Nógrád Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-19 / 90. szám

1993. április 19., hétfő MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP Még sem a fegyver, sem a tettes nincs meg (Folytatás az 1. oldalról) Legalábbis addig, míg a fegyver nincs meg. Dr. Krajnák Tibor, a Salgó­tarjáni Városi Bíróság elnöke: - A házaspár előzetes letartóz­tatásba helyezése nem indokolt, nincs ellenük közvetlen bizo­nyíték. Ezért a szabadlábra he­lyezés mellett döntöttünk. A szombati temetés napján kilátogattunk a borzalmas tett színhelyére. A „község szívé­ben”, a Willy Presszóban csak pár vendég fogyaszt, három kö­zépkorú férfiú kortyolgatja az aznapi betevőt. Idegent látván abbahagyják a jelkép-ügyben folyó buzgó politizálást, majd a húsvéti emberölés említésekor megered a nyelvük - kikötve persze, hogy a nevük felől ne érdeklődjek, mert senki sem tudja, hol lehet az a bizonyos fegyver, és bizony hiába megy lefelé az emberélet ára, az övék drága. Ők még soká szeretné­nek járni a Vilihez, a tulajhoz! Mert, mint mondják, nem ta­pasztalják, hogy nőtt volna a félelem a faluban, de az Agatha Christie-szerű gyilkossági rej­tély megoldásáig más lesz a légkör a faluban.- Nagyon furcsa ám ez a do­log! - mondja az egyikük. - Szegény gyerek nem ártott sen­kinek, csak az sodorhatta a bajba, hogy olyan izé . . . Ferde hajlamú volt, na! Amúgy nem jelentett veszélyt senkire.- De azok se igen ártottak a légynek se, akiket bekasztniztak arra a pár napra! - így a másik. - Bizony, sokan hiszik errefelé, hogy valaki nagyon ördögien rendezte úgy, hogy bemártsa az Imréék családját a bajba.- De ki lehetett az, és főleg: miért?- Na, látja, ez az: miért? Tán azért, mert az ő fiukkal volt jó­ban, és így rájuk akarják verni a balhét! De úgy látszik, nem si­kerül. Hogy ki lehetett a gyil­kos? Ki tudja azt? Falubelire nemigen gyanakszunk. Ha mégis közülünk való, nagyon ravasz lehet. Oka itt nemigen volt arra senkinek, hogy Lajost kicsinálja!- Milyen ember volt ez a La­jos? - a kérdésre a főutcán meg­szólított idős néni tágra me­reszti a szemét: - Hát, most már halott ember. Most temetik, ti­zenegykor... Milyen volt? Nyugdíjas volt húszéves korára. Valami hibádzott nála. Nemi­gen bántott volna az senkit. Hogy aztán kinek volt útjában?! Ki tudja azt? De magának azt mondhatom: ki ne tudakolja, ki vagyok én! írja azt, hogy egy öregasszony! Vagyunk itt ele­gen, de ha azt írja, hogy ilyen Julis, meg olyan Maris, hát az nemigen alszik nyugodtan töb­bet! A korábban gyanúsított T.-éknél is résnyire nyílik az ajtó, mihelyt meglátnak, mint idegent. T.-nén meglátszik: na­gyon össze van törve lelkileg. Végig a könnyeivel küzdve mondja:- Higgye el, nem mi tettük! Nem tudjuk, ki húzta oda, ahol megtalálták! Több, mint húsz év alatt, mióta itt lakunk, senki­nek nem csináltunk rosszat! Azért, mert a fiunkkal barátko­zott a Lajos, miért öltük volna meg? Nézze, még csokrot is csináltattunk annak a gyereknek a temetésére! - és mutatja a ce­lofánba csomagolt virágokat. Viszik a temetésre. Nem sokkal a temetés előtt még visszaléptem a presszóba. De a nép (talán épp azért, mert oda készülődtek?) még nemigen gyülekezik. Annyit azért el­mondanak, hogy a Lajos nem odavalósi, annak idején „le­lencből” hozták a faluba. Aztán elment, később visszajött, és volt neki valami nagy port fel­vert mulatozási ügye, amikor a Balatonon két hét alatt elvert százötvenezer forintot. „Ez mu­tatja, hogy nem volt tiszta agyi­lag a fiú” - szűri le valaki a ta­nulságot. Percek múlva tizenegy. A temető széli virágbolt előtt sor­ban igyekeznek az emberek. Benn a szegény Lajos életrajzát ismertetik velem: egy tanár há­zaspár hozta őt ide, úgy ötéves korában. Aztán még ’85-ben meghalt a nevelőapja, aki a ne­vére is íratta, ezért viselte a Bo- zsik nevet. Az özvegy elköltö­A megyei KSH jelentése az elmúlt esztendőről „Takaréklángon” Nógrád gazdasága A Központi Statisztikai Hiva­tal Nógrád Megyei Igazgatósá­gának jelentése szerint Nógrád lakóinak száma az 1992. év ele­jén 224 ezer 332 fő volt. Ez a szám az év végére - az elhalá­lozások és az elköltözések kö­vetkeztében - mintegy ezer­négyszázzal csökkent. Ugyan­csak csökkent a házasodási kedv, emelkedett viszont a vá­lások száma. Diplomás munkanélküliek Az elemzés is alátámasztja, hogy a megye legsúlyosabb gazdasági-társadalmi feszült­ségeket hordozó gondja a mun­kanélküliség. A munkaügyi központban az elmúlt év végén 23 ezer munkanélkülit tartottak nyilván. Jelenleg a munkanél­küliek 36 százaléka szakmun­kás, fele betanított vagy segéd­munkás és mintegy 14 százalé­kuk szellemi foglalkozású. Amíg kezdetben csak az ala­csony iskolai végzettségűeket veszélyeztette a munkanélküli­ség, addig egy ideje már diplo­más is található közöttük. A Nógrád Megyei Munkaü­gyi Központ előrejelzése szerint a munkanélküliség rövid távon nem csökken. A gazdaságban napirenden van az átalakulás. Új munkáltatók jönnek létre és egy részük rövid idő alatt csődbe is jut. Súlyosbítja a fog­lalkoztatási gondot, hogy egyre több ingázó munkalehetősége szűnik meg és a demográfiai helyzet következtében emelke­dik a középfokú tanulmányaikat befejező, s azonnal munkanél­küliekké váló fiatalok száma. Tavaly decemberben 1528 pá­lyakezdő munkanélkülit tartot­tak nyilván Nógrádban, s ez az egy évvel korábbinál 60 száza­lékkal több. A lakosság pénzbevétele 33 milliárd forint volt. Takarékbe­tétbe elhelyezett megtakarítása közel 10 milliárd körül alakult. A hitelállomány valamelyest, 0,6 százalékkal mérséklődött, a megelőző évhez képest. Várhatóan élénkülni fog a vállalkozási kedv azáltal, hogy a privatizációs folyamathoz kapcsolódó egzisztenciahitel feltételrendszere kedvező irányban módosult. Nehezen megy az alkalmazkodás A gazdasági helyzet általános romlása, az önkormányzatok pénzügyi nehézségei, s nem utolsósorban a lakossági terhek fokozódása mérséklőleg hatott az egyébként is folyamatosan dráguló építkezésekre. A me­gyében tavaly 503 lakás készült el, ez a szám 10 százalékkal ke­vesebb mint a megelőző évben volt. Úgy tűnik, hogy a csökke­nés megáll és az éötések száma 400-500-on stabilizálódik. Az oktatás területén, sem az intézményhálózat struktúrájá­ban, sem a gyermek- és tanuló­létszám összetételében jelentős változás nem történt. Nehéz évet zártak tavaly a megye ipari gazdálkodó szerve­zetei. A gazdasági környezethez való alkalmazkodás a legtöbb vállalatnál termeléscsökkenés­hez, hosszab-rövidebb ideig tartó leálláshoz vezetett. Mindez megmutatkozott a ter­melés alakulásában. A bruttó termelési érték 18 milliárd fo­rint körül alakult, mindez válto­zatlan áron 78 százaléka az előző évinek. Legnagyobb mér­tékben a kohászat termelése csökkent, 60 százalékra. Lanyha érdeklődés a licitálásokon A mezőgazdasági üzemek zöme az elmúlt évet veszteség­gel zárta. 1992 az átalakulások éve volt. A szövetkezetek elvé­gezték a vagyonértékelést és megtörténtek a vagyonnevesíté­sek. A termelőszövetkezetek év végéig átalakultak új típusú szövetkezetekké; 39-ből 31 át­alakult. Egy gazdaságban va­gyonviták folynak, hét gazda­ság pedig felszámolás alatt áll. A kárpótlási kérelmek regisztrá­lása és ellenőrzése után az el­múl év második felében Nóg­rádban is megindultak a licitálá­sok. Az év végéig megtartott 77 árverésen közel 7,5 ezer hektár­nyi területet hirdettek meg lici­tálásra, amely összesen 97 ezer aranykorona értéket képviselt. Ebből mindössze 1800 hektár talált gazdára. A növénytermesztési ágazat teljesítménye jelentősen vissza­esett. Nagy földterületek marad­tak megműveletlenül. Csökkent az állatállomány is, szarvas- marhából mintegy 25, sertésből több mint 20, juhból pedig kö­zel 32 százalékkal tartottak ke­vesebbet az év végén, mint egy évvel korábban. Mezőgazdasági túlfoglalkoztatottság A mezőgazdaságban foglal­koztatottak száma 5875 fő volt, majd 70 százaléka az előző évi­nek. A mezőgazdaság most kénytelen leépíteni azt a „túl­foglalkoztatottságot”. melyet a jövedelmezőség jelenlegi szintje mellett már képtelen el­tartani. A termelés visszaesése mellett az átalakulásnak ez a legsúlyosabb következménye. A munkanélkülivé váltak közül igen kevés azoknak a száma, akiknek reális esélye van egy biztos megélhetést nyújtó far­mergazdaság kialakítására. Többségük a munkanélküliek táborát fogja gyarapítani. Kíváncsiskodó Elfogadják a régi méretet Salgótarjáni olvasónk tette fel sokakat érintő kérdését: bár úgy tudja, hogy megvál­tozott az útlevélhez csato­landó fénykép mérete, azt szeretné tudni, elfogadják-e a régi méretet? — Általában a hagyományos négyszer négy centiméteres fényképet hozzák magukkal az ügyfelek, de ezt is elfogadjuk, és a gépi kitöltésnél vágjuk le az új méretre - mondta Lenta László százados, az igazgatás­rendészeti osztály főelőadója. Egyre több jó minőségű termék csak ideig-óráig kap­ható. Az elmúlt évben lehetett kapni „New York Air” sport­cipőket, amelyek nagyon jó minőségben, viszonylag szolid áron voltak forgalomban. Úgy tudom, ezt Nógrád megyében gyártják, tehát magyar áru. Hol lehet ezt kapni, és ki for­galmazza? A levélben kapott kérdésre keresünk választ kö­vetkező kíváncsiskodónkban. ERTESITES! Az Esélyteremtés Alapítvány értesíti a szilícium válogatásban résztvevőket, hogy az elmaradt megbízási díjak kifizetésére 1993. április 21-23 között kerül sor. Délelőttönként 10-12 óráig Mátranovákon, délutánonként 13-15 óráig az alapítvány irodájában. Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot __________________példányban______________ h ónapra. Kérem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:____________ C íme: (város, község, irányítószám). utca, házszám: Az előfizetési díj: egy hónapra 319.- Ft, (3 lapszámot ingyen kap) egy évre 3388.- Ft (60 lapszámot ingyen kap!) aláírás A megrendelőlapot bélyeg nélkül, a helyi postahivatalok részére kérjük feladni. zött a Dunántúlra, de Lajos ké­sőbb visszajött, s a 80 év körül járó idős Bozsik házaspár azt remélte: segít nekik a ház körüli teendőkben. Mielőtt végső nyughelyére, nevelőapja mellé helyezték volna az áldozatot, többen meg­jegyezték: nem száznegyvenen szoktak temetésen lenni a falu­ban. Sokan féltek eljönni, akik meg elmentek, azt találgatták: köztük lehet-e az, aki kilőtte a gyilkos golyót? Ez utóbbi kér­désre csak az idő ad majd vá­laszt a kazáriaknak. Mintha még mindig halla­nánk a temetőben síró, jajvesz- ékelő idős Bozsik néni szívet- tépő jajgatását: miért kellett neki fia után eltemetnie az uno­kát is - ha vér szerint nem is volt tényleges unoka? Ki ölte meg? És miért? A mélyen vallá­sos falusi nép Káint idézte a szertartás után a temető szélén: aki Abel megölése után hiába keresett menedéket a földön - a lelkiismerete nem hagyta nyu­godni. Remélik, így lesz ez az elkövetőnél is .. . A. H. Svájcisapka és seprőnyél Jó napom van. Mert közölték velem, hogy svájcisapkát és seprőnyelet Romániából im­portálunk. Ebből számomra az is következik, hogy egérfogóból valószínűleg nem szorulunk behozatalra. Tehát jó napom van, mivel százmillióra büntették az ár­emelésekkel manipuláló honi cukorgyárakat, s mert feltűnt, hogy valami haszna mégiscsak van az ötvenes autós haladási sebességnek. De nem azért, hogy a Balassi könyvtár előtti - szintén lassú tempójú - villany- rendőr határozott piros jelzése még kevésbé zavarja a gyalo­gosok bármikori, fenséges át- szaladgálását. A csudát! - A csigamenetben sikerült idejé­ben lefékezni. . . S már hogyne lenne jó a na­pom, mikor azt láttam, hogy a városgazdálkodási vállalat kétkezi munkásai takarító szer­számokkal „felfegyverkezve" még az ünnep előtt kivonultak a tarjáni belváros domboldala­ira, hogy elviselhetőbb legyen az összkép. Hát még milyen jó napom lenne, ha a kedvem el nem ment volna, mikor azt is közölték: a cukorgyárak a vevővel óhajtják megfizettetni a büntetést. Arról már nem is beszélve, hogy a kampányszerű nagytakarítás­nak, no és a hanyagságtól sza­badulni nem tudó természe­tünknek „köszönhetően” - így ápoljuk hagyományainkat - az utcákat és a tereket elborítja a szemét. .. (mj.) Traffipax • Április 19-én, hétfőn 14 és 22 óra között az alábbi helyeken várható műszeres sebességelle­nőrzés: Salgótarján és Mátrave- rebély között a 21-es, Salgótar­ján és Kishartyán között a 22-es főútvonalon, valamint a megye- székhely belterületén a Buda­pesti és a Rákóczi úton. A Föld napjára • • Ságújfalu. Az elmúlt évben a környezet védelmére figyel­meztető akciót rendeztek a Föld napja (április 22.) tiszteletére a község iskolásai: alig egy óra leforgása alatt „szemet rettentő szemétgyűjteményt” állítottak össze a község legforgalmasabb pontján. Az idei eseményhez kapcsolódva szombaton vasat gyűjtöttek a gyerekek, hogy el­végezzék a tavaszi nagytakarí­tás, lomtalanítás utómunkála­tait. Egészséges életért • Salgótarján. Méhészeti ter­mékek az egészséges táplálko­zásban címmel Fodor Balázs méhész tart előadást április 20-án fél öttől a József Áttila Művelődési Központban, az Egészséges életért klub foglal­kozásán. A vita eldőlt • Szécsény. Hetekig vitáztak a helybeliek arról, mikor legyen a gondosan tervezgetett városnap. Ä különböző elképzelések sorra meghiúsultak, mivel - a bér- málkozástól a gyermeknapig - újabb és újabb várható esemé­nyek akadályozták az időpont kijelölését. Nemrégiben a kép­viselő-testület kísérelt meg pon­tot tenni a dolog végére, de a szavazás döntetlenre sikerült. Az újabb forduló azonban siker­rel járt, s eszerint a városnapot május 9-én fogják megtartani. Útépítések Pásztón • Pásztó. A napokban átadásra került a leaszfaltozott Ady Endre út. így sokévi várakozás után már az út felső végébe is akadály nélkül juthatnak el gép­járműveikkel az ottlakók. Ha­marosan elkezdődnek a közeli Berzsenyi Dániel utca útépítési munkálatai is. Felújítják a kápolnát • Nógrád. A község közelében található egy régi kápolna, melynek felújítása néhány nap­pal ezelőtt kezdődött el, és má­jus 5-ig tart. Az újraszentelést is ekkor szeretnék megtartani, mi­vel ez egyben Szent Flórián ün­nepe is. Á kivitelezés költségeit az önkormányzat fedezi. Kevesebb ágy • Balassagyarmat. A dr. Ke- nessey Albert Városi Kórház­ban december 31-éig ötvenki­lenc ágy további tartós szünetel­tetését határozták el. A döntést azzal indokolták, hogy ezek a férőhelyek kihasználatlanok, vagyis az intézkedés nem érinti hátrányosan a betegellátást. Nógrádról a rádióban Miből gazdálko­dik Bátonyterenye, Gyöngyös és Tisza- újváros önkor­mányzata? Lesz-e elegendő pénz az in­tézmények működ­tetésére, fejleszté­sére, a szociális tá­mogatásokra? Mi­ként kívánják ke­zelni a munkanélkü­liséget, milyen reá­lis lehetőségei van­nak az új munkahe­lyek teremtésének? Többek között ezekről a kérdések­ről lesz szó a Mis­kolci Rádió hétfő reggeli műsorában, amelynek többek közt vendége lesz Nagy Mihály, Bá­tonyterenye pol­gármestere is. A vá­rosvezetők hallgatói kérdésekre is vála­szolnak. A műsor telefonszáma: (46)-345-510, amely reggel 6-tól 8 óráig hívható. A magyar nyelv hetének eseményei Nógrád megyében egész hónapon át tartanak. A nyelv művelése ugyan egész évben időszerű, mégis a ren­dezvények ezekben a hetekben sűrűsödnek, mindenekelőtt az oktatási intézményekben. A TIT balassagyarmati városi szervezete például minden tan­folyamának programjába nyelvi előadást is beiktat. Ugyanakkor egész hónapban ilyen előadásokat rendez a vá­ros és a környező falvak iskolá­iban. így van ez az egész me­gyében is. Salgótarjánban külö­nösen gazdag lesz a témával kapcsolatos program április utolsó hetében. Salgótarjánban különösen gazdag a program Magyar nyelv hete megyénkben Videotékát nyitottak Taron Újabb vállalkozással gazda­godott Tar szolgáltatóipara: a napokban videotékát nyitottak a Kossuth utcában. Ez lehetővé teszi, hogy a videósok helyben szerezzék be a kazettákat. MEGRENDELŐLAP

Next

/
Thumbnails
Contents