Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-30 / 74. szám
HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. március 30., kedd Vizsgálat indul Andreotti ellen A palermói ügyészség, amely értesítést küldött Giulio Andreotti volt olasz miniszterelnöknek, hogy hivatalos vizsgálat indul ellene feltételezett maffia- kapcsolatai miatt, a politikus mentelmi jogának felfüggesztését kérte a szenátustól. Andreotti tavaly június óta örökös szenátor. Az ügyészség a felfüggesztési kérelemhez kétszáz oldalas vizsgálati jegyzőkönyvet csatolt. A vádat hivatalosan nem ismertették, de sajtóértesülések szerint az Andreotti ellen indult vizsgálat a tavaly meggyilkolt Salvo Lima szicíliai keresztény- demokrata vezető ügyével áll kapcsolatban. Asszad ultimátuma Szíria azt akarja, hogy Izrael teljesen vonuljon ki a megszállt Golan-fennsíkról—jelentette ki Kairóban Háfez Asszad Szíriái elnök. A Szíriái vezető villámlátogatást tett Kairóban, ahol Hoszni Mubarak egyiptomi államfővel tárgyalt. A tárgyalások utáni sajtóértekezleten leszögezte, Szíria nem vesz részt az arabizraeli tárgyalások április 20-i, Washingtonban kezdődő kilencedik fordulóján, Csökkenő katonai költségvetés A korábbi, évi több mint 300 milliárd dollárról 263 milliárdra csökken az Egyesült Államok katonai költségvetése — jelentette be szombaton Les Aspin védelmi miniszter. Mint hangsúlyozta, az orosz hagyományos fegyveres erők rendkívül rossz helyzetben vannak, és esetleges visszarendeződés után is először csak szomszédaikra jelentenének veszélyt. Kéksisakos halála Kambodzsában Vasárnap életét vesztette a Kambodzsában állomásozó ENSZ-erők egyik bangladesi katonája. A kéksisakos egységét szombaton támadták meg, feltehetően vörös khmer gerillák. A Reuter jelentése szerint a bangladesi katona volt az első ENSZ- békefenntartó, aki ellenséges támadásban vesztette életét a délázsiai országban. Az 1991-es kambodzsai békemegállapodás életbe lépése után 15.000 kéksisakost vezényeltek az országba. Fenyegetés újabb akciókkal Hiteles az a levél, amelyet a The New York Times négy nappal a World Trade Center felhőkarcolója elleni februári bomba- merénylet után kapott, s amelyben a robbantást magára vállaló csoport újabb akciókkal fenyeget. Az üzenetet a Felszabadító Hadsereg — Ötödik Hadoszlop elnevezésű, korábban nem ismert szervezet küldte a lapnak. Vonatkatasztrófa Dél-Koreában Dél-Koreában 56 halottja és 120 sebesültje van annak a vonatkatasztrófának, amely Pu- szan városában történt vasárnap délután. A Reuter jelentése szerint a balesetet az okozta, hogy a tartós eső miatt megsüllyedt a vasúti pálya, s emiatt kisiklott egy személyvonat nyolc kocsija. Kétnapos kényszerű várakozás után Céljához ért a segélyszállítmány Az ENSZ humanitárius konvoja vasárnap késő este megérkezett a kelet-boszniai Srebreni- cába. A húsz teherautónyi szállítmány élelmiszert, gyógyszert, takarókat és ablaküveg gyanánt használható műanyagot tartalmaz. A segélyszállítmányt két napig várakoztatták a Drina partján a szerb milicisták, s csak akkor engedték át, amikor híre érkezett, hogy a kelet-boszniai Tuzlából a muzulmán hatóságok újabb szerb csoportot engedtek evakuálni. Philippe Morillon tábornok, a boszniai erők parancsnoka megvárta, amíg a szállítmányt a szerbek átengedik, s akkor Palába ment, hogy a szerb főhadiszálláson tárgyaljon a szerb kormány vezetőivel. A konvoj visszafelé jövet a megállapodás szerint muzulmán menekülteket szállít el Srebrenicából. A francia tábornok minden bizonnyal e művelet részleteit egyezteti Palában. Európa kulturális fővárosa: Antwerpen Több mint 300 ezer ember gyűlt össze a múlt hét végén, hogy megünnepelje Antwerpen kiválasztását Európa 1993. évi kulturális fővárosává. Az Európai Közösségek ezt a címet 1985 óta adják évente egy európai városnak. A kitüntető címet elsőnek Athén kapta. A múlt évben Madrid részesült ebben a megtiszteltetésben. A kilenc hónapig tartó kulturális műsor hatalmas méretű zenészfelvonulással kezdődött. Több mint ezer muzsikus vonult végig a városon. A zenekarokat 4 kilométer hosszú emberáradat követte. A Bourla színházban több mint ezer ember előtt bemutatták a Szarajevó című színművet arról, hogy egy olyan város, amely sokszínű kultúrával dicsekedhet, milyen gyorsan válhat csatatérré, ahol a szomszéd a szomszédját gyilkolja meg. „Szarajevóról, mint metaforáról beszélünk, annak ábrázolására, hogy mi megy végbe Európában” — mondta Eric Antonis, a fesztivál főrendezője. A szervezők más, sokszínű etnikai közösséggel rendelkező városokat is be akarnak mutatni hétről hétre, így például Los Angelest, Marseille-t és Johannesburgot. A nemrég felújított katedrá- lisban elhelyezték régi helyén Rubens világhírű festményét, A kereszt felállítását. A város hatalmas turistaforgalomra is számít: másfél millió éjszakát töltenek szállodáikban külföldiek, a rendezők várakozása szerint. Hosszas kísérletezgetés után Csiang a Teng-utód Csiang Cö-mint, a Kínai Kommunista Párt főtitkárát választották államfővé az Országos Népi Gyűlés (parlament) küldöttei. A választást itt aligha lehet szó szerint venni: e szó jelentésének tartalma szerint az, aki választ, több dolog, lehetőség vagy személy között dönt. Ezen a választáson azonban csak egyből lehetett választani, a kommunista párt központi bizottságának egyetlen jelöltjéből. De hát ki ne tudná, hogy a politikában ilyen választások is vannak Ha az új államfő megválasztása nem is, kiválasztása kétségkívül érdekes, izgalmas folyamat lehetett. Hogy pontosan miként történt, az a külvilág számára egyelőre talány, mert kívülállóknak nagyon nehéz belelátniuk a titkolózó, elzárkózó kínai politikai elit döntési folyamataiba, belharcaiba, bonyolult kompromisszumaiba. Pontosan nem tudható, de sejthető az a kör, amelyben megszületett a döntés Csiang államfői tisztéről, és nagyjából következtetni lehet idejere is. Mint minden fontos döntés, ez is vélhetőleg a „hosszú menetelés” kommunista veteránjainak és a kommunista párt hivatalban lévő politikai bizottságának szűk körében született meg bonyolult alkudozások és kompromisszumok nyomán. Legsúlyosabb szava, mint minden fontos döntésben, ezúttal is bizonyára Teng Hsziao-pingnekvolt, aki minden hivatalos tisztség nélkül is főszerepet játszik a kínai politika színpadán. Ami a döntés idejét illeti, az valamikor a kommunista párt tavaly októberi 14-i kongresszusának utolsó napjaiban, vagy közvetlenül a kongresszus után lehetett, amikor kegyvesztetté váltak Tengnél a Jang-fivérek (lang Sang-kun államfő és Lang Paj- ping tábornok), mert — kiszivárgott hírek szerint — az első számú vezető úgy látta, hogy a Jang- család (korábbi szövetségese) megkérdőjelezi hatalmát és utódkijelölési jogát. Ez az incidens meggyorsította az amúgy is nagyon esedékes utódkijelölést. Akkortájt jelentek meg a külföldi sajtóban az első jelentések arról, hogy Csiang Cö-min átveszi az államfői tisztet Jang Sang- kuntól az országos népi gyűles legközelebbi ülésszakán. A most 89 esztendős Tengnek sokéves kísérletezgetés után most már feltétlenül döntenie kellett utódjáról, ha rendezett körülmények között, a stabilitás megőrzésével akaija átadni vagy örökül hagyni hatalmát. Pekingi megfigyeloK szerint Csiang államfői megbízatásának legfőbb üzenete éppen az: ő a kijelölt utód. A kormányfői poszt kivételével most már az összes hatalmi csúcspozíció az övé: ő az uralkodó párt főtitkára, az állam elnöke es a hadsereg főparancsnoka. Kijelölése Teng utódjául voltaképpen váratlan fordulat, hiszen — kiszivárgott hírek szerint — a veterán vezető sokáig elégedetlen volt Csiang főtitkári teljesítményével. Személyének kiválasztásában feltehetőleg az lehetett meghatározó, hogy a hivatalban lévő felső vezetők közül ő az, akinek politikai alkata Teng megítélése szerint a legkedvezőbb arányban ötvözi magában a gazdasági reformszellemet és a politikai változatlanság igényét (konzervativizmust), a tengi koncepció e két sarkalatos elemét. Barta György A kongresszus folytatódik Moszkvában Nem tudtak mattot adni Jelcinnek Az orosz Népképviselő Kongresszus vasárnapi drámai fordulatai ellenére sem történt érdemi előrelépés a hónapok óta tartó hatalmi válságban, lényegében minden kezdődhet elölről. Az elnök és a parlamenti elnök leváltását célzó bizalmatlan- sági szavazás napirendre tűzése, majd pedig elvetése után továbbra is nyitott kérdés, hogy a szuperparlament milyen döntést hoz az elsőszámú napirendi pont, az alkotmányosság megerősítése tekintetében. A vasárnapi szavazás néhány dolgot azonban mindenképpen tisztázott. Elsősorban is azt, hogy bár Borisz Jelcin elmozdítása ezúttal sem sikerült, az államfő kénytelen-kelletlen tudomásul kell, hogy vegye: a képviselők döntő többsége ellene van. A vasárnap másik tanulsága, hogy Ruszlan Haszbulatov megerősödve került ki az ellene benyújtott bizalmi szavazásból, hiszen a jelen lévő képviselőknek jóval kevesebb mint fele szavazott leváltására. A helyzetet kihasználva, a parlamenti elnök nem is habozott újabb támadást indítani Jelcin ellen, mondván: az elmozdítására adott szavazatok aránya mindenképpen elgondolkodtató, ha úgy tetszik, nemzeti ügy, amelyből le kell vonni bizonyos tanulságokat. Haszbulatov célzott rá, hogy e tanulságok egyike az eddigi, Jelcin nevével fémjelzett reformpolitika módosítása kell, hogy legyen. Ez egyúttal azt is jelezte, hogy Haszbulatov a képviselők jelentős hányadának a vele szemben megmutatkozó bizalmatlansága láttán sem keresett szövetséget Jelcinnel. A tanácskozás hétfőn újabb határozati tervezet benyújtásával és az erről tartandó vitával folytatódik. Cousteau az elnöki tanácsadó Francois Mitterrand francia köztársasági elnök környezetpolitikai tanácsadójává nevezte ki Jacques-Yves Cousteau-t, a világhírű tudóst és óceánkutatót. A vasárnap erről kiadott közlemény szerint Cousteau mostantól „A jövő nemzedékek jogainak tanácsa” elnevezésű szervezet elnöke, s mint ilyen, a tanács nevében jelentéseket és ajánlásokat terjeszt elő arról, hogy miként integrálják a politikába az ökológiát. Cousteau néhány nappal ezelőtt országos környezetvédelmi konferencia megrendezését követelte. Egyidejűleg azt tanácsolta a zöldeknek, hogy a jövőben fokozottabban küzdjenek a hagyományos pártokon belül a környezetvédelem követelményeiért. Az elsősorban természetfilmjeivel nemzetközi hírnévre szert tett Cousteau évek óta a népszerűségi lista élén áll Franciaországban. Franciaországi választások A jobbközép győzelme A jobbközép koalíció elsöprő győzelmét hozta a franciaországi választások második fordulója. A kiadott adatok szerint a koalíciónak 475-480 mandátuma lesz a 579 tagú nemzetgyűlésben. A tíz éven át kormányzó szocialista párt mandátumainak csaknem háromnegyedét elvesztette, és képviselőinek száma nem haladja meg a hetvenet. Az előző nemzetgyűlésben a szocialistáknak, illetve az őket támogató kisebb csoportoknak együttvéve 275 mandátumuk volt, relatív többségben voltak, a jobboldal együttesen 261 mandátumot mondhatott magáénak. A kommunisták legfeljebb egyikét mandátumot vesztettek, és 25 képviselőjük lesz, a környezet- védők nem jutottak képviselői helyhez, a szélsőjobboldali Nemzeti Front két képviselőre számíthat az eddigi egy helyett. A jelentések szerint nagyjából ugyanolyan arányban járultak a választók az urnák elé vasárnap Franciaországban, a nemzetgyűlési választások második fordulójában, mint egy héttel korábban: a távolmaradók aránya 31- 233 százalék között volt, a nem végleges adatok szerint. A szavazókörzetek vidékén este hat, a nagyobb városok egy részében hét, néhány más városban és Párizsban este nyolc órakor zártak be. Érdekesség: nem lesz tagja az április 2-án összeülő új nemzet- gyűlésnek például Roland Du- mas külügyminiszter, Michel Va- uzelle volt igazságügy-miniszter, Lionel Jospin volt főtitkár. Megtartotta viszont mandátumát Jack Lang eddigi oktatásügyi és kulturális miniszter és Bemard Tapie, aki a kormány városügyi minisztere volt. Pierre Bérégo- voy, az eddigi miniszterelnök maga jelentette be, hogy őt újraválasztották jobbközép ellenfelével szemben, ugyancsak újraválasztották Paul Quiles eddigi belügyminisztert, a kormánytagok közül kiesett viszont Michel Delebarre és Martin Malvy. A francia belügyminisztérium vasárnap éjjel közzétett adatai szerint a mandátumok megoszlása az új Nemzetgyűlésben — a hétfőn ismeretessé vált guadalo- upe-i, martinique-i és guayanai nyolc mandátum nélkül — a következő: Francia Kommunista Párt Szocialista Párt Baloldali Radikális Mozgalom Elnöki Többség Tömörülés a Köztársaságért Unió a Francia Demokráciáért különböző jobboldal (Az első oszlopban a legutóbbi választáson szerzett mandátumok száma olvasható.) A kommunisták a szavazatok 4,59, a szocialisták 28,39, a radikálisok 1,16, az Elnöki Többség 1,84, az RPR 28,37, az UDF 26,05, a különböző jobboldal 3,45 százalékot kapott. A mandátumhoz nem jutott pártok közül a Nemzeti Front 5,71, a két környezetvédő párt együttvéve 1,7 százalékot szerzett. 1988 1993 26 23 250 53 10 6 14 7 126 245 131 213 11 22 Tudósítónk washingtoni jelentése: Fidesz-képviselők az USA alelnökénél Mint arról már lapunk is beszámolt: március közepén hivatalos Fidesz-delegáció utazott az Egyesült Államokba. A több mint tíznapos látogatás során dr. Szájer József vezetésével neves amerikai politikusokkal és gazdasági szakemberekkel, valamint a magyarság külhoni képviselőivel találkozott a küldöttség. A programsorozat első eseményeként — New Yorkban — Erdős André, hazánk ENSZ- nagykövete fogadta a fiatal demokrata politikusokat, majd amerikai kollégája, Madleine Albright látta vendégül a fide- szes képviselőket. Ezt követően — Washingtonban — Jennove Walker, a Nemzetbiztonsági Tanács európai osztályának vezetője, illetve Pell szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke tárgyalt a magyar honatyákkal. A továbbiakban is fontos — az USA bel- és külpolitikáját meghatározó, illetve befolyásoló személyiségekkel folytattak párbeszédet Szájer Józsefék: ezek sorából — jelentőségét tekintve — messze kiemelkedett az Egyesült Államok alelnökével, Al Gore-ral történt megbeszélés. Az eszmecserét követően Szelé- nyi Zsuzsanna országgyűlési képviselő, az Európa Tanács magyarországi küldötte adott tájékoztatást a Heves Megyei Hírlapnak. — Küldöttségünk több céllal kereste fel a vezető amerikai politikusokat — kezdte a képviselőasszony. — így tájékozódni kívántunk, hogy melyek az új adminisztráció külpolitikai prioritásai, s szemtelenül kíváncsiak voltunk, hogy Közép-Kelet-Eu- rópa országaitól elkülönülten dolgoztak-e ki koncepciót, mi az álláspontjuk a boszniai háborúval kapcsolatban, s hazánk védelmi garanciáit illetően vannak-e elképzeléseik. Nos, mindhárom kérdésre választ kaptunk, s megnyugodva vettük tudomásul, hogy térségünk problémáit Oroszországtól elkülönülten kívánják kezelni, s lehetőség nyílik a nyugat-európai védelmi rendszerbe való magyar integrálódás amerikai támogatására is. — A megbeszéléseken szóba kerültek-e a magyar belpolitikai élet fejleményei, történései ? — Természetesen tárgyaltunk az otthoni eseményekről is, s mint azt már korábban is tudtuk: az Egyesült A Homokban komoly aggodalommal viseltetnek a Csurka-félepolitikai megnyilvánulások iránt. Miként az is bizonyos, hogy a kormány médiaügyben tanúsított magatartása sem keltett szimpátiát. Utazásuk nem titkolt célja volt persze az is, hogy a jelenlegi kormányzás alternatívájaként bemutassuk a Fideszt, illetve annak külpolitikai, gazdasági, környezetvédelmi koncepcióját. Nos, túlzás nélkül állíthatom, látogatásunk ilyen szempontból is sikerrel járt, mivel vendéglátóink is egyetértettek elképzeléseinkkel. — Al Gore alelnök köztudottan környezetvédő, gondolom, a párbeszéd során nem lehetett elkerülni Bős-Nagymaros kérdését sem... — Az alelnök úrnak elmondtuk: véleményünk szerint a vízlépcső körül kialakult probléma a rendszerváltás szimbóluma, amely sajnálatos módon környezetvédelmi kérdésből politikai konfliktussá érlelődött. Gore ár elfogadta, s megértette érvelésünket. * A Fidesz-küldöttség ma érkezik vissza Ferihegyre, s mindjárt landolás után sajtótájékoztatón számol be tapasztalatairól. Molnár Zsolt Duray Miklós és Bugár Béla Szabad Györgynél Szabad György, az Ország- gyűlés elnöke, Bratinka József és Csapody Miklós parlamenti képviselők, valamint Entz Géza államtitkár, a Határontúli Magyarok Hivatalának elnöke hétfőn, a Parlament Delegációs Termében tárgyalást folytattak a szlovákiai Együttélés Politikai Mozgalom és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom koalíciójának küldöttségével. A delegációt az Együttélés részéről Duray Miklós, míg az MKDM oldaláról Bugár Béla elnök, parlamenti képviselők vezették. A találkozón véleményt cseréltek a két parlament törvényalkotó munkájáról, a kapcsolattartás és az együttműködés formáiról, lehetőségeiről. Külön kitértek a magyar törvényhozás napirendjén szereplő, hatpárti konszenzussal előterjesztett kisebbségi törvénytervezetre. Hazánkban a lengyel vezérkari főnök Háromnapos hivatalos látogatásra hétfőn Budapestre érkezett Tadeusz Wilecki vezérezredes, a Lengyel Hadsereg vezérkari főnöke Deák János altábomagy- nak, a Honvéd Vezérkar főnökének meghívására — tájékoztatta az MTI-t a HM Sajtóosztálya. Programja során tárgyalásokat folytat vendéglátójával a két hadsereg közötti katonai kapcsolatok helyzetéről. Deák János altábornagy tájékoztatja a lengyel vezérkari főnököt a Magyar Honvédség szervezeti felépítéséről, a honvédség átalakításának folyamatáról, valamint az elmúlt évben végrehajtott honvédelmi dandár gyakorlatának tapasztalatairól. A vendégek látogatást tesznek Tatán, a Magyar Honvédség 1. Katonai Kerület Parancsnokságán, és Szentendrén, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán. Tadeusz Wilecki vezérezredest — tervek szerint — hivatalában fogadja Für Lajos honvédelmi miniszter, valamint Lőrincz Kálmán vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka.