Nógrád Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-20 / 91. szám

ÁSI REFORM NÉLKÜL NINCS ELORELEPES - 5. oldal NOGRAD ■'ti Síi MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÄTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉrsAG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VAROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA HÍRLAP 1993. ÁPRILIS 20. KEDD IV. ÉVFOLYAM 91. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT Megye,- Hírt ^ &ye, n,ria eres. ,ut*Iékot hetünk! 16-455 V,agya 5~0s telef, tér 6. °non. Az Országgyűlésben Szócsata az alapítványokról Az Országgyűlés tegnapi ülés­napjának kezdetén Szabó Tamás tárca nélküli privatizációs mi­niszter napirend előtti felszólalá­sában arról tájékoztatta a Tisztelt Házat, hogy az alapítványok mi­lyen költségvetési támogatásban részesülnek, és részesültek már a Németh-kormány idején. A fel­szólalásra saját szavai szerint az késztette a minisztert, hogy az el­lenzéki pártok „a már megkez­dett választási kampányuk kere­tében alaptalanul támadták a kormányt az alapítványok támo­gatásának ürügyén”. Kuncze Gábor — akinek ter­vezett felszólalásáról már előre hírt adott a sajtó — visszautasí­totta, hogy az SZDSZ-t az ala­pítványi ügyek feltárásánál kam­pánycélok vezérelnék, majd a frakcióvezető megerősítette: ezek az ügyek azt bizonyítják, hogy a kormány a közvagyont magán vagyonként kezeli. (MTI) Honvédelmi hatpárti Ma a Honvédelmi Minisztérir umban megkezdődik az érdemi politikai egyeztetés a kétharma­dos többségét igénylő honvédel­mi törvényjavaslatról. Hétfőn délelőtt 10 óráig az ellenzéki pártok közül az SZDSZ küldte meg írásos véleményét a tör­vényjavaslatról. A kormánypár­tok véleménye egybeesik a tárca javaslatával, ezért tőlük nem vár­nak írásos állásfoglalást. Az elő­zetes tervek szerint a politikai egyeztetés négy munkanapot vesz igénybe. A hatoslottó nyerőszámai: 4, 11, 13, 27, 31, 36 A pótszám: 35 Fegyveres jugoszláv határsértés Két fegyveres jugoszláv kato­na hétfon délelőtt 10 órakor fegyveres területsértést követett el kunbaja térségében, a ma­f yar-szerb határszakaszon. A ét katona 200 méter mélység­ben átjött magyar területre, és az ott munkagépén dolgozó két magyar állampolgártól cigarettát kért. Ezt követően visszatértek jugoszláv területre. Az eset ide­jén nem volt a helyszínen magyar járőr, ezért a két jugoszláv kato­nát nem sikerült feltartóztatni. Filmklub a Hadtörténeti Múzeumban Rendhagyónak mondható vállalkozást indít a Hadtörténeti Múzeum: filmklub nyílik kedden a várbeli közgyűjteményben. Az áprilistól június végéig tartó ren­dezvénysorozaton 8 magyar és 2 szovjet játékfilmet tekinthetnek meg az érdeklődők. A vetítések 16 órakor kezdődnek. Az első előadáson a ma már klasszikus­nak számító A tizedes meg a töb­biek című filmet vetítik Sinkovits Imre és Major Tamás főszereplé­sével. Keleti Márton nagy sikerű filmje 1965-ben készült. Ausztria-lottó A 15. játékhét nyerőszámai: 5, 11, 25, 31, 36, 38, a pótszám: 1. Joker-nyerőszámok: 065738. Nyeremények: 6 találatos szel­vény nem volt. Az 5 plusz 1 talá­lat 623.465, az 5-ós 24.186 a 4-es 560 a 3-as 38 schillinget ér. A Joker nyerőszámait 2 fogadó találta el, nyereményük egyen­ként 1.697.741 schilling Az idei év 5. Jackpotjánál 14 millió schil­ling a következő hétre átvitt nye­reményalap. A következő hét hattalalatosára 33 millió schil­ling vár. Nézsán ismét választásokra készülődnek Lányvetkőztetéstől az újabb polgármesterváltásig Nézsán tavaly és ez év elején igencsak sok esemény történt. Kezdődött az egész a lány vetkőztetéssel, jöttek az iskolaigazgató személye, és a termelőszövetkezet körüli problémák, azután pe­dig a Pest megyéhez való csatlakozás miatti népszavazás. Idén év elején a sertéspanamában csúcsosodott ki az egymást követő, kellemetlen események sorozata. A faluban valaki erre azt mondta: csak a nézsai botrányokból megélhetne egy hetilap __ A z élet azonban nem állhat meg. Folytatni kell a megkez­dett beruházásokat, gondolni kell a község fejlesztésére, és az ott élő emberek jövőjére. Erről beszélgettük a község ideigle­nesen megválasztott alpolgár­mesterével, Tóth Károllyal, aki egyben önkormányzati képvi­selő is, és Turcsán Mónikával, a falu jegyzőjével.- Nézsa a közös tanács köz­pontja volt, hiszen idetartozott valamikor Keszeg, Alsópetény, Legénd és Nógrádsáp. Ennek megfelelően az önkormányza­tok megalakulása után Nézsa előnyösebb helyzetből indult, mint a volt társközségek - mondta Tóth Károly.- Úgy tűnik viszont, hogy az ezzel járó helyzeti előny kihasz­nálása helyett gondos munkával sikerült lejjebb csúszni. . .- Sajnos valóban így van - jegyezte meg Turcsán Mónika. Ennek a négy évnek meg fog maradni a nyoma, hiszen itt a mai napig nem tisztázottak még a személyi kérdések sem ... Vannak olyan problémák is, mint például a volt társközsé­gekkel fennálló vagyonmegosz­tási viták, amelyeket a mai na­pig nem sikerült rendeznünk. — Hogyan választottak alpol­gármestert?- Nemrégiben közmeghallga­tás volt a faluban, amelyre ren­getegen eljöttek, de a képvise­lők közül csak Szobonya Ist­vánná és Behány i József tisztelte meg jelenlétével a gyűlést - mondta Tóth Károly. Akkor az­tán megtárgyaltunk mindenféle más problémát. Az emberek kí­váncsiak voltak, hiszen a tulaj­don községük jövőjéről volt szó! Elsősorban persze min­denki a volt polgármester Surá- nyi János ügyére volt kíváncsi, arra, hogy vajon ő mit fog mon­dani a vele szemben felhozott „sertéspanama” vádakra. O azonban nem jött el a közmeg­hallgatásra, pedig neki kellett volna beszámolnia a történtek­ről. Vele tehát nem sikerült tár­gyalni, de később már nem is lehetett volna, mivel időközben benyújtotta lemondását. (Folytatás a 3. oldalon) Hétfőn tartották Szécsényben a hagyományos áprilisi országos állat- és kirakodóvásárt. Az Attila utcában vásározók tucatjai kínálták a különféle ruhaneműket, játékokat, használati tárgyakat, bú­torokat és az egyéb apróságokat. Rigó Tibor felvétele A japán Start-hitel ára A japán Start-hitel kamata a mindenkori jegybanki alapka­mat 75 százaléka, a vállalkozók­nak azonban ennél valamivel többe kerül a hitel, mire eljut hozzájuk — tájékoztatta a Ma­gyar Nemzeti Bank illetékese hétfőn az MTT-t. A jegybanki alapkamat 75 százaléka jelenleg 15 százalék. Erre a kereskedelmi bankok to­vábbi maximum 2 százalékos ka­matrést számíthatnak fel saját döntésük alapján. Ezt tovább növelheti a Hitelgarancia Rt. ke­zességvállalása, amelynek díja 2-3 százalék a garantált hitelösz- szegre számítva, ami az igényelt összegnek maximum 80 százalé­ka lehet. így a díj a teljes összegre vetítve maximum 1,6-2,4 száza­lék lehet. A hitelkeret japán részéből származó hitelek után még 1 szá­zalékos egyszeri kezelési költsé­get is felszámíthatnak. így a hitel kamata, amíg eljut a vállalko­zókhoz, elérheti akár a 19 száza­lékot is. Szakmai nap Salgótarjánban Dr. Skultéty Sándor köztársa­sági megbízott által irányított hivatal és a régióval testvérkap­csolatban álló német Ba­den-Würtenberg tartomány Ludwigsburg városának közös szervezésében tegnap délelőtt magyar-német szakmai napot tartottak a városházán. Dr. Wolfgang Schink, a tartományi tanács ipari és területfejlesztési szakértője és dr. Joachim Hartman, Ludwigsburg város kommunális üzemének igazga­tója, a kommunális infrastruk­túra tervezéséről és a hulladék- feldolgozásról tartottak konzul­tációval egybekötött előadást meghívott nógrádi szakembe­reknek. Konkrét javaslataik mellett, fontos elvként fogal­mazták meg az önkormányza­tok és nagyobb régiók körülte­kintő és jövőt előkészítő terve­zőmunkáját, amelyből soha nem hagyható ki az állampolgá­rok véleménye. Az iparfejlesztés kérdéseiről szólva elhangzott, hogy Német­országban nagy hangsúlyt he­lyeznek a környezetvédelem­mel is összehangolt ipartelepí­tésre és a hulladéktárolásra, új­rahasznosításra. A baden-wür- tenbergi szakemberek erre is felhívták magyar kollégáik fi­gyelmét. Dr. Bobál Pál, a köz- társasági megbízotti hivatal nemzetközi ügyekkel foglal­kozó munkatársa elmondta, hogy ugyanerről a témáról ma, Szolnokon lesz előadás. Mindez fontos része annak a nemzet­közi régiós együttműködésnek, amelyben német szakemberek a gazdaság-társadalom kérdései­ben osztják meg hasznos tapasz­talataikat magyar kollégáikkal. Tégy a gyűlölet ellen! A Tégy a gyűlölet ellen! moz­galom május 15-én tavaszi sétát szervez — tájékoztatta hétfőn az újságírókat Hegedűs Zsuzsa, a kuratórium elnöke. A résztve­vők a Tabánból indulnak a Kos­suth térre. Mindkét helyen lesz koncert, ahol fellép — többek között — Halász Judit, Bródy Já­nos, Presser Gábor, a Pa-Dö-Dö és a Kaláka együttes. A karnevál jellegű eseményen nem lesz poli­tikai beszéd, hiszen a mozgalom felhívása a felelős egyénekhez, és nem a pártokhoz szól. Tavaly no­vember óta az alapító egészség- ügyi dolgozókhoz és pedagógu­sokhoz 150 ezren csatlakoztak, köztük munkanélküliek, parla­menti képviselők, akik tiltakoz­nak az agresszivitás, a faji és a vallási megkülönböztetés ellen. Ez esetben a jog nem állít akadályt Az Angyal visszatért Sokak számára keltett feltűnést salgótarjáni laptársunk, a Lámpás hasábjain egy egész oldalas hirdetés. Eszerint Angyal István magánvállalkozó, akit jelentős összegű adócsalással gya­núsítottak, újra indította vállalkozását. Megkérdeztük: hogyan tért vissza Angyal István a vállalkozók táborába? Először az ügyészségen ér­deklődtünk. Azt a felvilágosí­tást kaptuk: az Angyal-ügy je­lenleg vádemelési szakaszban van. Noha még 1990-ben An­gyal úr bejelentette: meg kí­vánja szüntetni magánkereske­dését, ezt nem tette meg. A vál­lalkozói igazolványa pedig még megvan, mivel a kérdéses ok­mány csak akkor vonható visz- sza, ha a tulajdonosa ellen ter­helő jogerős bírói ítélet születik. Ilyen ítélet pedig nincs. A dologban leginkább érin­tett Angyal Istvánt kerestük a hirdetésben megadott telefon­számon. Ő fel is vette, helyette azonban ügyvédje, dr. Végh Ti­bor adott felvilágosítást:-Úgy érezzük - mondta -, hogy már nincs szükségünk újabb újságcikkekre, mert az el­járás még nem zárult le. Azokat a nyilatkozatokat, melyek eddig országszerte napvilágot láttak, azért tettük, mert a rendőrségi tájékoztatás után közvetlenül megjelent cikkek kiigazításra szorultak. A helyzet az, hogy Angyal úr dolgozni akar, s ma­gánvállalkozása nem szűnt meg, tehát folytatja tevékeny­ségét. Balázs József A Phare-program keretében Légiforgalmi irányítok képzése Hat ország légiirányítói szá­mára indul nyelvi felkészítő ok­tatás Budapesten. A Phare- program keretében megszerve­zett tanfolyamot Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter nyitotta meg tegnap, a Ferihegyi repülőtéren. Az oktatás annak a program­nak része, amely az egységes lé­giforgalmi szakmai normák kö­zép- és kelet-európai elterjeszté­sét szolgálja. Az 1 millió ECU-s program első tanfolyamán 48 oktatót képeznek. A hallgatók Bulgáriából, Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Romániából es Magyarországról érkeztek. A 8-6-4 hetes kurzu­sokra összesen 2 ezer főt várnak. A többlépcsős oktatási program további szakaszainak megvalósí­tásához újabb 2 millió ECU-t re­mélnek a szakemberek. Az okta­tást a British Council és az Ey- rich Datey szervezi a Légiforgal­mi és Repülőtéri Igazgatóság menedzselése mellett. A két kül­földi cég biztosítja az oktatáshoz szükséges dokumentációkat és felszereléseket is. (MTI) Tb-választás Munkahelyi szavazókörök A társadalombiztosítási ön­kormányzati képviselők május 21-i választását — más szavazá­sokhoz hasonlóan — elsősorban a lakóhelyi szavazókörökben tartják. Mivel a szavazás pénte­ken, azaz munkanapon lesz, mód nyílik munkahelyi szavazókörök kialakítására is. Erre irányuló igényüket a munkáltatóknak áp­rilis 21-én, szerdán estig kell be­jelenteniük a területileg illetékes önkormányzatok jegyzőméi. Szavazókor létrehozása — a tb-választási törvény szerint — azoknál a cégeknél lehetséges, ahol minimum 200dolgozó kife­jezte azt a szándékát, hogy mun­kahelyén szeretne szavazni A jegyzők ugyanakkor abban az esetben is hozzájárulhatnak munkahelyi szavazókörök kiala­kításához, ha az igénylők száma nem éri el a 200 főt. A munkálta­tóknak azonban minden esetben fedezniük kell a szavazóhelyisé­gek felállításának, illetve az ab­ban dolgozók honoráriumának költségeit, amely összesen 36 ezer forintot tesz ki szavazókö­rönként. Azoknak a szavazópol­gároknak, akik május 21-én a munkahelyi szavazókőrben kí­vánják leadni voksaikat, a vá­lasztási listára vételről igazolást kell kérniük a lakóhely szerint il­letékes önkormányzatnál. A sza­vazáson ugyanis csak ennek az igazolásnak a birtokában vehet­nek részt. ■t

Next

/
Thumbnails
Contents