Nógrád Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-16-17 / 242. szám
6 HÉTVÉGI MAGAZIN 1993. október 16-17., szombat-vasárnap Őszi divatújdonságokat mutattak be Pásztón Lezseren, csinosan, fiatalosan Elegáns, világos színű kabát, mely nem csupán ősszel, haenm kora tavasszal is praktikus és lezser viseletét nyújt a tizen- és huszonéveseknek. Alkalmi, estélyi ruha ruha, melyet kézi készítésű csipkék díszítenek. Akár modern, menyasszonyi ruhaként is ajánlott viselése. A Pásztói ősz ’93 rendezvénysorozatának keretében a város butikosainak kollekcióit csodálhatták meg az érdeklődők a napokban a pásztói művelődési központban. A divatbemutató után Ko- már László adott sikeres koncertet. Fotó: Kun Király József ünnepi alkalmakkor, baráti összejöveteleken viselhető. Markoló, ufó, körhinta, zsákbamacska Ötszáz család él guruló vidámparkból- Anyu, apu, ugye elmegyünk a vidámparkba? - hangzik el sok gyerek szájából ezekben a napokban, szinte az egész megyében. S ugyan melyik szülő tud a sóvárgó pillantásoknak, az esdeklő hangnak ellenállni? Egyik sem. Ezért sem véletlen, hogy ahol csak megfordul a park, vidám gyermekzsivaj, kacagás tölti be a környéket. A minap Szécsényben találkoztunk velük, s Németh Bélát, a játékpark tulajdonosát elsőként arról kérdeztük: honnan jöttek?- Budapestről indulva járjuk az országot hónapok óta, jó időben, rossz időben. Kis falvakba, nagy városokba egyaránt eljutunk. Erre nem először járunk. Néhány éve kisebb gépparkkal ugyan, de már voltunk itt.- Hogyan fogtak ebbe a vállalkozásba. Megéri a sok utazást, fáradtságot?-A miénk családi vállalkozás, melynek már tradíciói vannak. Apám és nagyapám is ezt csinálta. Én is ebbe a világba születtem, s természetes volt, hogy a hagyományt folytatom. Bár az érdeklődés megcsappant nálunk is a pénztelenség miatt, egyenlőre megélünk belőle a családommal. A konkurencia is egyre nagyobb. Manapság mintegy 500 család üzemeltet mozgó vidámparkot.-Milyen árakkal dolgoznak, mi a legdrágább és legolcsóbb játék?-A legdrágább az „ufó”, ez egy ötvenes, a legolcsóbb a „markoló”, ez pedig húsz forint. De van összesen 12 féle szórakozási lehetőség a két ár között. Például: láncos körhinta, rulett, céllövölde, dodgem, zsákbamacska. Azt tapasztaljuk, megtalálja mindenki az érdeklődésének megfelelőt.-Mennyire biztonságosak a játékok?- Három évente kötelező műszaki alkalmassági vizsgára megyünk. Ssak ennek birtokában üzemeltethetünk, utazhatunk. A látogató közönség és a saját érdekemben minden nap, a beüzemelés előtt személyesen tekintem át a biztonsági berendezéseket, hogy nyugodt szívvel indíthassak. Nem is volt a szakmában töltött húsz év alatt baleset nálunk, s ez számomra az egyik legnagyobb öröm. Erdélyi gyerekek a fagyhalál kísértésében a salgótarjáni fáskamrában Könnyű Erdélyből érkeztek. Onnan, ahol nehéz a megélhetés, ahonnan szinte menekülnek az emberek. Mostani állomásuk Salgótarján, az egyik, városközponthoz közeli kolónia. Pontosabban annak fáskamrái. A környékbeliek nem örülnek jelenlétüknek, ferde szemmel tekintenek rájuk. De mit is akarnak? Egyáltalán van-e további életcéljuk? Persze akkor, ha a fáskamrá(k)ban sikerül túlélniük a hideg telet... Évekkel ezelőtt, amikor magyarokkal tömött buszok sokasága ostromolta a sógorok, a szomszédos Ausztria üzleteit, furcsa látványt nyújthattunk odakint, amint nagymamástól, nagyapástól cihelődtünk le a Mariahilfer Strasse valamelyik végén az Ikarusból. Furcsa látványt nyújthattunk, amint Otto és Quelle katalógusokra vadásztunk, amint a napi rohangálástól fáradtan a párizsis zsömlét majszoltuk, ahogy az összegyűrt szalvétát, a kiivott sörös- és üdítősdobozokat, a műszaki cikkek csomagolóanyagát szemétként hagytuk magunk után a császári palota tőszomszédságában. Ma viszont? Olyannyira Európa közelébe férkőztünk, hogy már mi nézhetünk furcsán. Itt egy rakás. Salgótarján, Bajcsy-Zsi- linszlcy út eleje. Kétszintes kolónialakások sorjáznak egymás mellett. Gázvezetéknek ásott árkon küzdjük át magunkat, hogy bejuthassunk az udvarba. Nyugdíjas asszony néz ránk gyanakvóan: jegyzetfüzet, fényképezőgép, miféle emberek ezek - olvassuk a kimondatlan kérdést tekintetéből. Aztán mi kíváncsiskodunk: mit szól szomszédságához, az Erdélyből érkezett emberekhez, akik hónapok óta fáskamrában laknak? Akik élete akarva, akaratlan a szemük előtt zajlik, hisz, ha kinéznek lakásaik ablakából, azon nyomban a kamrákra siklik tekintetük.- Idén nyár közepén jelentek meg először - tudjuk meg Répa Barnánétól, aki 35 év óta lakik itt. - Sokan jöttek egyszerre, és azt mondták, hogy Romániából érkeztek. Ki tudja honnan valók? Mindenki fél az ilyen kóbor emberektől. A WC-re sem engedjük rá őket, ezért aztán össze-vissza csinálják. Itt egy rakás, ott egy tócsa . . . Nehezen viseljük az idegeneket, mert ha isznak, randalíroznak is. Most is vannak vagy húszán. Még két- három éves kisgyerek is akad köztük. Nézzék csak, éppen itt jön egyikük - mutat egy 17-18 éves forma, fekete fiúra.- Mik maguk, rendőrök? Ha azok is, akkor se félek - motyogja. Próbáljuk faggatni er- ről-arról, nem sok eredménynyel. Azt azért megerősíti: Romániából jöttek és cuccokkal kereskednek. - Valamiből csak meg kell élni - mondja, merthogy odahaza nincs semmilyen munka számukra. Azzal fogja magát, s indult hazafelé, a fáskamrák irányába.- Nagyon összetartanak ezek - legyint egyet Repáné -. Nem mondanak semmit, meg nem is fizetnek senkinek, hogy itt laknak. A fiú nyomába eredünk, ám az addigra eltűnik valahová. Egy másik, idősebb férfi toppan elénk helyette. Kiderül, ő is Erdélyből, Csíkszereda mellől, Korondvásárhelyről érkezett.-Egy éve, hogy Magyarországon lakom. A feleségem is velem van. A két gyerekre a álmot hozzon az éj nagyszülők vigyáznak. Otthon fazekasként éltem, itt ruhafélékkel kereskedem. Járom a környező falvakat. Ha elfogy az ám, felülök a buszra és hazamegyek néhány napra. Aztán vissza, és kezdődik elölről az egész. Munka nincs otthon, a családot meg etetni kell. Gondolja el: odahaza 1600 forintnyi lej egy kiló kávé. Amikor azt firtatjuk, tényleg a fáskamrában laknak, alszanak-e? - rábólint. Miközben sorolja, kik élnek itt, s hogy még a napokban is érkezett új lakótársuk Brassóból, az egyik zár nélküli kamra ajtaját kíváncsian kinyitjuk: mérete úgy másfél méter hosszú és egy méter széles lehet, azonban valakik leleményesen összenyitottak kettőt, hogy nagyobb legyen a komfortérzetük a lakóknak. Az októberi éjszakák nem lehetnek valami kellemesek idekint-ide- bent. Ez jut eszébe az embernek a vékony deszkaajtó, a vakolatlan téglafal, a bedeszkázott ablak, s a csupasz cserepek láttán.- Estefelé kellene, hogy eljöjjenek, akkor itt lesz mindenki - kapjuk a tanácsot. - Most vásározni mentek a többiek. Este nyolcra jár az idő, amikor újra a Bajcsy-Zsilinszky út felé veszem az irányt. Már távolról látszik az esti félhomályban, hogy többen itthon vannak. Az egyik kamraajtó nyitva, lakója a küszöbön nyugtatva fejét, várja a könnyítő álmot. Családi körben V________________________y Két kamrával odább egy cigányasszony üldögél csendesen. Mellette a falnak támasztva egy heverő ágybetétje „ácso- rog”. Négy gyereke otthon a férjével, a másik négy (7, 4 és 2 évesek) itt lakik vele a fáskamrában. Bekukkantunk a félhomályos helyiségbe. Batyu batyu hátán. Az ágy, amelyen öten alszanak, úgy tűnik ezek tetejére kerül esténként. Útlevélkérés nélkül azt előszedve mutatja az asszony, hogy érvényes tartózkodási engedéllyel vannak Magyarországon.- Nincs nekünk itt bajunk senkivel sem. Rosszat nem csinálunk, hisz örülünk, hogy élünk. Bár kaphatnánk valami kis házat, ahol tisztességesen ellakhatnánk. Fizetnénk mi rendesen mindent — mondja vágyakozva- Jön a tél, a hideg, lassan haza kell vinni a gyerekeket, mert megfagynak itt, ha nem kapunk valami meleg helyet. Fűteni ugye, itt nem lehet. Közben néhány férfi is feltűnik, s az asszonyt hallgatják, miközben itt is, ott is függönyök mozdulnak a lakások ablakain. Hiába no, kíváncsiak az emberek. Főleg, ha más bőrére megy a játék.- Ha olyan jó lenne Romániában, nem jönnénk ide - szólal meg az egyik férfi. - Odaát nincs szükség a szegény emberre. Csendesen panaszkodnak, mintha éreznék: az itteni emberek sem nagyon tudnak segíteni a bajaikon. Azaz, valaki annyiban tett számukra jót, hogy Romániában jártakor azt a tippet adta nekik, hogy Salgótarjánba jöjjenek, ahol vannak üres lakások. Jöttek is, azonban csak fáskamrákra sikerült akadniuk. — Hallottuk, hogy a város más részén lakást kaptak hozzánk hasonlóak - veti fel egy másik férfi. - Mi is elmentünk a hivatalba, hogy kérjük a segítségüket, de még nem ígértek semmit sem. Pedig tudjuk, hogy vannak üres lakások a városban. Itt is volt egy a földszinten, mondták is páran, hogy költözzünk bele, de jobban tiszteljük annál a törvényt. Nem tudom, mi lenne velünk, ha nem segítene rajtunk az egyik itteni család. Ők megengedik, hogy bemenjünk hozzájuk mosni, főzni, tv-t nézni.-Itt vannak a gyerekeim öleli magához négy kisgyerekét a már említett asszony. - Őket is a jó embereknél fürösztöm - újságolja. Boros Miklós és felesége éppen a tévét nézi, amikor váratlanul bekopogunk hozzájuk:- A többi lakó azt mondja, azért nem szeretik őket, mert cigányok - így a feleség. - Én nem vagyok fajgyűlölő. Mindegy az, cigány, vagy magyar, ha segíteni tudunk rajtuk.- A többiek szemében az a legnagyobb vétkük, hogy ha isznak, randalíroznak. Miért, a magyar nem szokott ilyet csinálni? — kérdezi a férj. - Megengedtük, hogy a kamrában lakjanak, mert máshová nem tudnak menni. A WC-kulcsot is odaadjuk nekik, hogy ne odakint végezzék a dolgukat.- Na, a WC-t azt megnézhetnék. Annyira megtelt már, hogy folyik belőle minden kifelé. De hiába szóltunk az illetékeseknek (bérlakásokról van szó esetünkben - a szerk.), a fülük botját sem mozgatják - replikázik Bo- rosné. /------------------------------------A M egoldásra várva v__________________) Már hazafelé indulunk, de a férfiakkal még szót váltunk. Egy helybéli lakó is ott van közöttük, akinek a véleményét kérdezzük az erdélyiekről: -Nem elég az, hogy együtt focizgatok velük? - kérdez visz- sza. Néhány méterrel odább Repáné kíváncsiskodik:- Megtudták, amit akartak? Válaszunkra egy legyintés kíséretében felelt:- Nincs már nyugta a kolóniának, amióta ezek idejöttek. Élni és élni hagyni. Főleg ez utóbbit kell tudni művelni emberi szinten. Valami áthidaló, mindenki javát, közös érdekét szolgáló megoldásra lenne szükség. Az, hogy a hatóságok a számukra legegyszerűbb megoldásként egyszerűen kiutasítanák az erdélyieket hazánkból, mondván, elegendő a magyarországi szegényekkel törődni. Ez, vélhetően ellehetetlenítené életüket. írta: Vallus Tibor Répa Barnáné szerint nyugodtabban tudnának Boros Miklós és felesége nem értik a többi lakó élni a „vendégek” nélkül Fotó: Gyurkó Péter ellenérzéseit és viselkedését
