Nógrád Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-24 / 196. szám

HELYISMERET NAGY FALATNAK BIZONYULT A VOLT MECHANIKA? - 5. oldal / / BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1993. AUGUSZTUS 24. KEDD IV. ÉVFOLYAM 196. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT Apróhirdetésekkel kapcsolatos- információkkal készséj^gpt'Tpfíi állunk rendelkezésére. 32/316-455 36-os mellék Kelendő a turistavaluta Az idén július végéig 243 millió dollárt vettek fel valutalapjukra a külföldre utazó magyar állampol­gárok, míg tavaly az első hét hónapban csak 105 millió dollárt — mondták el tegnap az MTI érdeklő­désére a Magyar Nemzeti Bankban. A jelentős növekedés fő magyarázata, hogy 1992. június 30-áig 50 dollár volt az éves keret. Eb­ben az időszakban csak 53,6 millió dollárt vásárol­tak (vásárolhattak) a kiutazók, míg 1992júliusában a 300 dollárral megemelt keret jóvoltából egy hó­nap alatt több mint 51 millió dollár fogyott. Az idén csak júliusban 46 millió dollár volt a felhasználás. Ebben az évben július végéig 880 ezren éltek a tu- ristavaluta-vásárlás lehetőségével a mintegy 5 mil­lió útlevél-tulajdonos közül. (MTI) Megnyílt a szárszói tábor Jeles évfordulót ülünk, amely nem me­rülhet ki a puszta vissza­emlékezésben. Ha men­tünk a nemzeti összefo­gás, az evangéliumi ihle­tésű egykori magyar po­litikai ökumené példájá­ból és örökségéből, ak­kor előretekintést és jö­vőtervezést is jelent a magyar megmaradás a nemzeti megújhodás ér­dekében. Ezt hangsú­lyozta Tőkés László nagyváradi püspök teg­nap Balatonszárszón, ahol megnyílt „A ma­gyar megmaradásért” címszóval meghirdetett egyhetes tábor, amelyet a nagy jelentőségű 1943-as szárszói talál­kozó emlékére szervez­tek. A továbbiakban a szárszói Hullám kem­pingben Az egyház és a népi mozgalom címmel hangzottak el előadá­sok, majd délután az 50 évvel ezelőtti táborra emlékeztek. A hatoslottó nyerőszámai Tovább fogy Nógrád megye lakossága Halálozás a harmadik világ szintién Nemrég tette közzé a KSH halandósági vizsgálatának adatait. Az ENSZ Népesedési Alapja támogatásával 1980 és 1991 között vizsgálták a halálozási viszonyokat. Ezek szerint, az életesélyek romlása következtében Magyarország halálozási mutatóit te­kintve a harmadik világ szintjére süllyedt. A többi között, kimu­tatták, hogy a lakosság halandósági szintje a második világhá­ború óta a legmagasabbra emelkedett, legrosszabb a középkorú férfiak mutatója, a halandóságot tekintve ők egyenesen világel­sők lettek. Évente majdnem annyian halnak meg, mint az 1920-as, 30-as években. Egyébként, a nőknél is a 30-54 évesek között nő a mortalitás, ha kissé mérsékeltebben is. Általában, minél alacsonyabb helyet foglal el valaki a társadalmi hierar­chiában, annál előbb hal meg. Az életmód mellett a környezeti ártalmak és az egészségügyi ellátás játszanak szerepet a halan­dóság alakulásában. A Nógrád Volán Rt. Salgótarján területén két új típusú helyijárati Ikarusz autóbuszt üzemeltet. A félautomata közlekedési eszköz az utazóközönség körében is sikert aratott. A környezetbarát és a kulturált utazási körülményeket szolgáló buszokkal, - a megyeszékhely domborzati adottságait fi­gyelembe véve - Somlyóbánya kivételével találkozhatunk a város útjain. Gyurkó Péter felvétele Növekvő elnyomás a Vajdaságban 12, 16, 23, 31, 38, 45 A pótszám: 20 Bizonyítatlan olaj milliók A nyomozás még nem bizo­nyította, hogy az üzemanyag-bűn­ügyben gyanúsítottként kihall­gatott katonatisztek százmillió­kat kerestek az illegális olajke­reskedelemmel. Ezt a Budapesti Katonai Ügyészség helyettes ve­zetője közölte. Bánhegyi Gábor alezredes elmondta, hogy a bűn­ügy feltárásához a honvédelmi tárca, illetve a katonai főügyész minden lehetséges támogatást megad. Ragaszkodnak a bértarifához A Pedagógusok Demokrati­kus Szakszervezete hajlandó kompromisszumra a közalkal­mazotti bértarifarendszerrel kapcsolatban a bevezetés pénz­ügyi technikáját illetően. Ezt Po- korni Zoltán, a PDSZ ügyvivője közölte egy hétfői tájékoztatón. Ugyanakkor hangsúlyozta: ah­hoz viszont ragaszkodnak, hogy a bértarifa 1994. január 1-jétől teljeskörűen életbe lépjen. Áramütés Egy ismeretlen, 40 év körüli férfi tegnap reggel Gödöllőn fel­törte az ELM Rt. transzformátor­állomásának ajtaját. Feltehetően megközelítette a 20 kilovoltos biztosítót, s emiatt áramütést szenvedett. A szerencsétlen férfi a helyszínen meghalt — tájékoz­tatta az MTI-t hétfőn délután Mádi Péter, az ELM biztonsági osztályának vezetője. Román határsértők Huszonhét román állampol­gárt fogtak el hétfőn reggel a ha­tárőrök Csákánydoroszló mel­lett, a magyar-osztrák határon. A határsértők Ausztriába akar­tak szökni. A határt egy mikro- busszal és egy személygépkocsi­val közelítették meg. Egyelőre még vizsgálják, hogy ember- csempészek is részt vettek-e a határsértés megszervezésében. Annyi azonban már most bizo­nyos, hogy a 19 felnőtt és 8 gyer­mek Romániából szabályos útle­véllel érkezett Magyarországra, de nem volt vízumuk az Ausztri­ába utazáshoz. Ausztria-lottó A 33. játékhét nyerőszámai: 2, 7, 20, 27, 33, 43. A pótszám: 22. A nyeremények: a 6 találatos 1.569.265, az 5-ös pótszámmal 281.662, az 5-ös 4917, a 4-es 331, a 3-as 27 schillinget ér. Joker nyerőszámok: 4 2 3 2 5 7. Joker 1 darab, nyereménye 7.814.802 schilling. Mi a helyzet Nógrádban? Mit mutatnak a legfrissebb, 1992:es adatok? Dr. Balogh Miklós, a Köz­ponti Statisztikai Hivatal Nóg­rád Megyei Igazgatóságának igazgatója:- Nógrád megyében folytató­dik a természetes fogyás ten­denciája, a halálozások száma meghaladja a születésekét. Rá­adásuk, a tendencia még azért is kedvezőtlen, mert az előző évekhez képest tovább nőtt a halálozások és csökkent a szüle­tések száma. Például 1991-ben meghalt 3213, született 2715, 1992-ben meghalt 3421, szüle­tett 2593 ember.- Mik a leggyakoribb halálo­kok?- Nagyjából az országoshoz hasonló okokat találunk. A leggyakoribb halálokok közé tartoztak 1992-ben a daganatos megbetegedések (741), vala­mint a keringési rendszer beteg­ségei, amelyek mintegy ötven százalékot tesznek ki (317 szí­vinfarktus, 221 agyvérzés). Ezeket követik az emésztőrend­szer, valamint a légzőrendszer Politikai felhangoktól zajos érvek és ellenérvek ütköznek, amióta bejelentették, hogy haza­hozzák Horthy Miklós hamvait. Az újratemetés egyik szervezője a Magyar Tengereszek Egyesü­lete. — Miért esett a választás erre az egyesületre? — kérdeztük Dá- vidházy András kapitánytól, a MATE elnökétől. — Az elhunyt menye, Edels­betegségei (285, illetve 276 eset). Balesetszerű esés követ­keztében 119-en, közúti bal­esetben 34-en haltak meg. Ami talán érdekes, Nógrádban az öngyilkosság nem tekinthető tradicionálisnak, „csak” 62 esetben fordult elő.-Mi lehet az okok hátteré­ben?- A halálozások növekvő száma a lakosság életkori össze­tételéből is következik. Nóg­rádban az elöregedés tovább folytatódik, nő a nyugdíjas korú népesség aránya, ez ma már 20 százalék fölött van. A demográ­fiai apály pedig még mindig tart. Az előrejelzések szerint 3-4 év múlva kerülnek szülőké­pes korba azon nagy létszámú korosztályok tagjai, akik a 70-es évek közepén születtek. A megyében 1975-ben, 76-ban, 77-ben volt magasabb a születé­sek száma. A demográfusok vitatkoznak azon, hogy jelentősebb demog­ráfiai változásokra számítha­tunk-e, avagy „megtörik” ez az esetleges „hullám”. Ennek sok (Folytatás a 3. oldalon) heim-Gyulai Ilona kérésére ve­szünk reszt a temetésen. Az al- tengernagy úr utolsó kívánsága volt, hogy szülőfalujában, Ken­deresen a családi kriptába temes­sék el, tengerész szertartás sze­rint. Eddigi nyughelyén, a lissza­boni angol temetőben is volt ma­gyar felirat sírkövén: „Vitéz nagybányai Horthy Miklós ten­gernagy, Magyarország kor­mányzója 1920-1944. Született Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) tegnap elítélte, hogy a szerb hatóságok fokozzák az el­nyomást a Vajdaságban, Koszo­vóban és a Szandzsákban. A szervezet bécsi székhelyén nyilvánosságra hozott nyilatko­zatban az EBEÉ soros elnöke, Margartha af Ugglas svéd kül­ügyminiszter külön is bírálta, hogy a szerb hatóságok zaklatják azokat a helyi alkalmazottakat, akik korábban tolmácsként, tit­Testvér­gyilkosság Az apa is segédkezett Előre kitervelt módon, édes­apja asszisztálása mellett megöl­te testvérét T. Krisztián 17 éves, foglalkozás nélküli tiszakanyári lakos. A szabolcsi gyilkosság még augusztus 13-án éjjel tör­tént. A Budapestről hét végére szülei lakására hazatérő T. Oli­vér 28 éves MÁV-dolgozóra öcs- cse egy légfegyverből átalakított puskával lőtt rá. A megsérült báty az udvarról az utca irányába menekült, de testvére utolérte, és baltával fejbe vágta. A tett hely­színére érkezett időközben a fiúk apja, aki segített az udvar köze­pére vonszolni a magatehetetlen áldozatot. Ezután Krisztián az övében tartott tőrkéssel még mellbe szúrta fivérét. A halottat másnap elásták a lakás mellett. A bűncselekmény augusztus 19- én derült ki, amikor az 58 éves apa, T. Ferenc segélyért ment a helyi polgármesteri hivatalba, s ott a jegyzőnek elmondta a tör­ténteket. A gyilkos kihallgatása során tettét azzal indokolta, hogy testvérbátyja rendszeresen bántalmazta őt és szüleit. 1868. VI. 18-án Kenderesen, meghalt — számkivetésben — Estorilban, 1957. II. 9-én.” — Hallhatnánk Horthy Mik­lós tengerészmúltjáról? — Először bátyja, Béla járt a fiumei Tengerészeti Akadémiá­ra, ő azonban még növendék ko­rában egy gyakorlaton vaktöl­ténytől megsérült, vérmérgezést kapott és meghalt. (Folytatás a 2. oldalon) kárnőként stb. a három tarto­mányban felállított EBEÉ-misz- szióknál dolgoztak. (Mivel a belgrádi hatóságok nem voltak hajlandóak megújítani a vízumo­kat, ezeknek a misszióknak júli­us végén el kellett hagyniuk Ju­goszláviát.) Bécsi diplomáciai források szerint a rendőrök házkutatásp- kat tartanak a volt helyi EBEÉ- alkalmazottak lakásán, bevonják útlevelüket, sőt az egyik lakástu­lajdonost — aki korábban szál­A Fővárosi Bíróság október 23-áig meghosszabbította Dieter Hofmann, kémkedéssel gyanúsí­tott osztrák üzletember előzetes letartóztatását. Az MTI munka­társának értesülése szerint a március 19-étől fogva tartott gyanúsított letartóztatásának törvényes határideje augusztus 23-án lejárt, annak újabb két hó­nappal való meghosszabbítására a Fővárosi Főügyészség tett elő- teijesztést. Ismeretes, hogy a Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatal — a Nemzetbiztonsági Hivatal fel­jelentése alapján — államtitok­sértésre irányuló előkészület és vesztegetés alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el B. István rendőr százados ellen. A bűn­ügyben a nyomozó hatóság A külgazdasági tárca a kor­mány felkérésére megvizsgálja az export visszaesésének okait, és hamarosan javaslatot tesz el­hárításukra — jelentette be Ká­dár Béla miniszter Harkányban, a hétfőn megnyitott Pannónia ’93 elnevezésű országos szövet­kezetpolitikai fórumon. A miniszter elmondta, hogy a tárca szerint a magyar kivitel ver­senyképessége az elmúlt egy­másfél év alatt jelentősen rom­lott, ezért a kormány elé terjesz­tendő javaslat a jövedelmezőség­gel, a finanszírozással, a vállal­kozók piacra jutási nehézségei­nek szaporodásával, valamint a növekvő árualaphiánnyal össze­lást adott az egyik EBEÉ-megfi- gyelőnek — le is tartóztatták. — Ezek a lépések megsértik az EBEÉ alapelveit, és hozzájá­rulnak a feszültség növeléséhez — olvasható a nyilatkozatban. A dokumentumban egyébként „sajnálatos és elbátortalanító jel­zésnek” minősítik, hogy a belg­rádi vezetés nemrégiben elutasí­totta az EBEÉ-missziók munká­jának újbóli engedélyezését kö­vetelő BT-határozatot. (MTI) március 19-én őrizetbe vette Hofmannt. A hivatal az ügyben a nyomozást július végén befejez­te, jelenleg a vádirat szerkesztése folyik államtitok kiszolgáltatásá­val elkövetett kémkedés és vesz­tegetés bűntette miatt. Az ügy magyar állampolgárságú gyanú­sítottjai szabadlábon vannak. Különösen érdekessé teszi a bűnügyet, hogy Dieter Hofmann személyéhez közvetve, illetve közvetlenül kapcsolódik az idő­közben kirobbant maribori fegy­vercsempészési botrány, vala­mint a volt magyar állambizton­sági szolgálat egykori tisztjének a sajtóban megjelent névtelen le­vele, amely a hazai titkosszolgá­latok volt tisztjeinek és ügynöke­inek állítólagos vagyonfelhalmo- zására tartalmaz adatokat. függő problémák orvoslására vo­natkozó minisztériumi elképze­léseket tartalmazza. Az exportoffenzíva minden piacon és minden árucsoportban tapasztalható megtöréséről, az idei első félévi huszonhét száza­lékos kivitelcsökkenésének té­nye mellett Kádár Béla kifejtet­te : a nemzetek versenyében ha­zánk helyzete romlik. Nagy di­lemmánk, hogy vállaljuk-e a gaz­dasági növekedés megindítását, amely terhekkel, a közkiadások csökkentésével is jár, vagy folya­matosan kiszorulva a világpiac­ról, további jövedelemvesztesé­geket szenvedünk. (MTI) Kenderesen, szeptember 4-én Újratemetés — tengerész módon Az ügy magyar gyanúsítottjai szabadlábon Meghosszabbították D. Hofmann letartóztatását Huszonhét százalékos kivitelcsökkenés Megtorpant az exportoffenzíva % t 4 I

Next

/
Thumbnails
Contents