Nógrád Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-08 / 82. szám

2 HÍRLAP HIRDETÉS - KÜLFÖLD 1993. április 8., csütörtök GATT-os vádak Arthur Dunkel, a GATT vezé­rigazgatója azzal vádolja az Egyesült Államok kormányza­tát, hogy halogatja az új GATT- egyezmény megkötését, miköz­ben teljes erőbedobással mun­kálkodik az Észak-amerikai Sza­badkereskedelmi Megállapodás, a NAFTA nyélbe ütésén —jelen­tette az AP-DJ a The New York Times című amerikai napilapra hivatkozva. A lap szerint Dunkel panasza jól mutatja a Clinton- kormányzat problémáját, neve­zetesen azt, hogy nehéz a két szerződést, a világkereskedelem­nek a korábbinál szabadabb fo­lyást engedő, már hat évvel ez­előtt Uruguayban megkezdett új GATT-megállapodást és az észak-amerikai szabadkereske­delmi szerződést egyidőben megkötni. „Bólintottak” az EK külügyminiszterei Az Európai Közösség tagálla­mainak külügyminiszterei bele­egyeztek abba, hogy tárgyalást kezdjenek Oroszországgal a majdani szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról — jelentet­te az AP-DJ. A tárgyalások kez­deti szakaszában ugyanolyan pi­acnyitó intézkedésekről lesz szó, mint amelyekben az EK már megállapodott a balti köztársa­ságokkal és néhány kelet-euró­pai országgal. Az ÉK tisztségvi­selői megjegyezték, hogy az Oroszországgal kötendő szerző­dés más volt szovjet tagköztársa­ságra nem vonatkozik. Tiltakozó halászok Lengyel halászok a minap megbénították tizenkét balti ki­kötő életét, tiltakozásul az olcsó tengeri hal behozatala ellen — je­lentette be Janusz Szmit, a halá­szok érdekképviseleti szerveze­tének vezetője. Mint az AFP hírt adott róla, többszáz halászhajó­val elreteszelték a kikötők bejá­ratát. Többek között olyan nagy kikötőkét is, mint amilyen a gdanszki, a gdyniai, a szczecini és a swinoujsciei. Csak a haditenge­részeti, a mentő és a partőrségi vízijárművek szabad közlekedé­sét biztosították. Mintegy ezer hektárnyi területet érint Sugárszennyeződés Tomszkban Mintegy ezer hektár nagyságú területet ért sugárszennyeződés a szibériai Tomszk térségében, miután kedden robbanás történt egy radiokémiái üzemben — je­lentette a BBC. Az ITAR- TASZSZ-nak egy helyi illeté­kesre hivatkozó jelentése szerint a halálos áldozatot nem követelő baleset méreteiben nem hason­lítható a csernobili katasztrófá­hoz. A Greenpeace környezet­védő szervezet a BBC által Moszkvában megszólaltatott egyik képviselője ugyanakkor a balesetet nagyon súlyosnak, a sugárszennyeződés mértékét pe­dig a hivatalos adatoknál na­gyobbnak minősítette. A robbanás a radiokémiái üzemben történt. Egy ipari célú uránoldatot tartalmazó tartály robbant fel. A keletkezett tűzben kigyulladt az üzemépület födém­je. A tűzoltók, akik a tüzet gyor­san eloltották, a tegnap reggeli adatok szerint 0,6 röntgenes su­gáradagot kaptak munkájuk végzése során. A BBC beszámolója szerint az üzem területén 30 milliröntgen óránként a háttérsugárzás. Attól 19 kilométerre észak-keletre vi­szont 40 milliröntgen/órás su­gárzást mértek. Az éjszaka fo­lyamán mozgó dozimetriai mé­rőállomások segítségével pró­bálták meg felderíteni, hogy mekkora területet érintett a su­gárszennyezés. Eddig egy szűk, egy kilométeres szélességű és nyolc kilométer hosszúságú sá­vot vizsgáltak át Tomszk körze­tében. Az utakat a helyenként le­hullott nukleáris csapadék miatt sugármentesítették — közölte a tomszki illetékes. (MTI) m BL- A vásárcsarnok húsvéti ellátásáról- 25 éves a Pécskő üzletház- Egészségpolitikai fórum miniszterrel- Együttműködési megállapodás aláírása a főiskolán- Lámpás-Rali ankét- Tarjáni Tavasz - sajtótájékoztató Budapesten A főiskolai napokról jelentjük P) - Az SBTC-Salgglasról nyilatkozik az elnök, Fekete Nándor Pedagógiai napok HMD Zeneiskolai Zenekarok II. Országos Fesztiválja Szerkesztő: Benkő Mihály Adásvezető: László István Hangmérnök: Körösi József SALGÓTARJÁNI TELEVÍZIÓ FŐ TÉR 1». Telefon: XO-70Z, 16-ZSI, ib-lTt A VIDÉK BANKJA Kamatozó jegy váltható: SALGÓTARJÁN, Felszabadulás u. 6. • '// elmúlt évlxri a Wcstelnél minden fejlődött. Folytatódott a szolgáltatási terület kiterjesztése, 7 új készüléket vontunk be a forgalmazásba, előfizetőink száma 25.ooo-re emelkedett, bővült a készülékhez jutás különböző pénzügyi módozatainak száma is. Mindeközben csak egyvalami nem változott: az áraink. Mert a Westel - az ország szolgáltató vállalatai közül szinte egyetlenként - tavaly április óta nem emelte szolgáltatási tarifáit.-------------------------------------------------------------------------------------------------------- «)))))) Budapest: 1111 Karinthy Frigyes út 21. Tel: 166-9977,227-3777 Rádiótelefon: (06) 60-27087, (06) 60-27088 mm) mi \NESTEL RÁDIÓTELEFON KFT. s-yj/; , : í. ' ­' ' í- » If OZGASBAN AZ ÜZLET

Next

/
Thumbnails
Contents