Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-06-07 / 55. szám
6 HÍRLAP HÉTVÉGI MAGAZIN 1993. március 6-7., szombat-vasárnap 0 ✓ A no, az örök Remegtet, igen, remegtet engem, lázzal tölt el s sze- relmetes borzongással, hogy a létezésnek ősi-ősi, kék ködében, a mítoszok világában EGY voltam én, EGY volt minden teremtett lélek. Egyetlen gömb, tiszta fényben, oly fokán harmóniáknak, melynél magasabb már nem lehet, talán csak az istenségben, az istenültség szent s szentséges állapotában, egy foghatatlan, mondhatatlan, talán a negyedik dimenzióban. De a haragos, s önnön teremtménye ily tökéletességének láttán féltékennyé lett égi Isten kettészelte mind a milliónyi göm- böcsodát, s ítélte külön létre, egymástól örökre eltépetve a férfit és az ő asszonyát. Hogy egymásért epedjenek, hogy egymásra várva, egymást ke- resve-kutatva, nyugtuk addig ne lehessen, boldogságuk búvá légyen, míg csak egymásra nem lelnek ők ketten, e végtelen mély időben és a térben. Két árva, tán örökre elszakítva az ősi, őrült káosz-romban, szerte szórva a világban, vak pillangók - bódult, balga bolyongásban. „Szeretlek, mert bár el nem érlek, tégedet látlak mindenütt, a fűben, virágban, a harmatban, amelyre Isten napja süt...” És immáron nincs megnyugvás, nincsen többé harmónia, és mi - tökéletlenné lett „felek”, keressük e kurta létben a másikunkat, jobb-voltunkat. A női fél az ő férfiját, a férfi az ő asszonyát, a milliárdból egyetlenét, önnön létének szebbikét, a derűjét, a jobbikát. Azt, aki mindenen felüli, s az sem fáj, ha pofonüti, az sem, hogy ha pöröl néha, az sem, hogy ha bolond mára, s bölcsebb a bölcsnél is holnapra. S az sem baj, ha ő az exrtém, az sem, hogy ha nagyon szerény. Az sem, ha a gömb-tökélyből a nő őrizett meg többet, ha ő, igen - tökéletesb’. Mert hiszen: az hordozója közös-volt harmóniáknak, szelídségnek, nyugalomnak, csillagmagas borzalmaknak. A gömb sima melegének, be- lülső vul- kán-tüzének, szomjúztató, szomjat oltó, gyönyörűszép verejtéknek. Titkoknak és illatoknak, halk és apró kacajoknak, üvöltéseknek és jajoknak. Fényeknek és sötétségnek, bódulatba süllyedésnek. Sugaraknak, tengermélynek, lázt lihegő véredénynek. Őt keressük, vágyban, kínban, őt csoda hívő hitünkben, s őt igen, a többi nőben, őt a nagy visszatérésben, őt - kínban szült gyermekünkben. „Mert te vagy az úr, te a minden, minek nevét nem nevezi, kit nem ismer, csak sejt a lelkem, mert nagy hatalmad érezi." Keresi a férfi az asszonyát, mint sajátját, önnön jussát, keresi némán és ordítva, keresi halálra szánva, keresi, míg meg nem találja, keresi, mert nincs nyugvása. Keresi tiszta ésszel, keresi elborult elmével, hívogatja lágy zenével, fenyegető, éles késsel. S minden nőt megölelne, összetörne, csak a sajátját meglelje. Küzd érte és ölni képes s meghalni is, elvérezni, de azt az igazi tökéletest, azt az övét, az egyetlent, muszáj neki, igen, fe! muszáj lelni. És sem embernek, sem istennek át soha, sohasem engedi. Jobbik felét, önnön húsát, önnön vérét. Önnön tökéletességét, a nőt, az asszonyt. Az egyetlent, a mindenét. Létének lényét, mely mindennek értelmet ád, mi nélkül nincs rész és nincs egész, nincsen hamu, s nincs lángolás, nincs szenvedésben megtisztulás - nincs gyermekkacagás. A tavasz minden gyönyörű virága, a gömbnek tökéletessége, szívünk szenvedő zenéje, lábunk botladozó lépte értük van. Szemük szép sugaráért, ajkuk mosolyáért. Értük, az asszonyokért, nőkért. Ónmagunkért. Kun-Kő Tibor Citromfesztivál Hatvanadik alkalommal rendezték meg a franciaországi Men- tonban a citromfesztivált, melynek keretében a várost mindenütt citromból készült dekoráció díszítette. FEB-fotó Vérszerződés két községben Találomra térek le a bekötőutak egyikén. Egy helybéli igazít el, hogy megtaláljam Karancs- ságon a művelődési házat. Vannak is már vagy tucatnyian, mikor benyitok az épületbe. Sorban állnak az emberek az asztal előtt. Tavalyi, tavalyelőtti vagy még régebbi kartonjaik közt kutat a véradóállomás dolgozója: egyezteti az adatokat, majd sorsjegyet nyom kezébe, s útjára bocsájjta a delikvenst: kezdetét veszi a véradás. Vattacsomót szorongat könyökének hajlatában egy vékony fiatalember: nincs még túl az egészen, a „próbát” adta csak le. Belenézek fekete szembogarába, megpróbálom kilesni belőle, van-e mitől félni a tűszúrásokkal tarkított szertartáson. Kedvező a válasz, föltűrhetem hát magamon én is a pulóvert. Ideiglenes donorigazolványt kapok Mocsári Arpádnétól. O szervezte az akciót, s 50-60 főt vár ide ma délután. Karancs- ságnak, meg a szomszédos Szalmatercsnek kellene - mint valamiféle vérszerződésben - összefognia a siker reményében: két óra múlva majd meglátjuk, milyen eredménnyel. V. A. - betűzöm köpenyéről monogramját a pirospozsgás, a szőkéből inkább barnába hajló asszonykának, míg ő vénámat tanulmányozza. Gyakorlott mozdulattal töri fel az „egyszer használatost”, - rám néz közben. félek-e - s míg én kezemet ökölbe, fogaimat meg összeszorítom, észre sem veszem, s már le is veszi tőlem a vizsgálatra szánt vérmintát. Társának adja aztán tovább a kis üvegtégelyt, s alig telik bele egy-két perc, rögtönzött boszorkánykonyhájukban egy csomó új adattal egészítik ki ők ketten a nacioná- lémat. Gyülekeznek a teremben lassan az emberek. Van, ki munkából jött - hasát simogatja közülük az egyik: nem evett még délre - van azonban, aki munkanélküli, s odahazulról szaladt át. Férj-feleséget is találok köztük. Az ember többszörös véradó, a katonaságnál elkezdte már. Most az asszony is elkísérte. Ő még ugyan sohasem adott vért, de embere mellett ezt is ki meri próbálni. Három gyereket hagytak otthon, s mindkettejük számára természetes, hogy vért adnak. Nem tudom felmérni, milyen súllyal esik latba a szervezők megannyi ügyessége - állítólag az esperes úr is szólt a véradás mellett a templomban - de fejet hajtok munkájuk előtt. Eljövetelemkor látom, milyen sikere van a bá- lásruha-akciónak. Minden donor válogathat a szécsényi városi Vöröskereszt ajándékából. Kispénzű emberek lakják itt a falut, örülnek a viszontsegít- ségnek. A „műtőben” vagyok már, amikor a rádió mikrofonjába beszél nekem egy asszony. Míg dolgozott, a Síküveggyárban feküdt a „tű alá” - húsznál is több alkalommal. Nullás a vércsoportja, mindenkinek adható. Találkozom aztán egy édesanyával is: néhány hónapos volt a lánya, mikor vérátömlesztést hajtottak végre rajta az orvosok. Megmentették a kislányt. Édesanyja akkor tett rá szent fogadalmat, hogy visszaadja a sok ismeretlentől kapott életet. Soha senki nem kéri számon tőle, de ő itt van, megjelent. Belgyógyászati vizsgálat a következő állomás. Dr. Halász József főorvos fog vallatóra, de hogy semmi érdemlegest nem említek, vérnyomást mér, szívet, tüdőt hallgat. A véradás - mint mondja - fölfogható akár szűrőviszgálatnak is, sőt több is annál, hisz szenvednék csak bármilyen betegségben, rögvest kiderítenék most rólam. Az itt látott labor-munkát ugyanis újak követik majd benn az intézetben, aholis mindennél teljesebb képet kapnak egészségi állapotomról. Akinél bajt észlelnek, menten berendelik. (Közben figyelek fel rá: az ő köpenyén is V.A. a kezdőbetű. Nem Anikó tehát, és nem Andrea, aki a vérmintát vette tőlem. Becsapott az egyenköpeny egyenfelirata, vinné el az ördög!) Hátra van még a dolog érdemi része, s bárhogyan is ha- lasztom-odázom, csak elkap a gépszíj. Hellyel kínálnak az asszonyok a másik terem tábori ágyainak egyikén, én meg karomat nyújtom cserébe, hogy megcsapolják. Nyerges Rezsőné, akihez kerülök, igen-igen érti a munkáját. Míg beszélgetünk, túlesem a legkritikusabb pillanaton: nincs nit félni, nem fáj a véradás. Három és fél - négyezer forint egy liternyi vér előállítása - tudom még meg az akció után. Karancsságon hatvanon felül járultak ma az úrnak asztalához - igazán szép eredmény. Fontos dolog ez nagyon, hisz sok vállalat felbomlott az utóbbi egy-két évben, s a Nógrádi Szénbányák dolgozói például akár öt-hat- száz liternyi vért is adtak, a hasonló kiszállások alkalmával. Igaz, vállalatok ma is vannak, de szabadnapot - pláne meg fizetést - már nemigen adnak a véradóknak: szomorú dolog ez, mert embertelenség is valahol - kár vele elrontani a mai nap örömét. Följegyzem hát a nyílt véradónap dátumaként a minden hónap utolsó péntekét, s menni készülök. Elfogyasztom a virslit, mustárt is majszolok nagy bőszen hozzája, s két pohárral is töltök magamnak a rostos ivóléből, ha már sört nem kérhettem az előttem álló hosz- szú autóút miatt. . . Hubai Grúber Miklós A "Nógrádi Mecénás Alapítvány" 1993. évi pályázata Az alapítvány célja: nógrád megye, mint meglévő történeti-kulturális egység hagyományait ápolni, közösségeit, kutatóit, művészeit, közművelődését, s minden más értékteremtő munkálkodásban résztvevő polgárait, intézményeit támogatni. A pályázat keretében visszatérítendő, vagy vissza nem térítendő támogatás kérhető programokhoz, tevékenységekhez:- települések (településrészek) hagyományainak, közösségeinek (egyesületeinek, népfőiskoláinak, iskoláinak stb.) az amatőr művészeti mozgalmak értékes törekvéseinek életben tartásához,- önképző körök, alkotó közösségek, egyéni szellemi alkotó folyamatok konkrét céljainak megvalósításához, ösztöndíjakhoz, a kisebbségi,etnikai konfliktusok kezelhetőségének, azon belül is az erőszakos megnyilvánulások nevelés útján való visszaszorításának kérdésköréhez, illetve ennek történeti elemzéséhez,- a megye arculatát alakító, különös jelentőséggel bíró rendezvények megszervezéséhez,- a helyi nyilvánosság új formáinak bevezetéséhez,- új közművelődési kezdeményezésekhez. A pályázat néhány oldalban (maximum 2+1 oldal költségvetés) világosan fogalmazza meg a tevékenység célját, megvalósításának módjait, eszközrendszerét, közművelődési program esetén azt, hogyan történik a pályázat által érintettek bevonása. A leírásból tűnjön ki, milyen perspektíva áll a program, a terv előtt, s az kiket érint. Az alapítvány csak saját forrással is rendelkező pályázót részesít támogatásban. (Egyéni pályázó, alkotó röviden vázolja eddigi munkásságát és programja megvalósítása érdekében eddig végzett anyagi, szellemi befektetéseit. Pl: publikációk jegyzéke, katalógusok, képzőművészeknél három alkotás stb. Kiadvány megjelentetését csak kész - lektorálható - kézirat esetén támogatjuk, nagyobb írásmű - kutatási program - támogatására már elkészült fejezetrész ismeretében vállalkozunk.) Ösztöndíj legfeljebb 2 évre pályázható. Az alapítvány intézmények, egyesületek, szervezetek fenntartási, felújítási, karbantartási, ügyviteli feladatait nem támogatja, eszközbeszerzésre csak kivételes esetekben (pl.: ha a tartalmi cél csak így valósítható meg) nyújt segítséget. A támogatást elnyerőkkel az alapítvány szerződést köt, s az összeg felhasználásáról el kell számolni. A pályázatot három példányban kell benyújtani! Benyújtási határidő: 1993. március 31. A kuratórium címe: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 192. Postacím: 3101 Salgótarján, Pf: 95. Érdeklődni lehet a fenti címen, vagy a 32/10-022/203-as telefonszámon, a nógrád Megyei Közművelődési Központban. Salgótarján, 1993. február 25. Nógrádi Mecénás Alapítvány Kuratóriuma
