Nógrád Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-09 / 33. szám

1993. február 9., kedd BÁTONYTERENYE ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Egyoldalú küzdelem a természet védelméért Tolvajok, garázdák és az adó Mily igazuk is volt azoknak a régi, jó öregeknek, akik igye­keztek belénk plántálni a termé­szet, az erdők, a vizek, egész környezetünk szeretetét. De legalább a tiszteletét, megbe­csülését. Hiszen ma már a gye­rekek is kívülről tudják: már- már az elviselhetőség határán tartunk környezetünk pusztítá­sában, és ez így nem mehet to­vább! Bíró István, a Mátra-Nyugat- bükki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság bátonyterenyei erdé­szetének vezetője mondja:- Ami talán a legrosszabb, az nem egyéb, mint hogy mosta­nában nem emiatt fáj a fejünk. A korábbi és jelenleg is érvé­nyesülő negatív tendenciákra valósággal feltette a koronát az idei száraz tél. Most a frissen ül­tetett csemetéket kell féltenünk a kipusztulástól. Jó 20-30 cen­timéteres hótakaróra lenne szüksége az eddigi hidegtől megviselt kis csemetéknek. De egyelőre csak reménykedni le­het abban, hogy a tél múltával nem mutat majd túlságosan csúnya képet az erdőnek az az arculata, amely már a jövőt lenne hivatva képviselni. Vissza is kanyarodunk mind a mai napig aktuális témánkhoz: az emberek által okozott károk­hoz. Ellenük legalább védekez­hetünk.- Olyan nagyon azért sajnos ez sem igaz - mosolyog, de nem éppen jókedvűen Bíró István. - Erdő mellett élő emberek soha­sem igen költöttek sokat téli tü­zelőre. Nagy kivetnivalót ebben nem is lehet találni, főleg, ha az „élelmes” rőzseszedő betartja a játékszabályokat. Sajnos, azon­ban: ma ez a legritkább. Mert ha csak a kiöregedett fákat vennék pártfogásba, talán észre sem vennénk. Csakhogy a helyzet nem ez. Ha jól emlékszem, ka­rácsony táján volt erről szó a Nógrád Megyei Hírlapban is. Igen, emlékszünk mi is. Ak­kor ugye a fenyőfalopás volt a divat. Az erdészek minden tő­lük telhetőt igyekeztek csata­sorba állítani ennek megakadá­lyozására. Néhány, akár vicc­lapba is illő „kapás” jelezte ezt. Hogy mégsem igazán jóked- vűek, azt is megérthetjük, mert éberségük ellenére igen sok kárt okoztak a garázdák. Nem is el­sősorban egy-egy fenyő kivá­gásával, hanem a hozzá nem ér­téssel, az erdő fejlesztési, meg- óvási elképzelésekkel éppen el­lentétes akcióikkal valósággal tönkre tudnak tenni szebb jö­vőre érdemes területeket. A küzdelem lényegében egyolda­lúan a kártevők oldalára dőlt el. Annál is inkább, mivel a rend­őrség csak tettenérés esetén in­dít eljárást ellenük. Erre pedig kevés az esély. Annak ellenére ugyanis, hogy a fakitermelés és a szállítás im­már a vállalkozói szférában tör­ténik, a bátonyterenyeiekhez tartozó 8.500 hektár erőben na­gyon sok tennivaló akad. Ez mindenekelőtt a jelenleg állo­mányban lévő, 80 szakképzett erdészre hárul, másrészt - az egyre fogyó - női munkaerőre. Ok ültetik, ápolják a csemeté­ket, kapálnak, sarlóznak, sarjat nevelnek, de az idősek helyére már nem lépnek fiatalok. Nem éri meg nekik, mert most már ezt is megadóztatják. Hadd ne ragozzuk! Mindenki magától is rájöhet, hogy az el­maradó gondos ápolás - talán nem is olyan hosszú távon - okozhat annyi károsodást erde- inkben, mint együtt a tolvajok és a garázdák. (k. k. t.) „Erdőszélen nagy a zsivaj, lárma...” Szuha: végeladás, nincs maradás Az elmúlt hét végi Nógrád Megyei Hírlapban olvasom, mily sebeket ejtő módon megy a földprivatizálás a pilinyi térségben. És mit tesz isten! - magam is hasonlókat tapasz­talok szuhai viszonyok köze­pette, ahol most dúl a vihar. * Falugyűlést kellett össze­hívni, immár a harmadikat ez ügyben. Néhány nappal ezt megelőzően módunk volt be­szélgetni Varga Joachimmal, a község jegyzőjével, illetve a kárvallottak szószólójának te­kinthető Pádár Józseffel.- A probléma nem igazán ránk tartozik, mivel a jogossá­gában most megkérdőjelezett árverést nem az önkormányzat, hanem a kárpótlási hivatal tűzte ki - mondja a jegyző. - Min­den- esetre, a képviselő-testület úgy határozott, hogy a Nagy­föld dűlő házhely céljára kiala­kított és belterületen levő egész területét visszaadja a volt tulaj­donosoknak, az örökösöknek. Ugyanakkor a jegyző elis­meri: a falu nyugalma felbom­lóban van, jóllehet az önkor­mányzat részéről törvénysértés nem történt. Akik itt eddig lici­táltak. és kétszáz hektár erdőt megvettek kárpótlási jegy elle­nében, azok ezt megtehették, ha nem is éppen etikusan, de: tör­vényesen. Most halljuk erről Pádár Jó­zsef véleményét, két nappal a falugyűlés előtt:-Jöttem haza a licit napján az erdőből. Itt is, ott is megállí­tottak, nagy panasz volt a falu­ban, hogy a mindszentiek Szuha elől mindent elvittek. Ők licitál­ták ki például a Rónát. Az egyik földrendezőbizottsági tág kép­viselő összeszedte a rokonoktól a kárpótlási jegyet, és kilicitál­ták az erdőt, nekünk meg a ke­zünk meg van kötve. De itt van a kertem is, azóta sem rendezték le. Elvették annak idején, mikor a téesz alakult, házhelyet alakí­tottak ki belőle. Most az ön- kormányzat tulajdonában van, és még azóta sem adták vissza. Közben meg feltették nekem is a kérdést, hogy jár a szám, de licitálni még ott sem voltam. Nem! Addig, míg a kertem rendben nincs, tárgyalni sem óhajtok az illetőkkel.- Kik ezek az illetők?- A földrendező bizottság, elsősorban. De inkább úgy lehet nevezni őket, hogy „földet nem rendező bizottság”. Ez az igaz­ság benne. A házhelyeket kel­lett volna először rendezni, és csak utána lehet szó licitről. Azt sem mérték fel, hogy ki kapta meg a kárpótlási jegyet, ki nem. Szabad ilyesmit egy ilyen kis faluban tenni? Nem, nem sza­bad lett volna megengedni a li­citet. Én benne voltam a föld­rendező bizottságban, három beadvánnyal kerestük meg az erdőgazdaságot, meg a kárpót­lási hivatalt. Ahogy magától nem kaptunk választ, úgy tőlük sem. Akkor a fórum eldöntötte, hogy licitre addig ne kerüljön sor, míg a beadványokra választ nem kapunk. Sajnos, jegyző­könyvbe ezt nem vették be. A licit aztán mégis megtörtént. Itt kérem senki fel nem mérte, hogy a károsultak hány száza­léka kapta meg a kárpótlási je­gyet?! Kértük, halasszák el a li­citet. A válasz, hogy nem lehet! És elkövetkezett 1992. de­cember 9-e. Mint a szuhaiak jel­lemzik: gyásznap, fekete pén­tek! Ez volt a licit napja, mikor is a mindszentiek mindent elvit­tek a szuhaiak elől. Mindez na­gyon részletesen és szenvedé­lyesen elhangzik a falugyűlésen is. Túlzás nélkül: izzó, már-már fenyegető a hangulat. Bata József, polgármester ko­ránt sincs irigylésre méltó hely­zetben, amikor meg kell vála­szolnia a több, mint kínos kér­dések sorát.-Itt mos többen azt állítják, hogy a falu félre lett vezetve. Nem tudom, hogy ki kit vezetett félre. Ugyanis már az első alka­lommal, akit csak érdekelt, tér­képen is láthatta, mi kerül licitá­lásra, és hogyan zajlik le a licit. Hasznos és tanulságos lenne valahol egyszer közzétenni a szuhai falugyűlésről készült magnófelvételeket. Sokak előtt nyilvánvalóvá válhatna, hogy a törvényesség és annak betartása mily igaztalanul hozhat hátrá­nyos helyzetbe jogos örökösö­ket, az egész községet. Tény, hogy most e térségben van nyolc elégedett és vagy kétszáz dühös ember. Igaz, ők minde­nekelőtt a sajátjukat féltik, de e féltésben benne rejlik az egész község sorsáért érzett aggoda­lom is. Talán némi túlzással, de igen frappánsan fogalmazta ezt meg Pádár József:- Ha már a belső oldalt el­vitte Mindszent, a külsőt oda kellene adni Dorogházának, a közbeesőket pedig a pestieknek vagy a salgótarjániaknak. Mi pedig büszkén nézhetjük a szé­kelykapunkat, ami még megma­radt szuhainak. Megváltoztani a dolgok menetét aligha lehet. Hiszen: jogszerű minden, a tör­vényesség betartva. (kun-kő) A pálinkafőzőé nem árvaház Pihenő percekből van a legkevesebb. Szó, ami szó, kell hozzá némi kurázsi, egy kis nekifohászko- dás, ha „enyhe” időben - a nagybárkányi bekötőútnál - pá­linkafőzőére szomjazik az em­ber. Márpedig megesik olykor efféle az esendővel. Csak az­után meg ne bánja, ha már egy­szer rászánta magát! Mert amint kocsiján-szekerén-furikján, mi­egyebén éppen a legutolsó út­szakaszra fordul be, min is el kéne jutni a célhoz, meglehet, hogy tengelyig süllyed. Átko- zódhat, káromkodhat, míg a vé­gén kikecmereg, s a jó főzetni- valót eljuttatja a tetthelyre. A „tetthely” - jelen esetünk­ben legalább is - a régi, jó szeszfőzde a bárkányi kanyaru-. latban, melyet mostanság is az idősebb Sánta Lajos dirigál, irá­nyít. Szóval, ő főzi a finom ne­dűt, kimondván egyenest az igazat, hogy a kacskaringókat elkerüljük, a lényegre pedig rá­térjünk.- A fózdésnek jól megy dolga?- Panaszkodni nem volna he­lyénvaló. Hanem ez az út itt.. . Amikor az időjárás fölfordul, akkor csak gólyalábon lehet közlekedni errefelé. Gazda vi­szont nehezen akad rá. Mint ki- rendeltség, a kisterenyei áfész-hez tartozunk, éppen mos­tanában néztek ránk. Végül az­tán alighanem Balya Andrásék csináltatják majd meg - ha igaz lesz.- Munka nélkül azért tán mégsem maradnak?- Egy darabig talán még nem. Az az igazság, hogy a for­galom, az még mindig meg­volna, ha nem is egészen olyan már, mint karácsony idején volt. Hiába, az csak egyszer van egy évben. Aki csak pártolja a jó ki­süstit, aki kedveskedni akar a gyomrának, na meg, az ünnepi vendégeknek, az igyekszik ide­jében lefőzetni. Azért, persze, ez időre is akad bőven, csak ta­lán már egyre inkább törköly jön a gyümölcs helyébe.-Lesz még tehát munka egy ideig?- Az lesz. Kell, hogy legyen, így élünk meg.- És nem is nagyon szomo­rúan, igaz?- Még csak az hiányzik, hogy éppen itt szomorkodjon az em­ber! Búslakodni máshova kell menni. Ez itt nem árvaház, ha­nem pálinkafőzde. Egykoron én kezdtem itt, ma már Lajos fiam nevén megy, de ő fuvarosként is vállalkozik, én meg, mint régi motoros, besegítek. Míg csordogál a szó közöt­tünk, újabb és újabb főzetők ér­keznek. Odahallgatnak, moso­lyognak. Biztatják a főnököt, mondana valami jó sztorit. Mert ilyen helyen történik ezer is, ezeregy is, mint a mesében. Mily kár, hogy most a mester­nek éppen egy sincs a fejében.- De azt csak elárulja talán, hogy tesz pálinkafőző az ember gyermekéből. Mert alighanem irigyeltebb mesterség ez, mint manapság egyik-másik minisz­teri hivatal...? Nevetnek, akik hallják: hát igen, ebben bizony, lehet va­lami.- Talán még némi haszon is? - incselkedik bennem valami kisördög, arra gondolván, hogy Sánta uram ugyan ezt biztosan meg nem mondja.- Pontos számot ilyenkor még nem igen tud az ember (lám, lám, nem megmond­tam?!), de a pénzügyőrségnek - s itt megmondja becsülettel az összeget - már leadóztunk. Szép summa, de az az igazság, hogy itt mi két hónapon át, ami­ről az előbb szóltam, „egyíö- ketre” mentünk. Nem volt nap­pal sem éjszaka, hétköznap, va­sárnap, minden egybe’ volt.- Fontos, hogy bírták.- Csak így megy ez.- Búcsúzóul kaphatok egy jó fózdés sztorit?- Egye fene,' jegyezze. Azt mondja valamelyik nap egyik főzetőm: Lajoskám, meginnék még egy felest. Jó, ha majd a harmadik töltés is meglesz - mondtam neki -, mire ő: de hisz éppen azt akarom én is! - hát ennyi lenne ... Egészségünkre! (kt) Drótcsere, téli ködben Bátonyterenye térségében a (villanydrót-) hálózat több he­lyen elöregedett. Gyakoribb le­het az áramkimaradás, a huzal­szakadás. Mint Gyuris Árpád, az Émász bátonyterenyei kiren­deltségének vezetője elmon­dotta: a múlt hét végén a háló­zatszerelési csoport, a kistere­nyei kirendeltség dolgozóinak segítségével, 2 kilométer hosz- szúságban cserélte ki újakra a régi vezetékeket. A szakemberek, mint felvéte­lünk is mutatja: munkájukat „a helyzet magaslatán” végezték. Bátonyterenye és környéke Fogadónap • Bátonyterenye. Szomszéd Tamás, Bátonyterenye alpol­gármestere február 10-én, dél­után 14-től 16 óráig tartja kép­viselői fogadónapját. A vá­lasztó- polgárok a kisterenyei ügyfélszolgálati irodában ke­reshetik fel. Cserepezés • Luciáivá. Az eddigi kemény hidegek ellenére jól halad a község új iskolának építésével az Em-Ber Kft. A tetőszerkeze­ten már javában cserepeznek és jól állnak a belső munkálatok­kal is. Remény van rá, hogy ha­táridőre átadhatják á többcélú épületet. Miből, mire • Mátramindszent. Február 11 -én. Csütörtökön kerül sor arra a képviselő-testületi ta­nácskozásra, amelyen az idei gazdálkodás és költségvetés kérdéseit vitatják meg. Eldől: miből mire telik az idén. Ma: véradás • Dorogháza. A község frissen átadott, új orvosi rendelőjében ma, február 9-én, 11 -tői 16 óráig véradónapot rendeznek. A szervezők minél több jelentke­zőt várnak. Farsangi palotás • Mátranovák. Folyik a készü­lődés az iskolások és szüleik körében egyaránt a farsangi bálra. Erre február 20-án a mű­velődési házban kerül sor. A megnyitóra kilenc pár már lel­kesen tanulja a palotást. A no- váki gyerekek - sok szülővel együtt -, vidám műsor bemuta­tására is készülnek. Holnapi számunkban „Pásztó és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó Sámsonháza felé tart... ?- Nem hát. Hanem, hogy fordítva inkább.- Mégis, hová?- De azt már el nem árulom. Hátha, még valaki fel akarná panaszolni ezt a kis szénát. Ha pedig meg akar keresni, jobb, ha tovább keres, mintha csak úgy egyből rám akad, nem igaz? Na, isten áldja meg! - és immár a tacskóhoz gyere, Bodri, ne várassuk otthon a nyulakat. Azzal már mennek is. Leg­alább úgy mondta volna ez a jó gazda, hogy „Gyere, Bodri ku­tyám!” Mert erre én meg azt mondhatom: hordjuk az irhán­kat, vigyük a szénánkat, majd hálásak lesznek otthon, mind a nyulak...! (ku-ti) Gyere, Bodri kutyám .. . Amikor a csípős, ködös téli reggelen megláttam a határban Csépe Istvánt, hátán a nagy ka­zallal, oldalán pedig Bodri ku­tyájával - nem művésznév, iga­zán Bodri -, mindjárt arra gon­doltam: valami igen-igen fontos dolguk lehet, hogy így kimoz­dultak ebben a kutya nagy hi­degben.-Már bocsánat a szóért, de nem lehetett volna várni egy ki­csit még azzal a szériával?- Már hogyne lehetett volna - feleli szíves szóval -, csak­hogy akkor a nyulak éreznék rosszul magukat.- Nyulak?- Azok hát. Van belőlük né­hány. Kényes jószág, nem lehet őket elhanyagolni. Rend, tiszta­ság, száraz alom kell nekik, azt meghálálják. Hát most azért vi­szem ezt a kötegre valót itt a há­tamon.-Honnan?- Innen, a téesz-majorból. Van ott egy nagy kazal, rotha­dásnak indult, nem kell már senkinek. Hát, ami jó még, ab­ból kiválogattam ezt a kis alomnak valót.-Messzire viszi? Ugye nem Széna, szalma, széna szalma, gyerünk Bodri, gyorsan haza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents