Nógrád Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-28 / 148. szám

1993. június 28., hétfő SPORTTÜKÖR HÍRLAP 7 Változásokat ígér a régi-új vezérkar Ismét dr. Laczkó Mihály az MLSZ elnöke Szombaton a budapesti ME- DOSZ-székház Jókai téri szín­háztermében tartották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség közgyűlését. A jelenlévőket dr. Laczkó Mihály leköszönő elnök üdvözölte. Külön köszöntötte Gallov Rezső államtitkárt, az OTSH elnökét. A közgyűlés levezető elnö­kévé Berzi Sándort, az MLSZ főtitkárát választották meg. Szepesi György, aki korábban éveken keresztül az MLSZ el­nöke is volt, ezen a szombaton azért nem lehetett részese a sportági „kongresszusnak”, mert a LILA megbízásából je­lenleg tényfeltáró körúton láto­gatja meg a volt szocialista or­szágokat, tájékozódván az ot­tani labdarúgó helyzetről. A közgyűlésre meghívott, 213 szavazati joggal rendelkező küldött közül 186-an jöttek el, így a közgyűlés határozatképes volt. Az egyik elnökjelölt, dr Izsó Ignác azt javasolta, az alapsza­bály-módosításról döntsenek előbb, és csak azt követően vá­lasszanak tisztségviselőket. Izsó ezzel azt kívánta elérni, hogy a Hivatásos Labdarúgók Kama­rája szavazati joggal vehessen részt a közgyűlés munkájában. A HLK öt szavazatra tartott igényt, ám a közgyűlés úgy döntött, hogy az alapszabály­módosításra csak később kerít­senek sort. Ily módon a kama­rának nem nyílott módja vok­solni az elnök, illetve elnökségi tagok megválasztásakor. Mindez többek ellenérzését váltotta ki. Mészöly Kálmán például felállt, és közölte, ha a sportágat „művelők”, azaz a labdarúgók nem hallathatják szavukat a közgyűlésen, akkor ő nem látja értelmét jelenlété­nek. Ki is vonult a teremből, otthagyta a tanácskozást. Ezt hallván Izsó Ignác, Skultéty Tamás, Simon János és Pindák László - valamennyien indulni kívántak az elnöki posztért foly­tatott harcban - jelezték, a lég­kör futballellenes, tehát nem akarnak elnökök lenni! Ezután dr. Laczkó Mihály ju­tott szóhoz, nem rejtve véka alá véleményét: Az A-válogatott igencsak gyengén produkált, eredményei harmatosak. Ugyanakkor leszö­gezte: utánpótlás szinten van ok büszkeségre, a 16 és 18 évesek együttese jól szerepelt az elmúlt három évben, e két korosztály eredményeit alapul véve Ma­gyarország a harmadik helyen áll Európában. A továbbiakban hozzászólá­sok következtek. Sárvári József, a Fejér megyei Labdarúgó Szö­vetség elnöke aláhúzta, mind­egy, ki az MLSZ elnöke, ha a kluboknál jól megy a munka, színvonalas futballra képesek. Több javaslata közül az egyik: az NB I-es klubok ligája teljes mértékben vegye át az élvonal­beli bajnoksággal kapcsolatos ügyeket, legyen „teljes jogú gazdája” az NB I-nek. Pillér Sándor, az utánpótlás bizottság elnöke visszautasí­totta azt, hogy a teljes magyar labdarúgás, úgy, ahogy van, válságát éli. Érvei szerint az utóbbi négy évben a gyermek- futball területén sokat lépett előre az MLSZ, a megyékben is lelkes munka folyt. Dr. Laczkó később hivatalo­san jelezte, mandátuma lejárt. A közgyűlés egyhangúlag elfo­gadta az elnöki, illetve az elle­nőrző bizottság által készített je­lentést. A levezető elnök, Berzi Sán­dor ezután felolvasta az egyik korábbi elnökaspiráns, Pösze Lajos levelét, melyből kitűnt, Pősze jelölését nem tartja idő­szerűnek, azaz visszalép. Berzi Sándor ezután ismertette, hogy két hónappal ezelőtt, amikor le­járt az elnöki tisztséggel kap­csolatos jelentkezési határidő, összesen 18-an kívántak so­rompóba szállni. A szombat délelőtt során négyen visszalép­tek, így maradt 14 elnökjelölt, akik közül néhányan szót kér­tek. Dr. Király Ferenc kifejtette, a szombati közgyűlés szerint a magyar labdarúgás helyzete megfelelő, ezért - hangsúlyozta némi iróniával az elnökjelölt - nem szabad elnököt változtatni, ő a maga fészéről szintén visz- szalép! így hát 13 név került fel ái elnökjelölő listára. Megjegy­zendő: Mészáros János ötperces hozzászólásában arra a végső konklúzióra jutott, hogy a le­hető legjobb jelölt dr. Laczkó Mihály ... Drigán György, a szavazat­számláló-bizottság elnöke ezt követően közölte, hogy 178 szavazatot adtak le az elnöki tisztért folyó voksoláson, azok közül egy érvénytelennek bizo­nyult. A közgyűlés küldöttei el­söprő többséggel (138 szavazat, 77.9 százalék) a korábbi négy év elnökét, dr. Laczkó Mihályt erősítették meg tisztségében. A további szavazatok meg­oszlása: Lantos István 19, Ke- reki Zoltán 16, Mészáros János 2, Gujdár Sándor, Horváth Pál 1-1. Dr. Laczkó Mihály azt kérte a közgyűléstől, hogy a jövőben ne csak a főtitkárt nevezhesse ki, hanem a válogatott szövetségi kapitányát és a további szövet­ségi edzőket is. Erre is igent mondott a közgyűlés. Az elnökség tagjai a szombat esti szavazás eredményeként: Palotai Károly, dr. Szepesi György. Buzánszky Jenő, Szá­méi János, dr. Szilágyi György, Zalka András, Csánk János, dr. Kamarás István, Gellei Imre és Puhl Sándor. (Ismert, a negyve­nes elnökségben 30 hely auto­matikusan „foglalt” a különféle MLSZ bizottságok révén - a szerk.) u Dr. Laczkó Mihály megvá­lasztását követően a következő­ket nyilatkozta:- Nem vágyom „egyedura­lomra”, nem lesz egyfajta sze­mélyi kultusz. Amennyivel több lehetőségem nyílik egyszemélyi döntések meghozatalára, annyi­val több felelősséget is vállalok magamra, ha azok hibásak.- Hatékonyabb, operatívabb A régi-új elnök munkát tervezek, ezért is java­soltam a végrehajtó bizottság létrehozását. A legsürgetőbb feladat? Megfelelő erejű, sike­res olimpiai válogatott építése.- Ön nevezi ki a szövetségi kapitányt, s a szövetségi edző­ket.-A közgyűlésen már „sut­togták". hogy Gellei Imrét sze­retném megnyerni, senkivel nem tárgyaltam. Ilyen horderejű személyi döntés előtt szaktekin­télyekkel kell konzultálnom. Gelleit illetően: a hír pletyka­szintű.- Hány évre érvényes szerző­dést kínál a leendő válogatott szakvezetőnek?- Négy évre kívánom kine­vezni. Ami a válogatott csapat elé tűzött célokat illeti, lehet, hogy korai erről szólni, de az 1996-os Európa-bajnoki döntőt illik „megcéloznunk" - tett ta­núbizonyságot optimizmusáról az MLSZ régi-új elnöke.(MTI) Szeles pihen • München. A német „Focus” című magazin szerint Szeles Mónika sérülése súlyosabb an­nál, mint amit eddig a nyilvá­nosságra hoztak. Stephanie Tol- leson. a teniszezőnő egyik me­nedzsere elmondta az újságnak, hogy a 19 éves sportolónő való­színűleg egyáltalán nem fog ját­szani ebben az esztendőben, mert felépülése hosszabb időt vesz igénybe.(dpa) Megvesztegetés • Párizs. Tovább gyűrűzik a bajnok Olympique Marseille és a kiesett Valenciennes együt­tese körüli megvesztegetési bot­rány a francia labdarúgásban. Az ügy legújabb fejleménye, hogy a rendőrség vizsgálati fog­ságba helyezte Jean-Jacques Eydeliet, a BEK-győztes Mar­seille középpályását. Az ügyészség adatai szerint Chri­stophe Robert, a Valenciennes játékosa és két másik társa a ta­lálkozó előtt 250 000 frankot vett át Eydelietől. Cserébe Ro­bert a mérkőzésen formán aluli teljesítményt produkált, majd később sérülést is színlelt. A Marseille ezért könnyű győze­lemre számított a kiesőjelölt el­len, más kérdés, hogy ez végül alig valósult meg, hiszen csak 1:0 arányban győztek. A pénzt Robert szüleinek házában he­lyezték biztonságba.(dpa) A legjobb négyszázas • Indianapolis. A részletes hí­rügynökségi jelentésekből kide­rült, hogy az amerikaiak nem­zetközi atlétikai viadalán 400 méteren győztes Butch Rey­nolds 44.37 mp-es ideje a világ idei legjobbja, (dpa, AP) A hasznosiak bronzérmet szerzett együttese A harmadik hely a Hasznosé A labdarúgó megyei I. osz­tályban a Hasznosi SE lett a harmadik helyezett. Hunyadi SE - Hasznosi SE 2- 0 (1—0). (Összesítésben 5^4 a Hasznos javára.) Rétság, 200 néző, v.: Bogár. Hunyadi SE: Gyetvai - Vámos, Pusztai, Ko­vács, Zsigmond, Bóta, Toldi, Kiricsi, Appl, Salgai, Sági. Edző: Salgai György. Hasznosi SE: Mátrai - Megyesi, Csépe Z. I., Csépe Z. II.. Kisbenedek, Edélyi, Balga, Fenyvesi (Maksó), Fösvény (Csépe L), Szőke, Virányi. Edző: Maksó Miklós. Gl.: Kiricsi, Zsigmond. Jók: A hazaiak közül senki, ill., Meggyesi,, Csépe Z. II., Virá­nyi. Éremátadás közben ... Hírek, történetek nagy sportolókról Steffi Grafra nagyon vi­gyáznak, amióta Szeles Mó­nika ellen merényletet követ­tek el. A közelmúltban végé­tért francia nemzetközi baj­nokságról a Daily Mirror pél­dául így tudósított: „Ha az an­gol koronázási ékszereket Pá­rizsba küldik, fele annyira nem őrzik, mint Steffi Gráfot. Ha tüsszentett egyet, a bizton­ságiak máris riadót fújtak.” * * * Pete Sampras, a világ jelen­legi első számú teniszezője nincs jó véleménnyel azokról, akik dobálják az ütőjüket, s szitkozódnak a pályán.- A pályán nem bohóc­kodni, hanem teniszezni kell. * * * Azok, akik Bobby Moore örökségére pályáztak, kegyet­lenül csalódtak. Az 1966-os világbajnok angol labda­rúgó-válogatott februárban el­hunyt kapitánya ugyanis csak adósságokat hagyott hátra. Country Klubjának egyenlege mínusz 65 millió forintot mu­tat, s bőrfeldolgozó gyára is veszteséget produkált. * * * Az USA egyik, mindössze 22 lelket számláló településé­nek lakói elhatározták: meg­változtatják lakóhelyük - Is- may - nevét. A lakók megsza­vazták, hogy a San Francisco 49ers amerikaifoci-csapat legmenőbb játékosa nevét ve­szik föl. Júliustól a következő tábla fogadja az arrafelé ve­tődő idegent: Üdvözöljük Joe Montanában. NB I-es osztályozok Az labdarúgó NB I-be jutá­sért (maradásért) vasárnap leját­szották az osztályozok első mérkőzéseit. Az eredmények: UTE - Hat­van FC 0-0. Újpesten bizonyára sokat gondolkodnak majd azon, mi lesz a következő találkán? Diósgyőri FC - Sopron 1-0. A vasgyáriak némi örömmel, a soproniak pedig nagy bizalom­mal várhatják a következő ösz- szecsapást. A visszavágókat szerdán játsszák. Az UTE a bajnok • Budapest. Az UTE férfi vízi­labda csapata nyerte az OB I—et. miután a rájátszás döntőjének 2. mérkőzésén is legyőzte a BVSC-Schiller Opel együtte­sét, ezúttal 1 l-3-ra.(MTI) Totóeredmények 1,2,2, 2,1,1,2 2,1, 2,1, x, 1, 2 Erdélyi Gyula: „Vissza kell jönnöm Mátrakeresztesre” Bronzérmet nyert a tájfutó labdarúgó Egy sportoló általában egy sportágban tud eredményesen szerepelni, persze mindig akad­nak kivételek. Ilyen a 27 éves mátrakeresztesi Erdélyi Gyula is, aki jelenleg a megye egyet­len I. osztályú tájfutója, s a Hasznosi SE megyei I. osztályú, bronzérmes labdarúgó csapatá­nak középpályása is.-Mindig mérlegelem, hogy hívnak-e valahová, és tudom-e vállalni az ott kitűzött célokat- mondta beszélgetésünk kezde­tén -. Tájfutásban voltam már egy évig budapesti egyesület­nél. A Fabulon SC-nek szerez­tem egy bajnoki egyéni ezüs­térmet, és tagja voltam annak a váltónak, amely a Budapest bajnoki aranyat hozta a kony­hára. Mindezek ellenére vissza­jöttem korábbi egyesületemhez a MÁG-MEDOSZ SE Pásztó­hoz, majd ennek megszűnése után 1991-ben kerültem a Sal­gótarjáni Domyaihoz.- Es a foci?- Általános iskolás korom­ban focizgattam, dehát akkor még Mátrakeresztesen nem volt labdarúgócsapat. 1988-ban az­tán ez is megalakult, és én is je­lentkeztem focizni. Eleinte szinte ontottam a gólokat, de végül rájöttem, hogy az igazi posztom, amin jól érzem ma­gam, az a középpályás szerep­kör. A Hasznosi SE több sé­rültje miatt kérte a segítsége­met. Vállaltam a felkérést. Ma már rájöttem: ilyen szinten a két sportágat együtt nem lehet eredményesen űzni.- Ezek szerint valamelyik sportágtól megválik?-Nem! Csak módosítok. Bár a tájfutásban még csak terveim vannak. Megkeresett a pásztói Color-Nova SE technikai veze­tője Becsó Zsolt: szívesen látna az egyesületnél. De nagyon sze­retnék a nyíregyháziak is, ha odaigazolnék. Még nem döntöt­tem. Fociban viszont igen. Az utóbbi időben visszaesett a baj­nokságban Mátrakeresztes csa­pata. Vissza kell jönnöm! Tar­tozom ennyivel a falunak.- Tájfutó eredményei?- Tíz éve ismertem meg a sportágat. Több hazai és nem­zetközi viadalon nyertem, il­letve értem el rangos helyezést.- Idei tájfutó tervei?- A nyáron Lengyelországba a Wawel-Kupára készülök, de a soproni ötnapos Hungária-Kupa is a nyakamon van. Szeretnék mindkettőn jól szerepelni, és természetesen megvédeni az I. osztályú minősítésemet. A táj­futó sportág Nógrád megyei tör­ténetét elnézve, a második saját nevelésű tájfutó vagyok, aki ezt a minősítési szintet el tudta érni. Nekem már ez is valami. Zentai József Pásztó városkörnyéki bajnokai voltak. Balról: Nagy A. elnök, Balogh J., Király Zs., Erdélyi Gy., Laczkó A., Nagy D., Nágel Cs., Holtner Gy., Odler L„ Gubola K. szakoszt.vez. Guggolnak: Bognár A., Ürmösi K., Szabad L., Kenéz Zs., Bognár L., Király V. Hiányzik Szénási György.

Next

/
Thumbnails
Contents