Nógrád Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-31 / 202. szám

1993. augusztus 31kedd SZECSENY ES KÖRNYÉKÉ HÍRLAP A csatabárd és a telefonvárományosok A Szécsény környéki kistele­püléseken sokan bosszankod­nak a már élő vonal, vagy a várt telefonhívás miatt. Az utóbbi azért ad okot mérgelődésre, mert sok esetben órákig kell várni a vonalra, még akkor is, ha a szomszéd falu a hívott fél. A telefonvárományosok viszont a Kelet-Nógrád COM Rt. kés­lekedése miatt kacsintgatnak a csatabárdra... A pilinyi ön- kormányzat nevében Kollár Sándor polgármester mondta a minap:- Nagyon haragszunk a rész­vénytársaságra, mert azon kí­vül, hogy a megjelent nyilatko­zatokban megerősítették ko­rábbi ígéretüket, semmi nem történt, s lassan lepereg az év. Komolyan fontolgatjuk, hogy kilépünk. Kerestem már az ügyvezető igazgatót, hogy meg­tudjam, mi ennek a módja, de nem sikerült elérni. Ám ami ké­sik, nem múlik ...- jegyezte meg, s hozzátette: - Ha „szakí­tásra” kerül a sor, reméljük, egy másik partnerrel gyorsan célhoz érünk. ' (mj.) Bajor fiatalok Szécsény ben A megyének és Szécsény vá­rosnak több éve tartó kapcsolata révén az elmúlt héten a bajor kereszténydemokrata ifjúsági szervezet huszonkét fős cso­portja látogatott a településre. A fiatalok megtekintették a régi városrész nevezetességeit, köz­tük a Kubinyi Ferenc Múzeu­mot és a ferences kolostort. A mezőgazdasági szakközép­iskolában és szakmunkásképző intézetben - itt szállásolták el a vendégeket - érdeklődtek az is­kolarendszer várható változásai és a városlakók szociális hely­zete iránt. A hét elején fogadta őket Varga Tibor, a város pol­gármestere is. Programjukban ezen kívül aggteleki és kétnapos budapesti kirándulás is szere­pelt. Két kis akvarista Szedlák Zoltán és Demus Péter a „tetthelyen” Kép: Szenográdi T. Szécsény. Van olyan iskola, amelynek falai között a vakáci­óban is zajlott az élet, ha nem is olyan mértékben, mint a tanítási időben. Példa erre a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, ahol bizonyos napokon léptek zaja verte fel tantermek, no és az ak­várium csendjét... De ne gon­doljon senki rosszra! A visz- sza-visszatérő látogatók semmi rosszban nem sántikáltak. Sőt! Kedvtelés? Szorgalom? Gon­dozói hajlam? Valószínűleg mindhárom tényezőnek szerepe volt abban, hogy két ifjú és lel­kes diák, Szedlák Zoltán és De­mus Péter vállalta, hogy a nyá­ron sem hagyja magára a II. Rá­kóczi Ferenc Általános Iskola akváriumának „lakóit.” S a két kis akvaristában senki sem csalódott, hiszen teljes mértékig eleget tettek a kívá­nalmaknak: az elmúlt hetekben rendszeresen etették a halakat, és amikor szükség volt rá, ki­tisztították a „rezidenciájukat”. A gyerekek kedvencei így ép- ségben-egészségben várják vissza a suli többi diákját. A szorgalmas akvaristák va­lószínűleg továbbra is szívesen tesznek eleget hasonló megbí­zásoknak, amennyiben az isko­laidőben is szükség lesz hozzá­értő gondoskodásukra. (-m-) Új lőttvad-átvevöhely kezdte meg működését Szécsényben Nyolcszáz tonna húst szállítanak Hollandiába A vadállomány védelme, a vadgazdálkodás minősége és jö­vője iránt fokozódik a figyelem. Mind több azoknak a száma, akik vizsgázott sportvadászként hódolnak szenvedélyüknek, s ezzel még szorosabb kapcsolatba kerülnek a természettel. A vadásztevékenység kétség­telenül kulturált, sportszerű, nagy figyelmet és anyagi ráfor­dítást igénylő szórakozás, amely kötelezően igényli a va­dászattal kapcsolatos szakisme­retet, hozzáértést. Ez az utób­biak azok, amelyek eredmé­nyessé tehetik a társaságok mű­ködését. A területtel rendelkező va­dásztársaságoknak sokirányú és nagyon célirányos munkát kell végezniük. Az egyik legfonto­sabb tevékenységük á vadgaz­dálkodás és fejlesztés, amely­nek pénzügyi fedezetét a bérva­dásztatás és a lőttvad hasznosí­tása biztosítja. Szécsényben ezen a téren kedvezőek a ta­pasztalatok. Július végén, minden szakha­tósági engedély együtt volt ah­hoz, hogy a Green Bullett Kft. vádátvevő helye megkezdhesse a lőttvadak átvételét, a Ludány- halászi felé vezető úton, az áfész MÉH-telepén.- A velünk szerződést kötött vadásztársaságoktól az ismerte­tett minőségi követelmények és rögzített, de rugalmas árak sze­rint vesszük át a vadat - tájé­koztatott Berta Béla, a kft. egyik tulajdonosa.- Miért előnyös mindez a tár­saságoknak? - adódik a kérdés.- Mert tervezhető az árbevé­tel, és mi a vadászati főszezon­ban fizetjük a magasabb árat - válaszolta Berta Béla. - Ez az átlagos átvételi árnál magasabb. A kft. Hollandiába exportálja az árut: ez évben 800 tonnára van szerződésünk, de növeljük a belföldi feldolgozást és értéke­sítést is. A tulajdonos utalt arra, hogy ők nem a vad manipulálásában, hanem a partnerkapcsolatok erősítésében az érdekeltek. Mi­nősítenek, szállítanak és fizet­nek. Mikula Kálmán a hollókői, Babinszki József a szécsényi vadásztársaság tagja. Mindket­ten több negatív tapasztalatról számoltak be:- Az átvevő cégek némelyike - így a Milavál, a Diana, a MAVAD, szinte „turkált” a lőttvadban rendszeresen: egy­oldalúan módosították a minő­séget és az árat, s gyakran elko­bozták a vadat. A szécsényi hűtőkonténer be­fogadóképessége nagy, ezért a vadak függesztve, jól kitá- maszthatók benne. Itt a nap 24 órájában vesznek át, és fizetik a szállítási díjat. Mindezek elvég­zése Pásztor Tiborra vár. Kovács László, a kft. ügyve­zetője a tennivalókkal össze­függésben a minőségi követel­ményekre hívta fel a figyelmet: a jól célzott lövésre, a szakszerű zsigerelésre, mintavételre, a tisztán tartásra és a gyors be­szállításra. Gyakori tapasztalat az, hogy a nagyvad „hónalját” nem vágják föl, és sűrűn előfor­dul, hogy a melegben is fólia­zsákban szállítják.- Vannak-e vitás eseteik? - tettük föl a kérdést.-Előfordulhat, hogy a késő este megsebzett vad elmenekül és csak reggel találják meg. Zsigereléskor viszont látni le­het, hogy hűtésre alkalmas-e. Ha van állatorvos, ajánlatos bemutatni, ő dönthet a további­akat illetően. De célszerűbb ilyenkor kompetenciára szánni, mint hűteni, mert lehet, hogy valóban el kell kobozni... A tervek szerint a megye más területein is helyeznek el hűtő­konténert. Ilyen igény jelentke­zik a Cserhát Vadásztársaságnál is. A kft. nem csak a lőttvad- hús-felvásárlásban érdekelt, ha­nem a bérvadásztatásban is, hi­szen vadászati irodájuk is mű­ködik. Utóbbi előnyös lehet a Szécsény környéki vadásztársa­ságoknak is. Berta Béla kész a vadászattal kapcsolatos ismere­teit megosztani, hiszen ezzel más társaságokat segítenének... Rácz András Megmondom ki vagy ... Karancsság. A fenti kijelen­tés hiányos, teljes egészében így hangzik: mutasd meg kör­nyezetedet, megmondom, ki vagy. A három helybeli kisdiák: Simon Aliz, Hajdara Roland és Godó Gergely nagyon is tisztá­ban van a mondás tartalmával, s szeretnék, ha azt a „nagyok” is a magukénak vallanák. A jó ügy, vagyis a környezetük óvása, tisztán tartása érdekében tőlük telhetőén mindent megtesznek. Kirándulásaikon mindig alapo­san nyitva tartják a szemüket, és bizony sok rossz tapasztalatra tesznek szert. Ezért hívják fel például a szemetelő felnőttek figyelmét arra, hogy ne hódoljanak eme káros szokásuknak. Ne dobálják szét a vegyszeres dobozokat, rossz ruhákat, nylonzsákokat, s ne szennyezzék a Ménes-patak vizét. (mih-) Unikum, elismerés és vallomás Évente százezret költöttek ruhákra 1986: Mihálygerge megkapta a megtisztelő határőrközség cí­met. Az esemény kapcsán ren­dezett ünnepség unikuma az új­jászerveződött Ipoly néptánc­együttes szereplése volt.- Abban az évben volt a mélyponton a falu kulturális élete, s akkor határoztuk el dr. Egyed Ferdinánddal, a művelő­dési ház jelenlegi igazgatójával, hogy újra életet varázsolunk a házba. így került sor első lépés­ben a tánccsoport sikeres újra- verbuválására - tekint vissza a hét évvel ezelőtti történésekre Zsély Gyula, a falu polgármes­tere, aki augusztus 20-a előesté­jén a budapesti Néprajzi Múze­umban vette át a Népművelé- sért-díjat. Az Ipoly befutott. Alig győzi teljesíteni a meghívásokat, s ma már tekintélyes utánpótlás csa­pata van. Ezek a következők: a Dobroda hagyományőrző egy­üttes, az ennek részét alkotó Szájharmonika együttes, a Csi­cseriborsó kistánccsoport, s a Zsély Gyula polgármester Tücsök zenekar. A Dobroda kó­rusa a különböző, helyi egyházi és társadalmi rendezvények rendszeres szereplője. Miből etetnek ennyi éhes szá­jat? Vagyis van-e, lesz-e ele­gendő pénz a táncosok-zené- szek-énekesek anyagi támoga­tására?- Annak ellenére, hogy van­nak szponzoraink — s köztük szerencsére jónéhány állandó -, a bizonytalanságérzetet sajnos nem tudjuk teljesen kiiktatni. Minden pályázati lehetőséget kihasználunk, ám ezek kétesé­lyesek ... Ebből fakad a biz­tonságérzet hiánya. E mellett az utóbbi három esztendőt koránt­sem a sikertelenség jellemezte. Tavaly pályázati pénzből bein­dítottuk az iskolai népzenei ok­tatást. Évente százezer forintnál többet költöttünk ruhákra, így például megszereztük a rég áhí­tott széki öltözéket.-Más kérdés, hogy egy-egy ilyen, vagy hasonló célra költött összeg a falu szemében nagy­nak, míg az ajándékozottéban kicsinek tűnik. Mit tehet ilyen­kor a falu feje?- Megpróbálom finoman kii­gazítani a fals arányérzéket, el­fogadtatni a lehetőségeket. Per­sze arra kínosan ügyelünk, hogy más területek se legyenek mos­tohagyerekek ... (Mihalik) Mi fekszi meg a lóci kukák gyomrát? Nagylóc. A háztartási hulla­dék fogalmának definiálására, körülírt meghatározására és az ezzel kapcsolatos célzott propa­gandára kerített sort nemrégi­ben a polgármesteri hivatal jegyzője. Erre a szokatlannak tűnő lépésre azért került sor, mert az utóbbi időben úgy meg­szaporodott az elszállítandó szemét mennyisége, hogy hova­tovább már nem győzi a munkát a hivatal saját alkalmazott bri­gádja. A lakosok - jóhiszeműen - az építési törmeléket és az el­száradt kerti növényeket is be­rakják a kukákba. Márpedig ez ellenkezik az idevonatkozó ren­delkezéssel, tehát a szállítók nem kötelesek ezeket eltakarí­tani. (mj.) Szécsény és környéke Tizenegy elsős • Piliny. A korábbiaktól elté­rően szeptembertől már négy osztály tanul a községben: az első évfolyamosok tizenegyen vannak. A felsőtagozatosak a szomszédos Endrefalvára jár­nak, amíg az új iskolaépület el nem készül. Ennek tervezett időpontja: 1994. A tanévkez­désre két pedagógus érkezett, s az évfolyam további újdonsága, hogy óraadással a német nyelv tanítása is megkezdődhet az is­kolában. Csatlakoztak • Nagylóc. A megye készülő szennyvízcsatomázási és tisztí­tási programjához ez a falu is csatlakozott. Az ezzel kapcsola­tos tájékozódás érdekében, a további lépésben megrendelték a tanulmánytervet. Ötről hétre • Varsány. A helyi vezetés nemrégiben úgy döntött, hogy az öttagú szociális bizottság tag­jainak számát hétre emeli. Az intézkedést az életkörülmények rosszabbodása miatt sűrűsödő problémák orvoslása — így pél­dául a szaporodó segélykérel­mek elbírálásából adódó több­letmunka ellátása - indokolja. Holnapi számunkban „Rétság és környéke” találkozhat a kedves olvasó Tornác hűvösében jólesik a pihenés Hollókőn az ófalu két idős lakója, Szabó Istvánná és Szabó Lászlóné a nyári délutánokon rendsze­rint a házuk tornácáról nézik a turisták meg-megújuló áradatát. A szieszta alatt sem tétlenkednek: kis térítőkét hímeznek. Fotó: Mikuska István Megosztják a költségeket Varsány. Minden általános iskolai napközist és óvodást érint a helyi vezetés egyik leg­utóbbi, szociális jellegű dön­tése, miszerint a térítési díjak húsz százalékát az önkormány­zat saját költségterhére átvál­lalja. A döntést a családok anyagi gondjainak növekedése tette időszerűvé a településen. A tanszereket ingyen kapják a helybeli diákok, erre a célra azonban az iskola is nyert több mint nyolcvanezer forintot. Tanszervásár sok vevővel Csupán néhány apróság hiányzott Szécsény. Milyen eredmény­nyel zárult a közelmúltban le­zajlott kedvezményes tanszervá­sár? - tettük fel a kérdést Rádi Lászlónak, a kultúrcikkbolt ve­zetőjének.-Kiemelkedően jó eredmé­nyeket értünk el, ami vélemé­nyem szerint az áraknak, illetve annak köszönhető, hogy az egyes áruféleségekből drágább és olcsóbb egyaránt kapható volt egységünkben. Hiánycikkek előfordultak-e?- Igen, mégpedig a tisztasági csomag, a logikai játék, vala­mint a szám- és jelkártya. De ezek kezdettől fogva hiányoz­tak. Valószínűleg azért nem ke­rültek az említett áruk a bol­tokba, mert a korábbi gyártó le­állította ezek készítését.

Next

/
Thumbnails
Contents