Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-30 / 74. szám
1993. március 30., kedd SALGÓTARJÁN ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Ausztria bemutatkozik a Tarjáni Tavaszon Az amerikai CNN televíziós társaság tavaly hírben számolt be róla; a magyar közszolgálati média hatósugarából valamiért kiesik. Pedig nagy sikerrel, táblás házakkal megy, immáron kilencedik éve. Hozza a nemzetközi hírességeket, és viszi a város jó hírét, amire - valljuk be őszintén — nagy szüksége van az itt lakóknak. A Nemzetközi Dixieland Fesztiválról és a vele párhuzamosan zajló Tarjáni Tavasznak nevezett programsorozatról a Salgótarjáni József Attila Művelődési Központ kulturális menedzserét, Kun Zsuzsát kérdeztük. *- Évről évre egyre több társrendező csatlakozik hozzánk, s ennek köszönhetően a kínálatskála is gazdagodik. Eleinte a helyi művészek és művészeti csoportok bemutatkozása tette ki a tavaszi rendezvények jelentős részét. Később váltottunk, méghozzá úgy, hogy egy-egy hozzánk időben és térben közel eső európai országot mutattunk be. Jártak már nálunk lengyel, olasz és német vendégek; idén az Osztrák Nemzetközi Idegenforgalmi Képviselet és az Osztrák Kulturális Intézet közös segítségével Ausztriáról adhatunk képes-színes ízelítőt a salgótarjáni közönségnek.-A jelen gazdasági körülményei közepette egyre nehezebb komoly mecénásokat találni. Az április 26-án kezdődő Tarjáni Tavasz költségei is több millió forintra rúgnak. Honnan a pénz?- Valóban nem könnyű szponzorokra lelni; az idei fesztivált az önkormányzat karolta fel úgy, hogy a teljes költség felét magára vállalta. Kár lenne anyagi dolgokra való hivatkozással véget vetni ennek a terjedőben lévő hagyománynak, hiszen ez jó alkalom - mindnyájunk számára - a bizonyításra. Hogy itt, Nógrádban nem csak munkanélküliség van, hogy ez a város már régen nem csak „kis Moszkva”. Hogy itt is lehet kulturáltan szórakozni, hogy itt is megtalálható az a szakértői gárda, amely adott esetben képes művészeti uni- cumokat is produkálni.-A skatulyából nehéz szabadulni, főleg ha kevés a pénz és ingerszegény a környezet. Az elmúlt években miként alakult a fesztiválok látogatottsága?- A könnyedébb hangvételű szabadtéri programok elsősorban a középiskolás korosztályt vonzzák. Örvendetes, hogy közülük egyre többen keresik fel a képzőművészeti tárlatokat is. A fesztiválhoz kapcsolódó táncművészeti világnap rendezvényeit elsősorban a fellépő gyerekek szülői látogatják. Korosztálytól független a Dixi- land; sikeresnek mondhatók az idegenforgalmi bemutatók és a kétnyelvű színházi előadások.- Ízelítőnek hallhatnánk néhány programot az idei Tarjáni Tavasz kínálatából?- Szenzációnak ígérkezik Joe Murányi, amerikai dzsessz zenész vendégszereplése. Ez a magyar származású művész valamikor Amstrong világhírű zenekarában játszott. De várunk muzsikusokat Ausztriából, Finnországból és Szlovákiából is. Itt lesz a Molnár- és a Benkó Dixieland Band. Boldog békeévek címmel a Nógrádi Történeti Múzeumban nyílik kiállítás a Monarchiabeli Salgótarjánról. Kevesen tudják, hogy a magyar kapitalizmus fejlődésének egyik meghatározó színhelye volt a település. Reméljük, ez a tárlat sok téves képet eloszlat a „szocialista iparvárosról”. Lesznek még osztrák film- és gasztronómiai napok, exkluzív koncertek japán és osztrák résztvevőkkel, s bemutatkozik a Bécs melletti St. Pölten város fotóegylete. Salgótarján és környéke Ma licitálnak @ Zabar. A településen ma tartanak földárverést az érdeklődők számára. Amint megtudtuk a községben a nehéz művelési körülmények ellenére is számosán szeretnének földhöz jutni. Ezt nemcsak a földszeretet, hanem az átlagosnál nagyobb munkanélküliség is indokolja. Kelendő a föld • Szilaspogony. Március 31- én, szerdán zajlik a földárverés első üteme a településen, valamint Tótújfaluban. A 250 aranykorona szántó, 117 aranykorona gyep, és 140 aranykorona erdő vár új gazdára. Vontatók exportra • Salgótarján. A Salgógép, az egykori bányagépgyár rangos nyugati megrendelést elégít ki. Tíz repülőtéri vontató elkészítésére kaptak megbízást, melynek darabja 3 millió forint. Lesz-e felújítás? • Kishartyán. Sok gondot okozott korábban, hogyan szerezzenek új orvost Kishartyán és Sóshartyán számára, miután dr. Hantos Ágnes más helyre ment dolgozni. Végül pályázatot írtak ki, s az állásra már van is jelölt, aki azonban még nem döntötte el, melyik faluban kíván majd lakni. Ha Kishartyánt választja, az önkormányzatnak az orvosi szolgálati lakást fel kell újítania. Koós-show • Szilaspogony. Április 4—én, vasárnap igazi csemegére számíthat a falu lakossága: Koós János lép fel zenés szórakoztató műsorával. A művész érkezését egy sportesemény előzi meg: 14 óra 30 perckor Szilaspogony - Istenmezeje öregfiúk labdarúgó mérkőzésre kerül sor. Csendesen, de megkezdődött a kábítószerinvázió? Sohase kerüljenek függőségbe! Pánikhullám vonult végig a budapesti általános iskolákban, miután kiderült, hogy kábítószerrel impregnált bélyegeket és matricákat osztogattak néhány intézmény előtt. A szülői értekezleteken szórólapok jártak kézről kézre, felkészítették az édesapákat és az édesanyákat a veszélyre, hiszen mindenki tudja, ha kialakul a függőség, nehéz szabadulni a bűvkörből. Vajon Nógrád megye legnagyobb városában, Salgótarjánban milyen a kábítószerhelyzet? Erről kérdeztük Juhász Istvánt, a városi rendőrkapitányság vezetőhelyettesét. Rektort választanak A salgótarjáni Pénzügyi és Számviteli Főiskolán most zajló diák napoknak szerves része az a kiállítás, amit a kollégiumban rendez meg a TAR-ART alkotó közösség. A művészi hajlamú öntevékeny diákokat tömörítő közösség két tagja mutatkozik be alkotásaival. Börcsök Sándor és Tábori Antal - mindketten harmadéves hallgatók - mintegy harminc darab, különböző kompozícióból álló kiállítását március 31-én, szerdán délután 3 órakor Kanyó Lóránt harmadéves hallgató nyitja meg az érdeklődők számára. Április 1-jén, csütörtökön pedig a főiskolai diákság megválasztja soraiból a diákrektort. Tudomásunkra jutott, hogy már most kezdetét vette a rektorválasztási kampány, vagyis a jelöltek médiumháborúja. Igaz, hogy ez esetben csak is plakátokról van szó. Eddig annyi szivárgott ki, hogy egyelőre csak egy harmadéves és egy elsőéves diák pályázik a nagyhatalmú rektori cím elnyerésére. Bizonyára várható, hogy más jelöltek is indulnak. A főiskolások csütörtök este 6 órakor választják meg rektorukat.- Salgótarjánban még nem találkoztunk a hírekből ismert kábítószeres bélyegekkel, matricákkal, bár a városban terjednek ezzel kapcsolatban szóbeszédek.- Ismeri a mondást: nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél, vagyis kell, hogy legyen valami valóságmagva a szóbeszédnek.- Egy ilyen kisvárosban, mint Salgótarján, azonnal híre menne, ha valaki az iskolák előtt ingyen rágógumit, édességet, vagy éppen bélyeget osztogatna. Egyébként ha logikusan, és a bűnöző agyával próbálunk gondolkodni, rájöhetünk, hogy azt a területet érdemes áruval teríteni, ahol van kereslet, vagyis ahol a legnagyobb nyereség várható. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy egy nagyvárosban könnyebben el tud rejtőzködni bárki, tehát kisebb a lebukás veszélye. Ez azt jelenti, hogy legelőször az ország nagyobb településein próbálkoznak majd a kábítószer-kereskedők, s csak később jelennek meg a kisebb helyeken, mint amilyen például Salgótarján.- Tehát az önök értesülései szerint Tarjánban még nem kezdődött meg a „beetetés". Az viszont tény, hogy Budapesten, Szegeden, Pécsett már beindult az üzletelés, tehát előbb-utóbb ide is beteszik lábukat a kábítószerkereskedők. Felkészültek-e erre, s milyen ellenpropagandával próbálják megóvni a legveszélyeztetettebb réteget, a gyerekeket?- Egyelőre csak annyit tehetünk, hogy figyeljük azokat a személyeket, akiknek a neve felmerült a kábítószerkereskedelemmel kapcsolatban, a fiatalokat pedig speciális osztályfőnöki órákon tájékoztatjuk. Megjegyzem, a kábítószer elleni harcban azonban nem csak a rendőrségnek van feladata, hiszen nálunk akkor csapódik le a dolog, amikor már baj van. A szülőknek, a pedagógusoknak és a médiumoknak jelentős a szerepük abban, hogy az iskolások majd el tudják kerülni ezt az egyelőre csak potenciális veszélyt. S vajon mennyire tájékozottak a témában a gyerekek? A salgótarjáni Gagarin Általános Iskola hatodik és nyolcadik osztályosait kérdeztem, mit tudnak a drogokról. A gyerekek meglepő tájékozottságról tettek tanúbizonyságot. „A tévében láttam, hogy az iskolák környékén osztogatják a bélyegeket amelyek kábítószerrel voltak átitatva - írta Medve János, nyolcadikos diák. - Ez a kábítószer leginkább akkor hat, amikor felragasztjuk valahova a bélyeget, mert feloldódik a nyálban és bekerül a gyomorba, ahonnét a vérbe jut. A felszívódott kábítószer személyiségváltozásokat okozhat, például az izgága gyerekből szótlan lesz.” A vallomásokból kiderült, a fiatalok többsége tisztában van azzal, hogy milyen könnyen kialakulhat a drogtól való függőség. Gyimesi Gábor nem szeretné kipróbálni ezeket a szereket, „mert tudom - írta-, hogy ezzel egy olyan rabságba kerülnék, melyből nem lehet szabadulni.” Ehhez a rövid megjegyzéshez hasonlót minden második megkérdezett tanuló vallomásában olvashattunk. „Sajnos a kábítószer ma egyre elterjedtebb, az emberek ennek segítségével a valóságból egy álomvilágba menekülnek, ezt a szert olyanok adják be maguknak, akik nem találják a helyüket a világban”. Meglepően találó gondolato- kal és tényekkel szembesülhettem, amikor átfutottam a Gagarin iskola diákjainak írásait, kiderült, hogy mennyire őszinték és tájékozottak a gyerekek. Szerencsére a legtöbb iskolás csak a médiumokból, filmekből ismeri a kábítószer világát. A legtöbb. Ugyanis néhányuk megdöbbentő tényekkel szolgált: Az egyik kislány, S.Gabi ismer a városban olyan iskolát, ahol vannak, akik kábítószert szednek. „Semmit se tudok róla! - írta B. Szabolcs. - Semmi közöm nincs hozzá, mivel én nem vagyok narkós. A pályaudvar melletti aluljáróban egy napszemüveges, sötétbőrű férfi, aki fehér BMW-vel szokott járkálni, ő árul heroint, kokaint, pirulákat és bélyegeket.” Mindez a gyermeki fantázia szüleménye, avagy Salgótarjánban is megkezdődött az invázió? Fenyvesi Ágnes Megfontolt erdőgazdálkodás Készülődnek a tavaszi munkákra Két háború áldozatai Zabart - miként a települések legtöbbjét - mindkét világháború egyformán sújtotta: az első világégés 16, a második 20 helyi áldozatot követelt. A hősi halottaknak állít örök emléket az az emlékmű, mely a polgármesteri hivatallal szemben található - bár emlékük elsősorban nem a márványban, hanem a szívekben él... Az Ipolyvidéki Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság Salgótarjáni Erdészetében megfontoltan gazdálkodnak az erdővel. Ez nemcsak az erdő gyarapítására vonatkozik, hanem a faanyag kitermelésére is. Az erdészetben a tíz éves termelési ciklusra évi 27,5 ezer köbméter faanyag kivágását tervezték. Az erdészek azonban ezzel szemben 1992-ben csak 22 ezer, az idén pedig 24 ezer köbméter fát vágatnak ki. Mindez azt mutatja, hogy nem bánnak pazarlóan az éltető erdővel, s csak azokat a fákat vágják ki, amelyek e tekintetben már elérték a biológiailag optimális életkort. Rendteremtő polgármester Amikor megkérdeztük Kovács Bélát, a zabari polgármestert, hogy mi miatt fő legjobban a feje, azt válaszolta, hogy a békéden emberek miatt. Mert ilyenek mindenütt vannak. Sőt, újabban már máshonnan is érkeznek - gépkocsin. Ezek a békéden emberek azután okoznak is békétlenséget, s ilyen esetben - történjen az éjszaka is - mindig a polgármestert keresik. Történt már, hogy pizsamában és nagykabátban szaladt otthonról, hogy megpróbáljon rendet tenni. Azt mondják, hogy a polgármester szeret intézkedni, de hisz ez is dolga. Elkelne Zabarra azonban más segítség is. P. A. Ivóvíz — szinte ingyen Sóshartyán. Közkifolyós ivóvízhálózat telepítésére nyújtott be pályázatot a helyi ön- kormányzat. A hartyániak azért döntöttek e vízrendszer mellett, mert így kevesebbe kerülnek a munkálatok, s a lakosság jelentős hányada úgysem tudna hozzájárulni a költségekhez. A beruházás kilencven százalékát az állam fizeti (ez a lehetőség csak az ezernél kisebb lélekszámú településeket illeti meg), a maradék tíz százalék finanszírozására pedig egy újabb pályázatot nyújtottak be a vízügyi alaphoz. Amennyiben elfogadják a pályázatot, szinte semmibe sem kerül a településnek, s mégis lesz ivóvíz. Sajnos, visszatért a tél az utóbbi napokban. Egy héttel ezelőtt jártunk Szilaspogonyban, amikor is a tavaszi munkákra való készülődést figyelhettük meg a portákon. Sótér Kálmán és Nagy József egy öreg MTZ 82-est javítgatott, mondván, ha megérkezik a kikelet, bőven lesz itt tennivaló. Nagy József, a gép gazdája nemcsak magának dolgozik, hanem bérmunkát is vállal. Azt tervezi, hogy az idén sörárpát is termeszt, mivel serfőzőüzem létesítenek a településen. Fotó: Gyurkó Péter Holnapi számunkban „Bátonyterenye és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó