Nógrád Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-03-04 / 78. szám

1993. április 3^L, szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP Ballada „A lelkek olcsók, de a kufárok drágák” Az én jeles mondatom Kis IVÍikszáth-bre viáriiitn Salgótarjánban A salgótarjáni Mikszáth Ki­adó jelentette meg Mikszáth Kálmán: Az én jeles mondatom címmel azt az elegáns köny­vecskét, amely kis Mik- száth-breviáriumként forgat­ható. A kötet összeállítója Praznovszky Mihály volt. A kö­tet az író bölcs mondásait, afo- risztikus tömörségű mondatait, szellemes, ugyanakkor filozofi­kus mélységű, vagy éppen tré­fás szövegrészeit tartalmazza. Jóízű szemelgetés ez az író mű­veiből, az aforizmák az élet leg­változatosabb szféráit érintik. Mindjárt az első rész az álta­lánosabb létszférákra vonat­kozó aforizmákat tartalmazza, „A lelkek olcsók, de a kufárok Losonczy Ildikó grafikája Sajtófogadás Sajtófogadást rendeztek ápri­lis 2-án a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Ez alka­lommal ismertették a múzeum fejlesztési terveit, idei program­ját, a tavaszi rendezvényeket, valamint az expohoz kapcso­lódó terveket. A fogadás házi­asszonya Endrei Judit volt. Salgótarjáni művészek vendégségben A salgótarjáni Balassi Bálint Asztaltársaság kép­zőművész tagjainak tárlatát nyitották meg tegnap, ápri­lis 2-án a balassagyarmati könyvtárban. A kiállítást Csikász István nyitotta meg. Közreműködött Csábi István (gitár, ének), Ti bay András (vers), Faludi Oli­vér, Hevér Gábor, Szandai Mátyás (gitár). Honismereti tanulmányok Mátraszele múltjából Mátraszele község önkor­mányzatának kiadásában látott napvilágot az a kiadvány, amely a Honismereti tanulmányok Mátraszele múltjából címet vi­seli, s a hasonló tárgykörű, kü­lönböző helyi publikációk érté­kes részének számít. íly módon a kis tanulmánykötetet haszon­nal forgathatják nemcsak a köz­ség múltja, művészeti és termé­szeti értékei iránt érdeklődők, köztük mindenekelőtt a peda­gógusok és a diákok, hanem mindazok, akik Nógrád megyé­ben helytörténettel, honismereti tevékenységgel foglalkoznak. A kötet négy tanulmányt tar­talmaz. Közülük kettőt Földi István írt. Az elsőben az iskola­ügy rövid történetét dolgozza föl Mátraszelén 1948-ig. E sze­rint. a községbeli iskolaügy tör­ténetének első korszaka az 1600-as évekig nyúlik vissza, kezdetben vékony szállal kap­csolódik a községhez, s 1896-ban zárul. Egyébként, az Húsz év a művészetért A Művészetbarátok Egyesü­lete április 5-én rendezi a meg­alakulás 20. évfordulójának ün­nepségét Budapesten, a Guten­berg Művelődési Ház színház- termében. A műgyűjtők és mű­barátok egyesülete 1973. április 5-én a korábban Nógrádban, Salgótarjánban is kiállító Búza Barna, továbbá Kelemen Kris­tóf, Kun Zsigmond és Szíj Rezső kezdeményezésére alakult meg. Az elmúlt két évtizedben kiállí­tások sokasága, ismeretterjesztő művészeti előadások népes hallgatósága, kiadványok, könyvek megjelenése bizonyí­totta a szerveződés életrevaló­ságát. A Mödlingi Művészeti Szövetséggel, a TICCE alkotó- közösséggel jó kapcsolatot tar­tanak fenn. Kéthavonta megjelenik a Művészet és Barátai című egye­sületi lap is, 1991-től. első, Mátraszelén is oktató taní­tómester neve Kovács István volt, 1770-ben fordul elő elő­ször a neve a tanítómesterek összeírásában. Az iskolaügy második korszaka 1896-tól 1909-ig tartott. A szerző külön időszakként tárgyalja az iskola államosításától 1944-ig tartó kort, majd pedig az 1945-től 1948-ig a mátraszelei iskola­ügyben végbement változáso­kat. A tanulmányhoz igen in­tenzív levéltári kutatásra utaló jegyzetanyag kapcsolódik. Földi István második tanul­mánya Csekey Sándor kazári körjegyző életéről és munkás­ságáról szól (1879-1941), aki Kazárt szerette, de úgyszintén kedvelte a mátraszelei népet is, Vizslásról azonban hivatalos te­endői után sietett haza. A ta­nulmányból az érdeklődő ol­vasó sokat megtudhat a község­jegyzői intézményről, és ezen intézmény rövid történetéről is. Ezen tanulmányhoz is gazdag jegyzetapparátus tartozik. Herpergerné Kovács Erzsé­bet és Herperger János közös munkájukban Mátraszele út menti keresztjeit ismertetik. A fotókat Herperger János készí­tette. Herpergerné Kovács Er­zsébet a tanulmány bevezetője­ként tisztázza az „út menti ke­reszt” fogalmát, rövid történeti áttekintést ad e vallásos jelkép magyarországi megjelenéséről és elterjedéséről, érinti a keresz- tállítás gazdasági vonatkozásait, a keresztek kivitelezésének módját és stílusjegyeit, a vallá­sos szokásokat. Ezek után mu­tatja be Mátraszele nyolc út menti keresztjét. Ő is közre ad egy rövid irodalomjegyzéket is. Prakfalvi Péter a mátraszelei (Nógrád megye) eggenburgi korú, kígyókarú tengeri csilla­gos rétegek földtani viszonyai­ról közöl fotókkal, táblázatok­kal, irodalomjegyzékkel, mel­lékletekkel ellátott tanulmányt.- mér drágák” címet viseli. A többi fe­jezetcím is találó: Nincsenek többé hazugságok; ... a frázi­sok nemzete vagyunk; Aki egy­szer mandátumhoz jutott...; Patrónus kellett mindenkinek .» .; Az én anyám a föld a szerelem halandó valami; Ne­héz magyar írónak lenni. Az aforizmák az író mély ember- és társadalomismeretéről tanús­kodnak, mindazonáltal „jó­kedvű kis könyvecske kereke­dett ki” belőlük. Az már csak az írói nagyságot jelzi, hogy ezek a bölcs mondások akár napjaink­ban is születhettek volna, idő­szerűségük szinte megdöbben­tően illik mai jelenségekre, ma­gatartásformákra is. Ugyanak­kor Mikszáth azok közé tarto­zott, akik tudták: „Semmi sem olyan engesztelő, mint a hu­mor. " Másként fogalmazva: „Az elmésség sokszor vág, sért, de a humor sohasem; az csak mosolyt csal ki az ajkakra, vagy könnyet a szembe és édes mele­get áraszt a szív körül, mert a humor nedve az író szívén átszi­várogva csöppen el s újra a szí­vekhez iparkodik. ” A kiadó Mikszáth-kiadvá- nyai sorában nem az első és nem is az utolsó ez a ragyogó könyvecske. A Boldog Nógrád vármegyeiek! Praznovszky Mi­hály utószavával jelent meg 1990-ben, s az író szülőföld-ih- lette elbeszéléseiből tartalmaz válogatást. A Nógrádi Mik- száth-lexikon 1991-ben látott napvilágot. Ennek szócikkeit ugyancsak Praznovszky Mihály állította össze. A szülőföld jeles alakjai szerepelnek benne, mint például Sramko fiskális, Csa- lomjai, Sisa Pista stb. S föltűn­nek az író nógrádi életének szín­terei is, a szklabonyai szülőház­tól a vármegyei börtönig. Terv szerint, még idén meg­jelenik a Levelek és tanulmá­nyok című kötet, Praznovszky Mihály összeállításában. A többi között, Mikszáth 26, ed­dig kiadatlan levelét tartal­mazza. A Palóc-Olimposz lakói című fotóalbum szintén ez év­ben lát napvilágot. Ez Acs Irén fotográfiáit tartalmazza, szer­kesztője ugyancsak Praz­novszky Mihály. A színes fotók Mikszáth és Madách nógrádi életútjának valóságos tájain ka­lauzolja végig az olvasót. A fo­tográfiák mellé hangulatos idé­zeteket kínál a szerkesztő. -1 „Tarján nyitott ablak volt” - írták Szlovákiából A mátraalmási „korszak” A Volt egyszer egy művész­telep címmel a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum ál­tal a József Attila Művelődési Központ klubjában szervezett, a St-Art Alapítvány által támoga­tott rendezvénysorozat a kö­zelmúltban rendezett találkozó­val ért véget. Összesen három művész-közönség találkozó kí­nált jó alkalmat arra, hogy az érdeklődők képet alkothassanak arról, mit jelentett a a tizenhét évig működő salgótarjáni nem­zetközi művésztelep Nógrád megye, illetve a város szellemi életében. Erről szóltak ugyanis a rendezvénysorozat meghívott vendékei, ki-ki saját munkássá­gával kapcsolatos kérdéseket is érintve, így Fábián Gyöngyvér, Czinke Ferenc, Földi Péter festő- és grafikusművészek, il­letve Hódi Tóth Elemér újsá­gíró, költő. A legutóbbi találkozón szlo­vákiai vendégekkel találkozha­tott a közönség. Milan Sokol grafikusművész, dr. Szabó Kinga (losonci Nógrádi Galé­ria) és dr. Vrbanová Alena, a besztercebányai Státna Galéria igazgatója beszélt a nemzetközi művészteleppel kapcsolatos élményekről, illetve a szlo­vák-magyar kulturális, művé­szeti kapcsolatok alakulásáról, érintve az együttműködés to­vábbi lehetőségeit is, amelyre mindkét fél részéről fokozott igény mutatkozik meg. Ugyan­csak a szlovákiai Szabó Erzsi levélben fejezte ki köszönetét a művésztelepen való részvétel, az együttműködés lehetőségé­ért. Mint írja: „Tarján nyitott ablak volt számunkra, amin ke­resztül kitekinthettünk a világ­ban zajló életre a művészet kö­rül. Szakmai és baráti alapon épült közös magyar-szlovák rajzkiállítás volt az elindító gondolat, amiből kikristályoso­dott a szükség a rajzra irányító figyelemre. A zsolnai galéria rajzbiennáléja, mostanáig tartó tevékenysége gyökerei nagy részben Tarján felé nyúlnak. A közép-szlovákiai képzőművé­szeknek a művésztelepre évente ismétlődő meghívása Salgótar­ján város és egyúttal Magyar- ország részéről baráti kéznyúj­tás volt északi szomszédja felé . A megszűnt nemzetközi mű­vésztelepre való emlékezés a legutóbbi találkozó tanúsága szerint sem csupán a nosztalgia jegyében történt, hanem alkal­mat kínált arra. hogy a jövőben — esetleg más körülmények és keretek között — ez a folyamat ne szakadjon meg. Ezt az igényt erősítették a szlovákiai vendé­gek által fölvetett, az együttmű­ködés szándékát hangoztató hozzászólásai is. Egyébként, a rendezvényso­rozat befejező része a művészte- lep mátraalmási korszakát idézte föl, az emlékezők csak­úgy, mint a klubban ez alka­lommal megnyílt kiállítás, amely az 1985-1991 közötti időben készült műveket mutatja be. - h Aházi esték A pénznek van szaga Fura - nosztalgi­kus- érzés olyasva­lakit (olyasvalamit) újra látni, akivel (amivel) egy időben gyakran és szívesen időztünk, így voltam én a Szigligeti Szín­ház minapi salgótarjáni vendég­játéka alkalmával. A hatvanas évek második felében s a hetve­nes évtizedben kevés hónap múlt úgy el, hogy ne láttam volna a József Attila Művelő­dési Központ színpadán a szol­nokiakat, aztán ritkultak, majd teljesen megszűntek a „Szigli­geti” előadásai. Azóta többszörösen kicseré­lődött az egykoron oly kiváló - a „vidék legjobbja” címért jog­gal vetélkedő - társulat, s most mégis ismerősökkel „találkoz­tam.” Például ifj. Újlaki István­nal, a két évtizeddel ezelőtti sztárok egyikével, aki sok éves szegedi szolgálat után immár ismét szolnoki „színekben" - jó néhány kilóval súlyosabb egyé­niségként- játszik. Vagy Czi- bulás Péterrel, aki a fővárosi Nemzetiből tért vissza, s Sebes­tyén Évával, aki legjobb tudo­másom szerint mindvégig kitar­tott a szolnoki színház mellett. Leginkább persze arra voltam kíváncsi, hogy mit tud most a Spiró György vezette társulat? A „megmérettetés” tárgya Gá­bor Andor Dollárpapa című komédiája volt, alig egy héttel a szolnoki bemutató után. A század eleji magyar dráma- irodalom -Bíró Lajos, Heltai Jenő, Lengyel Menyhért, Mol­nár Ferenc, Szomory Dezső ne­vével fémjelzett - sikeres vonu­latához tartozó Gábor Andor 1917-ben írott darabját a „pénz komédiájának” nevezte. Joggal, hiszen a bonyodalom forrása a hazatért amerikai nagybácsitól remélt, de a valóságban nem lé­tező dollármillió, amelynek még a híre is olyan varázserejű, hogy egy poros, fejletlen kisvá­rost fel tud virágoztatok Igen ám, de milyen áron? Ügyeske­dések, stiklik, korrupciók révén. Egy szélhámos ifjú jogász kita­lálja, hogy két ötdolláros borra­Dollárpapát, jól megoldja e ket­tős feladatot, - ezt az ironikus zenei és táncbetétek is segítik -, sőt arra is jut ereje, hogy finom áttételekkel napjaink régi-új visszásságait kifigurázza. A címszereplő Győry Emil ta­lálóan formálja meg a félreér­tett, akaratgyenge, „mindent há­rító” nagybácsi figuráját. A da­Győry Emil (balról) és Magyar Tivadar Fotó: P. Tóth László valóval mindenkivel el lehet hi­tetni: ennek sokezerszerese la­pul a bácsi zsebében, bankbetét­jeiben. S feltevése beválik ... így viszont már nemcsak a vagyon, hanem az egykori ma­gyar társadalom komédiája is a Dollárpapa. Megjelennek a ko­rabeli notabilitások jellemző fi­gurái, feltűnik a pénzszagot messziről megérző szerencse­lovagok egész serege. E vonatkozásban Gábor An­dor bátran él a szatíra eszközé­vel is. A két műfaj „keveredése” viszont nehezíti a mindenkori rendező dolgát. Nos Horváth Péter, aki ven­dégként állította színpadra a rab valódi főszereplője az agya­fúrt, gátlástalan Szekeres dok­tor, akit Magyar Tivadarnak kevésbé sikerül e módon megje­lenítenie. Kocsis Ági helyenként túljátssza a lázadó leány szere­pét, Bajcsay Mária viszont jó a házisárkány Koltainé alakjában, éppúgy, mint Újlaki László a panamákról mit sem tudó naív papucsférjként. Kitűnőek Csík György díszle­tei a világító „szemű” házacs­kákkal, az egész históriát kimo­solygó holddal a horizonton. Egy előadás alapján nem szabad ugyan általánosítani, de megkockáztatom: a Szigligetiű ma is jó színház. - csongrády ­Csikász István: / Április kifehéredetten követem ma­gam szemem zöld árnyék reflexek éle vág ijedt szív lüktet mellkasom­ban harangoznak bennem tüdőm fürtjei s mikor a fényre kilépek: az áprilisi napra csörren lábam alatt a napsugárszilánk reményeim vannak csak melyeket most nem érzek nagy-lassan ébredek mint egy megdermedt bogár a barna parlag meghajló nyakán aztán pattogó tűzzel gyújtok az áprilisba: kitakarom a kertem paplanát párna-rögeit felrázom lazára virágágy-lepedőit meglibeg- tetem nyújtóztatom a nedves téli földet a böjti szelekkel szellőztet- getem a hangod pattog mint a láng majd két fenyő közt idézőjelben visszhangozzák az örökzöld tuják s én én . . . én felszívódom az áprilisban (A Vallatás című kötetből)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents