Nógrád Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-13 / 110. szám

1993. május 13., csütörtök NŐI DOLGOK HÍRLAP 9 Félre a fejkendőkkel, a komor színekkel Divattanácsok nagyiknak, dédiknek Megverte asszonyát Nagymama-korban is számít a külszín, nem igaz, hogy ekkor csak komor színek, öreges fri­zurák. „tizenkettő egy tucat" ruhadarabok, fejkendők illen­dők. Magasabb korra is meg­vannak a divatot szolidan kö­vető viselet-formák, amelyek ízlésesek, de nem harsányak. Ennek jegyében ajánljuk a na­gyik és dédik figyelmébe a szakember (maga is gyakorló nagymama) nyolc jótanácsát. 1. Tessék kerülni - főként „arcközeiben” - a fekete színt. 2. A blúz mindig pasztel ár­nyalatú legyen, kivált, ha a kosztüm szürke, vagy barna. Az ezüstszürke, púderrózsaszín, barackvirágszínű, halványlila, vagy kék blúz - kiskosztümmel, szoknyával - minden alkalomra jó­3. A fiatalkori ruhákat kissé átalakítva hozzáigazíthatjuk az aktuális divathoz. Most a 70-es évek módija dívik, csak a váll nem olyan csapott, az ujj és a karöltő kényelmes, az anyagok pedig nem merev műszálasok. Elő tehát a régi kis selyemruhá­val: felújítva, netán pár centivel kiengedve korszerű viselet. 4. Örökérvényű szabály: ott­hon, családtagok előtt se mutat­kozzunk lomposan, ápolatlanul. (Az egésznapos pongyola-vise­let „merénylet” önmagunk el­len.) Legyen gardróbunk része néhány - nem agyonhasznált. Mivel tehetjük jóvá étkezési kihágásainkat? A fehér asztal melletti „megtévelyedések” követ­kezményét, a túlsúlyt napja­inkban mintegy 3 millió honfi­társunk cipeli magán. A fo­gyókúra ugyan ideig-óráig se­gít a fölösleges kilók ledolgo­zásában. de a normális testsúly visszaszerzésének orvosilag is leginkább ajánlott eszköze - a testmozgás. Ennek jegyében készült a Nemzeti Egészség- védő Intézetben tudományos igényű összeállítás arról, hogy étkezési kihágásainkat milyen fizikai, illetve sportteljesít­ménnyel tehetjük jóvá. Ismertetésükből kiolvasható egyrészt a főbb élelmiszerek kalóriatartalma, másrészt az egyes mozgásfajtákkal lead­ható kalória-mennyiség. Egy példa: ha például 43 ki­lós „pufi-gyermekünk" egy vanília-gombóccal vétkezik, jóváteheti. ha egy óra alatt 9 kilométert lebiciklizik; (42x149.94), ezzel épp annyi kalóriát veszít, amennyit a fa­gyival „nyert”. A házi kozmetikai szalon receptjeiből Kefirt az arcnak! Az idő múlásával, a szervezet kopásának első szembeötlő jelei a bőrön, közelebbről az arc-, a szem- és a nyaktájon tűnnek fel. A szépségápolás szentélye­iben azonban igencsak borsos árakat számítanak cgy-egy kozmetikai kezelésért - nem árt tehát megismerkedni a fáradt bőr kisimításának néhány ott­hon is alkalmazható módszeré­vel. A zöldségek, gyümölcsök, tej­termékek, amelyek étrendünk­ben szerepelnek, fontos táp­anyagai a bőrnek is. Az alábbi frissítő pakolás - amely minden bőrtípusra alkalmazható - alap­anyagai a háztartásokban föllel- hetők, elkészítésük nagy plusz- költséget nem jelent. Egy tojás sárgájához adjunk 10 csepp mézet. 3-4 csepp cit­romlevelet. Tegyünk hozzá 1 kiskanál vajat és kevés olaj hozzácsepegtetésével az egész­ből készítsünk majonézszerű keveréket. Végül tegyünk bele 1 csipet apróra vágott zöldpet­rezselymet. A pakolást gondosan meg­tisztított bőrre kell egyenletesen szétkenve föltenni, s 10-15 perc múlva - még száradás előtt - bő langyos vízzel, majd hidegvizes arczuhanyozással lemosni. A tág pórusú, zsíros tapintású bőrnek - idősebb és fiatalabb korban egyaránt - nagyon jót tesz, ha 1 tojás fehérjét villával jól összetörünk, 1 dkg élesztő­vel péppé keverünk, s a pako­lást száradásig az arcon tartjuk. Ugyanakkor a homlokra, a nyakra és a szem köré készít­sünk pakolást 1 evőkanál tehén­túróból és 2-3 kiskanál kefirből — földúsítva egy csipet petrezse­lyemmel. Ez addig maradjon a bőrön, míg a másik pakolás meg nem száradta kettőt ezután együtt mossuk le. Nem árt tudni, hogy a kefir, de különösképpen a kaukázusi kefir önmagában is kitűnő fris­sítő kozmetikum! A szakembe­rek azt ajánlják, hogy reggelen­ként, mosakodás után tegyünk egy keveset belőle vatta-tam­ponnal az arcunkra - hatásos pihentetője, simítója az ernyedt, ráncos bőrnek. régi ruhából készült - otthonka. Praktikus az előlgombos ruha, amit könnyű „fölkapni” és könnyen mosható. Anyagának legjobb a pamutvászon, karton, vagy a flokon, nem izzadunk bele. 5. Moletteknek, hízásra haj­lamosaknak a kétsoros gombo­lásé kosztüm, blézer, vagy ka­bátruha ajánlható, amely a gombok átvarrásával - bővít­hető. 6. A házimunka sok talpalás- sal jár, ügyeljünk a lábbeli megválasztására. Jól bevált a vászoncipő, ami lehet magasz- szárú is. A fatalpú gyógypapucs sajnos balesetveszélyes. A konyhai kötény legyen szép színes, de ne túl harsány. Azo­nos anyagból készíthetünk kis fejkendőt is. 7. Az ősz haj idős korban - természetes. Vigyázzunk a lilás „hamvasítással”, néha vissza­tetsző, ráadásul színben nehéz hozzáöltözni. 8. A divat egyben összhang is a cipő, a harisnya, a retikül, az öv, a kitűző, a bizsu és a fejfedő között. Vannak alkalmak (az unoka esküvője, vendégség), amelyekre a nagyiknak is „gá­lába" kell öltözniük. Mindig le­gyen tehát együtt egy ilyen al­kalomra megfelelő komplett öl­tözék. Záhonyi Lujza A tanulság egyértelmű Olvassa a lapokat, de hallgasson az orvosára! A sajtó folyamatosan táplálja az olvasókat olyan híradások­kal, amelyek a tudomány legfrissebb felfedezéseit taglalják. Egyik nap arról olvashatni, hogy a kávéfogyasztás szívbetegsé­get okozhat. Később viszont az újságok - kutatintézetekre hi­vatkozva - ennek ellenkezőjét állítják. Az Aspirin hasznos, il­letve káros, megelőzi, vagy éppen hogy fokozza a keringési ren­dellenességet, a rákot és így tovább. A nem kívánt törlendő! Michael Jackson nővérét, La Tova Jacksont alaposan helyben­hagyta férje, a felvételen is látható Jack Gor­don. Az énekesnő ezl köve­tően kór­házba ke­rült, férjét pedig le­tartóztat­ták. Fotó: FKB A lapok hasábjait időről időre megtöltő tudományos hírek kapcsán az empirikus megfigye­lések nem mindig támasztják alá az ok-okozati összefüggé­seket. Ha a környezeti ártalmak miatt mind kevesebb a gólya és egyidejűleg csökken a születé­sek száma, ebből hibás volna levonni azt a következtetést, hogy mégis a gólya hozza a gyereket. A túlzott tévézés szívbántalmakat okoz - írja a sajtó, pedig e betegségről írva inkább a mozgáshiányról kel­lene cikkeznie. A kutatók emlékeztettek arra, hogy amikor bevezették az an- tibébi tablettát, ezzel párhuza­mosan a korábbinál jóval több méhnyakrákot regisztráltak, amiből azt a következtetést von­ták le, hogy a tabletta rákkeltő. Valójában az addig széles kör­ben elterjedt pesszárium haté­kony védelmet nyújtott a rák­keltő vírusokkal szemben is, ami a helyette használt tablettá­ról természetesen nem mond­ható el. A hajhullás és a szívin­farktus valószínűleg közös okokra (is) visszavezethető, ám nem az egyik okozza a másikat. A statisztikai felmérések sok­szor homlokegyenest mást bi­zonyítanak. mint ami köztudott. A súlyfölösleget például az édesség fogyasztásával szokás magyarázni, holott a cukor ön­magában nem hizlal. Az viszont igaz, hogy a kövérek általában hősiesen lemondanak a cukor­ról, ha le akarnak adni néhány kilót. Vagy: tudományos forrá­sokból tájékoztattak arról, hogy a mamográfiával végzett vizs­gálatok során a szervezetet olyan sugárzás éri, amely rákot okozhat. Valójában ez a kocká­zat oly csekély, hogy elhanya­golható ahhoz képest, mennyire fontos ez a vizsgálati módszer a rák felismerésében a betegség kialakulásának korai szakaszá­ban. A tanulság egyértelmű: a tu­dósok felelősséggel tájékoztas­sanak, a sajtó pontos körültekin­téssel írjon, a közönség pedig tájékozódjék de legyen óvatos. Magyarán: olvassa a lapokat, de kizárólag az orvosára hallgas­son! Ferenczy Europress így él, így dolgozik Statisztikai arckép az „átlaganyáról” A nemrég elfogadott magzat- védelmi törvény előkészítése és vitái kapcsán egyértelművé vált: társadalmunk - nemre, korra, ideológiai hovatartozásra való tekintet nélkül - gyermek­párti, az anyaságot értékeli, sőt nagyra becsüli. Eltérő azonban annak megítélése, hogy milyen jellegű és mértékű támogatás mozdíthatná elő leghatéko­nyabban az anyaság vállalását, a gyermeknevelés gondjainak enyhítését. Mindez még való­színűleg sokáig vitatéma lesz - a statisztikai „átlag-anya” ada­tokkal megrajzolt képe azonban némi támponttal szolgál a társa­dalmi, szociális és szociológiai feladatok megítéléséhez. A természetesen csak papíron létező típus-mamának napja­inkban 1.6 gyermeke van. A demográfiai adatok szerint ugyanis a házasságban élő nők­nek mintegy 26 százaléka csu­pán egy, 45-46 százaléka pedig két gyermeket nevel, s a három és több gyermeket vállaló asz- szonyok aránya nem éri el a 20 százalékot sem. (A gyermekte­lenek kb. 10 százalékot képvi­selnek.) A statisztikai édesanya férj­nél van - de a számok azt mu­tatják, hogy az anyaság és a há­zasság fogalma napjainkban a korábbinál jóval lazábban kötő­dik egymáshoz. Érzékelhetően terjed az élettársi kapcsolat di­vatja, s 1992-ben például - minden korábbi csúcsot meg­döntve - az összes újszülött 15.5 százaléka már házasságon kívül született. Az anyasági gondok szinte gyermekük felnőtté válásáig el­kísérik az átlag-anyukákat. A legutóbbi felmérések szerint a családi költségvetést - az 1.6- os gyermekszámmal kalkulálva - több mint 13.000 forinttal ter­helik meg a kisebb-nagyobb csemeték nevelésének (élelme­zésének, ruházásának, stb. ) költségeit. A statisztikai édesanya ál­landó időzavarral küzd. A ház­tartási teendőkre - főzés, bevá­sárlás. takarítás - az asszonyok naponta 4.7 órát fordítanak. (A teremtés koronái 1.8 órát...) Ám, ha már. megérkezett a tró­nörökös, a háztartás időigénye 5.5, két gyerek esetén 5.7, 3 gyereknél pedig napi 6.6 órára (!) emelkedik. Napjaink fiatalasszonya ugyanakkor kereső tagja a famí­liának; a munkanélküliség egye­lőre kisebb mértékben fenye­geti, mint a férfiakat. Igaz, eb­ben közrejátszik az is, hogy át­lagkeresete - még azonos vég­zettség, szakképzettség esetén is - alacsonyabb, mint a férfi kollégáké. így a leépítések első hulláma őt rendszerint elkerüli. A világhírű énekesnő Whitney Houston szépségére is ad, s mita­gadás gyönyörű. Arról nincs információnk, hogy arcpakoláshoz használ-e kefirt, vagy ismeri-e az általunk javasolt praktikát. Éva az egyik alföldi városból került a felföldi kisfaluba. Be­dőlt az éppen summásnak sze­gődött jóképű Laci csábításá­nak: otthagyta a szülőhelyét, s eljött az isten háta mögötti-te­lepülésre. Hogy megpróbáljon beilleszkedni egy olyan közös­ségbe, mely nem a fogadókész­ségéről, hanem a feszes ellenál­lásáról volt híres. Az utóbbi megtörése elég könnyen ment. Egy-két kedves mosoly, szíves köszönés után a csinos huszon­évesnek megnyíltak a zárkó- zásra hajlamos helybeliek. Kü­lönösen a férfiak, akik provo­kációnak, kihívásnak vették a fiatalasszony fesztelenségét, közvetlenségét. Mivel Éva megközelíthetet- lennek bizonyult, egy idő után leszoktak a hízelgésnek szánt megjegyzésekről, a félreérthe­tetlen füttyögésről, s más. ha­sonló „jeladásáról. A plety­kára éhes nőszemélyek hiába fenték a fogukat, nem volt mi­ről suttogni. Nem találtak egyéb megtárgyalni valót, mint az „alföldi” testhez simuló, so­kat mutató ruháját, vagy éppen a divatos táskáját. Ezen a hul­lámhosszon azonban nem tud­tak neki ártani. Mivel általában felszínesen éltek és ítéltek, s látszólag mindent rendben találtak a jö­Asszonysorsok A labirintus mélyén vevény körül, feladták a sün- disznóállást: úgy néztek Évára, mint bárki másra. így eggyel kevesebb prob­léma leselkedett a fiatal nőre, ám termett a helyébe száz má­sik ... A gondjai abból adód­tak, hogy nem tudta, kihez is ment feleségül. Csak felülete­sen ismerte meg a több ponton igen gyenge jellemet, s amikor az megmutatkozott előtte, Éva megborzongott. Férjura legvisszataszítóbb vonása az erősödő ivászata volt. Nem telt el, nap. hogy ne kereste volna meg kocsmázó haverjait, akikkel néhány pohár után mulatozásba fogott. Éva ilyenkor némán tett-vett a két kisfiú körül, s gondolat­ban azt fontolgatta, hová me­neküljön, ha hazaténfereg a „fiatalúr.” Az órák múlásával minden porcikája egyre jobban reszketett a nem várt pillanat­tól. Mert Laci pár literrel a gyomrában nem bírt a férfias­ságával. Az asszony viszont émelygett, ha ittasan közelített hozzá, s nem tudott uralkodni magán: két tenyerét a mellka­sának feszítve el-eltaszította magától a követelőzőt. A soka­dik ilyen összecsapás után mind a ketten dühöngtek, s rendszerint a férfi mély álma vagy az asszony szökése vetett véget a jelenetnek. Éva sem szép, sem csúnya szóval nem tudta rábírni a há­zastársát hogy változtasson az életmódján. S mivel a kísérlete­inek nem volt foganatja, lassan feladta. Egyetlen támasza az egyik munkatársa volt. Az tar­totta benne a lelket a lázítóan és lehangolóan egyforma napo­kon. Kimozdította a „minden mindegy” állapotából, s némi életkedvet is sikerült kicsihol­nia Évából. Ezt úgy érte el, hogy dicsérte az arcát, alakját, arra biztatta, próbálja kikap­csolni a gondokat. Kár elte­metkeznie, hiszen még csak harmincéves! Sok lúd disznót győz: addig- addig beszélt a búskomorságra hajlamos asszonynak, míg azt nem látta, hogy kezd „életre kelni”. Éva a maga köré épített légüres térből valóban átlendült egy élénkebb szférába. Hosszú ideig nem vallotta be, de igazá­ból annak köszönhette ezt a „csodát.” hogy már tudott hinni a jövőben. Képes volt elfo­gadni az egyelőre még csak el­képzelt másféle életet. Zártsága felengedett. Egyfelől tehát kinyílt, ugyanakkor lassan elhidegedett a férjétől. Harminchárom éves korában megismerte Gyurit, aki néhány hét elteltével fel­eségül kérte. Évát elfogta a ké­tely, a lelkiismeretfurdalás. Fél­tette a fiúkat, főleg a nagyobbi- kat, aki már elérte a tizenhato­dik évét, s nem szimpatizált az­zal a gondolattal, hogy egy „idegen hapsi” mellett, „egy tök új” környezetben kell élnie. Gyuri eleinte elengedte a füle mellett a gyerek megjegyzéseit, aztán mind sűrűbben bosszan­kodott, morgolódott. A vége az lett, hogy Éva fia visszaköltözött az apjához. És sajnos követte a példát: ő is el­kezdett inni. Évát ez végleg összetörte. Ma is úgy érzi, bár sikerült a második választása, mégis labirintusba került. Szen­tül hiszi: ő okozta a fia eltéve­lyedését, azt hogy nem találja önmagát. (M. J.)

Next

/
Thumbnails
Contents