Nógrád Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-18 / 114. szám
NOGRAD A MÁSODIK KÖLTEKEZÉSBEN SMERET NOGRAD MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1993. MÁJUS 18. KEDD IV. ÉVFOLYAM 114. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT Szécsény és vidéke új 6-jegyű telfonszámaival. Őrhajók: magyar zászló alatt Várhatóan a hét közepén, a Nyugat-Európai Unió (NYEU) római, miniszteri szintű ülése alkalmával írják alá azt az úgynevezett Egyetértési Memorandumot, amely rendelkezik a NYEU őrhajóinak telepítéséről a Duna magyarországi szakaszára. A magyar kormány múlt csütörtöki ülésén felhatalmazta a külügyminisztert a telepítést szabályozó dokumentum aláírására — a kormány utólagos jóváhagyásának fenntartásával. Az őrhajók kiküldésével a Nyugat-Európai Unió segíteni kívánja a Kis-Jugoszlávia elleni ENSZ-szankciók betartásának ellenőrzését. Mint ismeretes, a szakértői tárgyalásokon kimunkált Egyetértési Memorandum értelmében a hajók magyar zászló és parancsnokság alatt tevékenykednek; egyidejűleg felvonják a küldő ország lobogóját is. Az őrhajókon kizárólag vámtisztviselők teljesítenek szolgálatot. Az akciónak nincs katonai, rendőri, illetve fegyveres jellege. (MTI) Boross Péter munkába állt Boross Péter belügyminiszter hétfőn egyhetes betegszabadsága után újra munkába állt. Mint ismeretes, a miniszter május 8-án autóbalesetet szenvedett, s ennek következtében kellett kényszerpihenőt tartania. Betegállományának idején telefonon, táviratban, levélben az egész országból és külföldről sokan érdeklődtek hogyléte felől, s kívántak mielőbbi gyógyulást. Boross Péter köszönetét fejezi ki az érdeklődőknek megkülönböztetett figyelmükért és jókívánságaikért. Kábítószer-felderítő tanfolyam Nemzetközi kábítószer-felderítő tanfolyam kezdődött tegnap Budapesten, az ORFK központjában, az Egyesült Államok Kábítószer-ellenőrző Hivatala (Drug Enforcement Administration — DEA) szervezésében. A tanfolyamon 14 ország szakértői vesznek részt, magyar részről az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat, a magyar Interpol Iroda, valamint a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának illetékesei, ösz- szesen 10-en. Für Lajos Rómába utazik Für Lajos honvédelmi miniszter szerdán Rómába utazik, hogy részt vegyen a Nyugat-európai Unió (NYEU) védelmi minisztereinek soros ülésén, illetve konzultatív fórumán. A magyar delegáció tagja lesz a tárca új, külügyekért felelős helyettes államtitkára, Pecze Zoltán. Az olasz fővárosban a visegrádi csoport tagállamainak védelmi miniszterei feltehetően különmeg- beszélést is folytatnak. Tervezik a magyar és az olasz védelmi miniszter kétoldalú találkozóját is. Új Volán-menetrend Új menetrend lép életbe a Volánjáratain május 23-tól —jelentette be tegnapi tájékoztatóján Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója. A nemzetközi forgalomban — különösen a magyar-román, a magyar-horvát és a magyar-ukrán viszonylatban — a járatok menetrendjének mintegy a fele megváltozik, míg belföldön 11 új járat indul, több vonalat pedig meghosszabbítanák. A menetrend kidolgozásakor a Volán tekintettel volt a vasúti csatlakozások időpontjára is. Ausztria-lottó A nyerőszámok: 5, 11, 24, 25, 33, 38, a pótszám 10. A Joker-szám: 731180. Nyeremények: 1 darab hatta- lálatos szelvény volt, nyereménye 11.424.469 schilling. Az 5 plusz 1 találatos szelvény 346.196, az 5-ös 13.192, a 4-es 341, a 3-as 30 schillinget ér. Két darab Joker volt, nyereményük egyenként 5.270.226 schilling. Választás előtt a salgótarjáni öblösüveggyárban A tét óriási: lesz-e erős érdekvédelem? Az üzemi tanácsválasztások teljesen új és merőben más helyzetet teremtenek a gyárak, üzemek, vállalatok dolgozóinak életében, érdekvédelmében. A kollektív szerződés megkötésén és a béralkun kívül az összes eddigi szakszervezeti jogok a létrejövő szervezet kezébe kerülnek. Vajon ismerik-e az alapvetően megváltozott politikai légkörben a dolgozók a sorra kerülő választások fontosságát, lényegét? Mennyire érzik át, hogy a saját bőrükről, illetve arról van szó, lesz-e és milyen jól felkészült, erős érdekvédelmük? Az St. Glass Oblösüvegy- gyártó és Forgalmazó Rt. feldolgozó üzemében kifüggesztett jelölőlistán szereplők közül hárommal, három üzemrészben arról érdeklődtem, tudják-e mire vállalkoztak. A dolgozóktól pedig azt kérdeztem, miért éppen őket jelölték.- Meglepett, ugyanakkor jólesett, hogy dolgozótársaim az üzemi tanács tagjának jelöltek - kezdi a beszélgetést Gáspár Istvánná, a gyár szakszervezeti főbizalmija. - Ilyenkor érzi az ember, hogy az eltelt idő nem volt hiábavaló. Valamikor kitüntetésnek számított munkástársaim bizalma, most viszont összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy teljesen új, az eddiginél szűkebb és ismeretlen lehetőségek közepette kell megvédenem az eddig elért eredményeinket, s ezeket tovább gyarapítani. Arról ismernek, hogy nagy a szám. Mégis félek a mostani megbízatástól, mert mint szak- szervezeti bizalmi, könnyebben tudtam eredményeket elérni. Nagyon zavar, hogy a választást előíró jogszabályok gyakran változnak. Ebben a bizonytalan, kilátástalan helyzetben kell elkezdeni a munkát, amennyiben a jelölés után megválasztanak.- Erzik-e a dolgozók, hogy a bőrükre megy a dolog?- Bizonyára csalódnak majd az emberek, ha nem tudom azt nyújtani, amit megszoktak, amit elvártak tőlem, mint (Folytatás a 3. oldalon) Hétfőn Nógrád megye tizenhat középfokú oktatási intézményében kezdődtek el az írásbeli érettségi vizsgák. A bátonyterenyei Váci Mihály Gimnázium négy végzős osztályában nyolcvan diák látott hozzá a magyar tételek kidolgozásához. Felvételünkön Gyenes Szilvia iV.B osztályos tanuló éppen szusszanásnyit pihen írás közben. Kép: Gyurkó Péter Hadbírók országos tanácskozása Országos tanácskozást tartottak a hadbírók tegnap a Büntető törvénykönyv katonákat érintő, május 15-én hatályba lépett módosított jogszabályokkal kapcsolatos feladatokról a Legfelsőbb Bíróságon. Az egyik legfontosabb módosítás alapján megszűnt a parancsnokok azon jogosítványa, hogy fegyelmi jogkörben bírálják el a katonák által elkövetett vétségeket, illetve kisebb súlyú katonai bűntetteket. Ez az új szabály összhangban van azzal az alkotmányban rögzített alapvető joggal, amely szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt vádat bíróság ítélje meg. Ugyancsak megszűnt Az új rendelkezés szerint, ha az elítélt katona a szolgálatban megtartható, akkor katonai fogdában kell végrehajtani a hivatásos, a továbbszolgáló és a sorállományú katonára kiszabott, egy évet meg nem haladó fogházbüntetést. Ha az elítélt szolgálati viszonya megszűnt, a büntetést fogházban kell végrehajtani. Hétezer visszaküldött A Határőrség szóvivője elmondta, hogy a hét végén 7 ezer külföldi állampolgártól tagadták meg a beléptetést, mert nem rendelkeztek a belépéshez szükséges feltételekkel. Elfogtak 136 határsértőt, közülük 115-en kifelé próbálkoztak. Az osztrák hatóságok 55 határsértőt adtak vissza a magyar határőröknek. Hamisított útlevéllel 34-en próbáltak magyar területre lépni. Nagyvárosokban alkalmazható Higiéniás technológiák Franciaország egyik legnagyobb, a higiéniai ágazatban tevékenykedő vállalkozása, az Europa Services egyharmados részesedésével magyar-francia vegyes vállalatot hoztak létre a Bábolnai Környezet- biológiai Központban. Az együttműködés eredményeként a Bábolnai Környezetbiológiai Központ új, elsősorban nagyvárosokban alkalmazható higiéniás technológiához jut, korszerűsítheti gépparkját, s a jövőben az európai piacra is eljuthat termékeivel — hangzott el sajtótájékoztatójukon. Ez évben a közös vállalkozás mintegy 700 millió forintos árbevételre számít. (MTI) A szükséges anyagiak 80 százaléka rendelkezésre áll Népegészségügyi program Várhatóan néhány hónapon belül végleges formát ölt, és kormányprogrammá válik „A magyar népegészségügy prioritásai az ezredfordulóig”című munkaanyag, amelyet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÄNTSZ) készített el a Népjóléti Minisztérium felkérésére. Erről tegnap tájékoztatták a sajtó képviselőit Budapesten. Jávor András, a Népjóléti Minisztérium államtitkára elmondta: az ÁNTSZ által készített tervezet a hatékony egészségmegőrzést, a születéskor várható élettartam és a betegségmentes életévek növelését tűzte célul. Kertai Pál országos tisztifőorvos hozzátette: a munkát olyan társadalmi-gazdasági környezetben kell megkezdeni, amely nemhogy segítené, de éppen ellene hat az egészségmegőrzésnek. A terv kimunkálói ennek ellenére bizakodóak, és hisznek abban, hogy a program segítségével az ezredfordulóra 10 százalékkal csökkenthető a szív-érrendszeri és a daganatos betegségek aránya, és legalább 20 százalékkal kevesebben halnak meg idő előtt idült légúti megbetegedésekben, valamint májzsugorban. Ennek érdekében a program különös hangsúlyt fektet az orvostovábbképzés színvonalának emelésére, egy országos szintű információs program megteremtésére, az egészséges táplálkozás népszerűsítésére, valamint a dohányzás-, az alkohol- és a kábítószer-ellenes küzdelemre. Most minden eddiginél nagyobb esély van a megvalósíthatóságra, mert nemcsak a tervek, de a realizálásukhoz szükséges anyagi források 80 százaléka is rendelkezésre áll — egyrészt a tárca költségvetéséből, másrészt a Világbank nemrégiben aláírt hitelnyújtása révén. MDF-frakcióülés Késik Csurka és Zacsek kizárása Az MDF-frakció szokásos hétfő délelőtti ülésén megtárgyalták az Országgyűlés nyári szünetéig tervezett törvényalkotási programot, amelynek során a frakció több mint húsz törvény elfogadását tűzte ki célul — erről tájékoztatta az ülés után Salamon László az MTI munkatársát. A legfontosabbnak a képviselők a közoktatási, a felsőoktatási, a szakképzési — lehetőség szerint a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló — törvényt, a lakástörvényt, a nemzeti kisebbségekről szoló, valamint az előkészületben lévő földtörvényt tartják. Az ülésen Elek István, a nemzeti liberálisok vezéralakja bejelentette: nem kívánja kedden a frakcióülésen önálló napirendi pontként előterjeszteni javaslatát Csurka István és Zacsek Gyula kizárásáról. Ehelyett megváija a képviselőcsoport vitáját és állásfoglalását a fegyelmi kérdésekről, valamint a frakció működésével kapcsolatban. Ezt a vitát a frakció elnöksége múlt csütörtök esti ülésén határozta el, és várja a képviselők írásos javaslatait, indítványait, Kuvait eljön a ’96-os expóra A világnak és Magyarországnak is érdeke, hogy Irak beilleszkedjen a nemzetek közösségébe, a világgazdaságba és megszűnjön elszigeteltsége — mondta Göncz Árpád, amikor fogadta a kuvaiti emír különmegbizottját. Az államfő utalt arra, hogy a kuvaiti-iraki háborút is le kell zárni. Ennek előfeltétele, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát maradéktalanul végrehajtsák. A köztársasági elnök a magyar-kuvaiti kapcsolatokat felhőtlennek minősítette, és megerősítette, hogy szándékunk változatlan: a kölcsönösen előnyös kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok bővüljenek. Habib Dzsowhar Hayat méltatta azt a fontos szerepet, amelyet a magyar közreműködés jelent a térség békéjének, stabilitásának megvalósításában. Jelezte: kuvaiti részről elégedettek a kétoldalú kapcsolatok fejlődésével, és ösztönzik a még szorosabb politikai, gazdasági együttműködés kiépülését. A diplomata hangsúlyozta: Kuvait minden területen nyitott a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére. S mint lakásügyi miniszter jelezte: országa nagy lakásügyi beruházásra készül, erre már kiírták a nemzetközi tendert, s várják a magyar építési vállalkozók jelentkezését is. Bejelentette: Kuvait részt kíván venni a ’96-os expón. Privatizáció előtt a Merkur Ez év áprilisától — az Állami Vagyonügynökség döntése alapján — részvénytársaságként működik a hazai személygépkocsikereskedelem valaha egyetlen óriásvállalata, a Merkur. Ä már majdnem felszámolásra ítélt cég sikeres válságkezelési programot hajtott végre. A száz százalékban állami tulajdonban lévő részvénytársaság alaptőkéje 722 millió forint. Az öttagú igazgató- tanács feladata a közeljövőben az lesz, hogy kidolgozza a cég privatizációs tervét. A cég iránt nagy az érdeklődés, elsősorban szakmai befektetők részéről. A Merkúrban — hírek szerint — részérdekeltséget szerezne a Mahart Csepeli Szabadkikötője is, amely eszközeivel szállna be. A Merkur Rt. részvényeinek felajánlására a tanácsadó cég június 30-áig nyílt pályázatot ír ki. Ezzel párhuzamosan zajlik tovább az a karcsú- sítási és szervezetátalakítási program, amelynek révén az egykori 560-as létszámot 180-ra építik le. A Merkur ez évi tervei között összesen 12 ezer új és használt személygépkocsi értékesítése, és 30 ezer darab jármű úgynevezett műszaki előkészítése szerepel. Az elképzelések szerint a Merkur az idén nullszaldóval, jövőre pedig nyereséggel zárja az évet.