Nógrád Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-11 / 35. szám
BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1993. FEBRUÁR 11., CSÜTÖRTÖK IV. ÉVFOLYAM 35. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT! A Nógrád Megyei HM; a megyei napilap ffí “ v- ul Cili kereS. Jó munkáját kimagasló jutalékkal honoráljuk! Érdeklődni a 16-455-ös telefonszámon vagy személyesen a Sajtóházban lehet Susán Ferenc terjesztési előadónál. g (Salgótarján, Erzsébet tér 6.) B Amerikai diploma magyar szakembereknek Amerikai diplomát vettek át tegnap Budapesten azok a magyar szakemberek, akik részt vettek azon a továbbképzésen, amelyet az amerikai Pioneer Hi-Bred International, valamint a Nemzetközi Mezőgazdasági Szövetkezetfejlesztési Intézet (ACBI) szervezett a Mezőgazdasági Erőforrás Marketing Fejlesztési (AIMS) Projekt keretében. Az AIMS egyéves program célja, hogy segítse a privatizáció alatt álló mezőgazdasági alapanyag-előállító és -forgalmazó cégeket a piacgazdasági viszonyokra való áttérésben. Ehhez szervezték meg a kiválasztott 13 mezőgazdasági alapanyag-előállító és -forgalmazó cég mintegy 40 vezetőjének a továbbképzést. A tanfolyamon résztvevők háromhetes intenzív képzésben részesültek, amelyből egy hetet Budapesten töltöttek, két hetet pedig az USA-ban, a Kentucky állambeli Murray egyetemen, illetve a Pioneer cégközpontjában Iowa államban. (MTI) Videós közűti ellenőrzés Bevált a Pest Megyei Rendőr- kapitányságnál egy éve alkalmazott videós közúti ellenőrzési rendszer. Egyelőre két autóba építettek be olyan apró kamerát, amely a haladó gépkocsiból menetközben rögzíti az esetleges szabálytalanságokat, a gyorshajtást, a záróvonal átlépését, a meg nem engedett előzést. A két autó napi 24 órában járja az utakat, s egy-egy műszakban 30-40 szabálytalankodót állítanak meg a büntetés kiszabására. A bankprivatizáció előzményei — A nagy amerikai beruházási bankoknál élénk érdeklődés tapasztalható a magyarországi üzlet iránt, és fontos jelzésnek tartják, hogy megkezdődik négy magyar kereskedelmi bank privatizációja is — mondta el Szabó Tamás, a privatizálással megbízott tárca nélküli miniszter New York-i tárgyalásairól. A következő napokban bejelentik a tekintélyes külföldi szakértők nevét, akik tanácsadóként segítik a bankok privatizálását, illetve a magyar bankrendszer átalakítását. Együttműködési megállapodás Szorosabbra kívánják fűzni a kapcsolatot a kormány és a munkáltatók között. Együttműködési megállapodást írtak alá a Gazdasági Kabinet és az Országos Gazdasági Érdekegyeztető Fórum képviselői. A megállapodás lényege: a kilenc munkáltatói érdekvédelmi szervezet szakértői a jövőben bekapcsolódnak a gazdasági törvénykezés előkészítésébe és alapvető iparpolitikai, külgazdasági kérdések kidolgozásába. A fordulat éve után A magyar külkereskedelemben 1992 volt a fordulat éve: az export volumene többévi visszaesés után ismét növekedett, a konvertibilis kivitel 5-6 százalékkal bővült — mondotta a múlt év eredményeit összegző sajtótájékoztatóján Kádár Béla külgazdasági miniszter. 1992-ben csaknem 1,7 milliárd dollár működötöké áramlott az országba. Ennek 60 százaléka a termelő szférában működik. Tavaly 4100 új vegyes vállalat alakult, számuk ma meghaladja a 15 ezret. Szebellédy Géza kinevezése A Miniszterelnöki Sajtóiroda tájékoztatása szerint a miniszter- elnök — 1993. február 10-i hatállyal — Szebellédy Gézát a Magyar Távirati Iroda vezérigazgató-helyettesévé kinevezte. Az új vezérigazgató-helyettes tegnap a miniszterelnök előtt — az MTI vezérigazgatójának jelenlétében — letette a hivatali esküt. A Magyar Üt céljáról Antall József miniszterelnök tegnap — saját kérésükre — egyórás megbeszélésre fogadta a Magyar Út Alapítvány kuratóriumának három tagját, Bogdán Emil, Horváth Béla és Szűcs M. Sándor MDF-es képviselőket. A kuratóriumi tagok igyekeztek eloszlatni azt a feltételezést, hogy a Magyar Út szélsőséges lenne, és felhasználták az alkalmat, hogy az alapítvány céljait ismertessék a miniszterelnökkel. Biztosították Antall Józsefet, hogy a Magyar Út nem irányul sem az MDF, sem a kormány, sem pedig a koalíció pártjai ellen. Salgótarjánban átszervezik a fogászatot Néhány orvosnak valóban mennie kell A megyeszékhelyen az a hír járja: a tarjáni rendelőintézet fogászatáról elküldik a fogorvosokat azzal, hogy váltsák ki a magánpraxist. Amennyiben így áll a helyzet, nem kerül veszélybe a biztosítottak ellátása? Mi az igazság? - tudakoltuk dr. Marton Tibortól, a fogászat főorvosától. A szécsényi Palóc Népművészeti és Háziiari Szövetkezet tizenhatféle népviseletes babát készít. E zsűrizett termékek iránt a belföldi piac mellett ez évtől finn és tengerentúli érdeklődés is van. Gyurkó Péter felvételén Szalai Jánosné népi iparművész látható a kollekció néhány darabjával. Az MSZOSZ szorgalmazza: Szabályozzák a külföldiek munkavállalását- Valóban el akarunk küldeni a rendelőből néhány szakorvost, de nem elbocsátásról van szó, s nem is arról, hogy a vállalkozást erőltetjük. Mielőtt azonban rátérnék arra, hogy konkrétan milyen intézkedésre készülünk, az okokra szeretnék rávilágítani. Az ugye, nem titok, hogy a megyei kórház anyagi helyzetét tekintve borotvaélen táncol. Nem tehet mást, mint hogy takarékoskodik, s ennek számos - bennünket is érintő - vetülete van. A városban szétszórtan működő, de az intézmény költségvetéséhez tartozó egységeknek lehetőség szerint itt kell helyet szorítani. Szó van arról, hogy például a detoxikálót, a bőr-, nemibeteg- gondozót, a tüdőgondozót, a kórház-rendelőintézet valamely részlegeiben helyezik el, hogy megspórolják a bérleti díjakat. Épp a napokban tárgyaltunk a vezetéssel arról, hogy ebbe a kalapba fog tartozni a vásártéri gyerekfogászat is, amit ide, a rendelőbe hoznánk fel. Ezért viszont itt kell felszabadítani néhány széket. Tehát pár ember a város más részein, például az ISZI, az SKÜ, a 20-as számú körzet, illetve az öblösüvegyár A kárpótlási jegyek első kéthavi tőzsdei forgalma mintegy 130 millió forintot ért el. Az értékpapírok tőzsdei forgalmát tekintve januárban lényeges csökkenés következett be a decemberi adásvételhez viszonyítva. Míg decemberben a forgalom árfolyamértéken számítva 107 millió forint volt, addig a januári forgalom csupán mintegy 23 millió forintra rúgott. Mindez a tőzsdetitkárságnak a kárpótlási jegyek forgalmáról készített első kéthavi összegzéséből derül ki. Mint ismeretes, tavaly december Tjén, egyenként 10 milliárd forint értékben vezették be a fogászati rendelőiben dolgozna, de a fizetését innen kapná. Ezekben a rendelőkben van erre hely.- Kérdés, miként fogadják a „helyváltoztatás” gondolatát az érintettek? Egyáltalán nem többről van-e szó, mint költözésről? Önkéntes alapon történik-e a kiválasztás? Lehet-e már tudni, kik mennek?- Az utóbbival kezdem: még nincs meg, hogy ki fog máshol rendelni. S természetesen nem tapsolnak ennek a kollégák és nem tolonganak a jelentkezők. Tehát aligha képzelhető el, hogy önkéntesen, demokratikusan lezajlik az átszervezés, vagyis marad a kijelölés: neked, meg neked kell menned! Nem értem az ódzkodást, hiszen nem kell tartani presztízsveszteségtől: a beteg bárhová elmegy az orvosa után. A biztosítottak sem maradnak ellátatlanul, csak esetleg szerényebb körülmények között fogadják őket. A városban tudni vélik: a gyermekfogászat a Vásártérről felköltözött a rendelőintézetbe. Dr. Métneki Esztert, azonban még az eredeti helyen találtuk, rendelés közben.- Azért van a köztudatban (Folytatás a 3. oldalon) tőzsdére a kárpótlási jegyek A és B sorozatát. A jegyek tőzsdére kerülése a kezdeti időszakban nagymértékben hozzájárult az értékpapírok árfolyamának emelkedéséhez. Később tőzsdei áruk stabilizálólag hatott a kárpótlási jegyek tőzsdei és tőzsdén kívüli forgalmára, illetve árfolyamuk alakulására is. Decemberben a napi átlagos forgalom 5 millió forint volt. A papírok ára decemberben 800-810forint körül mozgott. Az elmúlt év utolsó hónapjában a brókercégek a legnagyobb forgalmat a bevezetés napján, azaz december Tjén érték el. Ekkor 14 kötés született, Lesz-e hol tankolniuk? PB-gázos autók Várhatóan tavasszal lép életbe az a rendelet, amely Magyarországon is engedélyezi a propánbután gázzal hajtott autók közlekedését. Ez ügyben az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium egyeztető tárgyalásokat folytat. A Globimpex Kft. azonban már biztos a dolgában: saját szerelé- sű, PB-gázra átalakított autóikat a szerdára összehívott sajtótájékoztatón bemutatták. A négyütemű, benzines típusú gépkocsikba a reduktorokat, a biztonsági szelepeket és a tartályokat a cég soroksári szervizében szerelik be, természetesen majd csak a jogszabály megjelenése után. A cseppfolyós PB-gáz litere mindössze 39-43forintba kerül az autós számára, de nem kevésbé fontos, hogy a kipufogógáz kevésbé szennyezi a levegőt, mintha benzint használnának. A PB-gázos autózás elterjedésében kulcskérdés lesz majd a töltőállomások kiépítése. Budapesten hamarosan hat benzinkútnál lehet majd PB-gázt is tankolni. A Globimpex Kft. egyébként szinte valamennyi benzin- kút-hálózattal tárgyal töltőállomások létesítéséről. melynek során 25,2 millió forintos forgalom alakult ki. A kárpótlási jegyek decemberi aktuális névértékét (1241 forint) figyelembe véve, az árfolyam a tőzsdén 64-65 százalék körül mozgott. A tavaly év végi 800-810 forintról a kárpótlási jegyek ára január elején jelentősen, 80-90 forinttal esett. Január 15-én érte el a kárpótlási jegyek tőzsdei ára eddigi mélypontját, ekkor 710 forinton is született kötés. Az év eleji árfolyamcsökkenés elsősorban annak köszönhető, hogy a tavaly év végi jelentősebb privatizációs akciók véget értek. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége szorgalmazza, hogy az Országgyűlés sürgősen fogadja el a már vitára bocsátott törvényjavaslatokat a társadalombiztosítási képviselők választásáról és az 1991. évi XXVIII-as törvény módosításáról. A szeptember 10-i megállapodás értelmében az MSZOSZ abban érdekelt, hogy a tb-önkor- mányzatok és az üzemi-közalkalmazotti tanácsok megválasztására egy időben, és minél hamarabb kerüljön sor — jelentette ki Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Nagy Sándor ismertette az MSZOSZ programtervezetét a munkanélküliség növekedésének megállítására. A tervezet inA legkiválóbbak között említik az ENSZ kambodzsai akciójában résztvevő magyar rendőröket. Ez hangzott el tegnap az ORFK központjában tartott sajtótájékoztatón. Az ENSZ felkérésére összesen 22 ezer katona és 3500 rendőr vesz részt a május végére kiírt választások demokratikus lebonyolításában. A Kambodzsában tartózkodó 100 magyar rendőr első kilenc hónapos megbízatása a napokban jár le, de nagy többségük tovább folytatja megfigyelői tevékenységét. Boda József alezredes, a maf yar kontingens parancsnoka özölte, hogy a közeljövőben 22 rendőr tér naza, egy részük öntézkedéseket sürget a külföldi munkavállalás biztosítására megfelelő szabályozás mellett, ami elkerülhetővé tenné, hogy a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó irodák visszaéljenek helyzetükkel. Emellett szükséges a külföldi munkavállalók magyarországi foglalkoztatásának szabályozása és a feketemunka megakadályozása. Az iskolás korosztály képzési idejének meghosszabbítása csökkentheti a pályakezdők munkanélküliségét. A foglalkoztatási válsággal küzdő övezetek kapjanak egyedi, az általános normatíváktól eltérő elbírálást és kedvezményeket — mondta Nagy Sándor. (MTI) ként, mások pedig elsősorban azért, mert angol nyelvismeretük nem éri el a szükséges szintet. Rajtuk kívül korábban már öten hazatértek, ketten egészségi roblémák miatt, hárman pedig özlekedési balesetet okoztak. Igaz, Kambodzsában meglehetősen sajátosak a közlekedési szabályok — tette hozzá a parancsnok. Az is elhangzott, hogy a meghirdetett 22 helyre 340-en pályáznák, és az ÉNSZ-akció jóvoltából megsokszorozódott a rendőrök nyelvtanulási kedve. A Kambodzsában szolgáló rendőrök egyébként 145 dollár (mintegy 12-13 ezer forint) napidijat kapnak az ENSZ-től. Csempészbukás Nagy értékű és nagy mennyiségű áruval bukott le egy kárpátaljai illetőségű csempész a magyar-ukran határhoz közeli Fehérgyarmaton. A Magyarországon letelepedési engedélyt kért, és jelenleg Nagykőrösön ideiglenesen lakó Albók Jenő 30 eves fiatalember mintegy 15 millió forintot érő terméket síbolt át Ukrajnából. 10 millió forint értékű Marlboro, ERNET és HB márkájú cigarettát, két-három milliót érő személygépkocsi-alkatrészt, továbbá egy-másfél millióba kerülő, a harckocsizok által éjszakai látásra használt infrakészüléket foglaltak le. Mélypont 710 forinttal Kárpótlási jegyek a tőzsdén A napidíjuk 145 dollár Magyar rendőrök Kambodzsában