Nógrád Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-29 / 149. szám
Nessie állítólag ismét felbukkant A titokzatos skóciai vízilény, Nessie, megbízható szemtanuk szerint a napokban felbukkant. Edna Macinnes, a hölgy és barátja, akik állítólag láttak a Loch Ness közepén kényelmesen úszkáló szörnyet, a skót televízióban is beszámoltak a látottakról. — Mintegy tíz percig figyeltük őt, ahogy alámerült es felbukkant a felszínen. Láttuk zsiráfszerű fejét és hosszú nyakát — állította a pár, s azt is elmondták: semmiféle anyagi érdekük nem fűződik ahhoz, hogy a legendának újabb tápot adjanak, egyszerűen örülnek, hogy láthatták Nessie-t. A század harmincas évei óta több ezren állítják, hogy látták a lényt, aki évente mintegy félmillió turistát vonz az Inverness közelében fekvő festői szépségű tóhoz, ezzel közel 15 millió dollárnak megfelelő fonttal gazdagítva Skócia gazdaságát. Az első feljegyzések a víziszörnyről időszámításunk szerint 565-ből származnak, Szent Columba szerzetestől. Fényhatások a Villa Mediciben Giovanni Cimabue Keresztre- feszítés című munkája sok évszázad után ismét eredeti színeiben pompázik. Az évek sokasága alatt rárakódott patinát számító- gépes színkeveréssel látszólag eltávolították róla, s újra az eredeti türkiz, vörös és arany tündököl a képen — ez egyike azoknak a rafinált fényhatásoknak, amelyek a római Francia Akadémia, a Villa Medici minap megnyílt, Fény és művészet című kiállításán láthatók. A bemutatót az olasz és francia elektromos társaság, az ENEL és az EDF közösen szponzorálja. Egymás mellett látható az eredeti műalkotás és a számítógépes fénykeveréssel előálh'tott, „látszólagos restaurált” változat. Új megvilágításba helyezik egyebek között Giotto freskóit, a velencei Szent Márk székesegyház mozaikjait, s ezt a fényhatást is bemutatják képsorok. Csodálatos új fénybe burkolják reflektorok a Villa Medici, Róma egyik híres palotájának homlokzatát is. A gyönyörű kertet rejtett fényhatások teszik különlegessé, s így stílusos helyszín a Fény és zene címmel induló hangversenysorozat számára. A nyolc koncerten olasz és francia zongoraművészek mellett fellépnek magyar, orosz, bolgár, román és azerbajdzsáni fiatalok, köztük a magyar Krausz Adrienne, aki Haydn-, Beethoven- és Bartók-műveket ad elő. Új törzs Pápua XJj-Guineában Eddig ismeretlen törzset fedeztek fel Pápua Új-Guineában: a helyi rendőrség jelentése szerint egyik járőrük az indonéz határ közeli hegyvidéken egy nyolcvantagú, nomád életmódot folytató csoportra bukkant. A Telefomin nevű falu közelében élő törzsnek eddig állítólag semmiféle kapcsolata nem volt a külvilággal, tagjai ruhát nem viselnek. A rendőrségi szóvivő elmondása szerint már május óta kutattak a csoport után, akkor ugyanis a faluban élők elfogták a törzs egyik tagját. A felfedezés nyomán egyébként rögtön megkezdődött a nomádok „civilizálá- sa”: a rendőrség kérte a kormányt, hogy gondoskodjanak számukra ruházatról, szerszámokról és főzőeszközökről, a Telefominban működő misszionáriusok pedig a hír hallatán a törzs lakóterületére utaztak, hogy rögtön megkezdhessék hittérítő munkájukat. Az utóbbi évtizedekben egyébként többször röppent fel hír Pápua Új-Guineában ismeretlen törzsek felfedezéséről, de a szenzáció rendszerint „kacsának” bizonyult. Legutóbb a nyolcvanas évek végén találtak rá egy „civilizálatlan” törzsre, de hamarosan kiderült, hogy modern eszközeik vannak, és a hittérítőkkel is rendszeres kapcsolatban állnak. Régi mikroszkópok.. 1993. június 29., kedd A Nap kél: 3.50 órakor, nyugszik: 19.45 órakor. A Hold kél: 15.15 órakor, nyugszik: 0.04 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon PETER és PÁL nevű kedves olvasóinkat! A PÉTER görög eredetű férfinév, jelentése: kőszikla. A PÁL latin eredetű férfinév, jelentése: kicsi. Híres viselője volt Pázmány Péter katolikus főpap, filozófus és teológus, illetve Gyulai Pál költő, író és kritikus. A katolikus liturgikus naptárban Szent Péter és Pál apostolok főünnepe. 67-ben Szent Pétert Rómában fejjel lefelé keresztre feszítették, Szent Pált pedig lefejezték. Időjárás, Várható időjárás ma estig: Továbbra is marad a napsütéses, derült, száraz idő, de azért egyes helyeken esőre is lehet számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 fok körül alakul majd. SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Halhatatlan szerelem Színes, amerikai film APOLLÓ KAMARA 16.30 és 19.00 órától: Drakula Színes, erotikus, amerikai film BALASSAGYARMATI MADÁCH 15.30 és 20.00 órakor: Halhatatlan szerelem Színes, amerikai film 17.45 órától: Veszett Kutya és Glória Szűies, amerikai film MADÁCH KAMARA 18.00 órától: Fehér sivatag Színes, amerikai film Eldőlt a burgonya- vita? Hosszas vita után a McDonald’s amerikai gyorsétteremhálózat beadta derekát, és immár hajlandó helyi termesztésű burgonyát is felhasználni első izraeli boltjában a sültkrumpli-körítés- hez. A tervek szerint még az idén megnyílna Tel-Avivban az első McDonald’s-üzlet, de a kormány a hazai termelők védelmében nem járult hozzá ahhoz, hogy a cég saját importforrásaiból szerezze be a sültkrumpli alapanyagát. A kompromisszumos megoldás: 5 millió dolláros költséggel létrehoznak egy farmot, amely csak azt a bizonyos fajta burgonyát termeszti majd, amelyhez a hálózat világszerte ragaszkodik. Előfizetőink figyelmébe A Nógrád Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket kéijük jelezni a (32) 316-455 telefonon vagy levélben a kiadóhivatal címére: 3100 Salgótaiján, Erzsébet tér 6. Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján ‘H’: 32/311-600 NO GRAD mÍh HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA Vt.L18 ú Id 6 u A hívás ingyenes! Rőzsehordás... nőgrXd'megyei hírlap, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. »Vezető szerkesztő: Vaskor István.* Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavczelője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/316-455, Telefax: 32/312-542,32/310-589. Telex: 229109, Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542. Hirdetési osztály: 32/311-504. » Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 319. negyedévre 957 forint, egy évre 3388 forint. * Előálh'tja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziralokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.10 Törvénykönyv. 8.40-10.59 Napközben. (ÉLŐ) 11.00 Hírek. 11.05 Társalgó. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? (ÉLŐ) 13.00 Hírek. 13.05 Vendég a háznál. 13.15 A MR énekkara énekel. 13.30 Tanúim lesztek. Egyházi műsor. 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.00 Hírek. 15.05 Enciklopédia. 16.00 Délutáni Krónika. 16.20 Zenefórum. 17.00 Hírek. 17.05 Történelmi tükör. 17.25 A Szabó család. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.40 Kikezdések. 20.00 Hírek. 20.05 Népi táncmuzsika. 20.30 Határok nélkül. 20.50 Beszélni nehéz. 21.00 Hírek. 21.05 Országos Fuvolás Találkozó — Sopron. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Parlamenti folyosó. 23.00 Hírek. URH-n: 10.00 Közvetítés az Országgyűlés üléséről. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Ezt hallgattuk anno... 9.00 Hírek. 9.10 Zene-szó. (ÉLŐ) 11.00 Hírek. 11.03 Családi persely. 11.15 Művészbejáró. 12.00 Dalok, kupiék, sramlizene. 13.00 Hírpercek. 13.10 Cigánynóták. 14.00 Mindenki másképp csinálja. 15.00 Hírek. 15.03 Páratlan hangok. 15.35 Musical, musical, musical. 16.00 Csúcsforgalom. (ÉLŐ) 17.00 Hírek. 17.05 Ami a szívedet nyomja. 17.32 Premier. 18.30 Helykereső. Szociálpolitikai magazin. 19.00 Hírek. 19.05 Varázsgömb. 19.50 Iránytű. Szórakoztató magazin. 20.30 Köröskörül zene. 21.00 Hírpercek. 21.10 Filmzenei kaleidoszkóp. 22.30 Érintés. 23.00 Hírek. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Ezredforduló. Dokumentumműsor. 10.54 La Wally. Részletek Catalani operájából. 11.40 Országok, tájak zenéje. India. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. (ÉLŐ) 13.10 A régi zene kedvelőinek. 13.38 Fúvószenekari hangverseny. 14.00 Hírek. 14.05 Német nyelvlecke. 14.20 Tündérkert. Móricz Zsigmond regénye. 2. rész. (ism.) 15.16 Balettzene. 16.00 Hírek. 16.05 „Ó, tudsz-e párnát varrni?”. Skót népdal feldolgozása. 16.27 Dub- rovai László műveiből. 17.00 Kilátó. Világirodalmi magazin, (ism.) 17.50 Bábszínházi „áthallásaim”. 18.00 Hírek. 18.05 Handel: Poros. Háromfelvonásos opera. 21.09 Zenekari muzsika. 22.00 Hírek. 22.05 Kamarazene. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 Észak -magyarországi zenés hírmagazin 5.55 Műsorismertetés, hírek, időjárás, utin- form 6.00 Reggeli krónika (Kossuth) 6.10 Észak-magyarországi eseményösszefoglaló 6.30 Hírek, lapszemle 6.40 Gazdaságközeiben 7.00 Reggeli krónika (Kossuth) 7.10 Észak-magyarországi eseményösszefoglaló 7.30 Vállalkozók fóruma 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Észak-magyarországi krónika 8.10 Csak mondom... 16.00-18.00 Kereskedelmi adás ( televízió ) TV 1 9.00-12.00 NAPKÖZI. Benne: 9.30 Talmi és Tódi. 10.30 Csodálatos a világ, (ism.) 11.30 Játék. 12.01 Déli egyenleg. 12.11 Sasok. 2. rész. 13.40-15.05 Lascaux gyermekei. Francia film. (ism.) 16.00 Híradó. 16.10 Hatalom és szenvedély. 16. rész. 16.45 Csodálatos a világ. 17.10 Játék. 17.25 Népzenei Magazin. 17.35 Álljunk meg egy szóra! 17.45 Pénzvilág. 17.55 A nélkülözhetetlen őserdő. 18.05 „Claudius twistéi...” Márkus László műsora, (ism.) 18.50 Katolikus krónika. 19.05 Gyereksarok. 19.30 Híradó. 20.10 Boccaccio 70. Olaszfrancia filmsorozat. 21.10 Telesport. 21.50 Tetthely. NSZK krimisorozat. 23.25 Híradó. 23.35 BBC-Híradó. TV 2 9.00 Két férfi egy eset. NSZK krimisorozat. 10.00 Parlamenti Napló. 16.10 Korfarduló. Idősek fóruma. 17.00 Nem csak zöldség... Életmódmagazin. 17.29 Gyerekeknek. 17.50 Elektor kalandor. 18.00 Délutáni egyenleg. 18.10 Regionális híradó. 18.30 Zöldpont. Magazin. 19.05 A boldog család. NSZK filmsorozat. 20.05 Stúdió 93.21.00 Kapcsolatok. 21.30 Telexpo 96. Gazdasági magazin. 22.00 Esti egyenleg. 22.25 24 óra. 22.50 Hosszú az út előttünk. Német dok.film. DUNA TV 16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Kánon 16.35 A tanú (magyar filmszatíra) 18.20 Maja, a méhecske 18.45 Hírek 19.00 Rokonok (magyar film) 20.40 Fiatal dalosok találkozója Székesfehérváron 21.25 Az eltűnt idő nyomában (magyar film) 22.35 Évforduló 22.40 Hírösszefoglaló SZLOVÁK 1 Időszerű események. 9.30 Folklórműsor. (ism.) 10.00 Forrás, (ism.) 10.30 Nyújtsd a kezed! 10.45 Extra sportmagazin. 11.45 Publicisztikai műsor, (ism.) 12.25 Teletext-hírek. 16.45 Kontaktus Stúdió. 17.50 Autósok-motoro- sok magazinja. 18.20 Veszélyes öböl. Kanadai filmsorozat. 18.45 Was bedeutet das, Harvepíno? 19.00 Esti mese. 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... 19.30 Időszerű események. 20.05 Derrick. Német krimisorozat. 21.05 A társadalom mai szemmel. 21.25 Az SZK kormánya tájékoztat. 21.35 Konfrontációk. 21.50 Rendőrmagazin. 22.00 Időszerű események. 22.30 Sport. 22.40 Portréműsor. 23.40 Teletext-hírek. SZLOVÁK 2 17.20 Regionális műsor. 17.30 Események, kommentárok. 17.55 Zenés műsor. 18.40 Hallássérültek tévéklubja. 19.20 Esti mese. 19.30 Időszerű események. 20.05 A Worldnet bemutatja... 20.40 Környezetvédelmi magazin. 21.30 Anatol városa. Filmsorozat. (ism.) 22.40 Események. 23.05 Wimbledon 93. 23.55 Teletext-hírek. TV 5 10.00 Afrikai képek 12.00 Varietéműsor 13.15 Banánhéj (sorozat) 13.40 Játékfilm (ism.) 15.10 Filmes magazin 16.30 Pokoli mulatság 16.55 Egy korty egészség 17.20 Főzőcske 17.35 Állatok kertje 18.00 Kvízjáték/Nyelvi játék 20.00 Kanadai és svájci magazin 21.00 A France 2 híradója 21.30 Rendkívüli tudósító 23.00 Kulturális beszélgetések 1.00 Delphoi 2.00 Vegyes műsor hajnalig SUPER 13.00 Napirend 13.30 Videodivat 14.00 Arcképcsarnok 14.30 Vi- deogenerátor 16.30 Élő videos- how 18.30 Bonanza (am.sor.) 19.30 Dante (sorozat) 20.00 Helyszín 20.30 Arcképcsarnok 21.00 Napirend 22.00 Hírek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piacgazdaság 23.00 Film PRO 7 8.35 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hármak társasága (ism.) 9.25 Remington Steele (ism.) 10.15 39 lépcső (ism.) 12.05 Kezdeti nehézségek (ism.) 12.35 Ro- seanne (ism.) 13.05 Matiock (ism.) 14.00 Drága szépség (ism.) 15.30 Remington Steele (sor.) 16.20 Mr. Belvedere (sor.) 16.45 Varázslatos Jeannie (am.sor.) 17.15 Rajzfilmek 18.30 Hármak társasága (sor.) 19.00 Kezdeti nehézségek (sorozat) 19.30 Rose- anne (sorozat) 20.00 Híradó 20.15 Cookie (am.krimi) 22.05 Highwayman (am.sor.) 22.50 Szórakoztató műsor 23.40 Éleslövészet Jmaicában (német-olasz fillm) 1.00 Hírek 1.10 Én, a kém (sorozat) 2.10 A mágia urai (ism.) RTL 9.00 A Főnök (am.sor.) 10.00 Gazdag és szép (am.sor.) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 Beny Hills-show 13.00 Wimbledon ’93 (tenisz) 19.10 Robbanékony (politikai magazin ) 19.40 Jó idők, rossz idők (német sor.) 20.15 Hegylakó (am.sor.) 21.15 Nyomtalanul 22.15 Robbanékony — vita 23.15 L.A. Law (am.sor.) 0.10 Törvény és rend (am.sor.) 1.10 Homályos zóna (am.sor.) 1.45 Benny Hill- show (ism.) 2.10 A Főnök (ism.) 3.10 Beszélgetés (ism.) 4.00 Robbanékony (ism.) 4.25 Törvény és rend (ism.) SAT 1 9.15 Szomszédok (ism.) 9.40 Trapper John (ism.) 10.30 Bonanza (ism.) 11.20 5 x 5 (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Fiatal és nyugtalan (am.sor.) 13.20 Trapper John (sorozat) 14.15 Szomszédok (sor.) 14.45 Bonanza (sor.) 15.45 A bosszúállók (am.sor.) 16.45 5 x 5 17.20 Mindent vagy semmit 18.30 Hírek 18.50 Sport 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népzenei slágerek 21.10 Dinoszaurusz-könnyek 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükör — riport 23.40 Erotikus show