Nógrád Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-18 / 243. szám
4 POSTÁNKBÓL - MEGYEI KÖRKÉP 1993. október 18., hétfő Sóshartyáni köszönőlevél Összefognak az idősek A Nógrád Megyei Hírlap hasábjain keresztül szeretném kö- szönetemet kifejezni a Sóshar- tyán községben 1993. október 10-én megrendezett és jól sikerült idősek találkozójának megszervezéséért és megrendezéséért az érintetteknek: a polgár- mesteri hivatalnak és a műsort adó közreműködőknek. Bizony idős korban jólesik még egy szép szó is, hát még a figyelmesség. Érezzük, hogy törődnek velünk és gondolnak ránk, idősekre. Ne vegyék elfogultságnak, de van még, akinek meg szeretném köszönni a kedvességét. Az idősek napköziotthonának vezetőjének, Sirkó Andrásnénak - Tímeának. Köszönjük a sok-sok felejthetetlen kirándulást, üdülést. És nem utolsó sorban azt a sok kedvességet és gondoskodást, amit tőle kaptunk. Hogy közösségünk gyarapodjon, kérem a magányosokat és időseket, jöjjenek hozzánk. Meglátják, milyen jó a mi kis napköziotthonunkba bejárni. özv.Raffai Józsefné Sóshartyán A Nógrád Volán buszát más vezette A Nógrád Megyei Hírlap 1993. október 11-i számának 4. oldalán megjelent „Már a Volánnál is betette lábát a maffia.. ?” című írás elolvasása után az alábbiakat kérném közölni lapjukban: Az említett cikkben szereplő HU 44-19 frsz-ú autóbusz nem a Nógrád Volán Rt. tulajdona, így értelemszerűen a kifogásolt viselkedésű autóbuszvezető sem a mi alkalmazottunk, így természetesen attól elhatároljuk magunkat. A cikkben közölt járatot a Volánbusz Rt. üzemelteti. Horváth József Nógrád Volán Rt. vezérigazgató A bűnözés a jövő század kihívása? Ezt a kérdést tette fel a Budapesten megrendezett XI. nemzetközi kriminológiai konferencia, amelyen 57 ország kriminológusai, büntető jogászai, rendőrei keresték a választ arra, hogy melyek azok a tényezők, amelyek ,a bűnözést kiváltják, és hogyan lehetne hatékonyan fellépni a bűnözéssel szemben. A bűnözés a közhiedelemmel szemben nemcsak a szegény, vagy elszegényedő országokban terjed. A fejlettebb és gazdagabb Nyugaton is egyre nagyobb erőkkel veszi fel a rendőrség a küzdelmet a bűnözéssel szemben. A szegénység azonban önmagában senkit nem tesz bűnözővé, hiszen a bűnözés - egyes elméletek szerint - választás eredménye: választásé a súlyos vagy kevésbé súlyos bűn és a nem bűn között. Ezt a választást a szegénységen kívül egyéb tényezők is motiválják. A növekvő munkanélküliség nemcsak az elszegényedésben játszik szerepet, hanem azért is veszélyeket rejt magában, mivel a munkanélküliek körülbelül háromnegyed része fiatal felnőtt. Ez a réteg pedig fokozottan veszélyeztetett a bűnelkövetés szempontjából. A bűnözésnek a gazdasági- szociális okain kívül társadalomlélektani tényezői is vannak. Gyakran mondják, hogy az új rendszer lényegében a régi rendszer tagadásaként jött létre, ami egyfajta negatív értékítélet kialakulását is magával hozta. Hiányoznak az új erkölcsi normák. A bűnözővé válásnak természetesen bizonyos részben pszichológiai aspektusai is vannak. A bűnöző önző, magamutogató személyiség, aki képtelen magát beleélni más helyzetébe. Gyakran túlbecsüli saját magát, és környezete fontosságát, és céljai érdekében még a személyes kapcsolatait is feláldozza. A bűnöző nem szorong, és nem tanul semmiből. A szociális körülmények, a rossz gazdasági helyzet, a munkanélküliség szerepet játszik abban, hogy az elkövetett bűn- cselekmények körülbelül 80 százaléka az utóbbi néhány évben vagyon elleni bűncselekmény. Magyarországon az előzetes becslések szerint egészen a következő évezred első évtizede végéig növekedni fog a bűnözés. Jelenleg minden ötödik ember, minden huszadik család válik bűncselekmény által érintetté. Meg kell tanulnunk együtt élni a bűnözéssel, de nem szabad elfogadni azt. Dr. Baranyi Teodóra ügyész Pásztó Elismerő szavak Magyarnándorból Köszönjük, hogy a magyar- nándori Ipoly - közös magyar-szlovák útkeresés regionális kiállítás és vásár sikerét támogatásukkal emelték, ezzel is elősegítve a két szomszédos ország népei között kibontakozó kedvező és eredményes kapcsolatok elősegítését. Reméljük, hogy az esetleg előforduló gyakorlatlanságunkból eredő - hibáink ellenére is kedvező összkép alakult ki önben és ez a soron következő regionális rendezvényünk támogatásában is megnyilvánul. Eddigi tapasztalatainkat felhasználva ígérjük, hogy a következő regionális kiállítás és vásár rendezése során még több figyelmet fordítunk, valamennyi kedves támogatónkra. Ismételten megköszönjük megjelenésüket, támogatásukat, s szeretettel hívjuk és várjuk önöket következő, hasonló rendezvényünkre. Sándor István Magyamándor polgármester Olvasóink kérdezték - jogászunk válaszol A bírósági végrehajtásról Jogerős bírósági ítélet kötelezte á volt férjet arra, hogy az elvált feleség részére jelentős értékű ingóságot természetben adjon ki. A volt feleség állítása szerint az elvált férj újabb kapcsolatot létesített, és élettársával együtt költekező életmódot folytatnak, melynek anyagi alapját részben úgy teremtik meg, hogy az elvált feleségnek juttatott tárgyak nagy részét elidegenítik, nagyobb részben eladják. Mi a teendője, - hogy mentse ami még menthető - kérdezi olvasónk? Kérheti-e, hogy büntessék meg az értékeket elherdáló volt férjet és élettársát? A volt közös személygépkocsit idegen helyen tárolják, mintha már azt is eladták volna. Ami érték még megmaradt, arra azt állítják, hogy az élettárs tulajdona. A bírósági jogerős ítéletnek gyakorlati jelentőségét az adja, hogy ha a kötelezett a megadott határidőn belül nem tesz eleget a határozati marasztalásnak, a jogosult bírósági végrehajtást kérhet. A végrehajtás tehát a törvény érvényesülésének és az ítélet erejének a biztosítéka. A bírósági végrehajtás szabályait az 1979. évi 18. számú törvényerejű rendelet (rövidítve Vht.) tartalmazza. Olvasónk is kérheti a bírósági végrehajtást - jogi szóhasználattal élve a „végrehajtási lap” kiállítását, mellyel a bíróság elrendeli, a végrehajtói iroda pedig foganatosítja a végrehajtást. A végrehajtási eljárás során a bírósági végrehajtó az adós lakását és az egyéb helyiségeit, s benne a vagyontárgyakat megtekintheti, sőt ha az szükséges, az adós lezárt helyiségét is felnyithatja, s esetleges ellenszegülés esetén még a rendőrség közreműködését is igénybe veheti. A bírósági végrehajtó a helyszínen foglalási jegyzőkönyvet készít, melynek során a lefoglalt ingóságok értékét - ha ezt az ítélet nem tartalmazza - becsléssel megállapítja. A lefoglalt ingóságokat — amíg nem szállítják el - az adós köteles gondosan megőrizni. Azok elhasználása, megsemmisítése, elidegenítése vagy a végrehajtás alól más módon való elvonása bűncselekményt képez. Ha az ítélet tartalmazza, vagy egyéb módon adat merül fel arra, hogy az adósnak gépjárműve is van, de az adós lakásának közelében nem található meg és nem is hajlandó annak Hollétét feltárni, a végrehajtó megkeresésére a rendőrség felhívja az adóst, hogy a megjelölt helyen és időben jelenjék meg a gépjárművel. A rendőrség erről értesíti a végrehajtót, aki a megjelölt helyen és időben a gépjárművet lefoglalhatja. Tehát van mód és lehetőség arra, hogy a végrehajtás alól elvonni szándékozott gépjármű is végrehajtható legyen. Ha harmadik személy - jelen esetben az élettárs - arra hivatkozik, hogy a lefoglalt ingóságok valamelyike az ő tulajdona, azt neki kell bizonyítania. Hazánkban „adósak börtöne” nincs, személy elleni végrehajtás nem teljesíthető. A 14/1979./IX.17./IM.SZ. rendelet szerint végrehajtás tárgya csak vagyontárgy lehet. (Munkabér, járandóság, követelés, ingóság, ingatlan.) Dr. Verebélyi Réti Zoltán emlékezett a volt pályatársra, Farkas András festőművészre Sok balassagyarmati lokálpatrióta jelent meg a kiállítás megnyitóján Emléknap Balassagyarmaton Kratochwill Mimi leplezte le az emléktáblát Él az, akire emlékeznek. Balassagyarmat hű fiaira, nagy művészeire emlékezett október 16-án. Az emlékezések délelőtt a Palóc Múzeumban kezdődtek Szabó Vladimír életműkiállításán. Itt dr. Németh György polgármester mondott ünnepi köszöntőt, s Emberné Nóti Anikó (zongora), Dobai Szabolcs (hegedű), Tibay András (próza) működött közre. Ezután leplezte le Kratochwill Mimi a város nagy szülöttének emléktábláját, Marton László alkotását a művész özvegye, Szabó Vladi- mírné Schmolka Agnes jelenlétében az Ady Endre út 8. szám alatt. Délután a temetőben Horváth Endre, Jánossy Ferenc és Farkas András sírjára helyeztek koszorút. Emlékeztek még e napon Jeszenszky Kálmán alp- lébánosra is. R. Tóth Sándor felvételei Megkoszorúzták Horváth Endre sírját is A civil szervezetek önvédelme (Folytatás az 1. oldalról) léptek fel a civil szervezetek, nagyrészt sikerrel. A szakmai szerveződések is elkezdődtek: orvosok, mérnökök, pedagógusok kamaráikon, szakszervezeteiken keresztül vették kezükbe sorsuk alakítását. Napjainkban egyre-másra hozzák létre az alapítványokat, melyek nélkül a helyi társadalmak hovatovább már képtelenek volnának működni. Égy ideig az állam „szerette” az alapítványokat, de mostanra megindult a korláto- zódásuk. A politológus a továbbiakban arra hívta fel a figyelmet, hogy a civil szervezetek anyagilag magukra maradtak. A lakosság mind kevesebb pénzt tud ilyen célra áldozni, s a nyugati tőke is mind inkább elzárkózik. Kelet- Európa érdektelenné vált az Európai Közösség számára, lekerültünk a megmentendők listájáról. Márpedig a civil szervezetekre minden korábbinál nagyobb szükség van. Az állam kivonul a szociális és egészség- ügyi területről, a munkanélküliséget képtelen kezelni, a köz- biztonságot garantálni. Sajnálatos módon a szolidaritás, a másoknak való segítség- nyújtás mérséklődik társadalmunkban, úgyszólván kizárólag önerejükre támaszkodhatnak a családok, közösségek, régiók. A döntéshozók egyes országrészeket „leírnak”; e a területek kevés pénzt kapnak például a telefon-, az út-, a csatornahálózat bővítésére. Nógrád megye is ilyen rossz megítélésű. A változást kierőszakoló úgynevezett nyomáscsoporti szerveződésért sokat tehetnek a civil szervezetek, amelyeknek össze kell fogniuk, egyesíteniük kell az erejüket. (kolaj) Nem tesz lakatot a szájára Lengyel László politológus nyilatkozata peréről lapunknak- Hősnek vagy áldozatnak tekinti-e magát a történtek után? Hősnek, mert ki merte jelenteni: „A közigazgatásban kialakult a tökéletes korrupció, pontosan meg lehet mondani, melyik minisztert vagy főosztályvezetőt mennyiért lehet megvenni.’’ Áldozatnak, mert Antall József miniszterelnök „nagy nyilvánosság előtt elkövetett hatóság megsértése” bűntettével feljelentette, bíróság elé citálta, s bírósági úton megrótták.- Sem hősnek, sem áldozatnak nem tekintem magam. Hősnek azért nem, mert csak azt mondtam ki, ami országszerte ismert, s amit az Útfélen című könyvemben is megírtam. A korrupciót Salgótarjánban és Balassagyarmaton is ugyanúgy tapasztalni, mint Budapesten. Áldozat sem vagyok, bár nem kellemes bíróságra járni, mert az maga a társadalom. Sajnálatos, hogy nem a korruptakat ültetik a vádlottak padjára, hanem azt, aki a korrupció ellen felemeli a szavát, aki ki meri nyilvánítani a véleményét.- Azt nyilatkozta, dokumentumokkal tudja a korrupcióra vonatkozó kijelentését igazolni, ám ez elmaradt. Óhatatlanul felmerül az emberben: nincsenek is bizonyító erejű dokumentumai, csak jó kártyáshoz hasonlóan blöffölt.- Nem kártyáztunk, tehát nem blöffölhettem. Ennek egyébként nem is lett volna semmi értelme. Azért döntöttünk úgy, hogy nem megyünk bele a valóságbizonyításba, mert semmi nem ártana jobban hazánknak, mint a kormányzati válság. A hatalomváltásnak békés úton kell végbemennie. Óriási dokumentum- gyűjteményem van otthon a korrupcióval kapcsolatban, azt bárkinek szívesen átadom. A Parlamentben sorra alakulnak a korrupcióellenes bizottságok, s hovatovább már a bőség zavara fenyeget.-A Veszprémi Városi Bíróságon lefolytatott per után úgy nyilatkozott: kilencven százalékban elégedett a bírósági eljárással. Mit takar a hiányzó tíz százalék?- Korrekt volt a bírói magatartás. Jól levezette, miért nem történt bűncselekmény, világosan figyelmeztette Antall Józsefet, ez nem büntetőügy, nem kellett volna bíróság elé vinni. A demokrácia pozitívumának tartom, hogy ezt egy vidéki bíró egy miniszterelnökkel közölhette. Ez a Rá- kojsi-korszakban nem történhetett volna meg. A tíz százalék annak szól, hogy a „kecske és káposzta” elv alapján megszüntették ugyan ellenem a bírósági eljárást, de mégis megróttak.- Védőügyvédjével fellebbeztek a bírósági határozat ellen. Miben reménykednek?- Abban, hogy másodfokon kimondják: cselekedetem nem veszélyes a társadalomra, s felmentenek a megrovás alól. Ennek óriási lenne a társadalmi hatása, hiszen aláhúzná a szólásszabadságot.-Bizonyára már önben is felmerült a gondolat, hogy kormánykörökben a jövőben talán még inkább odafigyelnek a kijelentéseire, megpróbálják ismét perbe fogni. Ezután is bátran kifejti-e a véleményét, vagy esetleg lakatot tesz a szájára?- Eddig sem tettem lakatot a számra, és ezután sem fogok. Nem hinném, hogy ez a kormány még egyszer pert kezdene ellenem. Éz a bírósági eljárás jelentős presztízsveszteséget okozott Antall József miniszterelnöknek. A viták megtárgyalására a bíróság alkalmatlan. Kormánykörökben nem mérték fel, milyen nemzetközi hatása lesz a pernek. A korrupcióval kapcsolatos kijelentésem nem sértette meg annyira a kormányt, mint amennyire az eljárás ártott az ország nemzetközi megítélésének. Ilyen intézkedést sehol a világon egyetlen kormány sem engedhet meg magának, még Magyarországon sem. Kolaj László