Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-24 / 69. szám

1993. március 24., szerda MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP Ankét a vevőkért Dr. Institórisz András a megnyitóbeszédet mondja Az utóbbi időben mindennap­jainkat átitatják a reklámok. Dőlnek a tévéből, rádióból, írott sajtóból, plakátokról. A vásárló meghódításának természetesen nemcsak ez a módja: jól példázza ezt az a ve­vőankét, amelyet tegnap dél­előtt rendeztek a salgótarjáni Strand Hotelben. A Nógrádker Részvénytársaság szervezésé­ben megtartott rendezvényen a tekintélyes létszámú érdeklődő mellett külön is köszöntötték a meghívott vendégként jelenlévő márka- és kereskedelmi képvi­selőket. A külföldi cégek jelen­léte ugyanis a hazai piacon egyre nagyobb méreteket ölt, és részesedésük igen jelentős a ha­zai piacon. Bevezetőjében dr. Institórisz András, a Nógrádker igazgatója a részvénytársaság nagykeres­kedelmi tevékenységéről be­szélt. A vevők érdekében széles választékkal piacra lépni az egyik legfontosabb feladat a cég számára. Hangsúlyozta, hogy a vevőankét legfontosabb célja, hogy az üzleti partnerek szá­mára a lehető legszélesebb körű választékot biztosítsák, éppen a vevők érdekében. Ehhez ugyanis elengedhetetlenül szükség van az igényekhez való alkalmazkodás, illetve a sikeres munkavégzés ügyében. Ezt követően Divéki László, a Nógrádker Rt. kereskedelmi igazgatója emelkedett szólásra. Megemlítette, hogy a tavaly megkezdett sorozatot folytatják ezzel a rendezvénnyel. Igye­keznek az érdekeket közös ne­vezőre hozni nagy- és kiskeres­kedő között. Hangsúlyozta, hogy az első megrendelőktől fi­zetési garanciákat kémek, de ezt senki ne vegye a bizalmat­lanság jelének. Végezetül fel­hívta a figyelmet a húsvéti ellá­tásra. A programot szakmai és áru­bemutató, nyereménysorsolás és más rendezvény színesítette. Aktuális önkormányzatpolitikai kérdések Szegény gazdagok foghíjas szabályozással Magyarországon jelenleg az önkormányzatoknak nem keve­sebb, mint hét működő érdek- szövetségük van. Közülük a legnagyobb taglétszámú, a Te­lepülési Önkormányzatok Or­szágos Szövetsége tart ma sajtó­tájékoztatót Budapesten, ahol az Állásfoglalás aktuális ön­kormányzatpolitikai kérdések­ről című tervezetüket is bemu­tatják a nyilvánosságnak. Az országos közgyűlésére készülő TÖOSZ 976 települést fog össze. Egyik nógrádi tagja Balassagyarmat. Néhány aktuá­lis kérdést tettünk fel a város polgármesterének, dr. Németh Györgynek és a helyi önkor­mányzat jogi képviselőjének, dr. Czuczi Jánosnénak.- Gazdagok-e ma az önkor­mányzatok? Dr. Németh György: - Ahogy vesszük. Alapvetően szegények, s ez elsősorban a vá­rosok önkormányzataira igaz. Sokan azt mondják: ez nem így van, hiszen „nagy” vagyonok­hoz jutottunk. Ez így is van. De hiába a könyv szerinti érték alapján több százmilliós va­gyon, ha ennek zöme holt va­gyon, aminek egy fillér hoza- déka sincs. Én azt szoktam mondani: „szegény gazdagok” vagyunk.- Teljes-e az önkormányza­tokat érintő jogi szabályozás? Dr. Czuczi Jánosné: - De­hogy teljes! Hiányzik a lakásü­gyi jogszabály, a helyiséggaz­dálkodási jogszabály. Mind­kettő körülbelül két esztendeje húzódik. Mind a mai napig ren­dezetlen továbbá a jegyzők ha­táskörének teljes jogi szabályo­zása. Ez már önmagában mu­tatja a „teljeskörűség” hiányát, amire mondhatjuk, hogy nagy gond. Mivel jós nem vagyok, így én sem tudom, eltűnnek-e az említett hiányosságok a jogi szabályozásból. S ha már eltűn­nek, az mikor lesz? Balázs J. Nálunk még nem alakult ki tisztességes versenyszellem (Folytatás az 1. oldalról)- Ahhoz, hogy kialakuljon egy tisztességes versenyszellem és a vásárlók is megtapasztal­hassák, mit és hol érdemes vá­sárolni,ahhoz idő kell. Még mindig ott tartunk, hogy ha valaki a pénztárnál megpró­bál egy vitás kérdést rendezni az eladóval, akkor a sorban mö­götte állók elkezdenek türelmet­lenkedni a „cikiző” miatt, s a reklamáló nem egyszer elkul­logni kényszerül. Öntudatosabb vásárlók lehetnénk a pénzün­kért.-Evezzünk más vizekre. A rendőrségi hírekben olvashat­tuk, hogy Salgótarjánban a Me­szes alatti borozóban vizezett bort mértek.- Munkatársaink fedezték fel a pancsolt bort, volt belőle vagy 1200 liter. Mire a szakértői vé­lemény megérkezett, addigra csupán 600 liternyit tudtunk le­foglalni. A többi lement a tor­kokon. Legfeljebb a polgár cso­dálkozhatott, hogy a negyvene­dik fröccs után is még színjó­zan. De nemcsak itt, hanem több más borozóban, palackozott ita­lok boltjában is ellenőriztünk. A minőségellenőrzés véleménye nem egyszer így hangzott: Bor­nak nem minősülő folyadék. S ezt még a nem borivók is pancsnak, pacsmagnak minősí­tik. A hiba csak ott van, hogy nem ellenőrizhetünk minden ilyen „műintézményt”. S azok is, akiket megbüntetünk rövid pauza után újra kezdik, hiszen be kell hozni a kieső 8-10 ezer forintot. Kiismerve ezek mód­szereit, itt is a vásárló dönt: en­nek ellenére is hűséges marad, vagy elfelejti azt a helyet, ahol rendszeresen megrövidítették, megkárosították.- Mire képes a fogyasztóvé­delem?- Megyei viszonylatban öt el­lenőrünk dolgozik. Ebben az évben 25 nagyobb területen Gliwiczébe „utazott” a beszámoló Salgótarján. A városi ön- kormányzat és a városgazdál­kodási vállalat vezetői is meg­hívást kaptak a tegnap Gliwic- zében (Lengyelország) kezdő­dött, kétnapos ökológiai konfe­renciára. A Salgótarjánból meghívot­tak egyéb irányú elfoglaltságuk miatt nem utaztak el a rendez­vényre. Elküldték azonban a megye- székhelyen bevezetett szelektív hulladékgyűjtés eddigi tapasz­talatairól szóló tájékoztatót, il­letve beszámolót. Közösségfejlesztők randevúznak Nógrádban Konferencia kezdődött teg­nap Szécsényben, a Művelődési és Ifjúsági Centrumban: az an­gol és a magyar közösségfej­lesztő szakemberek adnak talál­kozót egymásnak. Elsőként Korill Ferenc, Nóg- rád Megye Közgyűlésének El­nöke tartott beszámolót a me­gye társadalmi és gazdasági helyzetéről. Hangsúlyozta, hogy a kizárólag a termelésre vonatkozó célok lehetnek eredményesek. A válságkezelés eszköztára jelenleg nem kielé­gítő és mindenképpen átalakí­tásra szorulna. A veszteséges struktúrák mesterséges fenntar­tása nem lehetséges a további­akban, és szükség van az inno­vációs technika fejlesztésére is. Az elmondottak végrehajtásá­hoz azonban a közösségek fej­lesztésének mással nem pótol­ható szerepe van. Megemlítette az önkormány­zatok szerepének jelentőséget is e probléma megoldásában. Az emberi tényezők figyelembe vé­telének, a feltételekkel való gazdálkodásnak a feladata a he­lyi közösségekre hárul. Különö­sen fontosnak ítélte a szakmun­kásképzés átalakítását, új ala­pokra való helyezését. Utána Varga Tibor, Szécsény polgármestere tartott előadást. Röviden ismertette a város tör­ténetét és beszélt a pillanatnyi­lag legsúlyosabb problémáról, a munkanélküliség ütemének gyors emelkedéséről. Erre mi sem jellemzőbb, mint az, hogy két év alatt kilencről 31,6 száza­lékosra nőtt a munkanélküliségi ráta Szécsényben és a vonzás- körzetéhez tartozó 18 települé­sen. Kiemelte, hogy a Belső Cserhát Vidéki Társulás soros elnökeként a térség infrastruk­turális és foglalkoztatási helyze­tét is figyelembe véve, az ön- kormányzatok szoros együtt­működésében látja a jövőt. Hangsúlyozta a megyén be­lüli regionális tanácsok megala­kításának fontosságát is, hiszen az egyszerűség kedvéért nem mindegy, hogy 126 önkor­mányzat, vagy pedig hat régió vezetői tanácskoznak-e egy­mással. Ezek után Brunda Gusztáv, a Nógrád Megyei Közművelődési Központ igazgatója beszélt az intézmények segítő szerepéről, és ennek lehetőségeiről. Hang­súlyozta többek között a helyi kezdeményezések fontosságát. Délután az angliai Devon megye közösségi művelődésé­nek szakemberei tartottak be­számolókat. A konferencia ma konzultációkkal és előadások­kal folytatódik. - FZ ­vizsgálódunk, a gyermektápsze­rektől kezdve a bútorkínálatig, széles skálán. Ha tehetjük min­denhová párosával mennek el­lenőreink, mert nem egyszer ar­roganciával, ittasságai, s még ki tudja mi mindennel vádolták meg őket, miután kirótták a büntetést.- Akkor nemkívánatos ven­dégek lehetnek a pultok és a standok környékén.- Kereskedője válogatja. Aki ad a szakmai becsületére, az tudja a vásárlókért vagyunk és nem ellenükre dolgozunk. Vi­szont aki ezt nem így gondolja az zaklatásnak veszi az egészet, nem ritka a gőgös és durva fel­lépés.- Érkeznek-e vásárlói rek­lamációk?- Tavaly száznál több érke­zett. Leginkább tartós fogyasz­tási cikkekkel van a probléma. A garancia hiánya, a megté­vesztő reklám, az elégtelen al­katrészutánpótlás miatt ragad­nak tollat elkeseredésükben az emberek. Legtöbbször megpróbálunk eljárni, nem kevés sikerrel. De azokkal a színes tévékkel, hűtő­ládákkal, amelyeket külföldről, „szabad forgalomban” hoz be tulajdonosuk nincs mit tenni. Ha lerobbannak, a legritkábban találni hozzá alkatrészt. Súlycsökkentés, túlszámlá­zás, lejárt határidejű romlott áru miatt már nem nagyon fáradnak a vásárlók. Egyelőre marad a helyszíni, nem egyszer bátorta­lan reklamáció, vagy a bosszús, lemondó legyintés. Ez változni fog. Miközben tudom, hogy a legfejlettebb or­szágokban is szükség van fo­gyasztóvédelemre, hiszek ab­ban, hogy az egészséges üzleti verseny idővel kialakul és a „fogyasztó” tapasztalatai alap­ján választhat: oda fog menni, ahol korrekt, tisztességes ki­szolgálással, pénzéért megbíz­ható, jó minőségű terméket kaphat, s egy idő múlva nem dől majd be az álreklámoknak, a nem kért, postai utánvéttel ér­kező zsákbamacska-csomagok­nak. Vajon kik és miként jutnak hozzá a polgárok személyi ada­taihoz?-Milyen ügyek vannak most terítéken?- Ügyek nincsenek, vizsgá­lati területek vannak. Például lefoglaltunk kazettákat, ame­lyekről a szakértők megállapí­tották, hogy utánzatok.- Vannak fellebezések az In­tézkedéseik elleni?- Mindig az illetékes minő­ségellenőrző intézettől kérünk szakvéleményt. Tavaly 4-5 esetben bírálták felül döntése­inket.- Hol várható vizsgálódás a közeljövőben?- Ä húspiacon. A darálthúsba beválogatott csülök, a szabály­talan húsbontás, a zsírpapír he­lyett selyempapírba, csomago­lópapírba bugyolálás nemcsak kereskedői fifika, a szakértelem hiányát is igazolja. Új civil szerveződés bonto­gatja szárnyait Nógrádban is, a Fogyasztóvédelmi Egyesület. Szervezője Molnár Tibor, aki korábban a fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője volt.- Úgy érzem, segítenünk kell. Most próbálom a megye városaiban megalakítani az egyesületet. Semmiféle jogosít­ványunk nincsen. Beírhatunk a panaszkönyvbe, s ami nagyon fontos a nyilvánossághoz for­dulhatunk. Én a silány minősé­get, a súlycsökkentést, a lejárt szavatosságot és az ellenőrizhe­tetlen „árképzést” tekintem a legfőbb ellenségnek. Készülő­ben van a fogyasztóvédelmi törvény, amely enyhíteni fogja, de meg nem oldja a gondokat; Becsületes verseny szükséges, amely nem az azonnali meg­gazdagodásra, hanem a vevők bizalmára épül. Szabó Gy. Sándor Traffipax • Március 24-én, szerdán, 14 és 22 óra között az alábbi he­lyeken számíthatnak az autósok traffipaxos sebességmérésekre: Salgótarján és Kishartyán kö­zött, a 22. számú úton, Salgótar­jánban a Budapesti úton, Ka- rancslapujtőn a 2206. számú úton, valamint á Salgótarján Bajcsy-Zsilinszky út, Mátra- szele, Homokterenye, Nádúj­falu útvonalon, a 23. számú úton. Orvosi előadás • Salgótarján. Március 24-én 17 órakor a városi tévé melletti helyiségben dr. Gajdos Barna­bás belgyógyász főorvos tart előadást az emésztőrendszeri betegségekről. A Gyógyír Élet­reform és Környezetvédők Nógrád Megyei Egyesülete által szervezett programon bárki in­gyenesen részt vehet. Zongorista sikere • Szécsény. A zeneiskolások országos találkozóján Vanya Katalin - Csuka László tanítvá­nya-, a zongoristák versenyé­ben dicsérő oklevelet vehetett át. Számadások • Orhalom. A község önkor­mányzati képviselő-testülete legutóbbi ülésén az elmúlt év értékelésével foglalkozott. Az őrhalmi körjegyzőséghez tar­tozó Iliny községben szintén ezt a kérdést tűzték napirendre. Háztáji befizetés • Erdőkürt. Március 24-én, szerdán 8.00-16.00 óráig telje­síthetik befizetési kötelezettsé­güket a szövetkezet pénztárában azok, akik élni kívánnak a ház­táji földművelés nyújtotta lehe­tőséggel. Testületi ülés • Bátonyterenye. A helyi Hír­vivőben megjelent információ­val ellentétben-ném-kistere - nyei házasságkötő . teremben, hanem Nagybatonyban á város­házán tartja ülését március 25-én az önkormányzati képvi­selő-testület. Kismatematikusok Bolyai nyomdokain Nógrádkövesden, a József Attila Általános Iskolában ren­dezték meg a közelmúltban a Zrínyi Ilona országos matema­tikaverseny első fordulóját. A kismatematikusok erőpró­bának döntőjét április 4-étől 6-áig tartják az alföldi „hírős” városban, Kecskeméten. E nemes versengésben való részvételre Nógrád megye kép­viseletében a következő tanulók szereztek jogot: Havassy Viktória (3. osztá­lyos Nógrádkövesd), Reimann Krisztián (4. osztályos Balassa­gyarmat), Szedlák Zoltán (5.osz- tályos Szécsény), Maczó Zoltán (5. osztályos Balassagyarmat), Szabó Edit (6. osztályos Balas­sagyarmat), Darabos Eduárd (7. osztályos Balassagyarmat), Fábián Gábor (8. osztályos Ba­lassagyarmat), Lantos Zsu­zsanna (8. osztályos Szécsény). Vállalkozói találkozó Az Észak-Ma­gyarországi Gazda­sági Kamara szer­vezésében ma­gyar-szlovák vál­lalkozói találkozót rendeznek ma a szepességi Iglón. A megnyitón a részt­vevők - köztük nógrádiak is - rész­letes tájékoztatást kapnak a visegrádi „négyek” szabadke­reskedelmi megál­lapodásáról, ill. a vegyesvállalat ala­pítását, valamint az ezzel kapcsolatos adózást érintő kér­désekről. Meghívott ven­dégek: Németh Fe­renc, a Magyar Köztársaság Pozso­nyi nagykövetségé­nek tanácsosa, és Peter Kovac, a Szlovák gazdasági Minisztérium Bila­terális Kapcsolatok Főosztályának igazgatója. A rendezvény helyszíne az iglói Metropol Interhotel. A rendezvény hi­vatalos megneve­zése: Észak-Ma­gyarország és Ke- let-Szlovákia Gaz­dasági napok. Gyermekkardiológiai tudományos ülés Salgóbányán A megyei kórház szervezésé­ben tudományos ülést tart már­cius 26-27-én a salgóbányai Medves Hotelban a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Gyermekorvosok Tár­sasága gyermekkardiológiai szekciója. Az országos rendez­vény 140 meghívottja (köztük közel 40 nógrádi) pénteken ke­rekasztal-beszélgetésen vesz részt. Szombaton meghallgatják az újszülöttkori kardiológiai ve­szélyállapotokról, kezelésük szívsebészeti és más lehetősége­iről szóló előadásokat az Orszá­gos Kardiológiai Intézet, a SZOTE Gyermekklinika és a megyei kórházak képviselőinek tolmácsolásában. Kíváncsiskodó A teljesítés napja a döntő Mai kíváncsiskodó kérdé­sünket Bacsa János kishar- tyáni olvasónk tette fel. Prob­lémája a következő: 1992 szeptemberében vitte el meg­javíttatni rádióját a Salgótar­jáni Javító és Karbantartó Kft.-hez. Alkatrészhiány mi­att azonban készülékét csak idén márciusban sikerült megjavítani. Azt szeretné tudni, hogy vajon jogosan fi­zettették-e meg vele a hu­szonöt százalékos áfát, amit csak az idei évben vezettek be? A kérdésre Sulcz Zoltán, a Salgótarjáni Javító és Karban­tartó Kft. cégvezetője adott vá­laszt: - 1992-ben nem javíthat­tuk meg a nevezett készüléket, mert a szükséges alkatrészhez csak idén jutottunk hozzá. Az 1993-ban végzett munkáért vi­szont a jelenlegi beszerzési ára­kon számlázhatunk. Egyébként is a törvény szerint jártunk el, hiszen a ilyen esetekben a telje­sítés napja a döntő. A beszedett áfát mellesleg mi is tovább fi­zetjük az államnak. Következő kíváncsiskodó kérdésünket Balázs Géza, sal­gótarjáni olvasónk tette fel. Azt szeretné tudni, hogy a fo­lyamatos munkarendben dol­gozókat megilleti-e a fizetett ünnep utáni pótlék, vagy pe­dig csak azokat, akik aznap dolgoznak? Szeretne választ kapni arra is, hogy a szombati és vasárnapi pótlékokat ho­gyan számolják el?

Next

/
Thumbnails
Contents