol erednek az új kormány gyökerei, hanem az, hogy elkötelezett a reform mellett”, akként „ugyanez lesz az együttműködés próbája bármilyen új magyar kormánnyal is”. Mert „a brit kormány a demokráciát támogatja Magyarországon”. Lehet, hogy az angolok ebből kiindulva a szélsőségesen hisztérikus választásoktól óvnak minket, mert éppen azok zavarhatnák meg nálunk a demokráciát?M'mtha azt remélnék a csatorna túlpartján, hogy a lengyel „lány” esetét nem érti félre a magyar „meny”. Kocsis Tamás Ferenczy Europress Nagy a várakozás Christopher kievi látogatása előtt Az ukránok ratifikálnák a START-1 szerződést Az ukrán vezetés azt reméli Warren Christopher kievi tárgyalásaitól, hogy azokon a gazdasági együttműködésé lesz a főszerep, noha tisztában vannak azzal, hogy elkerülhetetlen a vitatott leszerelési nézeteltérések tisztázása. Kievi külügyi források szerint nem kizárt továbbá, hogy végső döntés születik Leonyid Kravcsuk ukrán elnök decemberre tervezett washingtoni útjáról, illetve elvi egyezségre jutnak Bili Clinton tavaszi ukrajnai látogatásával kapcsolatban. Az általános kievi bizakodással egyidejűleg jelentős hangsúlyeltolódás is érzékelhető az egyes kormányzati politikusok nyilatkozataiban. Ivan Pljuscs parlamenti elnök a múlt héten érkezett új kievi amerikai nagykövet előtt azt hangoztatta: a kievi törvényhozás már az idén ratifikálná a START-1 szerződést, amennyiben ukrán-orosz- amerikai egyeztető tárgyalások után megszületne az Ukrajna által oly sokszor követelt politikai garanciarendszer az elszállított atomfegyverek ügyében. Dimitrov Pavlicsko, a parlament külügyi bizottságának elnöke, elismerve a fenti garancia jelentőségét, ugyanakkor keményebb hangot ütött meg. Azt mondta, hogy semmiképpen sem kívánnak belemenni az amerikai diktátumokba. — Az amerikaiak az Egyesült Államokban akaiják megsemmisíteni a tőlünk kivitt rakétákat, így a politikai haszon mellett új munkahelyeket is teremthetnek. Ezt nem engedhetjük meg — hangoztatta. Figyelmeztetett egyúttal: Fehéroroszországgal ellentétben Ukrajna egyelőre bizonyosan nem kíván csatlakozni az atomsorompó-egyezmény- hez, és erre sem Oroszország, sem az Egyesült Államok nem képes rábírni a most hatalmon levő ukrán vezetést. — Christophemek meg kell értenie, hogy önző északi szomszédunk van. Oroszország csak magára gondol, ha pedig ott nem lesz demokrácia, nem hagynak fel a birodalmi álmokkal, akkor ne várják tőlünk, hogy megváltoztatjuk álláspontunkat — fűzte hozzá a politikus. Hét emeletet zuhant az ötéves kisfiú Csontja se törött Csodával határos módon élte túl az Egyesült Államokban egy ötesztendős kisfiú, hogy egy hetedik emeleti lakás ablakából a mélybe zuhant. A gyermeknek egyetlen csontja sem törött el, s testén külső sérüléseknek sincs nyoma, deazor- vosok szerint feltehetően komoly belső sérüléseket szenvedett. A fiúcska mindenesetre tíz órával a baleset után már éhes volt, s a reggelijét követelte. Az IRA újabb merénylete Megrongálódott a vasúti pálya Az ír Köztársasági Hadsereg által elhelyezett pokolgép robbant vasárnap este a Londontól nyugatra lévő Reading pályaudvarának szomszédságában. A merénylet következtében senki nem sérült meg, de a fővárost a nyugati országrésszel összekötő vasúti közlekedésben komoly fennakadások adódtak a vasúti pálya megrongálódása miatt — közölte a brit rendőrség. A katolikus terrorszervezet egy órával a robbanás előtt figyelmeztetett a merényletre, a vasútállomást kiürítették. Nagy erejű lehetett a robbanószerkezet, mivel a robbanást az egész városban hallani lehetett, s néhány épület falai megremegtek — írta az AFP szemtanúkra hivatkozva. Előzőleg a jelentős vasúti csomópontnak számító Reading pályaudvarának mosdójában és a közeli Basingstoke-ban sikerült egy-egy pokolgépet hatástalanítani. Merénylettől tartva a londoni Waterloo pályaudvart is le kellett zárni több órára, és további pokolgépekre utaló jelzések történtek a fővárostól délre lévő Guilfordban is. Egyelőre nem tudni, hogy valamennyi merényletkísérlet hátterében az IRÁ áll-e. Román közvélemény:-»■g i • •• múlt es jovo Grúzia Előrenyomulnak a kormányerők A grúz kormányerők Abasa városának elfoglalása után hétfőn hajnalban folytatták az előrenyomulást Szenaki irányában. Az orosz rádió reggeli jelentésében emlékeztetett rá, hogy a város elfoglalása esetén szabaddá válik az út Zviad Gamszahurdia híveinek központja, Zugdidi felé. A katonai forrásokra hivatkozó jelentés szerint Poti városát változatlanul a Vahtang Kobalija parancsnoksága alatt álló zvia- dista erők ellenőrzik. A város visszafoglalását nehezíti, hogy Kobalija embereinek kezén van a város melletti folyón át vezető híd, így az oldalirányú támadáshoz előbb el kell foglalni Szena- kit. Az NTV kereskedelmi tévé Itogi (Mérleg) című vasárnap éjszakai műsorában elhangzott, hogy a grúz kormánycsapatok hét végi harci sikereiben nem kis szerepet játszottak a Dzsaba Jo- szelianivezette Mhedrioni félkatonai szervezet alakulatai, ami azt jelzi, hogy a közös ellenség, Zviad Gamszahurdia elleni harc idejére Sevardnadzeés Joszeliani félretette ellentéteit. A műsor kommentárja szerint Oroszország a konfliktusban mindenképpen Sevardnadze oldalán áll, még akkor is, ha az orosz tábornokok ellenszenvvel viseltetnek az orosz katonai pozíciókat Gorbacsov külügyminisztereként feladó Sevardnadze iránt. Sevardnadze támogatásának legfőbb oka a kommentár szerint abban keresendő, hogy az orosz kisebbséget elnöksége idején hátrányos megkülönböztetésben részesítő Gamszahurdia hatalomba való visszatérése veszélyeztetné Moszkva érdekeit. Fegyverviselő román képviselők Sok román parlamenti képviselő rendszeresen visel lőfegyvert — adta hírül a Reuter az Eveni- mentul Zilei című bukaresti lap csütörtöki jelentését ismertetve. A jelentésből kiderül, hogy a bukaresti parlament 484 képviselője közül 86 élt a képviselőket megillető joggal, hogy önvédelmi fegyver viselésére engedélyt szerezzen be. Az Evenimentul Zilei szerint az eddig nyüvántartásba vett, fegyverviselési engedéllyel rendelkező parlamenti képviselők közül a legtöbben a nacionalista Nagy Románia Párt tagjai. A Hazafias Unió a legerősebb Lefoglalt bosnyák helikopterek Horvát menekültek vasárnap lefoglaltak két bosnyák katonai helikoptert, amelyek sérült muzulmánokat szállítottak volna közép-boszniai kórházba egy Mostarhoz közeli városból — közölték ENSZ-források. A Reuter hírügynökség jelentése szerint a két helikopter a délnyugat-boszniai Medjugorjé- ban landolt, a horvát határ mellett, ahonnan a pilóták mintegy 60 sebesült muzulmánt szándékoztak az ország belsejébe szállítani. A helikoptereket horvát menekültek akadályozták meg a felszállásban. A helikopterfoglalók a gépek elengedéséért boszniai városokban fogva tartott rokonaik szabadon bocsátását követelik — álh'totta a horvát rádió. Válaszul a horvát akcióra, a bosnyák erők bejelentették, hogy mindaddig leállítják a sebesültek megállapodás szerinti cseréjét, amíg a horvátok vissza nem szolgáltatják a két helikoptert. Liechtensteinben a vasárnap tartott általános választásokon a centrista Hazafias Unió 13 helyet szerzett a 25 fős parlamentben, s ezzel ismét a törvényhozás legerősebb pártja lett. Legfőbb riválisa, a Haladó Polgári Párt 11 mandátumhoz jutott. A részvételi arány 90 százalékos volt, annak ellenére, hogy az idén februárban már tartottak választásokat. Akkor a Haladó Polgári Párt 12 mandátumot tudhatott magáénak, eggyel többet, mint a Hazafias Unió. Az alig több mint hét hónapja megválasztott parlamentet II. János Ádám herceg, a fejedelemség uralkodója oszlatta fel, s azért írt ki új választásokat, mert nem volt hajlandó nyomós indok nélkül Markus Büchel előző kormányfőt leváltani, aki ellen saját pártja terjesztett be bizalmatlan- sági indítványt. Összevonják az Amerika Hangja, a Szabad Európa és a Szabadság rádiókat A helyes irányban... A helyes irányba tett lépésnek minősítette a The New York Times szombati szerkesztőségi cikke azt, hogy az amerikai szenátus külügyi bizottsága jóváhagyta az Amerika Hangja összevonását a Szabad Európa és a Szabadság Rádióval. A lap szerint két fontos előny is származik az összevonásból. Egyfelől megszüntethetők lesznek a felesleges átfedések, vagyis pénz takarítható meg. Másfelől a „kibővített” Amerika Hangja talán hasonló — vagy megközelítőleg hasonló — függetlenséget élvezhet majd a politikai beavatkozásoktól, mint most a Szabad Európa és a Szabadság adó. (A cikk megemlíti, hogy az utóbbi két rádió munkatársait nem a szövetségi kormány fizeti, mint ahogy tevékenységét is önálló, független testület irányítja, nem predig a kormány tájékoztatási ügynöksége, az USIA.) Az átalakításra vonatkozó terv szerint az összevont rádió felügyeleti szervét egy kétpárti igazgatótanács látná el, amelyben az USIA igazgatójának, Joseph Duffey-nek csak egy szavazata volna. Az elképzelés haragos tiltakozást váltott ki Joseph Biden demokrata párti szenátorból, aki úgy véli, hogy az összevonás alá fogja ásni a Szabad Európa és a Szabadság Rádió munkatársainak újságírói hitelét, ha felkerülnek a kormány fizetési listájára. Ez predig a hallgatóság esetleges megcsappanásához vezethet, véli a szenátor. Szó ami szó, igaza van... Joseph Duffey-ra vár a feladat, hogy nagyobb mozgási teret vájjon ki az újságírás és a kormány között — írta a The New York Times. Végezetül kiemelte, hogy a hiteles rádióadások iránti igényt mi sem támasztja alá jobban, mint az oroszországi válság, amelynek egyik eleme, hogy Borisz Jelcin betiltotta az ellenzéki laptok egy részét. — A Szabad Európa és a Szabadság Rádió munkájára tehát még igenis szükség van — írta a lap. (MTI) Neonácik: Pénzük van, és várják az új Führert Románia lakóinak 35 százaléka érzi úgy, hogy élete jobb, 7 százaléka pedig, hogy sokkal jobb lett a korábbihoz képest az 1989. decemberi fordulat nyomán. Viszont ugyancsak 35 százalékuk szerint az élet most kevésbé jó, 22 százalék szerint pedig éppenséggel sokkal rosszabbá vált — tűnik ki az IRSOP román közvélemény-kutató intézet reprezentatív, 1056 személy megkérdezése alapján a közelmúltban készült felméréséből, amelynek eredményét nemrégiben tette közzé a megrendelő, a Rompres hírügynökség. A felmérés szerint él még a nosztalgia a múlt bizonyos előnyei iránt, és széles körű az aggodalom a jövőt, elsősorban az életbe lépett árreform várható következményeit illetően, ugyanakkor a szakszervezetek konfrontációs stratégiája sem népszerű. A nyugalom és a rend 20 százalékkal az első a múlt ama vonásai közül, amelyek a maival ösz- szehasonlítva jobban tetszettek az embereknek, majd az olcsóbb élet, a munkahely, a holnap biztonsága következik a felsorolásban. Ä legellenszenvesebb vonások között az első helyen a szabadság hiánya és a hazugság szerepelt (44 százalék), a másodikon a hiány és a szegénység (31 százalék). Ä félelmet csak 7 százalék említette. E fejezet tükörképeként jelenleg az emberek a szabadságot becsülik a legjobban (42 százalék), ezt követi az áruválaszték bősége (23 százalék), de az elért életszínvonalat csak 9 százalék értékeli nagyra. Ezután a következik a föld felosztása (7 százalék), majd csak az ötödik helyen maga a demokrácia (5 százalék). Ä negatív jelenségek között az első helyen a drágaság, az életszínvonal alakulása áll (33 százalék), ezt követi a korrupció (17 százalék) és a politikai élet romlottsága (12 százalék). A munka- nélküliség és annak veszélye csak ezután következik 10 százalékkal, míg 7 százalékkal szerepel az emberi kapcsolatok romlása, hattal a holnap bizonytalansága, és csupán öttel a bűnözés. A jövőt illetően a felmérés résztvevőinek alig négy százaléka mondta, hogy meggyőződése szerint a dolgok jó irányban mennek, 45 százaléka vélte hasonlóan, de meggyőződésének említése nélkül. 33 százalék úgy foglalt állást, hogy a dolgok rossz irányba mennek, 11 százalék meg éppenséggel mély meggyőződésének nevezte ezt. Az élet- színvonalat illetően a megkérdezettek 53 százaléka félt kissé vagy nagyon attól, hogy mit hoz a holnap, 47 százalékuk vélte úgy, hogy egyáltalán nincs vagy nemigen van mitől tartania. Az ártámogatások május elsejével való megszüntetésével kapcsolatban a megkérdezettek 7 százaléka volt biztos, és 42 százaléka bízott abban, hogy megbirkózik ezzel. A kormány reformprogramja által megkövetelt áldozatokkal öt százalék értett egyet teljesen, 47 százalék nagyjából, 46 százalék pedig ki- sebb-nagyobb mértékben ellenezte őket. A hivatalos hírügynökség által rendelt felmérésben elhangzott egy kérdés arról is, hogy mi lenne a legjobb megoldás az életszínvonal növelésére. A válaszlehetőségek közül 40 százalék értett egyet azzal, hogy a több munka, 23 jelölte meg a kormány jobb gazdaságpolitikáját, mint opciót, 18 százalék a privatizálás és a magánkezdeményezés erőteljesebb ösztönzését — és csak 3 százalék mondott igent az IRSOP által megkérdezettek közül arra, hogy a sztrájkok és tüntetések kényszeríthetik rá a kormányt a helyzet javítására. (A felmérésekből csak részadatokat idéztünk, ezért nem áll össze a száz százalék az egyes kérdéseknél.) A 26 esztendős fiatalember felső kaiján még ott éktelenkedik a birodalmi sast ábrázoló tetoválás, de a lekopaszított bőrfejű külső már a múlté. A dús, szőke haj ápolt megjelenést kölcsönöz, a lányok jóképűnek mondják. Ingo Hasselbach azt szeretné, hogy higgyenek legbensőbb átváltozásában is, ezért írta meg 160 oldalas, az előjegyzések számából következően nagy kelendőségre számító könyvét, amelynek címe: „A leszámolás”. Alatta pedig a sokatmondó alcím: „Egy neonáci kiszáll...” Ingo „kádergyerek” volt az NDK-ban, apja az állampárt tagja, s jó nevű újságíró. A fiú egyszerre lázadt a rendszer, a társadalom, a család ellen. A felsőis- kolai tanulmányok helyett így lett kőművestanuló, majd öt hónapig börtönlakó. Húszévesen, 1987-ben, némi sörrel erősítve magát, kiabált a berlini utcán: „A falnak el kell tűnnie”. A tárgyaláson szélsőjobboldali eszméket nyilvánított, mert mint könyvében írja: úgy gondolta, hogy ily módon tiltakozhat a leginkább az NDK „baloldali” ideológiája ellen. Ezzel előkelő helyre került az állambiztonság, a Stasi 800-as listáján, ahol a jobboldali ellenségek szerepeltek... Amikor a fal valóban ledőlt, s bekövetkezett a fordulat, Ingo Hasselbach új „családot” talált magának a neonáci szervezetben, s új „apát” a Nyugatról Keletre átlátogató, a szélsőjobboldali fiatalokra rendkívüli hatást gyakorló Michael Kühnen személyében. Megalakították a Nemzeti Alternatívát, s a keletberlini Lichtenberg kerületben, a Weltlingstrasse 122. alatt törvénytelenül elfoglaltak egy ötemeletes házat, ahol propagandaközpontot rendeztek be. Kühnen közben meghalt, s Hasselbach barátságot kötött Winfried Bonengeld rendezővel, aki jó értelemben befolyásolta. A több hónapon át tartó belső változási folyamat döntő pillanata volt, amikor Mölln-ben a neonácik török asszonyokat s gyermekeket gyújtottak fel. A fiatalember elszörnyedve tapasztalta: volt, aki örömét fejezte ki a gyilkosságok láttán és hallatán... A keletnémet neonáci vezető kiszállt, de sokan maradtak. Hasselbach, aki belülről ismerhette meg őket, veszélyességüket hangoztatja, mert úgy látja, mind nagyobb a készség az erőszak alkalmazására. Tudomása szerint Berlin környékén is találhatók titkos fegyverraktárak, s vannak, akik képesek házilagos pokolgépek előállítására. „Felépülhet a RAF (Vörös Frakció Hadsereg — az ultrabalos terrorszervezet) jobboldali megfelelője” — mondja. Várják az új Führert. A neonácik — ezt is Hasselbach állítja — nem szenvednek pénzzavarban. Sokan érdeklődnek a szervezetek számlaszáma iránt, s akadt orvos és ügyvéd, aki ha nem is saját nevén, de öt számjegyű összeget utalt át... Ferenczy Europress