Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-12 / 60. szám

2 KÜLFÖLD 1993. március 12., péntek Florida Lelőttek egy abortuszokat végző orvost Kőolaj ­és földgázbőség Oroszország sarkköri konti­nentális talapzata a szó legszoro­sabb értelmében csurig van kő­olajjal és gázzal — jelentették ki orosz tudósok az ITAR- TASZSZ hírügynökségnek. A szakértők egy része a szeizmikus kutatások nyomán feltételezi, hogy a világ legnagyobb olaj- és gárielőhelyei találhatók azon a területen. Oroszországban a sarkkör környékén három gáz­mezőt már korábban sikerült fel­mérniük a kutatóknak: ezek kö­zül a Stokman-mező a maga 3 ezer milliárd köbméteresre be­csült gázkincsével a világ legna­gyobbjai közé tartozik. A tudó­sok bizonyosak abban, hogy ezek a felfedezések még csupán a szélei az ott rejlő hatalmas gaz- és olajlelőhelyeknek. „Szamuráj-kötvények” Minden eddiginél nagyobb ér­tékben bocsátott ki kötvényt a Magyar Nemzeti Bank a szamu­rájpiacon, vagyis a yenben jegy­zett kötvények piacán. A kibo­csátás feltételei is kedvezőbbek a korábbiaknál. Az 50 milliárd yen (mintegy 400 millió dollár) érté­kű kötvény futamideje hét év, kamata pedig 6,45 százalék. A Magyar Nemzeti Banknak rövid időn belül ez már a harmadik kötvénykibocsátása Japánban: legutóbb decemberben 240, ja­nuár végén pedig 320 millió dol­lár értékű kötvényt dobott piac­ra. Tüntető acélipari munkások A Ruhr-vidéki Rheinhausen- ben a minap hétszáz acélipari munkás tüntetett fáklyával és gyertyákkal a foglalkoztatás ter­vezett csökkentese miatt — kö­zölte a rendőrség. A Fried. Krupp Ag Hoesch-Krupp már korábban jelezte, hogy bezárja a rheinhauseni acélöntödét. A munkaerő-leépítés kétezer állást érint Rheinhausenben, Dort- mundban pedig további 2400 dolgozót bocsatanának el az acélmű 1994 közepére tervezett átszervezése miatt. Az acélvál­ság az egész Ruhr-vidéket sújtja: a Ruhrkohle-nál egy éven belül tizenhétezerrel akarják csökken­teni a foglalkoztatottak számát. Lelőttek egy művi vetéléseket végrehajtó orvost Floridában, a pensacolai női klinika előtt, egy abortuszellenes felvonulás so­rán. A 47 éves David Gunn dok­tort többször hátba lőtte gyilko­sa, a 31 éves Michael Griffin, aki tette elkövetése után azonnal je­lentkezett a rendőrségen. A vasárnapi istentiszteleten Griffin arra kérte gyülekezete tagjait, imádkozzanak azért, hogy Gunn hagyjon fel tevé­kenységével, és „adja életét Jé­zus Krisztusnak” — mondta a Cyrus Vance és David Owen tegnap délután Párizsban — Francois Mitterrand államfő vendégeiként — a szerb elnökkel találkozott. Az ENSZ és az Eu­rópai Közösségek közvetítői arra kívánták rábeszélni Slobodan Milosevicet, hogy vesse latba be­folyását a boszniai szerb veze­tőknél béketervük elfogadása ér­dekében. A találkozón Francois Mitter­rand elnökölt, és jelen volt Ro­land Dumas külügyminiszter is. A szerb elnök szintén külügymi­nisztere, Vladislav Jovanovic társaságában érkezett a találko­zóra. Hírügynökségek emlékeztet­nek arra, hogy Washintonban és Londonban a Szerbia elleni ENSZ-szankciók megszigorítá­sára listát állítottak össze, es azt a BT elé terjesztik, amennyiben a szerb fél magára marad a Vance- Owen-féle béketerv elutasításá­ban. Egyelőre azonban Alia Izet­begovic bosnyák elnök sem mu­tatkozik hajlandónak a volt jugo­szláv tagköztársaságot 10 kan­tonra felparcellázó terv elfoga­dására bizonyos módosítások nélkül. Mohamed Sacirbey bos­nyák ENSZ-nagykövet szavai helybéli pap. Közvetlenül a me­rénylet előtt pedig felszólította áldozatát: „Ne öljön meg több gyereket!” A terhességmegszakításokat végző amerikai klinikák orvosait mar többször megfenyegették az abortuszellenes mozgalom kép­viselői, ez idáig azonban nem váltották valóra fenyegetéseiket. Az AP hírügynökség értesülése szerint tavaly nyáron az alabamai Montgomeryben Gunn fényké­pével és telefonszámával „kö- rözvényt” osztogattak egy de­monstráción. szerint van egy határ, amelyen túl már nem tehetők engedmények. A muzulmánok különösen Sza­rajevó státusával kapcsolatban borúlátóak. A terv szerint a fő­város a három polgárháborús erő közös igazgatása alá kerülne. „Szarajevóban 11 ezer sír van már, s azok, akik pusztítják a vá­rost, lejönnének a hegyekből, hogy irányítsák is?” — tette fel a szónoki kérdést Ej up Ganic bos­nyák alelnök. Ganic közölte, hogy igen parázs volt a vita szer­dán a bosnyák elnökségben a Vance-Owen-tervről, és még to­vábbi viharos viták várhatók. A szerb szabadcsapatok a ta­nácskozás idején is lőtték Szara­jevót. A tüzérségi támadásnak a hírek szerint öt halálos áldozata volt. Radovan Karadzic boszniai szerb vezér a The Daily Tele­graph című brit napilap tegnapi számában közzétett levelében úgy vélte, hogy Bosznia felosztá­si térképe a muzulmánok és a szerbek számára egyaránt elfo­gadhatatlan, s az egyetlen éssze­rű megoldás az lenne, ha kon­szenzussal, a történelmi előzijié- nyekkcl és a jóérzéssel összhang­ban újból meghatároznák ra tíz autonóm tartomány határúit. Vance, Owen, Milosevic és Mitterrand találkozója Diplomáciai erőfeszítések a rendezés érdekében ÁLLAMI VA(iY»AÍT(iYAT«IiSÉ(i Az Állami Vagyonügynökség nyilvános pályázatot hirdet a salgótarjáni SVT-Wamsler Háztartástechnikai Rt. állami tulajdonban lévő részvényeinek megvásárlására. Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy az SVT-Wamsler Háztartástechnikai Rt. alaptőkéje 1.000 mFt, melynek 55,64 %-a értékesítésre kerül. A pályázaton való részvétel feltételei:- az ajánlott vételár 4 %-ának letétbe helyezése,- a jegyzett tőke legalább 10 %-ának kárpótlási jegyben való fizetése,- titoktartási nyilatkozat tétele a kapott információkra vonatkozóan A pályázat benyújtásának határideje: 1993. április 14. 16 óráig. Pályázat beadásának helye: Állami Vagyonügynökség 1133 Budapest, Pozsonyi út 56. Iktató A pályázatnak félreérthetetlen módon tartalmaznia kell, hogy az ajánlat a pályázatok benyújtására nyitva álló határidő lejártától számított 60 naptári napig érvényes. Az AVÜ a tenderbontás után szóbeli vagy írásbeli kiegészítést illetve újabb ajánlatot kérhet. Az ajánlat benyújtásának feltétele az eljárási rendet is tartalmazó részletes ajánlati anyag 2.500 Ft-ért történő megvásárlása az Állami Vagyonügynökség 1133 Budapest, Pozsonyi út 56. címen. Christopher: Mégsem zárják be a SZER-t Az Egyesült Államok — Clin­ton elnök korábbi javaslatával el­lentétben — mégsem kívánja tel­jesen bezárni a Közép- és Kelet- Európa országaiba sugárzó két adót: a Szabad Európa Rádiót és a Szabadság Rádiót. Ezt Warren Christopher amerikai külügymi­niszter közölte egy képviselőházi bizottság előtt. A DPA jelentése szerint Christopher hangsúlyozta, hogy a takarékossági intézkedések el­lenére a müncheni székhelyű adók továbbra is hasznos szere­pet tölthetnek be, s azokat nem lehet helyettesíteni az amerikai kormány által finanszírozott, ugyancsak külföldre sugárzó Amerika Hangja adóval. A SZER és Szabadság Rádió bezárása Bili Clinton takarékos- sági programjában szerepelt, amelyet az elnök februárban ter­jesztett a kongresszus elé. A terv szerint 1995-ig működött volna az összesen 1600 embert foglal­koztató két rádióállomás, ame­lyek megszüntetésétől Clinton több mint 600 millió dolláros megtakarítást remélt. Az amerikai külügyminiszter azt is közölte, hogy a kormányzat nem akaija már lebontatni a nyolcvanas években Moszkvá­ban épült új amerikai nagykövet­ség épületét. Washington szerint az épület tele van a néhai KGB által telepített lehallgatóberen­dezésekkel. Christopher el­mondta: a jövőben nyilvános cé­lokra fogják használni a házat. A korábban fontolóra vett lebontás mellőzésével Washington mint­egy 240 millió dollárt takarít meg. Vérengzés Kambodzsában 29 vietnami nemzetiségű pol­gárt, köztük nőket és gyerekeket gyilkoltak meg ismeretlen tette­sek szerdán éjszaka egy faluban, Kambodzsa északnyugati részén — közölte tegnap egy ENSZ- szóvivő. A Phnom Pen-i kor­mány ettől eltérő értesülései sze­rint ugyanakkor a Sziemreaptól 10 kilométerre fekvő falut ért tá­madásnak 34 halálos áldozata és 33 sebesültje van. Az UNTAC (a kambodzsai demokratikus át­menetet felügyelő ideiglenes ENSZ-hatóság) szóvivője azon­ban a kormány adatait egyelőre nem tudta megerősíteni — írja a Reuter hírügynökség. Az ENSZ Sziemreapban állomásozó béke- fenntartói 29 vietnami haláláról tettek jelentést, amely szerint az elhunytak között nyolc gyermek és tizennégy nő van. Az egyik tá­madó is halálát lelte a tömegmé­szárlás során, amit feltehetően a Vörös Khmer gerillái követtek el. E szervezet kampányt folytat a Kambodzsában letelepedett vi­etnamiak jelenléte ellen. Ismeri ön Európát? Europolitikai kislexikon (3.) Kisebbségek többségben Az Európa Tanácsban nem­rég, francia előterjesztésre elfo­gadták a kisebbségi nyelvek vé­delméről szóló chartát. Jóllehet ez a határozat az egésznek csu­pán egy részét érinti, mégis ör­vendetes fejlemény. Hiszen a „nyelvében él a nemzet” igazsága erre a bonyo­lult és kényes kérdéskörre is vonatkozik. Földrészünkön ma már aligha kell bizonygatni, hogy a nem­zeti kisebbségek problémája nem egyik vagy másik állam „magánügye”, hanem az egye­temes európai biztonság szerves része. Ha csak a huszadik századot nézzük, a kontinens súlyos et­nikai konfliktusoktól volt ter­hes. Török népirtás az örmé­nyekkel szemben, amelyet olyan megrázóan vetett papírra Werfel a Musa Dagh negyven napjában. Az 1923-as török-gö­rög „népességcsere”, amely két és fél millió embert tett földön­futóvá. A hitleri Németország geno­cídiumai, tömeges emberirtásai lengyelekkel, zsidókkal, oro­szokkal és másokkal szentben. Sztálin deportálásai a krimi ta­tároktól a volgai németekig. Említhetnénk még a manap­ság már széles körben bírált szövetséges határozatot a kelet- és közép-európai német kisebb­ségek háború utáni kollektív ki­telepítéséről. Sajnos hosszú a sor, amely a század végére sem fejeződött be: elegendő a volt Jugoszlávia területén zajló etnikai tisztoga­tásokra utalni. E sorozat forrását képező Media World több világlapban közzétett felmérései szerint. - noha mindenütt lehetne tovább korszerűsíteni a nemzetiségi po­litikát, - e tekintetben szemmel látható különbség van Európa nyugati és keleti fele között. Nyugat-Európában az utóbbi időkben több tolerancia nyilvá­nul meg a nemzeti kisebbsé­gekkel szemben, tért nyert a fel­ismerés, hogy a sokféleség Eu­rópájára kell törekedni s ez a fajta nemzeti pluralitás többletet jelent az egyes államok szá­mára. Jó példaként említik Svájcot és Belgiumot (ha ez utóbbiban nem is hiányoznak a konfliktu­sok) a közös államot képező népcsoportok együttélésére, de javult a helyzet a dél-tiroli au­tonómia megvalósulásával. Franco letűnése után a spanyol- országi Katalóniában, Galíciá­ban, a Baszkföldön, a hollandiai Friesland-ban és másutt. A legtöbb „jópontot” Skan­dinávia kaphatja, pl. a Finnor­szághoz tartozó Aland-szigetek svéd nemzetiségű lakosainak helyzete kapcsán. Kelet- és Közép-Európában viszont romlottak az állapotok illetve felszínre törtek eddig ta­buként kezelt témák. A bécsi Standard érdekes megfogalmazása szerint „prob­lematikus az erdélyi és délszlo­vákiai magyarok, drámai a ko­szovói albánok, robbanásveszé­lyes a balti oroszok helyzete”. S erre már csak azért is oda kell figyelni, mert végül is az öreg kontinensen valamilyen tekintetben mindenki kisebbség is .. . (Vége) 93 esztendős volt A Titanic- katasztrófa egyik túlélőjének halála Vancouver egy szociális ott­honában a napokban 93 éves ko­rában elhunyt Bertha Marshall, az 1912-ben jéghegynek ütkö­zött Titanic luxusgőzös kataszt­rófája túlélőinek egyike. Utoljá­ra 1985-ben nyilatkozott élmé­nyeiről. Édesanyjával utazott az akkor 12 éves kislány a hajón, és jól emlékszik, hogy anyja álmá­ból keltette fel azzal, imádkoz­zék, mert jéghegynek ütköztek, és süllyednek. A skóciai Aber- denből apjához igyekeztek Ore­gonba, amikor az első útját tévő és a Kék szalag elhódításáért ver­sengő Titanic jéghegynek ütkö­zött, és néhány órán belül elsül­lyedt. A katasztrófában több mint 1500 ember vesztette éle­tét. A túlélők száma hétszáz kö­rül volt. Egy tavaly közzétett jelentés szerint a Titanic túlélői közül 1992-ben tízen éltek még, köz­tük Bertha Marshall. Az 1985-ös inteijúban az asz- szony a katasztrófával kapcsola­tos legmegrázóbb élményének azt nevezte, hogy a süllyedő ha­jóról a tengerre bocsátott mentő­csónakok egyike sem volt telje­sen tele emberekkel. Az asszony Portlandban (Oregon) ment férjhez dr. Leslie Marshalihoz, és 1923-ban Kana­dában telepedtek le. Három fia, 16 unokája és 26 dédunokája gyászolja. A TOTÓ-LOTTÓ KIRENDELTSÉGEK ÜNNEPI NYITVA TARTÁSA Március 13. szombat: miskolciak a szokásos szombati nyitva tartás szerint, a többi kirendeltség zárva. Március 14. vasárnap: valamennyi kirendeltség 08.00-12.00 között nyitva. A telelottó bedobási határideje. Március 15. hétfő: valamennyi kirendeltség zárva. Szerencsejáték Rt.5. Számú | Területi Igazgatósága (X) A BRG Rádiótechnikai Rt. felvételre keres felsőfokú végzettségűszakembert antenna és duplex szűrő gyártásának irányítására. A későbbiekben lehetőség nyílik a terület stratégiai üzletági egységként való működtetésére. A várható éves árbevétel: 120 mFt. A MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELE: villamosmérnöki, vagy villamos-üzemmérnöki végzettség. Idegennyelv-ismeret előnyt jelent. BEREZES: érvényes jogszabályok alapján, megegyezés szerint. JELENTKEZES: személyesen az Rt. személyügyi osztályán. CÍM: Salgótarján, Csokonai u. 27. Telefon: 32/16-666/147 mellék.

Next

/
Thumbnails
Contents