Nógrád Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-06-07 / 31. szám
1993. február 6-7., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP Ismerjük meg szükebb hazánkat! Palócország - videofilmeken Idén is gazdag video- és do- kumentumfilm-választékkal áll elsősorban a város iskolai tanulócsoportjai rendelkezésére a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum. Amennyiben az iskolák öt nappal korábban bejelentik az igényüket, e fontos, az oktató-nevelő munkát segítő szolgáltatás ingyenes. Bőséges a választék a hely- történet és a néprajz tárgyöré- ben is, pontosan egy tucat film között válogathatnak az érdeklődők. A Nógrád megye múzeumai, kiállítóhelyei áttekintést nyújt 42 percben a jelenlegi választási lehetőségekről. A Palócország című film a megye természeti, történeti, néprajzi értékeit mutatja be. Az Északi-középhegység műemlékei film kétharmadában Nógrád műemlékeit tárja a néző elé. A Barangolás Nóg- rádhan ugyancsak a szűkebb tájhaza kincseiből nyújt ízelítőt. A Világörökség — Hollókő az Ófaluról és környékéről szól. A „Bimbó vótam, mikor engem születtek...” a bábás szülést és keresztelőt idézi fel, ugyancsak Hollókőn. Az MTV filmje szintén e falu mai életébe nyújt bepillantást Hollókő: újjáéled egy szokás? címmel. A kisterenyei ostyasütővas a néprajzi műhely filmje. Salgótarjánnal négy, egyenként 15 perces film foglalkozik: Salgótarján, 1968, 50 éves város Salgótarján, 1972, Salgótarján a munkások városa, 1979, Salgótarján madártávlatból, 1987. A filmek alkalmasak szűkebb hazánk valóságának mélyebb megismerésére.-t Keszi kálvária Lukács Gergely Sándor szociográfiai műve Izgalmas szociográfia látott napvilágot a közelmúltban Ka- rancsvölgy életéről, Lukács Gergely Sándor műve. A szerző, dr. Gergely Sándor kandidátus, az Országos Takarék- szövetkezet elnöke írói néven adta közre e könyvét is, amelyben öt embersors fölvillantásá- val mutatja be a térség népének hányattatásait. A kötet alapját jelentő interjúkat az író 1986 és 1989 között készítette, annak idején nem láthattak napvilágot. Ez a karancsvölgyi szociográfia igazi nyereség könyvkiadásunk mai viszontagságos helyzetében. Hitelességén kívül külön említendő az a szépírói véna, amellyel Lukács Gergely Sándor bír, s jelen könyvének is értéke. „Ha a térképen keresed ezt a tájegységnevet, nem találod” — írja a könyv bevezetőjében. — „Hol van mégis? Salgótarján felett. Ott, ahol öt község: Etes, Karancsalja, Karancsberény, Karancskeszi, Karancslapujtő és négy puszta, vagyis kisebb házbokor hajtja fejét a dombok szoknyájára, vagy bújik meg a völgyek félig nyitott tenyerén. Kotlósként itt is templomok — mind katolikus — vigyázzák piros hátú házak békéjét. A táj szelíd lankái és zegzugos völgyei felett hétszázhuszonkilenc méter magasban a Ka- rancs-hegy erdőbozontja őrködik. A falvak rétjei a Dobrodá- ból és az Etes patakból szerzik augusztusban is üdezöld füveik életerejét. Errefelé a sok erdő miatt kevés szél heveskedik, viszont sokszor telepszik tejköd az őszi-téli nap arca elé. Tízezer ember él ezekben a falvakban...”. Szabó Zoltán Cifra nyomorúság című könyve óta nem olvashattunk ilyen ihletet- ten megírt könyvet Nógrádról, illetve a Karancsvölgyről. (bte) Téli emlék Nagy Márta: A nógrádsápi templom (linómetszet) Csikász István: Január felhők: jéghegyek én visszatükröződöm elmúlt tebenned és a dermedt időkön fakó a nap sápadt az arcom fejem lehajtom szemem behunyva: fáj pupillámnak a gyöngyházfényű táj nem vagyok: csak árnyamnak árnya elhagyott romkert behavazott vár Február tél-öregasszony: mocskos muszlin a kendő: koponyádon a hó sűrűsödik a köd zárt szemem mögött zúzmarás tar ágak gallyak boszorkánysöprűje csapkod a házereszre rozzant fapalánkok görnyednek összeesve fekete ablakokkal zord viskó mered fagyos kezemre ahogy matatok kocogtatva zörrentve zárt ajtót ablakot: a zsupp-kötény alatt öntudatlanul téged keresve aki nem is vagy még sehol: tavasz (A Vallatás című kötetből, Mikszáth Kiadó Salgótarján, 1991.) A kelet-közép-európai regionalitás jegyében Losonc, Rimaszombat, Besztercebánya és Salgótarján kapcsolata Múzeumok, galériák együttműködése A kelet-közép-európai regionális együttműködés jegyében történő folyamatoknak a jelen helyzetben fokozott jelentőségük van. Már csak ezért is figyelmet érdemel minden olyan kezdeményezés, amely ez irányba mutat, akár az egymással szomszédos földrajzi térségek gazdasági, kereskedelmi, idegenforgalmi, akár kulturális kapcsolatainak kiszélesítését szolgálja. Eszak-Magyarország, ezen belül Nógrád megye, illetve Közép- és Dél-Szlovákia kulturális intézményei, köztük múzeumai, képzőművészeti galériái, könyvtárai, művelődési központjai, iskolái között már a korábbi évtizedekben is léteztek kölcsönösen haszonnal járó együttműködési formák. A mindkét országban bekövetkezett politikai rendszerváltás, az önálló Szlovákia megalakulása azonban szükségessé teszi, hogy az együttműködés új tartalmat kapjon, illetve további új formák alakuljanak ki. Kívánatos, hogy azok a személyes szakmai és alkotói kapcsolatok is tovább mélyüljenek, amelyek elősegíthetik a térség közös történelmi múltjából és mindenekelőtt jelenéből adódó, jövőbe mutató, a mai kor igényeinek megfelelő szellemiség mielőbbi kialakítását, illetve megerősítését. A salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum, valamint a losonci Nógrádi Galéria együttműködése már hosszabb időre tekint vissza. A többi között e kapcsolatnak köszönhető, hogy a nógrádi közönség bizonyos tájékozottsággal bír elsődlegesen a dél-szlovákiai képzőművészeti törekvésekről, megismerhette Szabó Gyula művészi hagyatékát, ízelítőt kaphatott a kortárs szlovákiai képzőművészeti törekvésekről. A kiállítások kölcsönös cseréje pedig a magyar, illetve a nógrádi művészek losonci bemutatkozását tette lehetővé. Föltehető, hogy a két intézmény kapcsolatainak újabb formái ismét mielőbb megteremtődnek. Elsősorban a történeti és az irodalomtörténeti szakmai együttműködés szempontjából bír jelentőséggel a Nógrádi Történeti Múzeum és a rimaszombati Gömör Múzeum kapcsolata. Hogy csak egyetlen példát említsünk: Mikszáth Kálmán életének, iskolai éveinek és munkásságának kutatása nehezen képzelhető el az író rimaszombati évei, kapcsolatai föltárása nélkül. A salgótarjáni múzeum és a besztercebányai Státna Galéria együttműködésének ugyancsak nagy hagyománya van, ami még a hetvenes évekre nyúlik vissza. A többi között kölcsönös kiállítások, a művészek egyéni bemutatkozásai jelezték ennek állomásait. Ennek jegyében mutatkozott be annak idején Besztercebányán például Czinke Ferenc, Lóránt János, Iványi Ödön, hogy csak néhány nevet említsünk. De megismerhette a besztercebányai közönség a nógrádi amatőr képzőművészek, a salgótarjáni tavaszi tárlat, a salgótarjáni országos rajzbiennálé válogatott anyagát is. Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban, illetve a múzeumban pedig szlovák grafikusok, fametszők mutatkozhattak be, s több egyéni kiállítás is sikert aratott, köztük például Jan Palo tárlata. A salgótarjáni nemzetközi művésztelepen minden alkalommal dolgozott szlovákiai művész is. Úgy tetszik, Salgótarján és Besztercebánya kapcsolata legalább a két intézmény között ismét távlatokkal bír. Nemrég a Nógrádi Történeti Múzeum szakemberei jártak Besztercebányán, s találkoztak a Státna Galéria új igazgatójával, aki szintén bíztatónak látja az együttműködést. Ez annál is inkább örvendetes, mert hiszen a besztercebányai Státna Galéria Szlovákiában a legrégebbiek közé tartozik, s kiállítási tevékenységével a legrangosabbak közé sorolják. Miként azt dr. Alena Vrba- nová igazgató közölte, idén októberben és novemberben a Státna Galéria rendezi meg a Mai szlovák grafikai biennálé XII. évfolyamát, amely - az igazgató koncepciója szerint - 50-60 kiváló szlovák grafikus műveit mutatja be. Ezt a kiállítást a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumban is szívesen bemutatják idén decemberben, vagy jövő év elején. Besztercebányán pedig a salgótarjáni országos rajzbiennálé anyagát látnák szívesen. Dr. Alena Vrba- nová ezen kívül a besztercebá- nyán élő Milan Sokol grafikus- művész műveinek salgótarjáni bemutatását is javasolja. Nem ünneprontásként jegyzendő meg, hogy a szakmai, kulturális, művészeti kapcsolatok jövője pillanatnyilag azon múlik, hogy Nógrádban sikerül-e előteremteni az ehhez szükséges anyagiakat. (-mér) Összefogás a kultúráért Koordinációs fórumot szervez a szécsényi Városi Művelődési és Ifjúsági Centrum február 10-én. Ez alkalomra a város művelődési intézményeinek képviselői (óvoda, általános iskola, könyvtár, szakközépiskola stb.) a helyi kulturális tevékenység fejlesztésének megvitatása céljából jönnek össze. Gergely Mihály hetvenéves Egy tárlatlátogató A n n m x • tűnődéséi Kis túlzással állítható, hogy minél kevesebb a táj, annál több a tájkép. Talán azért, hogy ha már tájaink el is tűnnek, legalább képünk legyen róluk? Akárhogy van, most látható a tájképfestészeti biennálé tizedik kiállítása a Hatvani Galériában, igen nagy technikai és tematikai változatossággal, de nem túlságosan meggyőző erővel. Újdonsága pedig úgyszólván nincs is. Mintha szaporodóban lenne az önismétlés a kiállító művészek egy részénél. A szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban pedig a hét elején nyílt meg a balassagyarmati Nagy Márta kiállítása Évszakok a nógrádi tájakon címmel. Az április 4-ig látható tárlat a Nógrádi mecénás alapítvány támogatásával jött létre. Ez is tájképkiállítás. Úgy látszik, mintha változatlanul igaza lenne Lyka Károly- nak, aki annak idején a magyar tájképfestőkről elmélkedve jegyezte meg, miután magunk sem vagyunk tisztában társadalmunkkal, mert az összeka- varodott és kusza, maradnak a tájak, amelyekről legalább tudjuk, miről szólnak. A magyar tájábrázolás a Évszakok a nógrádi tájakon Nagy Márta kiállítása Szécsényben múlt század elejére nyúlik visz- sza, s voltaképpen idős Markó Károly munkásságával válik jelentőssé. A huszadik század elejétől pedig Nagybánya, Szolnok, később Szentendre, Zebegény kimondottan művészettörténet-formáló tájaknak bizonyultak. Ilyenek ma már nincsenek. A nógrádi tájábrázolás hagyománya nagyjából ezzel egyidős. Csak jelzésként utalunk rá, a teljesség igénye nélkül, hogy például már Madách Imre rajzain föltűnik a nógrádi táj, az életképfestő Kubányi Lajos képein ugyancsak ott van sok-sok tájrészlet. A két háború között Salgótarjánban Fayl Frigyes pasztell- jei oldják lírává a környék tájait. Az ötvenes, még inkább a hatvanas évektől kezdve aztán „meglódul” a képzőművészeti tevékenység, az itt élők a tájábrázolásban is igen nagy változatosságot hoztak létre a kezdet kezdetétől. A korai Czinke Ferenc ipari tájaitól kezdve napjainkig tart ez a vonulat. Ehhez is csak néhány név példaként: Pataki József, Mustó János, Iványi Ödön, Lóránt János, vagy Farkas András, Réti Zoltán, Jánossy Ferenc nógrádi tájábrázolásai utalnak a szemléleti változatosságra e témakörben is. A nevek még hosszan sorolhatóak lennének. Nagy Márta e hagyományt viszi tovább tájképeivel. A szécsényi tárlaton csaknem 30 művet állított ki, főleg akvarel- leket és néhány tusrajzot. Az akvarelleknek körülbelül a fele téli táj. Általában nagy tájrészeket ábrázol kis méretben. Nógrádi tájrészeket az évszakok váltakozásában. Ezért szerencsés, hogy a rendezés szempontja mindenekelőtt a hullámzás érzékeltetése volt, hiszen a palóc táj valóban hullámzik. Mikszáth Kálmán óta mindenki tudja, hogy ez Görbeország. Voltaképpen semmi különös nem látszik ezeken a képeken, csak Nagy Márta sok-sok impressziója, elsősorban azonban igen nagy nyugodtság és megejtő csönd. Különösen a téli képeken, de a többi, a tavaszi, a nyári és az őszi akvarelleken is. Sehol egy épület, sehol egy ember, aki azonban mégis mindenütt ott van mögöttes tartalomként, elsősorban az „ábrázoló” festő személyében. Nagy Márta ezúttal sem talál ki semmit, hiszen közvetlen környezete önmagában a téma. Ez az adottság elsősorban Balassagyarmat és környéke, amerre naponta iskolába megy, ahol szabad idejében kószál, ahol él. így kerül a képbe a többi között Csesztve, Hugyag és a többi kedves tájrészlet, hogy a néző is megszeresse azokat. A színvilág kissé álo- mivá oldja a tájrészletek karakterisztikus vonásait, nagy nyugodtságot lopva a felületre, sugallva, hogy az élet öröm. Ha úgy vesszük.-mér Gergely Mihály Egy tárlatlátogató tűnődései című új könyve látott napvilágot a Művészetbarátok Egyesülete kiadásában Budapesten. A kötet a szerző 70. születésnapjára jelent meg. A könyv nemcsak azért tarthat igényt érdeklődésre, mert hiszen gyakran vagyunk, vagy lehetünk képzőművészeti kiállítások látogatói, így a kötet tanulmányai, aforisztikus tömörségű megjegyzései mintegy eligazíthatnak bennünket a stílusok kavalkádjában, hanem azért is, mert néhány kritika és tanulmány közelebbről érintheti a nógrádi olvasót. A szerző, akinek ez a harmincadik könyve, s írói-újságírói munkássága mellett a Művészetbarátok Egyesületének elnöke, jelen könyvébe az 1955-től 1991-ig írt kritikáit, eszmefuttatásait gyűjtötte egybe. Közöttük találtunk rá arra az 1980-ban írt kis esszére, amelyben a jelenleg Eszak-Magyaror- szágon, Miskolcon élő világhírű művész, Szalay Lajos munkásságával, ezen belül mindenekelőtt az egyik leghíresebb, Genezis című grafikai albumával foglalkozik. Szalay Lajos műveivel a salgótarjáni, illetve nógrádi közönség is többször találkozhatott, neve — közvetett módon — összefügg a salgótarjáni országos rajzbiennálé létrejöttével is. A szerző idézi a Balassagyarmaton született Szabó Vladimírt, aki az albumról a legnagyobb elismerés hangján szólt a kiállítás vendégkönyvében. Ugyancsak fölkeltheti a nógrádi olvasó figyelmét az az 1988-ban született tanulmány, amelyben a szerző a Salgótarjánban élő Czinke Ferenc grafikusművész munkásságának néhány jellemzőjéről ír, mindenekelőtt az 1986. szeptemberében Budapesten, az Ernst Múzeumban rendezett életműkiállítás kapcsán. Emlékeztetőül e tárlatot utána Salgótarjánban és Miskolcon is bemutatták. Gergely Mihály szerint, Czinke művei „költemények a rajz, a szín, a kompozíció eszközeivel megteremtve”. Néhány, a művész munkásságában jelentős helyet betöltő nagyméretű alkotását külön is emlegeti a könyv szerzője, például itt utal a nevezetes tárlaton kiállított Csírázás, Tihanyi belső tó, Medvetánc, Izsák feláldozása, Lucifer, Júdáspénz, Sámán című művekre. Geröly Tibor méltán nevezi Gergely Mihály mintegy 100 oldalas könyvét gondolatgyűjteménynek, ugyanakkor nehéz olvasmánynak. Nem utolsó sorban azért is, mert hiszen az elmúlt időszak számos, a művészetpolitikával összefüggő kritikai megjegyzés is föllelhető benne, így például a miskolci téli tárlat sorsával összefüggésben máig érvényes megjegyzéseket tesz a szerző.-th
