Nógrád Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-20 / 219. szám
NÓGRÁDI, HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA Yersenyláz 1993. szeptember 20., hétfő A Nap kél: 6.28 órakor, nyugszik: 18.46 órakor. A Hold kél: 12.02 órakor, nyugszik: 21.07 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon FRIDERIKA nevű kedves olvasóinkat A FRIDERIKA a német Friedrich (jelentése: védelmező) latino- si'tott nőnemű változata. Védőszentje: Szent Frida, egy oxfordi apácakolostor alapítója. Virága: erika gracilis. A katolikus liturgikus naptárban 103 koreai vértanú emlékezete, akiket a XIX. század közepén hitükért kivégeztek. Várható időjárás ma estig: Alapvetően derült, száraz időjárásra lehet számítani, eső csupán egy-két helyen fordulhat elő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül alakul majd. Heti prognózis Továbbra is változékony időre számíthatunk. E héten köszönt be a csillagászati ősz. Észrevehetően rövidülnek a nappalok, ősziesre vált az idő. A hét elején kissé hűvösek lesznek az éjszakák, a nappali felmelegedés az átlagos közelében, vagy kevéssel alatta várható. A csúcshőmérséklet 20 fok közelében, a minimum-hőmérséklet 10 fok, helyenként 5 fok alatt lesz. A hét közepétől ismét erősödik a nappali felmelegedés, 22-26 fok várható, eleinte kevesebb, később több felhővel. Utóbb hidegfront érkezik, sokfelé lesz eső, a nappali felmelegedés észrevehetően gyengül, a csúcsérték már 20 fok alatt marad. Orvosmeteorológia A héten — bár az időjárás változékony lesz — kevés front vonul át felettünk. Egy ideig frontmentes napokra számíthatunk, aztán a magasban kezdődő melegedés miatt sokan éreznek majd melegfronti hatásra utaló tüneteket: fejfájást, indokolatlan idegrendszeri panaszokat, a koncentrálóképesség csökkenését. A hidegfront átvonulásakor lesznek, akik agresszívvé, mások ingerlékennyé válnak. Ilyenkor általában a görcsös panaszok is szaporodnak. ( mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 13.30 és 17.45 órakor: A sárkány Bruce Lee élete Színes, amerikai akciófilm 20 órától: Életben maradtak Színes, amerikai film APOLLÓ KAMARA 17 és 19 órakor: Kőbunkó Színes, amerikai vígjáték BALASSAGYARMATI MADÁCH 17.45 és 20 órakor: A dzsentlemanus Színes, amerikai filmvígjáték MADÁCH KAMARA 17.30 és 20 órakor: Egy asszony illata Színes, amerikai film STV műsor 1993. szeptember 20. 19.15 Préri (NDK-román film) 21.00 Aranyfej (magyar-amerikai film) Megfizetett kormányzók Az amerikai szövetségi államok élén álló kormányzók átlagosan évi 85 ezer dolláros fizetést kapnak, ám a hivatalukkal együttjáró juttatások összege meghaladja a további százezret — írta legfrissebb számában a Money című magazin. — Miközben az amerikaiak zömének ösz- szébb kell húznia a nadrágszíjat, a kormányzók szinte király módjára élnek... Noha fizetésük nem Lenyelt dollárok Majdnem negyvenhatezer dollárral a gyomrukban letartóztattak két fiatal indiai férfit Mad- rász repülőterén. A csempészek Szingapúrba készültek, hogy elektronikus készülékeket vásároljanak — jelentette az Indian Express című lap. „Gazdag étkezés” után a két jóllakott nagy elő- vigyázattal helyezkedett el, ami viszont szemet szúrt a rendőröknek. Az első motozás nem hozott eredményt, de rögtön bevallottak mindent, mikor a rendőrök közölték velük: gyanítják, hogy kábítószer van a gyomrukban. Mint kiderült, kapszulákban nagy gonddal összehajtogatott 100 dolláros bankjegyeket nyeltek le. Egy kis tokba három bankót gyömöszöltek. A gyomormosás után az egyiknek a gyomrából 82, míg a másikéból 70 kapszula került elő. éri el a vállalati menedzserek átlagosjövedelmi szintjét, ám a különböző juttatásokat is hozzácsapva, bizony már szép kis summa üti a markukat — jegyezte meg a szaklap. A kormányzói hivatallal együttjáró kiváltságok közé olyan juttatások sorolhatók, mint a korlátlan költségkeret, rezidenciák és nyaralók, luxusautók és — nem egyszer — ingyenes repülőutak. (szilvás) HALLÓ SZÍVPOSTA Hálás köszönetemet fejezem ki a Nógrád megyei Kórház II.sz. Belgyógyászat osztály- vezető főorvosának, Dr. Bönsch László úrnak és Dr. Kiss Katalin osztályos orvosnőnek, hogy súlyos betegségemből eredményes, jó kezelésük, gyógyításuk után otthonomba visszatérhettem. Hálásan köszönöm a mentőknek a nappalos és éjszakás nővéreknek, Istvánnak a betegápolónak, valamint minden embernek kik gyógyulásom érdekében segítettek és ápoltak. Kívánok mindannyiuknak áldozatos munkájukhoz erőt, egészséget és boldog életet. Tisztelettel: Herczeg Ágoston Salgótarján. (22305) A televízió szerencsére nemcsak a politizálás fóruma. Az embereket sokkal jobban érdekli a színes világ, mint a társadalmi kérdések közvetlen — és gyakran szürke — elemezgetése. Nem csoda, hogy a nagy showman, Friderikusz „garantáltan politikám entesnek,v hirdeti műsorát. Ezért aztán időről időre új játék is kell ahhoz, hogy lázba jöjjön a közönség. Rájöttek arra is, hogy nem szükséges idehaza kitalálni ilyen programokat, hiszen bevált vetélkedők sora zajlik a nyugati televíziós csatornákon, így honosították meg előbb a Szerencsekereket — aránylag szerény nyereményekkel —, majd a Mindent vagy semmit! című produkciót. Ez látszólag semmi izgalommal sem jár, mert egyszerű kérdésekre kell egyszavas válaszokat adni, lényegében a lexikális tudást kéri számon. Némi taktikai érzék is szükséges hozzá, mivel a gombnyomástol a feleletig is eltelik néhány másod- ere, míg valaki mozgósítja szür- eállomanyát. S ha ekkor sikerül megtalálni az adatot, akkor biztos a siker. • Ennek a versenynek még nincs nyertese, de mar van nagy vesztese. Egy deresedő hajú ur hét fordulón keresztül hősiesen kitartott, versenyben volt a fődíjért, de aztán legyőzte egy gimnazista. Lehet, hogy ha elvitte volna a szép autót, számosán megirígy- lik, s lebecsülik teljesítményét, így azonban rokonszenvezett vele a fél ország. Szerelmes leveleket kapott, sokan nyilvánították részvétüket, sőt, még annak is híre ment — bár, mint kiderült, nem igaz —, hogy néhány párt felkérte: induljon színeiben a választásokon. Nagy hatalom a televízió. Ha sokat nézünk egy arcot, egy sorozatot, észrevétlenül hozzászokunk, társunkká, megszokott ismerősünkké válik. Már lassan az se számít, hogy rokonszenves-e, vagy ellenszenves. Különösen akkor érezzük ezt, ha társul a jól- ismertséghez a játék izgalma is. Valószínűleg hamarosan elfelejti a közvélemény ezt a derese- do hajú urat, különösen, ha a gimnazista jól szerepel. Még szerencse, hogy nem szállt a fejébe a dicsőség, s hétköznapi ember maradt. Bár mindenki így megőrizné a józanságát, ha közszereplést vallal. " (gábor) Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 38. játékhéten egy darab 5 találatos szelvényre bukkantak, nyereménye 125.090.951 forint. A 4-esek egyenként 205.975, a 3-asok 2.463 a 2-esek 129 forintot érnek. Hír(felen)kék... A magyar politikai mezőny lassan úgy néz ki, mint egy festő össze- maszatolt palettája — mondta Pártay Tivadar, az FKGP alapítója, a Heti Kis Újság főszerkesztője. Nem vitás, megy a játszma: színre színt...! * * * A kelet-európai történelem kellemetlen szokása — olvasom —, hogy kikel a sírból, és riogatja az élőket. Hogy: fel, támadunk...! * * * Az MNB alelnökének, Bódy Lászlónak a véleménye szerint: „...a pénzverésnek nincsen szaga.” Valami mégis bűzlik, mert csak verik, csak verik... A rendkívül csinos, 22 éves Christina Sanchez — mint „novillera”, azaz utánpótlás-matador — sikert sikerre halmoz a spanyol bikaviadalok egyik fellegvárában, Valdemorillóban. Igaz ugyan, hogy a győzelmeire féltékeny férfitársai a legszívesebben kiközösítenék maguk közül. Már csak azért is, mert a hölgy „bikaszámba”sem veszi őket... Leszállás — pilóta nélkül A washingtoni repülőtéren a polgári repülés történetének jelentős állomásához érkeztek: egy utasszállító repülőgép leszállt anélkül, hogy bárki hozzányúlt volna a műszerekhez. A sugár- hajtású repülőgép több kanyart Előfizetőink I figyelmébe ■ A Nógrád Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket kérjük jelezni a (32) 316-455 telefonon vagy levélben a kiadóhivatal címére: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján tt : 32/311-600 Balassagyarmat 7T: 35/313-000 V1ii l, rap IS órától i,.f d G órái, A hívás ingyenes! tett az amerikai főváros repülőtere fölött, majd simán földet ért, miközben a pilóták és a meghívott újságírók csupán nézői voltak a műveletnek. Az amerikai repülésügyi hivatal ezzel a kísérlettel megkezdte gyakorlati végrehajtását egy olyan rendszernek, amelynek lényege az, hogy az irányítást műholdakról végzik, számítógép segítségével. Az AP amerikai hírügynökség idézi David Hinsont, a Szövetségi Repülésügyi Hivatal vezetőjét, aki szerint ez a kísérlet nagy áttörést jelent, talán a legfontosabb fejleményt a polgári repülés történetében. Elméletben — mondta Hinson — a pilóta beprogramozhatja a számítógépét, majd — a kifutópályán állva — búcsút inthet a repülőgépnek, amely végrehajtja kitűzött feladatát. Természetesen senki sem akar pilóta nélküli utasszállító repülőgépeket útnak indítani, de az új rendszer forradalmasítja a repülést, főleg azért, mert lehetővé teszi a leszállást sűrű ködben és viharban is. Az irányítási rendszert, amely 24 műhold közreműködését veszi igénybe, katonai célokra már tíz évvel ezelőtt kifejlesztették. A ballisztikus rakéták célbajuttatá- sára használták. Polgári repülőgépek irányítására azonban csak hat hónappal ezelőtt kezdődtek meg a kísérletek. A katonai célokra kifejlesztett rendszer száz méteres pontossággal képes célbajuttatni a rakétákat. A repülőgépeknél ezt a távolságot nullára redukálták. Az amerikai repülésügyi vezetés szerint a rendszer aránylag olcsó. Az irányítótoronyban egy százezer dollárba kerülő műszert helyeznek el. Nagysága megfelel egy zenegép méreteinek. Ez a műszer képes egyszerre irányítani minden olyan repülőgépet, amelybe beépítettek egy autórádió nagyságú „fogadó” műszert. Bár az uj irányítási rendszert már ennek az évnek a végén szabadalmazzák, a szakértők szerint legalább tíz évnek kell még eltelnie, amíg teljesen helyettesítheti a jelenlegi irányítási rendszert. NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: Vaskor István.* Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótaiján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/316-455, Telefax: 32/312-542,32/310-589. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542. Hirdetési osztály: 32/311-504. * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 375, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.00 Krónika 8.10 Törvénykönyv 8.40-10.59 Napközben (ÉLŐ) 9.00 Hírek 10.00 Hírek 10.30 Vásárlók könyve 11.00 Hírek 11.05 Szonda. Tudományos magazin (ism.) 11.35 Levelek egy percben 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? (ÉLŐ) 12.40 Falurádió (ism.) 13.00 Hírek 13.05 Nemzetközi vallási híradó 13.30 Erős vár a mi Istenünk! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.00 Hírek 15.05 Nyitnikék. Kisiskolások műsora 15.45 Haydn: G-dúr divertimento No. 4. 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Zenefórum 17.00 Hűek 17.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.00 Hírek 19.05 Sportvilág 19.40 Összeállította: Garaczi László 20.00 Hírek 20.05 A népzene hagyományőrzői 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek 21.05 Európa 1968. 21.32 Zenekari muzsika 22.00 Késő esti Krónika 23.00 Hírek. URH: 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok 13.00- 14.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 15.00 Országy- gyulés 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 23.00 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 8.05 Dallamkoktél 9.00 Hírek 9.10 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek 11.03 Családi persely 11.15 Sárga tengeralattjáró 12.00 Nótakalendárium 13.00 Hírpercek 13.10 Hogy tetszik lenni? 14.00 Kettőtől-ötig 17.00 Hírek 17.05 Kölyökrádió 17.32 Ziccer 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hírek 19.05 Garázs 19.30 Filmzenei kaleidoszkóp 20.25 Közvetítés az FTC-Kispest bajnoki labdarúgómérkőzésről 21.20 Hírpercek 21.30 Gary Burton és a Thomas Clausen trió felvételeiből 22.00 Minden hangra emlékezem BARTÓK 9.05 Pódium 10.00 Hírek 10.05 Még egyszer (ism.) 11.00 Zenei ábécé 11.40 Bojtár László népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny délidőben 13.24 Fúvószenekarok felvételeiből 14.00 Hírek 14.20 Egetvivó asszonyszív 15.15 XX. századi operákból 16.00 Hírek 16.05 Kóruspódium 16.30 Eszperantó híradó 17.00 Új Hangoló 17.30 Bach: I. brandenburgi verseny 18.00 Hírek 18.05 Erkki Palola és Teppo Koivisto hangversenye 19.05 Az emberiség nagy kalandja 19.35 Leonard Bernstein vezév nyel. X/5.r ész 20.22 Hírek 20.27 Napló 21.05 Az ezred lánya. Részletek Donizetti operájából 22.00 Hírek 22.05 Új Zenei Újság (ism.) 22.50 Magyar dráma a két világháború között. A Rádiószínház bemutatója. Kismadár. 1-2. rész MISKOLCI RÁDIÓ 5.55 Műsorismertetés, hírek, időjárás, útinform 6.00 Reggeli krónika 6.10 Észak-magyarországi eseményösszefoglaló 6,30 Hírek, lapszemle 6.40 Gazdaságközeiben 7.00 Reggeli krónika 7.10 Észak-magyarországi eseményösszefoglaló 7.30 Hírek, körzeti időjárásjelentés 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Északmagyarországi krónika 8.10 Keleti hangjegy 16.00-18,00 Kereskedelmi adás. ( televízió ) TV 1 9.00- 12.00 Napközi. Benne: 9.30 Walt Disney bemutatja (ism.) 11.30 Játék. 12.00 Déli egyenleg 12.12 A Financial Times heti üzleti híradója 16.00 Híradó 16.25 Hatalom és szenvedély. Ausztrál íévéfilmsorozat. 17.15 Hagyomány 18.00 Cimbora. 18.35 Szerencsekerék 19.30 Híradó 20.05 Friedrich Shciller: Stuart Maria. A Miskolci Nemzeti Színház előadása, felvételről 22.30 24 óra 22.55 Videovilág. 23.30 Híradó 23.35 BBC-híradó TV 2 14.05 A Hét (ism.) 15.00 Parlamenti Napló 17.10 Gyerekeknek 17.30 Könyvvilág 18.10 Körzeti híradók 18.35 Zöldpont 19.05 Frici, a vállalkozó szellem. 19. rész 19.30 FTC-Kispest Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés 21.25 Kapcsolatok 22.00 Esti egyenleg 22.25 A TV 2 filmklubja. Emlékek, álmok, vágyak. Carlos Saura néhány filmje. Lidérces éjjel. Spanyol film (1989, ism.) DUNA TV 16.00 Hírek 16.05 Évforduló 16.10 Gyermekek világnapja 17.40 Szuperkongresszus ’92 18.30 Mesesarok 19.45 Dunahí- radó 19.00 A dzsungel könyve (angol film) 20.40 Zenével a békéért — 1. 21.10 Meghökkentő mesék 21.35 Évforduló 21.40 HíSZLOVÁK 1 9.00 Időszerű események 9.15 Napocska. Gyermekműsor 9.35 D-zóna 10.15 Videoklip-összeál- lítás 10.55 A Worldnet bemutatja. 11.25 Teletext-hírek 16.20 Hírek 16.25 Az öböl titka. Lengyel sorozat, 6/3. rész 16.45 Ta- jovsky: Ha asszony kezében a gyeplő. A színmű tévéváltozta 18.10 Gazdasági magazin 18.15 Fekete Villám kalandjai. Kanadai tévéfilmsorozat, 26/5. rész 18.45 Was bedeutet das, Harvepíno? Ich habe den Bock zum Gartner gemacht 19.00 Esti mese 19.10 Számítógépes játék 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 Turgenyev: Az élősködő. Tévéjáték 21.05 Terra X. Magazin 22.00 Időszerű események 22.30 Sport 22.40 Gazdasági magazin 23.10 Hírek SZLOVÁK 2 16.10 A Worldnet bemutatja. 16.40 Videoklip-összeállítás 17.20 Spotlight Egnlish (3-4.) 17.45 Regionális műsor 17.55 Tango. Labdarúgó-magazin 18.45 Külföldi tudósítások 19.20 Esti mese 19.30 Időszerű események 19.57 Sport 20.05 Európa mellékútjain. Holland útifilm-so- rozat. A Duna völgyében 20.25 Extra sportmagazin 21.30 Film és video. Filmújdonságok 21.55 Lépések. Televíziós vitaműsor 23.05 Események 23.30 Teletext-hírek TV 5 9.00 Hétről hétre 10.00 Geopolis 11.00 Az igazság órája 12.00 Varietéműsor 13.00 Banánhéj 13.30 Hasznos tudnivalók 15.00 Nőkés a hatalom 16.30 Az egészségünkről 16.50 Főzőcske 17.05 Pokoli horgászat 18.00 Kvízjáték 19.00 A médiák hatalma 20.00 Riportok 21.30 Szórakoztató műsor 23.00 Különleges vasutak 0.20 Éjféli összejövetel 1.40 Vegyes műsor hajnalig SUPER CHANNEL 12.00 Halló, Ausztria — halló Bécs! 12.30 Moszkvától nyugatra 13.00 Magazin 13.30 Sport 14.00 Videogenerátor 16.30 Élő vide- oshow 19..00 Detektívek 19.30 Show-műsor/Sport 21.00 Európai hírmagazin 21.30 Arckép- csarnok 22.00 Hírek 22.30 Európai üzleti élet 22.48 Piacgazdaság 23.00 Robin Hood kalandjai. PRO 7 8.55 Ketten a pokolban 10.25 Kezdeti nehézségek 10.55 Rose- anne (ism) 11.25 Dokumentumfilm 11.45 Air Force (ism.) 12.45 Soha ne mondd, hogy soha (ism.) 14.55 Adderly (sor.) 15.55 Mr. Belvedere (sor.) 16.25 Varázslatos Jeannie (sor.) 16.55 Rajzfilmek 18.25 Hármak társasága (sor.) 18.55 Kezdeti nehézségek (am. sor.) 19.25 Roseanne (sor.) 20.00 Híradó 20.15 Dirty Tiger (am. film) 22.10 Elveszett fiúk (am. film) 23.55 Riporterek 0.25 Hírek 0.35 Raven (ism.) 1,45 Hírek 1.55 Alien Predators (ism.) 3.25 Hírek 3.35 Én, a kém (ism.) RTL 9.00 A Főnök (sor.) 10.00 Gazdag és szép (sor.) 10.30 227 (sor.) 11.00 Forró nyeremény 11.00 Családi párbaj —játék 12.00 Magazin 12.30 A Springfield-sztori (am. sor.) 13.20 Kaliforniai klán (sor.) 14.10 Hétköznapjaink 15.00 Ilona Christen 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (am. sor.) 17.30 Borzasztó kedves család (am. sor.) 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony 19.40 Jó idők, rossz idők (sor.) 20.15 Kollégák — show 21.15 Városi klinika (sor.) 22.15 Vita 23.00 Kulturális magazin 23.30 Rost (sor.) 24.00 Berlin Break (sor.) 1.00 Borzasztó kedves család (ism.) I. 35 Ki itt a főnök? (ism.) 2.10 Ilona Christen (ism.) 3.10 Hans Meiser (ism.) 4.05 Robbanékony (ism.) 4.30 A Főnök (ism.) 5.30 Gazdag és szép (ism.) SAT 1 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5x5 (ism.) II. 50 Szerencsekerék 12.30 Fiatal és nyugtalan 13.20 Trapper John (sor.J 14.15 Szomszédok (sor.) 14.45 Bonanza (sor.) 15.45 Ürszekerek (sor.) 16.45 5x5 — játék 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Sugarbaker lányok 19.00 Hírek 19.20 Sport 19.30 Szerencsekerék 20.15 Egy bajor Rügen szigetén (német sor.) 21.20 Igazi csoda 22.15 Hunter (krimisorozat) 23.00 Újdonságok és történetek.