Nógrád Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-19-20 / 141. szám

rose* nem a rosttal

Újsághír: Elkészült a vádirat az 1992. november 6-án Salgótarjánban történt, skinhead-gyilkosság néven ismert bűncselekmény ügyében. H. József 17 esztendős salgótarjáni fiatalember aljas indokból elkövetett emberölés alapos gyanújával áll majd a bíróság elé.

HÍRLAP

HÉTVÉGI MAGAZIN

1993. június 19-20., szombat-vasárnap

Köszöntő anyák napjára a Gyorskocsi utcából

közeliinkben. Az életemet adnám azért, hogy a fiú szabad legyen.)

Levelek, füzetecskék kerülnek elő. Az édesanya remegő kézzel teszi elénk fiuk fogva tartása alatt írott, nekik küldött leveleit. Az egyiket éppen anyák napjára írta Pestről, a Gyorskocsi utcából. Aztán belelapozunk a füzetekbe. Az édesanya feljegyzései, versei. Minden nap jegyzetel, így önti ki magából érzelmeit, így igyekszik enyhíteni nagy fájdalmán, írt a cigányokról, a skinheadek- ről, a ma társadalmáról, fia vétlenségéről, s sok másról. Elteszi ezeket, hogy hazatérő fiának majd megmutassa. ..

(Az apa: Becsületes, tisztelet- tudó, egyenes embernek neveltük a fiunkat. Annak is örültünk, hogy ha már a katonai kollégiumba kerül, valóban rendet és fegyelmet tanul. Erre most egy élet törik ketté! Ki tudja, mikor lesz szabad a gyermekünk? S ha visszanyeri szabadságát, vajon milyen érzésekkel kezd szinte új életet? De nem hagyjuk annyiban a dolgot, a legvégsőkig elmegyünk, hogy Józsink ártatlanságát bizonyítsák. Nem érdekel az sem, ha a házunkat kell eladni a fejünk felől, csak szabad legyen fiunk.)

A szülőknek engedélyezték, hogy a gyereknek vigyenek egy televíziót a börtönbe. Amikor találkoznak, állandóan sír a fiú. Egyre nehezebben viseli a börtönnapokat. A börtönpszichózis jelentkezett nála. Teste piros foltokkal van tele. Egyik levelében írta is a fiatalember, hogy mindenkiben csalódott, csak szüleiben nem.

(Az anya: Bennünk nem is fog

csalódni sosem. Botlott egyet az életben Józsikánk, s erre tessék, most még bele is rúgnak egy nagyot. A szép hajtásokat pedig, mint mindenütt az életben, ápolni kellene. Mi is sokszor beszéltünk férjemmel arról, hibáztunk-e, jól ápoltuk-e a hajtást? Azt hiszem nem a családban van a probléma. Világ életünkben becsületesen dolgoztunk, neveltük szépre, jóra a gyereket. A problémák oka másutt keresendő. A társadalomban, mely teljesen elhanyagolja az ifjúsággal való foglalkozást. Ennek ellenére bízunk az igazságszolgáltatás helyes ítélkezésében.)

A vádirat elkészült. A fiatalkorú H. Józsefet aljas indokból elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Hogy a tárgyalásra meddig kell várni, azt a szülők nem tudják. Ha jön a bíróságok nyári szünete, akkor lehet, hogy őszig.

Az ügy másik gyanúsítottja magára hagyta társát. Öngyilkos lett. Ez a tragédia H-ékat is megrendítette, mert hasonló az ő fiukkal is megeshetett volna, s ettől ma is tartanak. De a barátnő, akivel H. József 1992. november 6-án együtt volt, is eltávolodott a fiatalembertől. Sem a szülőknél személyesen, sem levélben nem érdeklődött a fiú iránt.

A szülőknek gyermekükre van szükségük. Nélküle nincs értelme életüknek. Józsikájukat várják haza, immár hét hónapja, töretlenül bízva abban, hogy fiuk szobája újra megtelik élettel.

Hogy mikor, azt nem tudják.

Vaskor István Fotó: Gyurkó Péter

így tért nyugovóra a család.

(Az apa: Valamikor hajnalban csöngettek. Még Józsi nyitott készségesen ajtót, mely előtt négy nyomozó állt, s közölték, hogy a gyerek velük megy. Mi történt? - kérdeztem fiunktól, mire ő azt mondta, hogy valaki meghalt, s most biztos heccből elviszik őt, de majd siet haza. Tudja, ha a srác tudta, érezte volna, hogy valóban nagyon súlyosan vétkezett, akkor már este elmondta volna nekünk, mert őszinte gyerek volt. Am ilyenről nem esett szó.)

A 17. életévét taposó fiatalember hét hónapja van előzetes letartóztatásban. Megjárta Budapesten a híres Gyorskocsi utcát, jelenleg pedig a balassagyarmati börtön lakója. A szülőkkel havonta egyszer találkozhat: egy teljes órájuk van a beszélgetésre.

(Az anya: Tönkremegy a gyerek a börtönben. Nem is tudom, miért nem védekezhet szabadlábon. Itt van a szobája, hová, ki elől szökne el? Tizenhét évesen benn van egy cellában, teljes tétlenségre kárhoztatva, ráadásul igazi bűnöző társaságában. Képzelheti, hogy először négyszemélyes cellába tették, három cigány társaságában. Azok pedig úgy nézték a gyereket, mint egy cigány gyilkosát. Amiket fiunk mesélt erről az időszakról, azt már nem is merem elmondani. Most kérésünkre egy kétszemélyes cellába tették: a társa szintén egy cigány fétfi, akit erőszakos nemi közösülés miatt csuktak le. Most mondja meg,

Üres a fészek...

mi lesz ilyen közegben a gyerekünkkel? Ott lesz belőle bűnöző? Ott megy tönkre lelkileg, pszichikailag teljesen? Mert rólunk már nem is beszélek: életünk értelmét, Józsinkat nem láthatjuk naponta, nincs itt a

A megyeszékhely egyik csendes, nyugodt részén találjuk meg H-ék lakását. Az apa fogad, s tessékel beljebb otthonukba. Takaros, tiszta portába lépünk. H.né, Erzsiké kisírt szemekkel üdvözöl bennünket. A nappaliban ülünk le, hogy az eddigi teljes elzárkózás, a nagy csend után a két szülővel beszélgessünk szemük fényéről, fiúgyermekükről: Józsiról.

(Az apa: Keserű lett Józsi nélkül az életünk. Belekeveredett a fiunk ebbe a szomorú ügybe, s azóta mindenütt azt olvassuk, hogy a gyereket fajgyűlölő gyilkosként emlegetik. Ez nem igaz. A mi Józsink se nem fajgyűlölő, se nem gyilkos. Ezt senki sem tudja bizonyítani meggyőződésünk szerint.)

A fiatalkorú H. József előzetes letartóztatásáig az egri honvédkollégium másodéves tanulója volt. Ugyan nem tartozott a kitűnő tanulók közé, de szorgalmával igyekezett pótolni tudásbeli hiányosságait. Különösebb panasz nem volt a gyerekre, bár egyszer valamilyen verekedésbe belekeveredett, ám ilyen és hasonló csínytevés a diákok körében előfordul mindenütt. A szülők rendszeres

Pici hónapok óta várja gazdáját

Csendesen pihennek a személyes tárgyak

kapcsolatot tartottak nevelőtisztjével, tanáraival, s mindig örömmel vették tudomásul, hogy Józsival nincsenek bajok, nem panaszkodnak rá.

(Az anya: Nagyon jó gyerek volt a fiunk. Ha a hétvégeken

hazajött Egerből, szinte végig itthon tartózkodott. Nem járt sehová, inkább ide jöttek hozzá a barátai. Díszhalakkal, díszmadarakkal foglalkozott a mi kis Józsink, s rendszeresen vitte Picit, a németjuhászt a kutyakiképzőbe. Amióta a gyerek nincs itthon, a kutya is nyugtalan. Szokott helyén figyelő tekintettel várja minden nap, amikor a helyijáratú busz érkezik, hogy jön-e a gazdája? Sajnos, már hét hónapja erre vár.)

A fiatalember nem csak az állatokat kedvelte. Édesapja otthoni műhelyében is állandó vendég volt: segítkezett a bőrök megmunkálásában. Ügyesen, hozzáértéssel vágta, varrta a díszes árukat. Imádott rajzolni, festegetni is. A kézügyesség bizonyára családi örökség, mert valamikor H. nagypapa, később pedig az édesapa is festett, rézkarcokat készített. Ezekből néhány a lakás ékességei közé tartozik.

(Az apa: Nézze, most a gyerek nyakába akarnak varrni mindent. Hogyan lehet az, hogy egyedül kell elvinnie a balhét? Tény, s ezt kár lenne tagadni, hogy ott volt a szomorú esetnél, de azt sosem hiszem el, hogy ő volt a kezdeményező, hogy ő rúgott halálosan. Különben sem volt semmi baja a cigányokkal. Voltak cigány barátai, rendszeresen jártak ide hozzá. Mi sem voltunk sosem cigányellenesek, a környéken lakó cigányokkal máig jó a kapcsolatunk. Ok sem akarják elhinni, hogy a mi Józsink szándékosan ilyet szörnyűt tettet csinált.)

A szomorú napot viszont már nem lehet kitörölni a történelemből. 1992. november 6-ika volt, s a fiatalember diszkóba indult barátnőjével. Jóval éjfél előtt hazaért a fiú, még beszélgetett is szüleivel de semilyen különös dolgot nem említett.

Ú ^töszönom fie^eoí (hoc^ Vt L frcjtahoto- iál es -feinewt iél i Q bocsi mecj ínadon okotok is

A szülők hazavárják börtönben lévő gyermeküket

Elvesztették életük értelmét

Magyar „trógerolók” Ausztriában

Hogyan változott meg Maszako élete?

Nem hordhat minit

Maszako kimondta a a boldogító hait (igent), s ezzel egy- csapásra megváltozott az élete. A 33 esztendős japán trónörökös, Nahurito felesége mostantól két dologért él: félisten férjét kell szolgálnia és népéért imádkoznia. A 29 éves leendő császárnénak számos eddigi jogáról, szokásáról kell a házassága miatt lemondania. Soha többé nem szabad hangosan nevetnie, nem hordhat nadrágot és miniszoknyát, nem nyilatkozhat, nem vezethet autót és nem mehet el vásárolni.

Folytathatja viszont diplomáciai tanulmányait (Maszako oroszul, németül, franciául és

angolul beszél anyanyelvén kívül), szabad síelnie, és teniszeznie - a tilalmakból következően csak hosszú szoknyában!? -, saját kezével főzheti kedvenc ételeit, a lasangát és a currys csirkét, s mindent kívánhat és megvehet magának, ami csak szem-száj ingere.

Napirendjének jó része titkos. Annyit tudni csupán, hogy hétkor kel, s Nahuritóval együtt reggelizhet. A menü kifejezetten európai: pirítás, lágytojás, lekvár, kávé. Kötelessége persze számtalan van, ezek közül az egyes számú aranyszabály: mindig három lépéssel a férje mögött kell közlekednie.

Elegáns öltöny, divatos nyakkendő, lehetőleg márkás nyugati autó és más nem is kell az osztrák határon annak, aki Ausztriába indul napszámosként trágyát hordani. Azaz még egy apróság hiányzik: az osztrák vámos ne turkáljon a csomagtartóban, ahonnan előkerülhet a gondosan bebugyolált gumicsizma, munkásruha, esetleg a vasvilla. Ha ugyanis a „feketemunkások” lebuknak, pillanatok alatt beütik az útlevelükbe az egy évig érvényes kitiltó bélyegzőt.

Ezért a napszámosok inkább kint alszanak húszán egy istállóban, ahol közös vödör a „fürdőszoba”, minthogy naponta kétszer kitegyék magukat a határon az osztrák finánc vizsgálatának. Egy másik megoldás szerint a „bűnjeleket” - a szerszámokat és a munkásruhát - kint kell megvenni, vagy legalábbis a dolog idején Ausztriában kell tartani. Hogy az autó ne szúrjon szemet a határon, újabban hár- man-négyen összeállnak és minden nap másik négykerekűn gurulnak „feketemunkára”, ha csak tehetik más-más időpontban.

A sok turpisságra azért van szükség, mert Ausztria egyre keményebb eszközökkel védi saját munkaerőpiacát, amelyen a szigorú intézkedések ellenére negyedmilliónyi állástalan vár minden munkaalkalomra.

A munkavállalási engedély valóságos kincsnek számít. A külföldinek hivatalosan ugyanannyi gázsi jár, mint az osztráknak, de őket többnyire zsebből fizetik. Az idegeneken meg lehet spórolni a hazai dolgozóknak járó egyéb juttatásokat, kedvezményeket, s akad olyan vállalkozó is, aki bejelenti magához a magyar munkavállaló egész családját, hogy az albérlőkre fordított „kiadásokat” költségként leírhassa az adójából.

Ha hivatalosan érdemes külföldieket dolgoztatni, akkor a „feketemunka” valóságos aranybánya a „svarcolóknak,, is. A napszám ugyan a felét-há- romnegyedét teszi csak ki annak a bérnek, ami az osztrák munkást megilletné, de ennek ellenére bőven akadnak vállalkozók ennyi pénzért is.

A „svarcolni" vágyó nációk között éles konkurenciaharc alakult ki. Állítólag büszkék lehetünk magyaljainkra, mert megbízhatónak tartják őket. Közülük kevesen keverednek tolvaj hírébe, s mert nemcsak a földet művelni, szüretelni lehet „svarcban”, hanem jól fizetett szakmunkásokat is szívesen alkalmaznak „feketemunkára”.

Az osztrák „feketemunka” bizalmi állásnak számít. Megadott ausztriai címek forognak magyar családi dinasztiák, baráti körök kezében. A külföldön „összesvarcolt” pénzből felépülő kétszintes villáról idehaza senki meg nem mondja, hogy a jól fizető osztrák állás trógero- lást, vagy trágyahordást takar-e valójában...