Nógrád Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-29 / 149. szám

1993. június 29., kedd BALASSAGYARMAT ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP A tulajdonosok bíznak az újjáalakult érsekvadkerti szövetkezetben Egy mázsa búzáért fél pár gyermekcipő Az 1976. január 1—jén kötött kényszerházasság - szövetke­zet-egyesítés - a múlt év de­cember 23-áig tartott. Ekkor ke­rült sor a szétválásra. Azóta is­mét csaknem a régi területét vallhatja magáénak az Érsek­vadkerti Mezőgazdasági- és Szolgáltató Szövetkezet 410, köztük 283 nyugdíjas földtulaj­donosa. A szövetkezeti gazdák a 34. évében járó Holman Jó­zsefet választották meg az igaz­gatóság elnökének, aki az üzemszervező agrármérnöki diploma mellé megszerezte a mérlegképes könyvelői okleve­let is. A nagy termelőszövetke­zetben - Magyar-Csehszlovák Barátság - állattenyésztési fő- ágazatvezetőként dolgozott.- Hogy érzi magát, elnök úr?- Nagyon rosszul.- Miért?-Elkeserít, hogy még nem kaptuk meg a cégbírósági be­jegyzést, bár a megalakuláskor sürgősséggel kértük. Úgy tu­dom, hogy az FM Nógrád Me­gyei Földművelésügyi Hivatala három héttel ezelőtt befejezte szövetkezetünk újjáalakulásá­nak törvényességi felülvizsgála­tát és nem találtak kifogásolni valót. Egyébként a cégbíró asz- szony eddig is maximálisan se­gített. Ettől függetlenül a cégbe­jegyzés hiánya miatt nem kap­tunk semmilyen hitelt, sőt el­vesztettük a tavaszi vetések után igényelhető állami garan­ciával működő 10 százalékos pontkamatkedvezményt. Abban bízom, hogy esetleg a megsza­bott és lejárt határidőt meghosz- szabbítják. A tegnap tartott közgyűlésünkön a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a tárcaközi bizottság által megítélt és a Bu­dapest Bank balassagyarmati fiókjánál rendelkezésünkre álló 80 millió forint reorganizációs hitelt addig nem vesszük fel, amíg a cégbíróságtól meg nem érkezik a hivatalos okirat.- Mire használják fel?- Hetvenhárom millióért a régi termelőszövetkezettől megvesszük a szarvasmarha te­lepet, hét millióból pedig meg­oldanánk a tejfeldolgozást és a kiszerelést. A közgyűlés dönté­sének megfelelően, határidő módosítási kérelmünket a bank elfogadta. Egy fillér nélkül kezdték meg mostani új életüket. Tetézte gondjaikat, hogy a húsembargó miatt kútba esett a vemhes üsző szerződésük, ami négymillió bevételkiesést jelentett. A gon­dokban egyáltalán nem szűköl­ködő gazdaság pénzügyi nehéz­ségeit tetézi a nagy szárazság. A korábbi egyesített szövetkezet által elvetett 620 hektár őszi bú­zából 40 hektárnyi terület ter­mését csak takarmányozásra tudják felhasználni. A szárazsá­gon kívül a talajok gyenge kon­díciója - nem kapták meg a szükséges alaptrágyákat -, a 20 aranykoronás földeken a tavalyi 40 mázsás hektáronkénti átlag­termés helyett jó, ha az idén el­érik a 25-30 mázsát. A terme­Az állatok sem tudják, mi vár rájuk Fotó: Gy. P. léskiesés négy és félmillió bevé­teltől üti el a gazdaságot.- Ha nem kapunk gyorsan esőt, akkor a legnagyobb bevé­telt hozó ágazatunk, az 1400-as létszámú szarvasmarha tele­pünk, takarmánnyal való ellá­tása is kérdésessé válik. Ilyen körülmények között feltétlenül szükségünk van az állam segít­ségére. A mára kialakult helyzetet ismerik a szövetkezet tulajdo­nosai. Önként adódik a kérdés: miben bíznak?- A szövetkezetben, meg magukban. Jól és gazdaságosan működik az állattenyésztésünk. A közös művelésre - régen ház­tájinak hívták - a gazdák 10 millió forintot fizettek be a Nyári vakáción A nyári szünidő elkezdődött s a diákok élvezik a szabadság örö­meit. A balassagyarmati Palóc-liget szép játszóterén már javá­ban tart a „nagyüzem”. Gyurkó Péter felvétele Üdülő a pusztában A munkahelyteremtés egyik jövőbe mutató perspektívája­ként emlegetik a falusi turiz­must. A legtöbb nógrádi falu­ban azonban eddig csak szórvá­nyos kezdeményezések utaltak arra, hogy a vidék embere ér­deklődne a téma iránt. Cserhátsurányban másként gondolkodnak erről. Még a „régi éra” idején, közel tíz éve született egy tanulmány terv, amely a festői szépségű telepü­lés határában kialakítandó üdü­lőtelep megvalósításának lehe­tőségeit térképezte fel. Az ak­kori javaslat szerint a „Két domb” közötti területen tóvá duzzasztanák fel az ott folyó pa­takot, s ebben a körzetben épül­hetne ki az üdülőövezet. A falu önkormányzata elhatározta, hogy felülvizsgáltatják az akkor készült terveket - van-e reális alapja például annak, hogy tavat hozzanak létre -, majd ennek figyelembe vételével döntenek arról, hogy legyen-e az említett térségben üdülő. A szociális háló lyukai A munkanélküli ellátás alól kikerülők száma hónap­ról hónapra növekszik. Ez el­sősorban a kisebb települése­ken okoz gondot, ahol szű- kebb költségvetési keretek miatt, arányaiban másként ve­tődik fel a probléma. (Például ha csak hatvan millióból gaz­dálkodik a falu, érzékenyeb­ben reagál egy-kétmilliós pluszkiadásra, mint az a tele­pülés, amelyiknek ötszáz mil­lióból kell kifizetnie ötöt.) Drégelypalánkon a kereső­képes lakosság közel tizenhét százaléka van munka nélkül, közülük harmincegy ember­nek nem jár már a munkanél­küli járadék, ebben a hónap­ban pedig újabb négy igény érkezett a hivatalba. Ez éves szinten közel egymillió forint - a korábbi időszak gyakorla­tához képest - pluszkiadást jelent, a szociális célokra for­dítható összeg rovására. Az egészség csarnoka Az egészséges életmód prog­ramja keretében egyre több vi­déki településen készül új, könnyűszerkezetes tornacsar­nokok. Ezeket az építmények­ben nemcsak az iskolások, ha­nem szükség szerint felnőttek, a helyi sportegyesületek tagjai is használhatják. Mohorán tavaly kezdték el a település sportcentrumának épí­tését. A beruházáshoz szüksé­ges anyagi fedezet nagyobb ré­szét központi támogatás biztosí­totta. A tervek szerint a több funkciós építményt az 1993/94-es tanév telétől már birtokukba vehetik a kisdiákok. Vonalban az új igénylők Balassagyarmat vonzáskörzetében egyre több település kapcsolódhat be a távhívás rendsze­rébe. Csesztve, Ipolyvece, Dré- gelypalánk, Hont után idén Magyar- nándor, Szügy, Őr­halom, Csitár, Iliny, Hugyag, Nógrád- gárdony is csatla­kozhatott a rend­szerhez. Az eddigi előfi­zetők köre is bővül­het, ez azonban csak önerős fejlesz­téssel oldható meg. Őrhalomban össze­sen 8J-en jelezték a telefonigényüket, közülük eddig csak 60-at tartott nyilván a Matáv, ami félre­értésre adott okot. ~A település kép- viselő-testülete tá­mogatja az önerős fejlesztéseket, ami azt is jelenti, hogy a társulásban az ön- kormányzat bekap­csolódik a szerve­zési feladatokba. A jelenlegi elképzelé­sek szerint Őrha­lomban negyvenö­tezer forintba kerül majd egy vonal kié­pítése, a beruházás pontos értéke azon­ban a tervezés után derül ki. szükséges munkák elvégzésére. Ennek ellenében 110 hektár ét­kezési burgonya, 10 hektár ve­tőburgonya, 22 hektár kukorica, 73 hektár őszi búza, 25 hektár tavaszi árpa, 10 hektár napra­forgó termése teljes egészében az övék lesz.- Mi bizonyítja még a szövet­kezethez való ragaszkodást?- A földkiadó bizottságnál 83 résztulajdonos jelentkezett. Kö­zülük csupán 7 százalékuk kí­vánja egyénileg megművelni földjét, a többi nálunk hagyja. Az első kárpótlás során a kije­lölt terület 42 százaléka került kalapács alá. A tulajdonosok 60 százaléka nekünk kívánja bérbe adni földjét. Ezek nem hangza­tos szavak, hanem tények, ugyanis megalapozatlanul sok mindent lehet mondani.- Most, amikor egyes kor­mánypárti, koalíciós képviselők nem tudják megemészteni, hogy a falvak népe, parasztsága dön­tően a szövetkezetei választotta, a szövetkezeti törvény módosí­tásával akarják végleg padlóra küldeni a nagyüzemi gazdasá­gokat. Ón miért vállalta el az elnöki megbízatást?-Több és jobb ajánlataim voltak. A kiválás elindulásakor úgy éreztem, nem hagyhatom itt a falut, a szövetkezetét, mert mostani vagyonúnkban 20-30- 40 évi becsületes munkája van az egyszerű embereknek. A má­sik ok pedig az volt, hogy nem vállalta el más. Igen, a felesé­gem is azt mondta, hogy ..., szóval amit ilyenkor szoktak a feleségek közölni. Nekem vi­szont naponta szembe kell néz­nem édesanyámmal, aki régi termelőszövetkezeti tag, s jelen­tős üzletrésze van, ismerőse­immel, rokonaimmal.- Ön miben bízik?-Előtérbe kerül a gazdaság, nem pedig a politika. A gazda­ságban megfelelő hangsúlyt kap a mezőgazdaság, az agrárterme­lés, és nemcsak a nyugati költ­ségek, hanem a felvásárlási árak is megjelennek. Hosszú távon nem tartható, hogy egy mázsa búzáért fél pár gyermekcipőt lehessen venni, vagy három li­ter tejért kapjunk egy liter gáz­olajat. Venesz Károly Balassagyarmat és környéke Román szamóca Drégelypalánkon Két műszakban termel a Szondi György Mezőgazdasági és Fel­dolgozó Ipari Szövetkezet drégelypalánki feldolgozó üzeme. Min­dig olyan termék kerül le a szalagokról, amire szükség van, amiből netán nincs raktárkészlet. A szezont a málnával kezdték. A tervezett tíz vagonból eddig negyven kilót vásároltak fel, mivel jelentősen csökkent a termőte­rület és a termelés, ugyanakkor a magánfelvásárlók igen felverték az árakat. Az alapanyagként számbajöhető lémálnáért kilónkét 140 forintot kérnek, a tavalyi 70, az azt megelőző 28 forinttal szemben. A jelenlegi helyzet legnagyobb dilemmája: miként teremtsék elő a tejiparnak, a gyümölcsjoghurthoz szükséges mennyiséget. Amíg nem volt embargó a volt Jugoszlávia ellen, addig a gyengébb ter­més esetén sem volt gond a lémálna mennyiségének beszerzése, mert Jugoszlávia biztosította. Csaknem hasonló a helyzet a szamócánál. A felvásárolt 20-30 mázsa aprószemű gyümölcsöt a Romániából vásárolt négy vagon­nal egészítették ki. E héten kezdik meg a meggy feldolgozását, amelyet Tokodról szállítanak ide. A termelési programban nyolc­van vagon beszerzése szerepel. Ártól függően 200 tonna őszi, és ugyanennyi sárgabarack felvásárlását tervezik. Az ízes gyümöl­csöket az ország különböző tájairól szerzik be. Naponta há­rom-négy vagon készáru hagyja el a gyár kapuját. V. K. Fortuna ajándéka • Terény. A közelmúltban ve­hette át a Terényi Sport Egyesü­let a Szerencsejáték Rt.-től azt az 50 ezer forintot, amit egy já­ték során nyertek. A sportegye­sület ebből a pénzből új eszkö­zöket és felszereléseket kíván vásárolni. Takarékosan • Magyarnándor. A települé­sen folytatják a közvilágítás* korszerűsítését. A Mohorai út, az Ifjúsági út és a művelődési ház melletti szakaszon összesen 750 ezer forintos beruházás so­rán lecserélik a régi lámpafeje­ket, korszerű, energiatakarékos berendezést szerelnek fel. A munkálatokat az émász szak­emberei várhatóan július köze­pére fejezik be. Egészséges ivóvízért • Cserhátsurány. Elkészültek a falu vízvezetékhálózatának tervei. A rendszer kiépítéséhez szükséges pénz java részét cél- támogatásból, valamint a vízü­gyi alaphoz beadott pályázatból próbálják előteremteni. Abban az esetben, ha központilag is támogatják a település elképze­léseit. 1994-ben vezetékes ivó-, víz lesz a faluban. Nincs szemétgond • Mohora. A település sze­métszállítását az önkormányzat a közmunkások segítségével, saját járművel végzi. A közel. másfél hónapja bevezetett új rendszer eddig nem okozott fennakadást és várhatóan anyagi megtakarítást jelent a te­lepülésnek. „Szécsény és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó “e* Akinek a polgármester is szerelmet vallott A balassagyarmati ászok ásza Egyszerűen csak a Szántó szájának nevezte magát. Vér­beli tini. Fekete göndör haj, kék Lewis farmer és tornacipő. Vele mindig történik valami, ő az, aki mindenben benne van — és aki mindenbe beleszól. Egyszó­val: Bari Gizella Laura. Jelen­ség, tehát valószínűleg nincs olyan gyarmati fiatal, akik ne ismémé őt. A legtöbben azt is tudják róla, hogy a balassa­gyarmati Szántó Kovács János Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában tanult, idén érettségizett. A diákjuniá- lison őt választották meg Balas­sagyarmat ászának.- Teljesen véletlenül keve­redtem az ászok közé. A műsor előtt egy fél órával tudtam meg, hogy én is jelölt vagyok, szóval nagyon hirtelen jött az egész. De itt még nem ért véget a meg­lepetések sora! Az ászok kivá­lasztása hasonlóan zajlott, mint a televízió műsorában, itt is bemutatkozott mindenki és va­lami produkciót is láthatott tőle a közönség. De azt, hogy mi lesz ez, maguk ajelöltek is csak a színpadon, a reflektorfényben Bari Gizi állva tudták meg. Csak ott kö­zölték, mi lesz a plusz felada­tunk. Mivel én a színművészeti főiskolára jelentkeztem - van bennem egy adag ambíció, hogy szerepelhessek -, egy dráma részletét kellett bemutat­nom. De nem ám egyedül! A dolog pikantériája az volt, hogy a város polgármesterével dr. Németh Györggyel közösen. És mit gondolsz mi volt ez a rész­let? A Rómeó és Júliából az er­kélyjelenet. Ki tudja, hogy színésznő lesz-e a beszédes, közvetlen fia­tal lányból? De biztos, ami biz­tos alapon, az esztergomi taní­tóképzőbe is felvételizett, s a napokban eldől, hogy mekkora sikerrel.- A gimnáziumban jóformán mindenben benne voltam, ha valamit szervezni kellett. Ele­inte én kerestem a feladatokat, aztán minden jött magától. Nem mondom, hogy néhanapján nem ment mindez a tanulás rovására, de azért nem bántam meg. Mert ha diák az ember, legyen diák, és ne pusztán a tanulásból, a korrepetálásból és a külön órákból álljanak a napjai, ha­nem legyen benne valami élet is. Persze, ha újra kezdhetném a középiskolát, azt hiszem többet tanulnék. Talán lenne hozzá erőm. Idén nyáron sem akarok otthon ülni, ifi vezetőként sze­retnék dolgozni, aztán majd el­dől, hogy ősztől hogyan tovább. De az biztos, ha nem sikerül a színművészeti, jövőre ismét meg fogom próbálni.

Next

/
Thumbnails
Contents