Nógrád Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-29 / 175. szám
8 HÍRLAP ÉG -ÍGÉRŐ 1993. július 29., csütörtök Wala túlélte a barbárok kegyetlenkedését Akit az irakiak nem tudnak megölni A kis Wala 3 éves lesz júliusban. és már alig várja, hogy elfújhassa a születésnapi gyertyákat. Nevelőszülei - Yousa és Waleed - számára különösen örömteli ez az ünnep, hiszen a kislánynak élete kezdetén arra is alig volt esélye, hogy az első születésnapját megérje. Akkoriban állandó bizonytalanságban éltek: ha a betegség nem ragadja el tőlük Walát, valódi szülei bármikor érte jöhetnek, hogy elvigyék. Kuvaitban, megszálló katonák néhány hónappal az iraki támadás után 72 koraszülött csecsemőt dobáltak ki az inkubátorból és hagytak meghalni a kórház folyosóin. Wala egyike annak a 13 csecsemőnek, akik túlélték ezt a kegyetlenséget. Az invázió idején a kórház minél hamarabb befogadó, gondoskodó családot igyekezett szerezni a megmenekült kisbabáknak, akiknek szülei még korábban elmenekültek.- Waleed és én tíz éve vagyunk házasok, gyermekünk nincs, így amikor megtudtam, hogy ezeknek a szegény kis csecsemőknek otthont keresnek, fölírtam a nevem a listára - meséli a 28 éves Yousa. - Értesítettek, hogy van egy négyhónapos kislány, aki nagyon beteg, 2 kg a súlya; magunkhoz vennénk-e így is? Persze, hogy igent mondtam. Elmentünk érte a kórházba. A kislány annyira kicsi és törékeny volt, hogy alig mertem felvenni. Walának neveztük, ami azt jelenti: a ház békessége. A megszállás alatti káoszban nem lehetett gyógyszerhez jutni. Waleed egy szupermarkeWala, nevelőszüleivel tét vezetett, onnan hozott bébiételt és tejet. A család összetartott, soha nem gondoltak arra, hogy elmeneküljenek, pedig egy alklommal Waleed-et és fivérét letartóztatták és elhurcolták egy iraki katonával történt incidens miatt. Az állandó megpróbáltatások közepette a kislány állapota javulni látszott, azonban a háború utolsó napjaiban, amikor az irakiak fölgyújtották az olajkutakat, komolyan megbetegedett.- „Sűrű, vastag füst telepedett a városra, Wala csak köhögött, köhögött, nem tudta abbahagyni - emlékszik Waleed. - A kórházak zárva voltak, egyetlen dolgot tehettünk: beállítottunk egy párologtatót a szobájába és egyfolytában működtettük. Másnapra valamivel jobban lett. Ezt csináltuk, amíg a kórházak újra ki nem nyitottak. Az orvos azt javasolta, vigyük el Kuvait- ból.” Később az örökbefogadók az Egyesült Államokba akartak utazni, mikor felbukkantak Wala szülei. „Ideges várakozással figyeltük, ahogy a többi gyerek szülei visszatértek és elvitték gyerekeiket. Ám Wala szüleiről nem jött hír. Ahogy múlt az idő azt gondoltuk, meghaltak, vagy megfeledkeztek a lányukról. Azt reméltük, Wala most már végleg nálunk maradhat.” A szülők azonban visszatértek. Yousrát nagyon megviselte a gondolat, hogy meg kell válnia Walától.- Egyfolytában sírtam. Nem tudtam elképzelni, hogy azok után, amiken keresztül mentünk mégis elveszíthetjük őt. A szülők, amikor eljöttek hozzánk, meglepődtek, hogy Wala mennyit fejlődött, és azon is, hogy milyen környezet s bánásmód veszi körül. Elmondtuk, hogy szeretnénk még magunkkal vinni az Államokba, gyógykezeltetni. Beleegyeztek, mert ezt ők nem tudták volna kifizetni - mondja Yousa. -„Jó emberek, látták mennyire szeretjük a kicsit. Az anyja gyorsan megcsókolta, és azt mondta, Wala a mi lányunk és nem akarja elvinni, , hiszen mióta megszületett nem volt vele és nem is hitte, hogy él.” így maradhatott a kislány a nevelőszülőknél, akik egy hónapig Seattle-ben gyógykezeltették, majd visszatértek vele Kuvaitba. Azóta Wala egészséges. Yousa és Waleed azonban nem fogadhatják örökbe, ugyanis a kuvaiti törvények ezt i nem teszik lehetővé. Remélik, hogy a kislány szülei nem másítják meg elhatározásukat, és Wala végleg nálunk marad. Gombfoci és asztali labdarúgás A világ élvonalában Egy sportág, amelyben évek óta a legjobbak vagyunk. Egy játék, amelynek a története szorosan kapcsolódik a magyarok sikersztorijához. Egy szabadidős tevékenység, amihez nem kell méregdrága felszerelés és tömegesen űzhető. Az asztali labdarúgás magyar eredetű népi játék, a gombfoci versenysporttá fejlődött változata. 1993. július eleje óta nemzetközi szövetség kereteiben működő jegyzett sportág. Az ünnepélyes megalakulásra Ti- szavasváriban került sor egy kétnapos sport- és játékfesztivál keretében. „Egy játék, amelyet mi adtunk a világnak és amiben mi vagyunk a legjobbak” - mondta az ABC-Europress-nek Horváth Imre, a magyar szövetség vezetője, akinek irányítása alatt több mint tízezren - többségük gyerekkornak - űzik a pöckölé- ses játékot. Az igazolt versenyzők száma ezer, közülük többen meghívásra járják a világot és tartanak bemutatókat nagy sikerrel. A játék a történeti Magyarország területén alakult ki a századelőn, baráti társaságok kedvelt időtöltéseként vált egyre népszerűbbé. Ezek a társaságok egy idő után nem elégedtek meg a házibajnokságok nyújtotta izgalmakkal, keresték és meg is találták a kapcsolatot egymással. Ez a versenyzési igény hívta életre a legismertebb játszótársaságok kezdeményezésére a Magyar-Asztali Labdarúgó Szövetséget az ötvenes évek végén. Itt vált el az asztali labdarúgás a gombfocitól és indult el azon az úton, amely a Magyar Asztali-Labdarúgó Sportszövetség 1989. szeptember 30—i megalakulásához vezetett. Azóta helyi területi és országos versenyeket rendeznek egyéniben és csapatban egyaránt. Az asztali-labdarúgó mérkőzéseket versenyasztalon játsz- szák. Hossza 185 cm, szélessége 125 cm, felülete tökéletesen sima, anyaga is. A sportág legdrágább kelléke körülbelül 10.000 forint. A játékosok alapja és anyaga tetszőleges, ma már nem gombot használnak, hanem műanyagból készült masszív darabokat. Egyébként bármiből lehet játékost „faragni”, csak a fémből készült valamint a képlékeny, ragadós anyagot tartalmazó, a versenyasztalt, a labdát és a játékosokat beszennyező anyagok használata nem megengedett. A labda anyaga meghatározott összetételű műanyag, alakja mindkét oldalon hornyolt korong. A játékosok mozgatását ma már a legritkább esetben végzik körömpöcköléssel, a legelterjedtebb lövési mód pálcával történik. A játék fontos eszköze a szektormérő, amelynek segítségével megállapítható, hogy a passzolt labda melyik versenyző játékosának az „érdekeltségi” zónájába tartozik. Ebben a sportágban is tilos a doppingolás, a játékvezető vagy az ellenfél sértegetése, a nézők megbotránkoztatása, az előre megbeszélt vagy eladott meccs. A játék időtartama 2x13 perc, közte 2 perc szünettel. Az asztali-labdarúgók átlagéletkora ma már egyre lejjebb száll, számos tizenéves tehetség pörgeti, pöcköli, toligálja mesteri módon műanyag játékosait és a labdát az asztalon. Rájuk is ' számítanak az első Európa-baj- nokságon, amelyet a tervek szerint 1994—ben szeretnének megrendezni Magyarországon. Tervezik az első világkupa döntőinek megrendezését is 1995— ben, majd az Expo évében az első világbajnokságot - természetesen Budapesten. Ehhez szeretnék megnyerni a világ gombfocisait. Ä legolcsóbb magyar sportág - a szakmai vezetők szerint — a legszegényebb is. Terveik megvalósításához számítanak adakozók, szponzorok, mecénások támogatására a határainkon túlról is. Dialógus-„utánfutó” Molnár Ferenc .egyik darabjának német színpadra való alkalmazását egy fiatalabb osztrák írótársára bízta, aki magyar nyelvismeret hiányában kénytelen volt angol nyelvű nyersfordításból dolgozni. Az írónak feltűnt, hogy amikor a dialógusban egy különösen hatásos poén csattan, azt többnyire egy tartalmatlan utómondat követi, mint a vitorlást a hozzákötött „boci”; vagy mai szóhasználattal, mint egy utánfutó. Eleinte azt hitte: ez az angol fordítás elégtelenségéből fakad. De biztos akart lenni a dolgában, így megkérdezte a mestertől, hogy mit jelentsenek ezek az értelmetlen üresjáratok. Hogy amikor valamelyik szereplőnek garantáltan bejönne a nevetés, akkor még hozzá kell tennie egy olyan megjegyzést, hogy „most már későre jár” vagy „holnap alighanem esni fog”. Molnár szinte szánakozva nézett rá.- Kedves barátom, maga nem ismeri a színészeket. Ha egyiküknek van egy jó poénja, a partnere annyira sajnálja tőle a hatásos csattanót, hogy, miközben a közönség még jóízűen nevetne, ő már belevág a maga mondókájába. Ezért kell annak, akinek poénja van, még egy utómondatot kapnia. Ekkor kivárhatja, amíg a publikum jól kikacagja magák és csak azután adja meg partnerének a végszót. Van már terhes Barbie is Zsebpénzteleníto reklámfogások Bármilyen ártatlan, búzavirágkék szemekkel nézzen is egy gyerek a világba, legtöbbször igen pontosan tudja, hogy mit akar, és azt hogyan érheti el. Mivel kell például a mamákat és a papákat nyaggatni ahhoz, hogy megvegyék a nyolcadik Barbie-babát, vagy a huszadik transzformert vagy akár az új csokit, ami állítólag különösen finom. A reklámszakemberek is tisztában vannak ezzel, és ezért is tartják a gyerekeket remek fogyasztónak, akik igen-igen sok pénz felhasználásáról döntenek - legyen ez a saját, éves zsebpénzük, vagy a kicsik esetében mama és papa pénztárcája. Ráadásul a gyerekek könnyen lelkesednek, nem kételkednek annyira a hirdetésekben látottakban, mint a felnőttek. Világos tehát, hogy a televíziós hirdetések közül is nagyon sok szól már a gyerekekhez. Szinte biztosra mehetnek a hirdetők, akik a vasárnap délutáni rajzfilmműsorban kínálják portékáikat, hogy a kicsik mindent meg is tesznek majd a bemutatott új baba vagy más játék megszerzéséért. A szülők ugyan megpróbálják tartani magukat, de előbb vagy utóbb beadják a derekukat. Egy-null tehát Barbie és társai javára. De ma már nem csak a játékok és édességek esetében számolnak a reklámszakemberek a gyerekek segítségével.. . Ennek reményében tűnnek fel egyre gyakrabban rajzfilmfigurák a hirdetésekben, ezért tudnak beszélni a tárgyak - a lényeg, hogy a kicsik nevessenek és jegyezzék meg a márkaneveket. Ez azután éreztetheti „áldásos" hatását a közös családi bevásárlások során. A márkák küzdelme, a konkurenciaharc egyre élesedik és ennek egyetlen tétje van, a pénz. Sok-sok pénz, beleértve a ti zsebpénzeteket is. Erre sem árt gondolni, mielőtt megszédültök egy hirdetéstől ... Vigyázat: a baba terhes Amikor ő még kissrác volt Én építettem az M7-est!- Erdélyben születtem, de gyermekkoromat Magyarországon, Salgótarjánban a bányai hegyekben és a grundon töltöttem - kezdte a beszélgetést dr. Jeney Gyula -. Óvodás koromban már tudtam olvasni. 5 évesen úgy mutogattak a zagyvapálfalvai iskolában, mint valami különlegességet. A mai napig imádok olvasni. De a kötelező olvasmányokkal soha Jeney Gyuszi nem voltam jóban. Kitűnő tanuló voltam. Eredetileg testnevelőtanár akartam lenni, de édesanyám, aki szintén pedagógus volt, lebeszélt erről, mondván, hogy: „Elég egy tanár a családban, és különben is, aki jelesre érettségizik, az menjen egyetemre!”. Szóval így lettem orvos.- A kitűnő tanulók általában magatartásból is ötöst kapnak.- Nem voltam rossz gyerek, de elkésni igen szerettem, annak ellenére, hogy pár méternyire laktunk az iskolától a Bartók Béla úton. Aztán később az egyetemen már igyekeztem pontosabb lenni. Égy ízben éppen előadáson ültem a hátsó sorban, mikor a bejárattól elkezdtek pisszegni a későn jövők, hogy suttyomban adjam ki nekik a körbejáró katalógust. Én meg is tettem, de később megkaptam a magamét. Az elkésettek ugyanis önkéntes véradásra jelentkeztek azzal, hogy aláírták a lapot. Meg is kapták érte a dicséretet. Úgy voltam én a csínytevésekkel, hogy ötletet szívesen adtam, de a megvalósítást másra hagytam.Egyszer a középiskolában felvetettem az ötletet, hogy találjunk megoldást az órán való beszélgetésre anélkül, hogy a tanár észrevenné. Osztályunk egyik műszaki zsenije - máig sem tudom hogyan - , de elkészítette a szerkentyűt. Odáig fajult a dolog, hogy már a felelőt is „rövidhullámon” segítettük, szegénynek pedig nem jól állt a fülében a fülhallgató és állandóan a fülét vakargatta. Szerencsére a tanárnak nem tűnt fel semmi, így ötösre sikerült „felelnünk”.-Nagyobbik fia sokszoros országos sífutóbajnok, a kisebbik sikeres futballista. Netán apai örökség ez náluk?- 170 centiméteres magassággal elsőrendű magasugró voltam, saját rekordom is 170 centiméter volt. Testnevelőtanárom kedvenc szavajárása szerint átugrottam saját „ala- csonyságomat”. Ifjúsági futballista koromban volt egy 100 százalékos bajnokságunk és én Dr. Jeney Gyula lőttem a csapat 100. gólját. A legkedvesebb emlékem az, hogy a nagy Szojka-féle csapat mellett voltam ifjúsági csapattag. Velük együtt utaztunk és egy szállodában aludtunk a „nagyokkal”. De szép emlékeim vannak az egykori építőtáborokról. A mai napig melegség önti el a szívemet, ha az M7-esen autózom, hiszen egy ilyen tábor alkalmával én is hozzájárultam néhány méterrel az ország első autópályájához. Sikerélményben most is bőven van részem, mint a megyei kórház szülész-nőgyógyász főorvosa. Hídváry Péter
