Nógrád Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-23 / 144. szám

1993. június 23., szerda MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP Hiába a szorgos munka? A sámsonházai Pálik János nyugdíjas ideje jó részét méhészke- déssel tölti. A méz ára azonban évek óta folyamatosan csökken, így egyre kevésbé éri meg foglalkozni a szorgos kis állatokkal. Bükkszéki fürdőjárat Ha kedd, akkor indul a strandbusz Szécsényből. Az úticél Bükkszék, annak egyedü­lálló, gyógyító vizében való lu­bickolás. Először június 22-én - s ez után minden héten - vehet­ték igénybe a Városi Művelő­dési és Ifjúsági Centrum szer­vezte szolgáltatást az érdeklő­dők. Útiköltség, mely a belépő­jegyet is tartalmazza, 300 forint, ettől negyven forinttal kell ke­vesebbet fizetni a gyermekek­nek és nyugdíjasoknak. Felemás helyzet és cseppek a tengerben (Folytatás az 1. oldalról) tényleges munkát végzők járnak a legrosszabbul. (Ezek szerint a sokszor feltett és többnyire költői kérdésekre, - miszerint miért éppen a var­rónők állítják fel a keresetek negatív csúcsait, illetve, hogy miért a krónikus varrónőhiány például Hollókőn? - ebben a láncolatban megtalálható a vá­lasz.)- Ahhoz, hogy többet produ­káljunk, piackutatást volna szükséges végeznünk, ehhez persze állandóan ezzel foglal­kozó ember kell, mivel ezt „mellékesen,” feszített létszám­ban, képtelenség jól megvalósí­tani. Aki bele akar vágni, annak azt tanácsolnám, tegye. A lako­sok és az önkormányzatok szemszögéből is mindenképpen megéri, hiszen kevesebben szo­rulnak majd jövedelempótló támogatásra. Mi bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor fej­leszthetünk, s folytathatjuk a beruházást. Az állástalanok tömegével szemben szintén egy csepp a tengerben a Nógrádmegyerben megépült csirkefeldolgozó, aminek jóformán még nincs kora. Napjait az üzembe helye­zéstől lehet számlálni, de ez nincs messze, a „próbagyártás” már folyik. Az üzem tetszetős kivitelű, de gazdái lámpaláza­sak. ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy Damoklész kard­jaként lóg a fejük felett a jelen­tős mértékű hitel visszafizetési kötelezettsége.- Reméljük, bejönnek a szá­mításaink, s nem késik sokat a pénz sem, hogy kifizessük a ki­vitelezőt - mondta Krutyina Ist­vánná, a beruházó té’esz elnö­kasszonya. - A feldolgozó min­tegy tíz főnek ad munkát, de le­het, hogy többnek. A téesz elképzelése az ugyanis, hogy a falubelieket is bevonja az állattenyésztői-fel- vásárlói körbe. A szervezést megkezdték, de a tapasztalat az, hogy nehezen mozdulnak erre a vállalkozásra a megyeriek. Ugyanezen a településen ko­rábban pékséget hoztak létre, ahol szintén elkelt pár munka­erő. A harmadik és negyedik csepp a tengerben, a nógrádsi- peki, még készülő varroda és az aszalóüzem, melyek a maguk nemében kirívóak annyiban, hogy a pesti cégek érdemesnek látták a helyet tőke beinvesztá- lására. A kézenfekvő magyará­zat: a főváros viszonylagos kö­zelsége. Mindkettő félkész kis­üzem, s várhatóan húsz-húsz személyt tud fogadni. A bevezetőben feltett kér­désre a fentiek alapján (is) egy­szerű a válasz: a szécsényi tér­ség tempósan halad a pozití­vabb helyzet irányába. De jelen­leg még itt a legrosszabb a fog­lalkoztatás helyzete. Éppen ezért a helyzet abszurditásárára utal a meghökkentő tény: a BRG Mechatronika Vállalat nyolcvan üres állásra várja a je­lentkezőket . ..- Eddig százötven embernek kínáltuk fel ezt a lehetőséget - gyér eredménnyel: mintegy hú­szán vették fel a munkát. S eh­hez csak annyit: ha azok a sze­mélyek, akiket ezek után kiköz­vetítünk, nem fogadják el az ál­lást, elveszítik a segélyüket - mondta Lazsán Zsolt, a szécsé­nyi munkaügyi kirendeltség ve­zetője. (Mihalik) Traffipax • Június 23-án, szerdán délután 14 órától 22 óráig Salgótarján­ban a Füleki, a Budapesti, a Ka- rancs, a Rákóczi, a Csizmadia és a Somosi úton találkozhatnak a gépkocsivezetők traffipaxos sebességellenőrzéssel. Erdély kör • Salgótarján. Az Erdély kör első fél évi záróösszejövetelét június 26-án, szombaton tartja Eresztvényben, a Dornyay turis­taház környékén. A gyalogtúra a 6-os busz végállomásától, a camping bejáratától indul. Ta­lálkozó 8.45-9 óra között. Otthonteremtőknek • Nőtincs. A községi képvi­selő-testület legutóbbi ülésén tárgyalt a lakásépítés, vásárlás, felújítás, kölcsöntörlesztés helyi támogatására benyújtott kérel­mekről. Az elbírálás alapján két fő kamatmentes, egyenként 20 ezer, két fő összesen 35 ezer, vissza nem térítendő juttatás­ban, egy fő 30 ezer forint ka­matmentes kölcsönben és egy­ben 20 ezer forint vissza nem térítendő kölcsönjuttatásban ré­szesült. Egy fő kérelmét elutasí­tották. Energiát Magyarnándornak! A közelmúltban került sor Magyamándor község teljes vil­lanyhálózatának rekonstrukció­jára. Az Émász szakemberei a falu központjában lévő transz­formátorállomáson végeztek nagyobb felújítást, amelyre azért volt szükség, mivel a régi nem biztosította a megfelelő áramellátást, csúcsidőben gya­korivá vált az áramingadozás, és ez mind az üzemekben és a háztartásokban gondot jelentett. A hálózati felújításra, a veze­ték keresztmetszetének bővíté­sére a Kossuth és a Fő utcákban került sor, s új hálózat építését végezték el a Petőfi út mentén. A Petőfi út közvilágításának korszerűsítéséhez az önkor­mányzat biztosította a költsége­ket, ennek összege 30 ezer fo­rint volt. A transzformátor cse­réje, a hálózati rekonstrukció il­letve az új hálózat kiépítésének költsége 3,7 millió forint. Kötöttségek nélkül - megegyezéses áron Szabadabban működnek az ügyvédek A mostani törvényözönben - nem beszélve azok hiányossá­gairól, ami a hivatalos állásfog­lalások szerint velejárója az át­alakulásnak - még azoknak is nagy feladatot jelent az eligazo­dás, akik ezek megtanulására, okos alkalmazására vállalkoz­tak: az ügyvédekre. Vajon az átmeneti jellegét erősen magukon viselő törvé­nyek milyen új feladat elé állít­ják az ügyvédi kamarába tömö­rült jogászokat? Ezzel kapcsola­tos kérdéseimre dr. Szomszéd Károlyt, az ügyvédi kamara megyei elnökét kértem válasza­dásra.-A politikai-gazdasági vál­tozások miként érintették a ko­rábbi ügyvédi kamarai tör­vényt? Megnyirbálták, más irányba terelték, növelték, vagy bővítették tevékenységét?- Egységes szerkezetbe fog­lalva módosították az ügyvéd­ségről szóló 1983. évi 4. törvé­nyerejű rendeletet az 1991. évi XXIII-ás törvénnyel. Lényeges változás történt a szervezeti formában. A törvény teljesen megszün­tette az ügyvédi munkaközös­ségeket, s helyükbe létrehozta az ügyvédi irodákat. Lehetővé tette a kamarai és az ügyvédi munkaközösségi vagyon felosz­tását, szabaddá tette az egyéni ügyvédi gyakorlatot. Másik je­lentős változás az eddig besza­bályozott ügyvédi létszám meg­szüntetéséhez kötődik, mivel alanyi joggá tette az ügyvédke­dést, de csak abban az esetben, ha ehhez megvannak a személyi és tárgyi feltételek. Megyénkben nem sokan él­tek ezzel a lehetőséggel. A ko­rábbi megyei kamarai taglét­számhoz képest - 25 fő - most alanyi jogon 35-36 fő szerepel névjegyzékünkben. Míg régen a kamarának va- gyonbiztosítékai voltak, vagyis az ügyvédek maguk mögött tud­ták az országos ügyvédi taná­csot, most mindenkinek saját magának kell megkötni az ügy­védi biztosítást. A kamara székhelye a mindenkori megyei bíróságok székhelyével azonos. Nem változott viszont önkor­mányzati jellegünk, fegyelmi jogkörünk. A tagfelvételnél vi­szont bizonyos értelemben szű­kült feladatunk, ugyanakkor gyengébb lett gazdasági szere­pünk is. Az ügyvédek szaba­dabban tevékenykednek, mint korábban.- Mibe szól bele az Igazság­ügyi Minisztérium?- Semmilyen vonatkozásban nincs beleszólása az ügyvédi ügyek intézésébe. Ez kizárólag az önkormányzatunkra tartozik.- Eddig mit igazolt vissza a gyakorlat?- A piacgazdaság verseny- szelleme itt is és egyre erőtelje­sebben érvényesül, amit bizo­nyít, hogy a törvény megszüle­tése óta többen jönnek a pá­lyára, mint ahányan elmennek, bár a régi tagság alapvetően nem változott.- A törvénydömping, amire egyes politikusok oly előszere­tettel hivatkoznak, megnehezí­tette, vagy megkönnyítette az önök munkáját?- Nekünk is nehéz követni a sokfajta új, jogi szabályozást, amely némelykor hiányos és nehézkessé teszi az ügyek ér­demi intézését.-Állítólag a kötelező véde­lem-kijelölés nem veszi figye­lembe az ügyvédi szakosodást. Emiatt előfordulhat, hogy hát­rányt szenved a perbefogott. Lehet-e olyan megoldást ta­lálni, amely jó az ügyvédeknek és a védelemre szorulóknak?-Az új törvény megjelené­séig az volt a gyakorlat, hogy a hatóságok - beleértve a bírósá­got is - az ügyvédi munkakö­zösséget rendelték ki büntető ügyekben védőnek, polgári té­mákban pedig pártfogónak az ügyvédet. Most a kamara csinál egy ügyeleti rendszert, amit megküld a társhatóságoknak, s ők jelölik ki a soros ügyeletet ellátó ügyvédet. Mivel az új törvény szerint sok olyan új kolléga is bekerül­hetett a kamarába, akik koráb­ban társaságokban, gazdasági il­letve a polgári jog területén te­vékenykedtek, nincs gyakorla­tuk a büntető-, anyagi- és eljá­rásjogban, ezért célszerű lenne, hogy olyan rendelkezés szüles­sen az igazságügyi kormányzat részéről, mely szerint a büntető ügyekben jártas, és lehetőleg önkéntesen eljáró ügyvédek lát­nák el a büntető ügyeket, akik munkájukkal arányos díjazás­ban is részesülnének. Ebben az esetben hatékonyabban tudják kifejteni tevékenységüket.- Most, hogy életünk minden elemét a pénz határozza meg, az ügyvédi szolgáltatások árainál szabad és lehet-e etikáról be­szélni?- Jelenleg az ügyvédi díj és a költség megállapítása szabad egyezkedés kérdése. A törvény előírja, hogy az alapköltség, a per tárgyalási értékének 5 szá­zaléka, és az igazolt költség le­het.- Mi határozhatja meg a díj nagyságát?- Nálunk behatárolja a me­gye lakosságának anyagi hely­zete. Amennyiben az ügyvéd etikus kíván lenni, és humánu­san akarja elvégezni feladatát, tekintettel van ügyfelének szo­ciális körülményeire. Egyébként eddig sem volt, most sincs etikai bizottságunk, tekintettel alacsony taglétszá­munkra. Venesz Károly Egy sokakat érdeklő téma orvosi előadása Salgótarjánban A bőrgyógyász szemével a napozásról Június vége felé járunk, megkezdődött a vakáció, és az igazi strandszezon. Újabban so­kat hallani a napozással kapcso­latosan az ózonlyuk miatti ve­szélyekről, és az ezzel járó megbetegedésekről. Hogyan napozzunk? Mik az ibolyántúli sugárzás veszélyei? Milyen helyzeteket igyekezzünk elke­rülni? A ’’Gyógyír Életreform Egyesület” szervezésében jú­nius 23-án, szerdán, 16 óra 30 perctől a témakörhöz kapcso­lódva újabb előadást hallgathat­nak meg az érdeklődők a Salgó­tarjáni Városi Televízió épüle­tében lévő helyiségben. Dr. Marosi Irén, a Madzsar József megyei kórház megbízott bőr­gyógyász osztályvezető főor­vosa beszél majd a veszélyek­ről. Szeretnének ugyanis átfogó képet nyújtani az érdeklődők­nek a napozás közben szerez­hető betegségekről, a gyere­kekre és idősekre, alkohol- és gyógyszerfogyasztókra, bőrbe­tegségben szenvedőkre gyako­rolt hatásáról, illetve a védeke­zésről. Az előadás címe: „Őszintén, a bőrgyógyász sze­mével a napozásról és a vele kapcsolatos betegségekről”. Mindez nem kizárólag az ózon­lyuk miatti veszélyeket öleli fel. Add már Uram az esőt! Félig telt a víztározó A hosszú ideje tartó csapa­dékhiány, szárazság miatt, ha nem is kritikus, de nehéz hely­zet alakult ki a megyei vízellá­tás rendszerében. A feladatok összehangolása érdekében már február óta rendszeres időkö­zönként találkoznak Nógrád ví­zügyi szakemberei és az ön- kormányzatok képviselői. Ha­sonló megbeszélésre került sor kedden Bátonyterenyén, a pol­gármesteri hivatalban. A szakmai egyeztetésen el­hangzott, hogy az egyik legfon­tosabb teendő most a vízzel való takarékoskodás. Legnehe­zebb helyzetben a hasznosi víz­tározó van, bár a márciusi kriti­kus állapothoz képest némi ja­vulás tapasztalható. A 2 millió köbméternyi víz befogadására alkalmas tározóban jelenleg 700 ezer köbméterrel hasznos víz­készlettel számolnak. Ez azon­ban még mindig kevés, s ha nem következik be időjárás-vál­tozás, akkor a mostani készletek őszig elegendőek. Ennek „kivé­désére” a takarékosság mellett, fontos lépés a bátonyterenyei lassú szűrő üzembe helyezése, amely 2-3 héten belül meg­kezdi munkáját, s naponta 1300 köbméternyi kapacitásbővülést eredményezhet. Továbbra is ér­kezik Heves megyéből víz, amely Pásztó ellátását segíti. Ha tovább romlana a helyzet, akkor legvégső megoldásként idén novembertől a megyeszék­hely teljes vízvezetékrendszerét a mihálygergeire kötnék. Ennek tervei készen vannak, a kivite­lezés 2,5-3 millió forintba ke­rülne. A tanácskozáson kiderült, hogy pillanatnyilag kiegyensú­lyozott a vízellátás. Emelkedő igények, csak néhány kistelepü­lésen, s Bátonyterenyén tapasz­talhatók. Az mindenképpen megnyug­tató, hogy a gondok ellenére je­lentős vízkorlátozástól nem kell tartanunk. Elhangzott az is, hogy az 1988-ban készült víz­koncepció elavult, újat kell ké­szíteni. Fontos feladata a megye ivóvízrendszerei közötti kap­csolat kiépítése lenne. Kíváncsiskodó Bejelentés nem érkezett, parkoló kocsit sem találtak Egy pásztói olvasónk azt tette szóvá, hogy a város Cserhát-lakónegyedében egy igen rossz állapotban lévő ját­szótér van mindössze, ám az autók már ezt is elfoglalták. Itt a szünidő, s a gyerekek nem tudnak hol játszani. Biz­tonságuk érdekében mikor fogják innen a gépjármüveket kitiltani? A kíváncsi kérdésre Dr. Tasi Borbála, a pásztói önkormány­zat jegyzője adott választ:- A Cserhát-lakónegyed ját­szóterén parkoló gépkocsikkal kapcsolatban a polgármesteri hivatalhoz bejelentés nem érke­zett, ellenőrzésünkkor (június 22-én délelőtt) sem láttunk ott semmilyen járművet. A játszó­tereken (és minden köztéri zöld­területen) minden egyéb tiltás nélkül is gépjárművel parkolni és közlekedni tilos, melyre ez­úton is szeretnénk felhívni a gépjárművezetők figyelmét. A játszótér bejáratánál a jármű­közlekedés megakadályozására lánckorlát volt kihelyezve, me­lyet megrongáltak (a láncot le­szedték, két oszlopot kitörtek), helyreállítását elvégezzük. Mikor kapcsolják be Mát- raverebélyt a telefonos távhí- vásos rendszerbe, kérdezi Bata János mátraverebélyi olvasónk. Ugyanis már Bá- tonyterenye és Tar is a távhí- vásos rendszerben van, ők vi­szont, mint valami sziget, ki­maradtak ebből. Miért? Betörés során elveszett a NÓGRÁDKER Rt. (Salgótarján, Rákóczi út 194.) 2 db alábbi lenyomatú bélyegzője. NÓGRÁDKER "RT" Nógrád Kereskedelmi Részvénytársaság CSARNOK VEGYIÁRUHÁZ Salgótarján, Balcsy-Zs. út 7-13. MHB 370-19129 Adószám: 10573167 212 l A 2 db bélyegző használata június 14-től érvénytelen. f

Next

/
Thumbnails
Contents