Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-27-28 / 72. szám

1993. március 27-28., szombat-vasárnap

HÉTVÉGI MAGAZIN

HÍRLAP 7

Bukott angyal

Czinke Ferenc grafikája

Angliába

Dél-Angliába, Bamstap- leba, a SOL nyelviskolába indul a salgótarjáni Gagarin általános iskola 31 angol tagozatos, 7-8. osztályos tanulója, valamint a Kereskedelmi és

Vendéglátóipari Szakközép- iskola öt diákja egy április 12-étől 25-éig tartó nyelvtan- folyamra, Szojka Andrea, Pá- rosi Éva és dr. Lakatos Judit gagarinos pedagógus kíséretével. A költségek fedezéséhez az iskola Tálent Alapítványa is hozzájárul.

Mi újság a Szerpentin utcában?

Az ember az üzenetekkel adós a társadalomnak

Czinke Ferenc salgótarjáni műtermében

Czinke Ferenc Munkácsy-dí- jas érdemes és kiváló művész az év egyik részét, a téli hónapokat most is salgótarjáni műtermében tölti, fönt a Rokkanton, a Szerpentin utcában. A házak és a még kopár fák között Derko- vits Gyula bronz portréja bújik meg, várja a tavaszt. A művész a közelmúltban ismét több fölkérésnek tett eleget, részt vállalt a nógrádi képzőművészeti közélet alakításában, a megyei képzőművészek szécsényi őszi tárlata, és más rangos kiállítások szervezésében, reprezentatív önálló tárlattal lépett a közönség elé a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium Derkovits Galériájában. Ez, a fönnállásának negyedszázadós évfordulóját ünneplő, felújított iskolagaléria volt Magyarországon az első a maga nemében, alapítása az ő nevéhez fűződik. Több műve, a Bukott angyal, a Káin és Abel, a Balatoni szonáta a közelmúltban sikerrel szerepelt a Balaton Akadémia balatonfüredi alapítványi kiállításán, ahol a Balatonhoz kötődő képzőművészek, köztük Schéner Mihály, Somogyi Győző, Szabó Zoltán, Ud- vardi Erzsébet, Váli Dezső, Veszprémi Imre, Csavlek András, Gerzson Pál, Gink Károly, Gorka Lívia, Klimó Károly, Kő Pál, Kurucz D. István, Lóránt Zsuzsanna, Péterffy Gizella és mások alkotásait mutatták be.

Salgótarjáni Városköszöntő plasztikáját ugyanakkor marja a rozsda.- Kosáry Domokos írta nemrég valamelyik folyóiratban: „ Vannak olyanok, akik azt képzelik, hogy mivel ők az elmúlt évtizedek során semmit nem tettek, vagyis semmi pozitív alkotást nem tudtak produkálni akár művészetben, akár tudományban, akár másban, akkor az most politikai érdemnek tudható be, és nekik joguk van bírálni azokat, akik alkottak valamit. Kérem, az ostobaság, a tehetetlenség, a tehetségtelenség és a lustaság nem lehet politikai érdem ebben az országban soha. A veszély tehát abban áll, hogy művelődésünk színvonala, ha ilyen tendenciák érvényesülnek, csökkenni fog. Nem szabad megengednünk, mert nem a kőkorszakba kívánunk visszatérni, hanem a fejlettebb szintet akarjuk elérni, amely közelebb hozza Magyarországot Európa fejlettebb zónáihoz." Úgy tetszik, Czinke Ferenc, bár jelen van a művészeti közéletben, mégis, mintha ritkábban nyilatkozna meg, legalábbis a korábbiakhoz képest. Vajon miért?-Nem szívesen állítok ki, csak, ha muszáj, mint például most is a Derkovits Galériában. Korábbi iskolám szíves invitálásának illett eleget tenni. Dunántúli lapok most is szívesen

írnak munkásságomról. Nincs semmiféle szándékosság relatív „visszavonulásom” mögött. Bartha László egyszer nyilatkozott, hogy egy-egy évben hat-nyolc képet fest. Vannak tehát belső kényszerítő körülmények is, amelyek befolyásolják a művészi alkotófolyamat belső ritmusát. Én is erre a belső hangra hallgatok. Ugyanakkor nyilvánvaló, az ember az üzenetekkel mindig adós a társadalomnak. Ha ezeket nem mondja el, nem művész.- Mit csinál most?-Vajúdik a világ, nemcsak az ország. A nyarakat Tihanyban töltöm, késő őszig, ott tudok igazán dolgozni. Ott kiszakadok az emberi kicsinyesség mindennapi viszonyaiból. Hiszen azért az mégis érdekes, hogy például elég sok mindenhez közöm van ebben a városban, ami a művészeti életben létrejött, a városnak díszpolgára is vagyok, ugyanakkor a mai hivatalosság képviselői nem igen nyitogatják rám az ajtót. Szerencsére, van mit folytatnom. A nyolcvanas évek elején kezdtem el csinálni azokat a vegyes technikával készülő színes grafikákat, amelyekben sok mindent sikerült elmondanom a világ, s benne az egyén sorsának alakulásáról. Mit hoznak a kilencvenes évek? Erről lehet gondolkodni. Egy valamiért

dolgozom, hogy az üzenetek megszülessenek, s ezek azt sugározzák, a farkas ne egye meg a bárányt, ne legyen mindenki az ellenségünk, ne hagyjuk bevetetlenül a földet. Mécs László sorait 1985-ben választottam mottóul: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld.” Ma sem gondolom másként.- E gondolkodási folyamat részét jelentik azok az utóbbi években készült nagyméretű, színes grafikai sorozatok is, amelyek közül több már közismertté vált a különböző kiállító- termek közönsége előtt?-Igen, több ilyen sorozat is készült. Hogy csak néhányat említsek, ilyen a Pöfeteggom- bák, a Bukott angyal, a Káin és Ábel, és még több más sorozat. Egyetlen reményem van, bármennyire tragikusak is a bukott angyalok, a halott sirályok, amelyekkel a tisztaság hal meg a szélforgó időkben, valójában sohasem láttam halott sirályt, mert mindig voltak és lesznek sirályok és angyalok, mindig él az emberben a tisztaság utáni vágy. S ha erre gondol az ember, nagy nyugalmat érez. Mostanában többek között, Konrád György műveit olvasom, roppant megnyerő higgadtság árad mindabból, amit mond, és ahogyan mondja. Úgy ír, ahogyan az embereknek kellene beszélgetniük egymással, kinyilatkoz- tatási szándék nélkül, végső soron nagy bizodalommal a jövendő iránt. Pöfeteggombák mindig is voltak és lesznek, egy-egy sirály és angyal is meghalhat, vagy elbukhat, a jövendő azonban tág birodalom. Mostanában azt is érzem, nekem is el kell mondanom a másoknak szánt üzeneteket, ki kell rakni a vizuális felkiáltójeleket is a jövőnek.-mér

Mai palóc mesék

Soós Géza Mai palóc mesék című kis kötete, a szerző első könyve, most látott napvilágot a balassagyarmati Novitas-B. Kiadó gondozásában, Adám Tamás szerkesztésében.

Nem nehéz megjósolni, hogy nem mindenki szereti majd ezt a könyvecskét, aki - teszem azt - a palóc mesélést Mikszáth műveiből kedvelte meg. Bevezetőjében céloz erre maga a szerkesztő is, amikor megjegyzi: „Soós Géza elsősorban a hétköznapokról szól, indulatosan. Ostorcsapásai nem kímélik a régi elvtársakat, de az új urak is megkapják a magukét. Iróniája olykor kegyetlennek tűnik.” Ha ehhez hozzávesszük azokat az rövid, pikáns, a prüdériát, a

képmutatást célba vevő történeteket, amelyek a kötet további részét jelentik, akkor nyilvánvaló, lesznek, akik még „botrányt” is emlegetnek.

Ä szerző neve pár év óta nem ismeretlen a nógrádi újságolvasók előtt. Korábban a megyei napilapban, mostanában a megyében kiadott más lapokban szerepel csípős jegyzeteivel, amelyek gyakran kisebb vihart kavarnak. Ezekből válogatta a jelen kötet anyagát is, egy híján harminc „minielbeszélést”. Az írások a helyi viszonyokat kívánják minősíteni. Ezeket azok olvassák legszívesebben, akik maguk is „dühös” emberek, miként a Balassagyarmaton élő szerző maga is bevallottan az.

Soós Géza egyik tipikus története az Oszvéres Johanna és a többiek címet viseli. így kezdődik: „Oszvéres Johanna fogalom volt Balassagyarmaton. At- kozódni úgy tudott, hogy annak csodájára jártak az emberek. Szájából úgy dőlt a kígyó és a béka, hogy a gólyák díszpolgárukká fogadták. Jókívánsága alkalmából az égre emelte kétesen tiszta tekintetét az Úr jóváhagyását várva. Állítólag az Úr azért nem szólította eddig magához, mert ki nem állhatta őt.” Nagyjából ez az a hangvétel, amely végigvonul a kötet írásain. Belátható, hogy a Jópolgárok utcájában - ez is a szerző egyik leleménye - nem mindig talál kedvező visszhangra ez a stílus. De vannak, akik meg kimondottan kedvelik.-mér

Keresztrejtvény Lexikon

A debreceni Alföldi Nyomda gondozásában, annak első önálló kiadói vállalkozásaként látott napvilágot Kováts Andor Keresztrejtvény Lexikona. A vaskos, képekkel is gazdagon illusztrált kézikönyv több mint 200 000 választ tartalmaz, a rejtvényfejtők egyre növekvő táborának legnagyobb örömére, ábécébe szedve, és a betűszámok föltüntetésével.

Ez a hobby, a rejtvényfejtés a nógrádiak körében is mind nagyobb népszerűségnek örvend, a szabad idő eltöltésének egyik kedvelt módjaként. Magára valamit is adó újság, folyóirat hovatovább nem is jelenik meg valamilyen rejtvény nélkül, „a rejtvények királya pedig a keresztrejtvény”, miként azt a szerző is megjegyzi. Itt jegyzendő meg, hogy a magyar rejtvényirodalom egyik úttörője és hosszú évtizedeken keresztül kiemelkedő egyénisége, Valló Emil éppen Nógrád megyében, Balassagyarmaton élt, s februárban hunyt el, 86 éves korában.

Az élet azonban megy tovább, s a rejtvénykészítés, rejtvényfejtés divatja is mind nagyobb mértékben hódít. Szinte elképesztő adatokra bukkanhat az olvasó a lexikon bevezetőjét

Érdemes keresi ezt a könyvet

böngészve. Már 1988-ban csaknem tízmillió keresztrejtvény jelent meg a különböző lapokban Magyarországon. Azóta ez a szám csak növekedett. Ideje volt tehát annak, hogy a közönség nemes szórakozását megkönnyítendő, megjelenjen ez a lexikon. Azért arra érdemes emlékeztetni - ha nem is a vérbeli rejtvényfejtőket -, hogy csak akkor lapozza föl ezt a könyvet, ha végképp nem jut eszébe a helyes válasz, definíció stb. Ellenkező esetben éppen a játék öröme veszhet el, s ez egyáltalán nem volt célja a lexikon összeállítójának, aki

igen érdekes és hasznos munkát végzett.

Címe ellenére, a mű nem a klasszikus % lexikonszerkesztés elvei szerint készült. Fogalomcsoportokból áll, s ezeken belül fogalmakból, definíciókra adott válaszokból, figyelembe véve a definíciók változatosságát is a nyelvben. Kováts Andor a keresés módszeréhez is pontos eligazítást ad az olvasónak, aki a könyv alapján többféle keresési módszer között válogathat.

A szerző már korábban is megjelentetett hasonló ismeret- terjesztő művet, az elsőt 1987-ben a Zrínyi Katonai Kiadónál Rejtvényfejtők kézikönyve címmel, a másodikat Rejtvénylexikon címmel

1990-ben. Mindkettő népszerűségre tett szert, ugyanakkor időközben a és rejtvényfejtés szokásai is változtak. így ez a kötet nem az előző kettő „harmadik kiadása”, hanem teljesen új mű. Minden bizonnyal ez is pillanatok alatt keresett kötetnek számít. Annál is inkább, mert rendezett ismeretanyaga nem csak a rejtvényfejtők számára élvezetes és hasznos, de azoknak is, akik általános műveltségüket kívánják gyarapítani. -th

Színházi esték

Karinthy Ferenc 1967-ben papírra vetett naplójegyzeteit a minapi Népszabadságban adta közre Jo- vánovics Miklós. Ebben Karinthy leírta, hogy olvasott egy cikket a színházi évadról. Arról is, hogy ő mit akart a Bösendor- ferrel, mi ellen írta stb. Ő viszont, aki az emlegetett dráma szerzője, semmit sem értett a kritikus „eszmefuttatásaiból”.

Azért bátorkodom idecitálni e tanulságos sztorit, mert az alábbi sorok kapcsán velem is könnyen megeshet valami hasonló. Azaz, olyat írok a KiVi- Szl színjátszó csoport Önnek fi- cereg? című bemutatójáról, amire ők, a szereplők egyáltalán nem gondoltak.

Mi az, hogy ők? - kérdezhetné valaki. — Talán a mű írója kérdőjelezhetné meg — Ka- rinthyhoz hasonlóan - a megállapítások jogosságát.

Igen ám, ha lenne író. Ugyanis e darab ötlete bevalot- tan „lopott” egy másik társulat előadásából, a zenék és a dalok szintén lopottak, a szöveget azonban maguk a KiViSzI-sek formálták olyanná, ami elhangzott. (Sőt abban sem vagyok biztos, hogy mindhárom előadáson ugyanazt a textust mondták el.)

Az előadásnak azonban nemcsak szerzője nincsen, cselekménye sincs. Formálisan egy vita zajlik a színpadon, de valójában az sem, hiszen a disputa tárgya -egy meghatározhatatlan konstrukció néhány méterrel odébb szállításának, tevésének, rángatásának, mikéntje ugyancsak álprobléma. Nem valóságosak a személyek sem, hiszen semmit nem tudni helyzetükről, csak találgatható, hogy élnek, mivel foglalkoznak stb.

Minek hát ekkor ez az egész s min derült olyan jókat a közönség? Mert az emberről, a teremtés koronájának tartott emberi nemről lát görbetükröt. Ki-ki önmagára kénytelen ismemi akkor is, ha aligha vállalná bármelyik szereplő gondolkodásmódját, stílusát.

Ez a darab nem szól ugyan

Akiknek ficereg ...

Előtérben két KiViSzI-s: Hídvégi Csaba és Csirke Mónika

semmiről, mégis nagyon fontos dolgokról beszél. Arról, hogy nem értjük egymást, elbeszélünk egymás mellett, fontoskodunk, értelmetlenül, olykor eszeveszetten nyüzsgünk, lehetőleg önmagunkat toljuk az ügyek elé, s úgy teszünk, mintha mi akarnánk a lehető legjobbat tenni. S mennyi energiát pazarolunk el ennek bizonyítására! Pedig valójában érzéketlenek vagyunk mások problémái iránt. Áz a „mese” is ismerős, miszerint a tülekedésben a nagyhangúak járnak jól, a kisembert sokszorosan becsapják, kisemmizik.

Szinte hihetetlen, hogy egy fiatalokból álló csapatnak honnan van ennyi tudása, életismerete, hogy ilyen találóan megjelenítsen intellektuális szituációkat. Színházi berkekben azt tartják, hogy az abszurdot, a groteszket a legnehezebb eljátszani, mert egyik irányba sem szabad „igazinak” lenni: a szomorút úgy kell bemutatni, hogy nevetni is lehessen a rajta, a vidámban érzékeltetni kell a drá- maiságot. Nos a KiViSzI színjátszóinak sikerült e kényes egyensúlyt tisztességes színvonalon megteremteniök.

Sőt a Fejétől Büdösnét játszó Csirke Mónika már-már profi szintű alakítást nyújtott. Kitűnőek voltak a hangsúlyai, alaposan átgondolt gesztusai teljesen spontánnak tűntek. Ugyancsak jó választás volt Fikás Feri

figurájára Mihalik Tamás. Tétova mozdulataival ügyesen elevenítette meg a jó szándékú, jámbor, de túlontúl naív karaktert. Ugyancsak „otthonosnak” tetszett a Tuskópofájú szerepében a mackó alkatú Demkó Gyula. Az 5 szájából hitelesnek, odaillőnek hangzottak az obsz- cén kifejezések is. (Sajnálatos, hogy voltak olyan, a darabot nem értő felnőttek, akik e szavak miatt illőnek tartották távol tartani az ifjúságot a további előadásoktól. Vajon Spiró György ragyogó Csirkefej-étől is eltanácsolnák a fiatalokat?)

A többi szereplő is részese a kedvező összképnek, de vagy a „forgatókönyv” bánt velük fukarul, vagy a tehetségből futja a megnevezetteknél kevesebbre. Nem így a rendező Susán Ferencnek, akinek a csoport korábbi „sztáijainak” távollétében újra sikerült egy figyelemre méltó produkciót színpadra állítania. Az ő fejében mindig „ficereg” valami, ha a színjátszásról van szó, s e darab esetében már azt is elérte, hogy a többiek vele gondolkodtak.

Kár, hogy Salgótarjánban csak néhány tucatnyian vannak, akiket a KiViSzI sikeres kísérlete érdekelt. Pedig egy különleges színházi este élményével lettek volna gazdagabbak.

Pláne, hogy a nézők is a József Attila Művelődési Központ

színpadán foglalhattak helyet.- csongrády -