Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-13-15 / 61. szám
Magyarnak születtem - vallomás a szabadságról s a boldogulásról Szabadulás a „nagy testvér” árnyékából 4 HÍRLAP___________________________________________SZEMTŐL SZEMBE________________________________________i993_ március 13., szombat Szabadság. Mit jelent ez a szó? Talán azt, hogy az ember képes eljutni a céljához. Mert ha nincsenek előttük célok, akkor azt, hogy melyik úton haladjunk, egyedül pillanatnyi érdekünk határozza meg. Lehet-e szabad az az ember, akinek nincsenek céljai? Ha már vannak céljaink, akkor azért, hogy elérjük azokat, tennünk kell valamit. Leülünk és elgondolkodunk azon, mit csináljunk. Ez eddig azt hiszem jó. Jó akkor, ha rövid meditáció után lesz bátorságunk a cselekvéshez. De mi van akkor, rettegünk a hibázástól? Nem lesz merszünk belekezdeni terveink megvalósításba. Lehet szabad az az ember, aki nem mer cselekedni? S ha a cselekvéshez is van merszünk, ha azt is tudjuk, mit akarunk, lehet-e szabad az az ember, akit kizárólag csak a saját érdeke kormányoz? A legtöbb magyar számára a szabadság elválaszthatatlanul összefügg a nemzettudat kérdésével. S mit jelent mindez egy olyan embernek, akit meghurcoltak, mert „csak” magyar akart lenni? Szabadság, magyarságtudat. Dr. Kiss Tamással, Balassagyarmat alpolgármesterével beszélgettünk arról, hogy mit jelentenek számára ezek a fogalmak.- A magyarságtudat nekem az egyéniségem alapjait, az anyanyelvemet, a magyar dalt, a szokásokat és szólásokat jelenti, de elsősorban az összetartozás, a valahova, valakihez tartozás érzését. Az, hogy magyar vagyok érzelmi és értelmi kötődést jelent. Azt, hogy a magyar himnuszt nem tudom meghatottság nélkül énekelni vagy hallgatni - ellentétben más népek nemzeti himnuszával - azt, hogy a Nemzeti dalt meghallgatva átérzem és azonosulok vele, azt, hogy én itthon vagyok ( -itt - hon). Itt gyökereim vannak, mert itt ezen a földön élt az ükapám és a szépapám.- Visszatekintve gyermekkorára, vannak-e olyan élményei, amelyek a magyarsághoz való tartozását elmélyítették. Gondolok itt a hajdani iskolai oktatásra, arra, hogy régen másként tanították a történelmet, a magyar irodalmat.- A magyarsághoz való tartozás ott kezdődik, hogy a gyerek magyarnak születik, majd a szűkebb - tágabb környezet ezt tudatosítja benne. Emlékszem egy gyermekversikére: Magyar vagyok, magyar, magyarnak születtem,/ magyar nótát dalolt a dajka felettem,/ magyarul tanított imádkozni az anyám,/ és szeretni téged gyönyörű hazám. A gyermekkorom meséi, az eredetmondák, a családi, társasági együttlétek alatti rendszeres éneklés is magyar volt, sokféle hangulatú, érzelemgazdag. Az iskolai tankönyvek tartalma is ennek a szellemnek felelt meg, és Petőfi verseskötetét is minden házban forgatták a faluban, ahol felnőttem. — Összetartozás > __________________________»A mai fiatalokat s ebbe leginkább az ötvenes évek után született generációt sorolnám, már nincsenek felvértezve olyan erős magyarságtudattal, mint az önök nemzedéke. Manapság a gyerekek többségének a brit vagy az amerikai zászló díszeleg a ruháján, a kabátja ujján, önök pedig milyen büszkén viselték a kokárdát. Néha azon tűnődöm, hogy miféle élmények, milyen erők hatására formálódik az ember olyanná, hogy büszke legyen magyarságára?- Erről egy történet jut eszembe. Balatonedericsen születtem, itt is gyerekeskedtem, s a háborút még gyerekfejjel éltem át. A front a mi településünket sem kerülte el, emlékszem, amikor gyújtóbombákkal megszórták a községünket. A nádfedeles kis házacskák mint a fáklyák, úgy égtek, a lakosság pedig a falu feletti hegyoldalba ékelt pincékhez menekült. Jóanyám öcsémet és engem, előre küldött, mert ő még néhány dolgot kimenekített a házból. Fogtam az öcsém kezét, s rohantunk a füstös utcácskán, az üszkös romok közt botorkálva, amíg kijutottunk a faluból. A bombázók közben visszafordultak, s alacsonyan repülve lőni kezdtek bennünket és a többi menekülőt. Ez egy példa arra, hogy akkoriban egyértelmű volt, ki a magyar, ki a német, ki az orosz. Mindezt azért mondom, mert a bajban általában összefog az ember, a saját bőrömön tapasztaltam meg ezt az összetartozást, azt, hogy csak úgy élhetjük túl ezt az egész borzalmat, ha segítséget nyújtunk egymásnak.- Összefogás. Eszembe jut, hogy a háború végén ennek a valahová tartozni vágyásnak a legszélsőségesebb, már-már paranoiás formája is előtérbe került, gondolok itt a Szá- lasi-féle hatalomátvételre. S ma mintha nyomokban újból felélednének a nacionalista-rasz- szista törekvések.- A szélsőséges nacionalizmusnak semmi köze az ösz- szetartás érzéséhez. Amennyire emlékszem, a nyilaskeresztes párt elsősorban azokból az emberekből toborzódott, akik sehová sem tartoztak, sok volt közöttük a társadalomból kirekesztett. Úgy érzem, ők ebben valamiféle kapaszkodót találtak. Az a szomorú, hogy ezt az emberi vágyat, azt, hogy mindannyian tartozni akarunk valahová, lehetőleg egy jó csapathoz, egyesek kihasználják, s önző érdekük elérése érdekében manipulálják a tömegeket.- Ön szerint tehát milyen az egészséges nemzet-tudat?- A másságot elfogadó és nem kirekesztő magatartás, amikor saját értékeinket és hibáinkat is felismerve önmagunkat tudatosan helyezzük el a világban. Személyesen nekem azt jelenti, hogy bár élvezem a másságot, de nem tudok azonosulni az olaszok vidám, pergőnyelvű könnyedségével, a németek szigorú racionalitásával. Minden emberi teljesítménynek örülök, de büszke csak akkor vagyok rá, ha ez magyar névhez fűződik. / \ Nemzettudat V _________________________- S hogy kell-e foglalkoznunk a magyarságtudat problémájával? Egyértelmű a válaszom, hogy igen. Miért? Mert az, aki nem tartozik egyetlen nemzethez sem, talajtalanná s végső soron elveszetté lesz, hiszen az ember társas lény, kötődnie kell egy közöséghez.-Azt hiszem értem, mire gondol. A társtalan ember reményveszetté válhat. József Attila Tiszta szívvel című versében ezt érzékletesen példázza: „húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom, s hogyha nem kell senkinek, majd az ördög veszi meg.” De váltsunk témát! Ha jól tudom, ön 1956-ban azért került börtönbe, mert szabad Magyarországon akart élni.- Az ötvenes éveket már tudatos emberként éltem meg. Jogásznak készültem, de mert nem vettek fel azonnal a szegedi egyetem jogi fakultására, Csepelen dolgoztam egy évig. Akkor vált világossá számomra, hogy amíg Magyarország nem önálló, nem számíthat gazdasági megerősödésre sem, s az itt élők nem reménykedhetnek „szebb jövőben”.-Akkor és az utána következő közel három évtizedben egyértelmű volt mindenki számára, hogy csak szabad Magyarországon lehet maga a polgár is szabad. Most megadatott mindez, mégis tovább szidjuk a környezetünk adottságait, a különbség annyi, hogy most a kormány lett a bűnbak. Egyszer az idegenek, egyszer az „élelmes elit” zsákmányolja ki a polgárokat. Nincs itt valamiféle ellentmondás?-Részben egyetértek önnel. Egyetértek azzal, hogy az egyes embernek is, meg kellene értenie, a saját sorsa nagyban függ önmagától! Azt is tudomásul kellene vennünk, hogy mi tíz- millióan alkotjuk ezt országot, s hogy legfeljebb önmagunkat okolhatjuk a kudarcainkért. Nekünk kellene eldöntenünk, hogy mit akarunk, s ha magunk nem döntünk, ha kénytelen néhány ezer ember határozni sorsunk felett, akkor ne őket szidjuk. Egy egyszerű példával világítanám meg mindezt: ha a gépkocsivezetőnek nem mondjuk meg, hová menjen, akkor ne csodálkozzunk, ha nem jutunk el a kívánt célunkhoz.----------------------------------------\ S zabad élet t______________________________________4- Úgy gondolom, sokkal könnyebb a körülményeket okolni, mint megoldást találni, mint új magatartásformákat kialakítani, s talán ezzel magyarázható, hogy az MSZP tábora mintha ismét szélesedne.- Van ebben azért egy jó adag „csak a szépre emlékezem” hatás. S egy másik dolog is felbukkan: az ember gyakran hajlamos a kevésbé nehéz megoldás felé haladni, és elfelejteni, hogy az ami volt, már egyszer zsákutcába jutott.- Sokan arra hivatkoznak, hogy a kormány nem biztosít megfelelő körülményeket a gazdasági átalakuláshoz, néhányon az úgynevezett egyenlőségi társadalmat sírják vissza.- Itt érdemes egy dolgot végiggondolni: ha mindenki egyenlő, akkor nincs versenyhelyzet. Ha nincs versenyhelyzet, nincs fejlődés sem. Úgy vélem, ez egyféle kényelemszeretethez vezet, s eljutunk oda, hogy csak önmagunk érdeke számít, csak a pillanatnyi örömök. Kizsaroljuk a szántóföldjeinket, letaroljuk az erdőket, nem fejlesztjük az iparunkat. Most újra kellene kezdeni mindent, összeszorított foggal.-Ez az, amire a ma nemzedékének nincsen ereje.- Erre azt mondhatom, sajnálom ilyen szempontból a bennünket követő korosztályt, pontosan a lelkierő hiány amiatt. Minket az összetartás, a közös sors a döbbenetes nélkülözés mellett is arra ösztökélt, hogy újjáépítsük az országot, a romok helyén egy új gazdaság bontakozhatott ki. Még 1956-ban, a forradalom utáni időszakban is élt az összetartozás érzése, felszólítás nélkül küldte a magyar falu az élelmiszerszállítmányokat Budapestre, más volt akkor az emberek mentalitása.- De mit tehet az a fiatal, akit a „nagy testvér árnyékának" neveltek, akinek lopva beleplántálták a tudatába hogy „bűnös nemzet” sarja. Akar egy ilyen ember magyar lenni, összefogni a többiekkel? Vagy inkább a német és amerikai modellek után kapkodva nem érdekli saját nemzete, csak egyéni érdekének érvényesítésére tör, gyakran honfitársainak rovására. Lát-e valamiféle kiutat ebből a meghasonlott helyzetből?- Igen, de őszintén bevallom, nehezen. Ennek a nemzedéknek, s magának az egyénnek is tudatosan kell végig gondolnia a helyzetét, azt, hogy hová akar eljutni. Egyetlen út marad számunkra: kollektiven is és egyénileg is meghatározni a célunkat és mindent megtenni annak megvalósulásáért. Meggyőződésem, hogy a fiatalságban a képesség megvan, csak az akaratot kell mellé tenni. Fenyvesi Ágnes Katona Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára bízik a levéltárak megnyitásában 1848 még ismeretlen dokumentumait Moszkvában őrzik? Korabeli rajz 1948. március 15-ikéről Apánk életében 1945 jelentette a reményt, nagyapáink őszirózsával a sapkájukon meneteltek, dédapáink Deákot hallgatták, ükapáink talán Petőfivel borozgattak a Pilvaxban. Milyen változást hozott a magyar történelemben a csaknem másfél évszázaddal ezelőtti március? Vajon ennyi idő elteltével tudunk-e mindent az akkori eseményekről? - kérdeztük dr. Katona Tamás történészt, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárát.- 1848-ban született meg a korszerű, a polgári Magyarország. A honfoglalás, a kereszténység felvétele óta ekkora változás nem ment végbe a magyar társadalomban, mint akkor. Egyik napról a másikra egy feudális országból a kontinens legdemokratikusabb országává lettünk. A fiatalok forradalma volt 1848, azoké a fiataloké, akik mindenre gondoltak, s nemcsak az események szellemi vezetéséhez értettek, hanem ha kellett, beálltak harcolni vagy ágyút tölteni. Az a sokat idézett 12 pont annyira összefoglalta akkor (és sok szempontból a mi korunknak is) legfontosabb kérdéseit, hogy ma sem kellene újrafogalmazni. Mást ne mondjak: azóta, ha a sajtószabadságot megsérti valaki, a nemzet önzetlenül az első pontra gondol: „kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.”- Hogyan látja a történész a forradalom egyes vezetőinek személyét, szerepét? Kossuthét, Petőfiét, Széchenyiét, Görgeyét, Deákét?- Jellegzetesen magyar előítélet és történelmietlen nézőpont, hogy valakit csak mások rovására tudunk szeretni. Azt gondoljuk, hogy Kossuth nagyobb lesz attól - (nagyon alacsony ember volt az életben) -, ha Görgeyt megpróbáljuk beletaposni a földbe, vagy Kossuth lebecsülésével Görgey hadve- zéri zsenialitását növeljük. Olyan személyek voltak mindannyian, akiket nyugodtan lehet egyszerre szeretni és példaképnek is tekinteni. Egyetemi oktató koromban megtanultam: nem hatásvadászat, nem valamiféle tudománytalan feszültség, ha a történelmet nem a számok és tények csontvázává silányítva tanítjuk. A fontos és látszólag lényegtelen dolgok együtt teszik a történelmet érdekessé.- Vajon eleget tudunk-e a szabadságharc eseményeiről? Nemrégiben vetették a történészek szemére: a bécsi levéltárakban olyan 48-as dokumentumok is vannak, amelyekhez még hozzá sem nyúltak.- Szépen hangzik, de természetesen nem igaz. Moszkvában viszont annál több számunkra fontos irat van. Most talán az ottani levéltárak is megnyílnak a hadtörténész kutatók előtt. 1848 szeptemberétől a szabadságharc háború volt, ahol a katonák játszották a főszerepet és nem a politikusok. A hadtörténelem biztosan nem olyan izgalmas, mint az ideológiatörténet, ugyanakkor valamire megtanítja művelőit: csak akkor tudnak helyesen ítélni, ha mind a két véleményét ismerik. Ha tudják, hogy az egyiknek és a másiknak milyen szándékai voltak. Egyelőre nagyon kevés olyan nyomtatott forrás, visszaemlékezés van, amiből az oroszok 1848-as magyarországi szerepét meg lehetne ítélni. Hallatlanul izgalmas téma. miként látták az orosz generálisok, vagy éppen a fiatal hadnagyok azt az országot, ahová vezényelték őket. Úgy érzem, a moszkvai levéltárak anyagának megismerésével, izgalmas és fontos tényeket tudunk hozzátenni a szabadság- harc katonai történetéhez.-Mikorra válhat teljessé mindaz, amit 1848^19-ről tudnunk kell?- Hála Istennek soha! Borzasztó lenne az élet, ha egy-egy történelmi korszakot ki lehetne pipálni, mondván, erről már mindent tudunk. Szabó Margit Március 15-ei megemlékezés a Petőfi-szobornál
