Nógrád Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-07 / 130. szám

1993. június 7., hétfő SPORTTÜKÖR HÍRLAP 7 Nem jöttek el Tarjánba a közelmúlt sztárjai A zene azért szépen szólt A dobóverseny közben reneszánsz zenét hallgathattak a résztve­vők és az esemény iránt érdeklődők Fotó: Rigó Eszméletlenül nagy dobópa­rádét harangoztunk be. Aztán az eszméletlenül nagy dobópará­déból nem lett semmi. Mi ezt az nagy dobóparádét nem a saját kisujjunkból szívtuk ki. Az eszméletlenül nagy dobópará­dét Palánki Imre, a Bauer Ru­dolf Nógrád Megyei Dobódub főnöke ígérte, nagy dérrel-dúr- ral és lényéből fakadóan igen határozottan. Palánki úr megígérte, hogy „lehozza” Zsivótzky Gyulát, Németh Miklóst, Csermák Jó­zsefet, Varjú Vilmost. ígérni persze, sok mindent lehet. Pél­dául fűt-fát is. Aztán eljön a nap, amikor szembesülni kell az ígéretekkel. Nos, a makacs té­nyek azt mutatják, hogy a fen­tebb ígért nagy nevek, olimpiai hősök közül egyikük se jött „le” szombaton Salgótarjánba. így hát hiába látogatott ki a közönség - igaz, nem nagy számban - a Dolinkába, majd a Kohász-stadionba. Azazhogy mégsem egészen, minthogy a versenyt magát a nagy nevek nélkül is megtartották. A Do- linkában, akik akarták, össze­mérhették a tehetségüket abban, hogy ki tudja pontosabban el­dobni a kopját, hogy ki képes távolabbra elvetni a malomkö­vet” - azaz a súlyzótárcsát -, el­lökni egy nagy farönköt. Eközben a szabadtéri színpa­don reneszánsz öltözetű muzsi­kusok reneszánsz kamarazenét adtak elő. Egy másik rene­szánsz öltözetű hölgy nem rene­szánsz verseket, de igen szép verseket szavalt. Csikász István, Nógrád megye kultúrpolihisz- tora stílusos konferansziéval szórakoztatta a publikumot. Ez volt a műsor értékes része. Hogy értékes része is legyen, ha már megrendezték. A Balassa­gyarmatról érkezett művésze­ken igazán semmi nem múlott. Lám, a magas kultúra is milyen remekül beleilleszthető egy sportverseny programjába, csak meg kell találni a hozzá illő ke­reteket. A „madárházban” festmé­nyeket állítottak ki. Lehetett látni többek között Csikász Ist­ván, és a szombathelyi dobóed­ző, Németh Pál műveit is. A Dolinka után a résztvevők átvonultak a Kohász-pályára, ahol a klasszikus dobószámok­kal folytatták a versengést. Majd arról vitatkoztak, hogy merre tart a magyar dobóatlé­tika. A Bauer Rudolf Nógrád Megyei SC jövőre az ugrógála mintájára aktív világsztárokat felvonultató dobóversenyt kí­ván rendezni Salgótarjánban. Addig is, íme, a szombati győztesek. Kopjadobás: Né­meth Zoltán (Salgótarján). Ma­lomkövetés: Kovács Károly (St.). Rönklökés: Ozsvárt Fe­renc (St.). Diszkosz: 1. Annus Adrián (Szombathelyi AC). Ka­lapács: Annus Adrián (a 20 éves szombathelyi fiatalember 67.84-gyel győzött). Súly, fér­fiak: Kuris Nándor (Bp.j; nők: Ungvári Velenczei Zsuzsa (Bp.). Gerely, férfiak: Kovács Károly; nők: Ungvári Velenczei Zsuzsa. B. R. Kézilabdasiker Debrecen. Folytatta az Eu- rópa-bajnoki selejtezők soroza­tát a magyar női kézilabda vá­logatott. Ellenfele a lengyel együttes volt. A magyaroknak, akik a szlovének ellen már pon­tot veszítettek, feltétlenül nyer­niük kellett, ha versenyben akartak maradni a jövő évi 12- es döntőben való részvétel jo­gáért. A győzelem nem is ma­radt el: Magyarország - Len­gyelország 23-19 (13-7). Már az első percekben lát­szott, hogy ezen a napon a ma­gyarok jobbak ellenfelüknél. A végén csak az volt a kérdés, hogy sikerül-e kétszámjegyű győzelmet aratni. A remény megvolt rá, mert a csapat több­ször is vezetett 7 góllal, de ez kritikus pontnak bizonyult, mert innen nem sikerült tovább lépni, Az utolsó percekre kiengedtek a mieink. Az első csoport állása: 1. Magyarország 2. Ukrajna 3. Lengyelország 4. Szlovénia 3 2 1 - 70-65 5 1 1-- 23-18 2 3 1-2 59-59 2 3-12 59-69 1 A magyarok legközelebb jú­nius 13-án Kijevben az ukránok ellen lepnek pályára. SZÉCSÉNYI SE-SALGÓ ÖBLÖS SC 3-2 (0-2). Szécsény, 1500 néző, v.: Marosok (Komjáti, Pintér). Szé­csény: Csampa - Geczkó, Ju­hász /., Kiss, Várszögi - Juhász R., Bódi, Végh - Stájer (Guti, 46. p.), Tőzsér, Zsigmond (Ká­nyát, 46. p.). Edző: Pénzes Ist­ván, Salgó Öblös: Vári - Tar­tási. Babosán, Bornai (Jánosi, 82. p.), Jenei - Oláh J. (Farkas, 85. pj, Ács, Simon /., Szabó T. - Oláh Zs. (Smelkó, 62. p.), Né­meth K. Edző: Simon Attila. 13. perc: Juhász I. hazafelé gurította a labdát, Csampa rövi­den szabadított fel, ráadásul ép­pen Németh K. elé passzolt, aki középről, 18 méterről azonnal az üres kapuba továbbított. 0-1. 40. perc: Babcsán legurított szabadrúgását Szabó T. 20 mé­terről, a jobbösszekötő helyéről hatalmas erővel vágta a léc alá. 0-2. 56. perc: A jobb oldalról szállt a tarjáni kapu elé a labda, a védők között Bódi emelkedett fel a legmagasabbra, és az öt és felesről középen a léc alá fejelte a játékszert. 1-2. 81. perc: Kiss jobb oldali be­adása után a védők nem tudtak felszabadítani, s az egyedül ár­válkodó Kanyó 10 méterről, a Szépségtapasz ... SBTC-Salgglas — Hajdúnánási FC 2-1 (0-0) Labdarúgó NB II., Keleti csoport Salgótarján, tóstrandi pálya, 400 néző. Vezette: Vida (3) (Zvo- lenszky, Tompos). SBTC-Salgglas: Hiesz (4) - Tresó (5), Sági (5), Kőházi (5), Homann (6) - Turányi (4), Oláh (6), Balázs (4), Stark (6) - Kisbali (5), Horváth Zs. (5). Edző: B. Kovács Zoltán. Hajdúnánási FC: Tóth P. (0) - Nagy Z. (5), Szűcs (5), Papp (5), Pipó (5) - Major (5), Kondora (4), Horváth J. (5), Rozsnyói (4) - Vass (4), Csiszár (4). Edző: Vígh Tibor. Csere: Tóth P. helyett Dormán (5) a 46., Balázs helyett Novák (4) az 54., Rozsnyói helyett Pacaj (-) a 62., Kisbali helyett Hu- nyás (-) a 82. percben. Gólszerzők: Horváth Zs. az 57., Kisbali a 69., Pacaj a 75. percben. Sárga lap: Szűcs a 70., Pipó a 73., Stark a 78. percben. 57. perc: Novák végzett el 20 méterről szabadrúgást, a labda ide-oda pattogott a védők lábán, végül Horváth Zs. elé került, aki 3 méterről a jobb felső sarokba emelte a játékszert. 1 -0. 69. perc: Stark remek labdá­jával Kisbali faképnél hagyta a védőket, majd 14 méterről, a kimozduló Dormán mellett ele­gánsan a háló közepébe továb­bított. 2-0. 75. perc: Horváth J. jobb ol­dali szöglete Hiesz kezéből ki­csúszott, Pacaj ott-termett, 3 méterről a jobb sarokba küldte a labdát. 2-1. A mérkőzés előtt egyperces gyászszünetet tartottak a kö­zelmúltban elhunyt Blaskovits (Budai) József, az SBTC egy­kori játékosa, majd elnöke tisz­teletére, Jó, hogy a játékosok napszú­rást nem kaptak. A pokoli hő­ségben meglehetősen lanyha ritmusban kezdtek a csapatok. A játék a két tizenhatos között csordogált, a kapusok akár el­mehettek volna hűsölni a közeli strandra. Aztán ahogy teltek a percek, valamelyest megélén­kült a küzdelem, melyben a ha­zaiak mutatkoztak valamivel aktívabbnak. A Hajdúnánás el­lentámadásokkal kísérletezett. Szünet után rákapcsolt az SBTC-Salgglas. Egymás után szálltak a lövések a hajdúságiak kapujára. Oláh gyilkos erejű bombájának az 53. percben még útját állta a kapufa, de utána Horváth és Kisbali jóvoltából már kétszer is már csak a háló fogta meg a játékszert. Ekkor sürgősebb lett a dolog a vendégek számára is. Elénk iramú, változatos játékkal telt el a találkozó hajrája. A vendégek egy kapushiba után szépítettek, a házigazdák egy kicsit beszo­rultak, de az egyenlítésre már nem futotta a nánásiak erejéből. Az SBTC-Salgglas győzelme a látottak alapján teljesen megér­demelten született meg, de ez alighanem már csak a szebb bú­csúhoz lesz elegendő. B. Kovács Zoltán: - Szép­ségtapasz ... Vígh Tibor: - Úgy nézett ki, mintha játékosaim közül többen már a strandról érkeztek volna a mérkőzésre. Balás Róbert Labdarúgó NB Ili., Mátra-csoport Most a Pásztó volt jobb egy „ötössel” PÁSZTÖ - ST. KOHÁSZ 5-0 (3-0). Pásztó, 500 néző, v. .Inges. Pásztó: László - Len­kei, Andó, Holtner, Forgó - Galbács (Nagy), Veres, Tamási - Lipták, Gubán (Erhardt), Ba­log (Streho). Edző: Kis Károly. St. Kohász FC: Babják- Szeles, Kerényi, Králik, Gyetvai (Szilá­gyi) -Zsély, Fancsik, Bozó, Vá­rad! - Tóth, Oláh S. Edző: Hor­váth Gyula. 7. perc: Veres bal oldali szögletét Lipták 18 méterről félmagasan lőtte a kapu bal ol­dalába. 1-0. 13. perc: Lipták-Gubán-Ve- res összjáték után a labda újra Gubán elé került, aki az elfekvő kapus mellett a hálóba gurított. 2-0. 19. perc: Tamási kapott lab­dát a bal oldalon, mikor felné­zett, látta, hogy Babják távol áll a kapujától. Húsz méteres át­emeléséta tarjáni kapuvédő már nem érhette el, hiába kapaszko­dott érte. 3-0. 62. perc: Andó a Lipták által legurított szabadrúgást 22 mé­terről a bal alsó sarokba vágta. 4-0. 77. perc: Streho közvetlen közelről a kapus mellett a há­lóba kotorta a játékszert. 5-0. Hajtós, technikás összecsa­pást láthatott a találkozóra kilá­togató közönség. A Pásztó pon­tosan visszavágott az ősszel el­szenvedett 0-5 arányú veresé­gért. Jók: Veres, Lipták, Gubán, ill. Oláh. Vallus Tibor BLC-N. VOLÁN - SZOL­NOKI CUKOR 2-1 (0-0). Ba­lassagyarmat, 300 néző, v.: Kó­ród i. BLC: Oláh - Schuchmann, Szabó, Kaliczka - Mátyás (Mé­száros), Urhán, Hodúr (Jaszik), Mohácsi, Molnár (Szabó) - Gál, Jele. Edző: Bérezi József. 69. perc: Szabó bal óldali be­adását Hodúr mellel levette és 10 méterről a kapu közepébe továbbított. 1-0. 81. perc: Gál a félpályától egyedül indult el, betört a bün­tetőterületen belülre, majd az öt és feles sarkáról a hosszú sa­rokba lőtt. 2-0. 85. perc: Vadicska jobb olo- dali beadása üresen találta Tu­bakot. aki lekezelte a labdát, és ballal az ellenkező sarokba gurí­tott. 2-1. A hazaiak végig mezőnyfö­lényben játszva sem jelentettek különösebb veszélyt ellenfelük kapujára - legalábbis ami az első játékrészt illeti. Fordulás után változott a kép: a hazaiak helyzeteket kialakítva, és azo­kat értékesítve nyertek meg egy olyan meccset a gyarmatiak, melyen csak az eredménnyel lehetnek elégedettek a játéko­sok és a szurkolók is. Jók: Schuchmann, Kaliczka, Gál, Jele. lji: 3-1. * * * További eredmények: He­réd - Dunakeszi 0-6, Füzesa­bony - REAC 2-1, Török- szentmiklós - Jászapáti 9-1, Jászberény - Monor 2-0, Szol­noki MÁV-MTE - Gyöngyös 1 -0, Karcag - Rákóczifalva 5-1. A bajnokság állása: 1. REAC 28 17 5 6 55-27 39 2. Gyöngyös 28 15 6 7 52-30 36 3. Szolnoki M. 28 15 6 7 47-26 36 4. Füzesabony 28 14 8 6 36-25 36 5. Dunakeszi 28 14 7 7 49-22 35 6. Jászberény 28 15 5 8 50-24 35 7. Karcag 28 15 5 8 56-31 35 8. Bgy. LC. 28 14 4 10 39-33 32 9. Monor 28 10 8 10 37-35 28 10. Pásztó 28 8 9 11 35-37 25 11. Heréd 28 10 5 13 40-48 25 12. Sz. Cukor 28 8 8 12 35-33 24 13. T.-szentm. 28 8 5 15 43-62 21 14. Jászapáti 28 5 7 16 17-59 17 15. St. Kohász 28 5 6 17 28-71 16 16. Rákóczif. 28 2 4 22 26-82 8 Labdarúgó megyei bajnoki döntő Egy gólos előny a szécsényieknél Kanyó fejese éppen a vendégek kapujába tart Fotó: Kun K. balösszekötő helyéről fejjel a hosszú felső sarokba ívelte a labdát. 2-2. 87. perc: A balösszekötő he­lyén megiramodó Kanyót Tar- lósi a büntetőterületen belül fel­vágta. A megítélt 11-est Végh a bal felső sarokba vágta. 3-2. 88. perc: Várszögi kezezésért a kiállítás sorsára jutott. Zsúfolt ház, rekkenő hőség és egy MLSZ-elnök (a lelátón he­lyet foglalt Laczkó Mihály) fo­gadta a megyei bajnoki döntő első mérkőzésének résztvevőit. Némi meglepetésre azonnal a Salgó Öblös lépett fel támadó­lag, és egy durva védelmi hibá­ból hamar megszerezte a veze­tést is. Ezután az osztály szín­vonalához képest kellemes, vál­tozatos játékot láthatott a publi­kum. Az Öblös a vezetése tuda­tában sem állt be védekezni, hanem korszerű, gyors, a földön futtatott akciók révén állandóan sakkban tartotta a házigazdák védelmét, majd egy jól eltalált lövéssel növelte előnyét. Szünet után alapvetően meg­változott a játék képe. A kettős csere sokat javított a hazaiak produkcióján. A vendégek pe­dig mintha kifulladtak volna a saját iramuktól, nagyon vissza­estek. A szécsényiek vasakara­tát dicséri, hogy a vert helyzet­ből felálltak, ledolgozták hátrá­nyukat, majd a „pokoli” utolsó tíz percben a győzelmet is ki­harcolták. Folytatás: szomba­ton, Salgótarjánban. Jók: Bódi, Végh, Kanyó, ill. Babcsán, Szabó T., Németh. (Balás) * * * A további helyosztókon szü­letett, lapzártáig beérkezett eredmények: Érsek vadkert- Mátranovák 1-4, Karancsla- pujtő- Mohora 3-1, Rom- hány-Karancsberény 4-1, Pa- lotás-Bercel 3-2, Nézsa-Kis- terenye 3-4, Somoskőújfalu- Berkenye 2-0, Nagyoroszi- Kazár 2-2. EXPRESS UTAZÁSI RT. C^^~y Salgótarján, Mérleg út 5. ----------Tel.: 310-757, Fax: 310-799 T ÁRSASÜDÜLÉS A COSTA BRAVÁN! jún.28 - júl.7, júl. 5-14-ig Kétesül .szállodai elhelyezés, teljes ellátás, utazás luxusbusszal § Részv.díj: 24.500.- Ft/fő Az SKK ellenfelei • Budapest. Érdekes körülmé­nyek között készül eldőlni, dőlt el, hogy mely csapatok jutnak fel az NB I-es férfi kosár­labda-bajnokság B csoportjába. A négy NB Il-es érdekelt közül ugyanis a Bajai TK visszalépett, a Malév SC pedig megszünte­tett mindenféle sporttámogatást. Ez esetben a másik két együttes, a Szegedi Postás és a Veszprém automatikusan, osztályozó nél­kül jut fel az NB 1-be. (A ver­senykiírás szerint a négy csapat közül három jut az első osz­tályba.) A megüresedett harma­dik hely pedig - mint legjobb kiesőt - a Kaposvári Honvédőt illetné meg, amely már jelezte is, hogy vállalja az NB I-es sze­replést. Tenisztanfolyam • Balassagyarmat. A BTE te­nisztanfolyamot indít, melyre jelentkezni június 8-án, kedden és 10-én, csütörtökön 15 órától lehet a Kóvár úti pályán. Első a Petőfi ® Ajka. A legkisebb általános iskolások számára rendeztek labdarúgótornát, nevezetesen a Gróf József-emlékversenyt. A salgótarjáni Petőfi Sándor Is­kola fiataljai a szülők költségén vettek részt a vetélkedésen, és az alábbi eredményeket értéke el: Petőfi-Siófok 1-0, Petőfi- Veszprém 1 -0, Petőfi-Ajka 2-1. A tornagyőzelmet ezzel a Jeck Ferenc által felkészített Petőfi szerezte meg. A tarjániak gól­jain Galamb Péter (3) és Határ István osztozott. A torna leg­jobb mezőnyjátékosává Galamb Pétert választották. Hajnali avatás ® Csákberény. Vasárnapra vir­radóra hajnali egy órakor avat­tak bajnokot a szombat éjjel rendezett tájfutó egyéni bajnok­ságon. Meglepetésre az arany­érmet a 21 éves Nagy István szerezte meg. A címvédő Pav- lovics csak a 13. helyen érkezett célba. A junioroknál az OSC-s Gárdonyi Márk, az ifjúságiak­nál pedig Vereszki Tibor, a Tö­rekvés versenyzője győzött. - Eredmények, felnőtt érmesek: 1. Nagy István (Veszprémi Honvéd) 1:26.27, 2. Prill László (Videoton) 1:29.45, 3. Baracsi Gábor (Tipográfia) 1:30.55 óra. Újabb öttusaarany • Szófia. Tovább folytatta re­mek szereplését a magyar válo­gatott a Szófiában rendezett férfi öttusa Európa-bajnoksá- gon. A Fábián, Mizsér, Madaras összeállítású gárda a váltóver senyben is az első helyen vég­zett Franciaország és Bulgária előtt. VB-selejtező • Melbourne. Ausztrália lab­darúgó-válogatottja egy lépést tett előre a jövő nyári vb-döntő felé. A hazaiak az Óceániai­csoportban visszavágón másod­szor is legyőzték Új-Zéland legjobbjait. Az első, új-zélandi 90 perc során Ausztrália dia­dalmaskodott 1-0 arányban, az összesítésben 4—0-lal lépett to­vább. A visszavágón: Ausztrá­lia - Új-Zéland 3-0 (2-0). Olympic Park, 9.445 néző. Gól­szerzők: Carl Veart (1. perc), Aurelio Vidmar (3.), Ned Zelic (49. perc). Ausztrália most a CONCACAF-zóna csoportjá­ban második helyezett Kanadá­val játszik két mérkőzést. Az el­sőt július 31-én Torontóban bonyolítják le, majd a visszavá­góra ausztrál földön, Sydney­ben kerül sor augusztus 15-én. Az ausztrál - kanadai pár to­vábbjutójának egy dél-amerikai válogatottal újabb két csatát kell megvívnia ahhoz, hogy ott le­hessen az Egyesült Államokban soros vb-fináléban.

Next

/
Thumbnails
Contents