Nógrád Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-25 / 47. szám
1993. február 25., csütörtök ARCOK - HARCOK HÍRLAP 7 Kiskeresetűek védelmében Nesze semmi, fogd meg jól! Talárt így lehetne legjobban jellemezni azokat a gyakorlatokat, amelyek egy-egy központi bérkorrekció után a kisvállalatoknál, kft-nél, illetve szövetkezeteknél, évek óta - a dolgozók elégedetlenkedéseinek ellenére is - felelőtlenül, szinte már rendszeresen végbe mennek. Amikor ilyen döntésekre kerül sor, a vezetők nem kis reklámmal, gavallér módon emelgetik a fizikai dolgozók órabéreit. Sok helyen a betanított dolgozók órabére mégis csak havi 4-7 ezer forint között mozog! Hihetetlen? Nem! Ez a logikus! Minthogy az órabéres munkavégzések már régen megszűntek, helyükbe a teljesítmény bérezés lépett. Vagyis nem a jó! megemelt órabérektől, hanem az állandóan zsugorodó normaidők és az egyre csökkenő, már-már filléreket érő normabérek teljesítésétől függ a dolgozók keresete. A tudatosan ködösítő, burkoltan, de rosszul okoskodó, rafinált vezetőket az sem zavarja, hogy a betegesen zakatoló, elhanyagolt, ronccsá öregedett gépek, gépsorok, felszerelések a termelés fokozására már nem képesek. így csak a dolgozók munkaerejének fokozott kihasználásával, sok esetben kötelezett, de meg nem térített túlórákkal próbálják az általuk elképzelt gazdasági eredményeket elérni. Az egyre ellentmondásosabb termelési viszonyok légkörében, a munkavállalók teljesen érdektelenné válnak, ami szinte végleg megpecsételi az ilyen vállalkozások sorsát. . . Ez a fuldokló ember, reménytelen kapaszkodásához, haláltusájához hasonlítható folyamat, sok gondot, problémát és súrlódást okoz. Belföldön a fizetőképes keresletek (a megélhetési problémák miatt) a minimálisra csökkentek. A külföldi igényeket a meglévő, erősen kifogásolható nyersanyagkészletekből és a maradi technikával - esetenként a szakértelem hiányában is - nem tudják megfelelő módon és minőségben teljesíteni. Emiatt jórészt csak raktározásra termelnek, és még ilyen módon sem tudják biztosítani a folyamatos termelőmunkát. Ez az élettelen, kapkodó munka, elsősorban a fizikai dolgozók keresetén látszik meg! Az ilyen gyakorlatoknak törvényszerű velejárója, hogy a bővített újratermelés helyett elég sok helyen csupán a bővített csőd újratermelése folyik. Igen nehéz így annak megítélésére, hogy az ilyen és hasonló termelési módszerekkel, mikor érünk majd el az áhított Európába, és mikor lehetünk aktív résztvevői a világban mindenhol egyre élesedő piacgazdasági versenynek. Bárki mondhatná: ahol nem tudnak megbirkózni a gazdasági bajokkal, miért nem hagyják abba a felesleges, idegeket, családokat tönkre tevő kínlódást? Igen ám, csakhogy mi lenne a jól megfizetett vezetőkkel és a köréjük csoportosuló hivatalnokokkal? Hol kapnának hasonló, jól jövedelmező kényelmes állásokat? Megtörténtek olyan esetek is néhány szövetkezetnél, hogy valamennyi fizikai dolgozót több hónapra munkanélküli segélyre küldtek, de a hivatalok teljes létszámmal üzemeltek. Vajon mi lehetett a munkájuk? Vannak olyan kft-k is, melyek már korábban tönkre mentek. Oda vesztek a dolgozók részjegyei és a nagy hanggal beharangozott vagyonnevesítési követelések is. A bukás után a munkanélküli-segélyre küldött dolgozók egy részének lassan már az egy éves jogosultsága is kitelik, ám a vezetőségből két-három fő még mindig bejár korábbi hivatalába, rendszeres fizetésért - talán még prémiumot is kapnak - mindaddig, amíg a volt vállalatuk megmaradt javait, maradék nélkül ki nem árusítják. Ők nem siettetik az értékesítést, mert amíg egyetlen szög is eladatlan, és legalább a bérüknek megfelelő összeg előteremthető, addig nekik kényelmes munkahelyük van. Már csak egyetlen kérdés marad ebben a helyzetben: van-e ma valahol olyan szerv, amelyik a munkavállalók ilyen, és az ezekhez hasonló kiszolgáltatottságát, a törvénytelenségeket, hatásos jogi következményekkel szóvá teheti? Kökényesi Béla Mi a legbiztosabb munkahely ma Magyarországon? Nem jó, ha az ember elfogadja a munkanélküliség állapotát Fekete Gyula, a munkaügyi központ megbízott vezetője Május elsejét továbbra is a munka ünnepének tartja, bár nincs ötlete, hogy mit csináljanak ezen a napon a munka- nélküliek. Fekete Gyula, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ megbízott vezetője.-Mihez kezdene, ha munka- nélküli lenne?- Izgalmas kérdés. Először is leülnék, alaposan átgondolnám, hogy a képzettségem, rátermettségem alapján hol tudnék elhelyezkedni, megkísérelném a munkába lépést valamilyen módon. Ha ez nem sikerülne vagy csak olyan helyet találnék, amit hosszú távon nem tudnék elképzelni, akkor egyértelműen a vállalkozási szférában gondolkodnék.-Mire vállalkozna?-Ezt még nem gondoltam végig, de nem vagyok például kereskedő alkat. Én mémök-ta- nár vagyok. Talán oktatásszervezéssel foglalkoznék.- Könnyen vált egyébként?- Nem.- Mit szól ahhoz, hogy a változások után a munkaügyi miniszter a helyén maradt?-Nem tudtam róla, hogy távoznia kellett volna. Én Kiss Gyulát igen felkészült szakembernek tartom, ezt nem azért mondom, mert ő a munkaügyi miniszter.- Nagyon gyakorlatiasan, mit tudnak kezdeni a munkanélküliséggel, túl azon, hogy kifizetik a pénzeket?- A passzív eszközök mellett, az, hogy próbálunk munkalehetőségeket teremteni, csak a tüneti kezeléshez elégséges. Igazi változás csak akkor következik be, ha a gazdaság is képes lesz a változásra, ha maga a gazdaság teremti meg a foglalkoztatási lehetőségeket.- Azt mondják a laikusok, hogy azért ekkora a munkanélküliség, mert ha egy cég megszűnik, 500 ember megy el, ha alakul egy új cég, oda 5 ember kell.- Nem jó ez az arány, inkább azt mondanám, hogy a munkahely-csökkenési tendencia leszálló ágban van.-Nézzük a foglalkoztatáspolitikai koncepciókat, legutóbb Békés megyében hallottunk ilyenről. Sokan lekötik magukat azzal, hogy kidolgozzák ezeket, de mit lehet ezekből megvalósítani? Mennyire papírforma, hogy vannak?- Volt szerencsém megismerni a Békés megyeit. Az első fele helyzetértékelés, az nekünk is van. Meghatározták még az 1993-ra szóló tennivalókat. Ezeket mi is összegeztük, csak mi munkaértekezlet keretében tettük meg ezt. Ha ezeket jegyzőkönyvezzük, felérnek egy olyan jellegű koncepcióval, mint amilyennel a Békés megyeiek rendelkeznek. : - Itt mik a feladatok?- Elsősorban az, hogy hogyan lehet minél hatékonyabban működtetni a rendelkezésre álló eszközöket? Mi 257 millió forintos aktív eszközzel rendelkezünk Nógrád megyében ebben az esztendőben. A felhasználás sorrendiségét és az összegek nagyságát kell eldöntenünk.- Érződik úgy az ilyen beruházások hatása, hogy bizonyos idő múlva kevesebb segélyt, járadékot kell kiosztaniuk?-Tulajdonképpen igen. Tavaly körülbelül 2300 foglalkoztatási lehetőséget teremtettünk, vagy járultunk hozzá ahhoz, hogy ne szűnjön meg.- Gyakori vád, hogy a munkanélküliek nem is akarnak dolgozni. Ónok hogyan érzékelik?- Az a rossz, ha valaki belenyugszik, elfogadja a munka- nélküliség állapotát. Mert tapasztaljuk, hogy minél hosz- szabb ideig munkanélküli valaki, annál nehezebben helyezkedik el újra. Vannak, akik az elején sem nagyon bánkódnak.- Érezhető-e, hogy amikor az ember közeledik a 4800 forint felé, hirtelen elkezd állást keresni?- Bár nincs statisztikailag kimutatva, de igen. Egyébként azt szoktuk mondani, hogy a munkanélkülinek főállású álláskeresőnek kell lennie.- Jó, de mit mondana, ha azt mondom, hogy azért nem vagyok főállású álláskereső, mert a munkanélküli járadékom is magasabb, mint sok fizetés?- Akkor is életszínvonal-romlás következett be, ha azt nézzük, hogy a járadék az átlagkeresete 75 százalékát teszi ki egy rövid időszakra, egy hosszabbra pedig 60-at.-Van-e visszajelzésük arra vonatkozóan, hogy milyen arányban tudnak elhelyezkedni a tanfolyamokat elvégzettek?- Sajnos, ilyen adataink még csak részben vannak. Novemberben adtuk ki az első kérdőíveket. A hallgatók arra is válaszolnak, mi a véleményük a tanfolyamról, adott-e nekik annyi ismeretanyagot, amivel el tudnak helyezkedni? Három-négy hónap múlva érdeklődünk majd az iránt, hogy valóban sikerült-e elhelyezkedniük?- Minek keresztelné át, ha átkeresztelné május elsejét?- Én nem keresztelném át. Az a munka ünnepe volt, a munka ünnepe marad, és így ismert az egész világon.- Mit csináljanak ön szerint a munkanélküliek május elsején? Ünnepeljék a munka ünnepét?- Hát, igen ... De más országokban, ahol szintén vannak munkanélküliek, mit csinálnak május elsején?- Az ön családjában van munkanélküli?- Szerencsére nincs.- Mi a legbiztosabb munkahely ön szerint ma Magyarországon?- Ennyire nem rossz a helyzet, hogy ne tudnék jó néhányat felsorolni. Azt gondolom, hogy a pénzintézetekben, az adóhivatalokban, azonkívül az oktatás területén és egészségügyben biztos munkalehetőségek vannak. Egyéb szolgáltatási szférákban is biztosított a munkavégzés, de azért hozzátenném, hogy a munkaügyi központban is feltehetően hosszú ideig stabil munkalehetőség lesz. Dudellai Ildikó Fotó: Gyurkó Péter Segítséget kér a Magyarországi Szlovákok Szövetsége A kultúrának követei - oda és vissza Kétszáz kilométer körül van a Budapest-Pozsony távolság. Szépapáinknak több ládányi étket kellett még kocsijuknak hátuljába pakolniuk, ha utazásra szánták magukat; ma azonban már órákban, repülőgéppel meg csak percekben mérik az időt, ami a két fővárost összeköti.-Folytatódik-e a tendencia? - célzok a Magyarországi Szlovákok Szövetségének látogatásaira, amiket az utóbbi időben tett a szlovák hivatalos szerveknél. - Csökkenhet-e gondolatnyira, amit ma még kilométerek százaiban mérünk? Mata Mihály ügyvezető érteni a célzást, mert lakonikus egyszerűséggel bólint igent.- A Szlovák Köztársaság önállóvá válásának ünnepségeire voltunk hivatalosak, amikor meghívta elnökségeinket a köztársaság kulturális minisztere. Nem udvariassági látogatás volt: kölcsönös tájékoztatásnak mondanám tán leginkább. Hiányosak ugyanis az anyaország információi a hazai szlovákság helyzetéről...- Hiányosak, vagy tévesek? Nem mindegy! - csapok le hirtelen a mondat nyitottságára.- Hiányosak! Szlovákiában csak most, az önállóvá válással fejeződtek be a változások. Egyszerűen nem volt még lehetősége a kormány szerveinek, hogy a kívánatos alapossággal tájékozódjék a külhoni szlovákság sorsáról, problémáiról. Most pótolgatják, amit pótolniuk kell.-Jól értem, problémákról beszél? Mik ezek?- Csak a példa kedvéért mondom, hogy viszonylag kevés kulturális szakemberünk van. Márpedig a nemzet ugyebár nemcsak nyelvében, de kultúrájában is él. Ez érvényes a nemzetiségre is. Azt kértük most ezért a minisztertől, küldjön hozzánk szakembereket, akik segíthetik a hazai kulturális életet, a színház, a tánc, a népdal, a bábjáték; a kultúra minden területén. Nem új dolgot találtunk ki, Nógrád megyébe például éveken keresztül járt át Nagykürtösről egy koreográfus. Be kell látnom, hallatlanul nagy jelentőségű a Szövetség kérése. Ha csak 5-6 szakembert küld is a szlovák állam a nálunk fellelhető pávakörök, tánccsoportok szakmai irányítására, már óriási lehet a fejlődés. Ha pedig tucatszám érkeznének a kultúra ezen követei, hát jószerével fölfoghatatlan, micsoda előrelépést érhetnének el a csoportok, amelyek ma önerejükből is sikeresek.- Ezt érezzük mi, és ezt látták be szerencsénkre a pozsonyiak is. Ugyanakkor azt is felkínáltuk - vagy inkább kértük -, hogy segítsenek a mi szakembereink képzésében. Sok-sok olyan társunk él ebben az országban, aki képesítés nélkül, talán szlovák őseitől génjeiben örökölt ráérzéssel irányít ki- sebb-nagyobb közösséget. Szívesen összegyűjtenénk őket. Kimehetnének, ha vállalnák, Szlovákiába, s onnan visszatérve immáron képzett szakemberként folytathatnák, ami eredetileg is önként vállaltak.- Másik ilyen problémánk, hogy szeretnénk végre megszervezni Békéscsabán a Szlovák Kultúra Házát. A gondolat évek óta él már bennünk; többször neki is duráltuk már magunkat, ám ezidáig mindig el is véreztünk. Közös gondunk ez az anyaországi szlovákokkal, hisz az intézményt eredetileg is a budapesti kulturális központ fiókintézményeként terveztük.- ígért-e önöknek valamit Dusán Slobodnik miniszter?- Mindenekelőtt, hogy felújítják a Magyarországgal 1990. óta nem létező kulturális egyezményt. A fiatal állam az elsők közé választotta hazánkat, amikkel ilyen jellegű szerződést kínán kötni.- Mikor?- Hamarosan! Nem hivatalos értesüléseim szerint a szlovák kormánynak nem csak a kulturális, de az oktatásügyi minisztere is hazánkba látogat a közeljövőben. Csak ezen látogatások után nyílik lehetőség a most megbeszéltek valóra váltására. Mata Mihály, a Magyarországi Szlovákok Szövetsége elnöke irataiba lapoz, én meg a falon függő térképet böngészem. Arra gondolok, miért utaznánk ma szépapáink lovasszekerével. Én magam, ha rám bíznák, még csak nem is a hajóutat választanám Pesttől Pozsonyig. A gondolatátvitelt tekintem tán a jövő legbiztosabb útjának - legalábbis a szép gondolatok átvitelét. Amit most próbálnak kialakítani a Nagymező utca és a Felső Duna bal partja között. Hubai Grűber Miklós Nem biztos a kárpótlási hivatal sem Nem tudom, mikor lesz az hír, hogy csökken a munkanélküliek száma, egyelőre még messze nem tartunk itt. Ám, mivel emberek vagyunk (és mellesleg megjegyezve, én ezt a kifejezést még pozitív értelemben nem hallottam használni), az utcára kerüléssel, a munkanélküliséggel párhuzamosan egyre erősebben jelentkezik a sárga irigység faktor. Ez pedig úgy értendő, hogy egyre többen nézik egyre ferdébb szemekkel azokat a munkahelyeket, amelyeket biztosnak minősítenek. Ez pedig újabb párhuzammal jár, mert vannak bizonyos biztos munkahelyek, amelyeket nem csak irigyelnek, de utálnak is, azt hiszem, nem lepődik meg az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, mint esélyes listavezető. Nos, visszatérve a stabil állásokra, dr. Medgyesi Pétert, a Nógrád Megyei Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal vezetőjét kérdeztük, mennyire, illetve meddig biztos a hivatal munkatársainak helye?- Jelenleg 53-an dolgozunk a hivatalban - mondta -, ebből 27 embernek szól határozott időre a szerződése, egy évre, 1993 június 30-áig. Július elsejétől tehát 35-en maradunk meg. Év végére valószínűleg további 20 fővel csökken a létszám, tehát már csak 15-en leszünk. Ugyanis várhatóan ez év április közepéig befejezzük a határozathozatali munkát, az árverési munkákkal pedig remélhetően október végéig, de legkésőbb december végéig végzünk.- Mi lesz azokkal, akiknek el kell menniük?-Vannak közöttük olyanok, akik tovább tanulnak majd, van, aki katona lesz, de 12-14 kollégának új munkahelyet kell keresnie. (dudellai) Ez itten kérem, Magyarország Egy nehéz nap éjszakája Csakugyan nehéz napom volt, amikor este a közoktatási törvény tervezetéről olvastam az újságban. Azt írta az újság, hogy eszerint gyakorlatilag megszűnik a közoktatás ingyenessége. Olvastam azt is, hogy botrány, hogy Kodály Zoltán hazájában fizetni kell a zenei nevelésért. Egyszerre csak nagyon könnyűnek és nagyon nagynak éreztem magam, és egy listát nyomtak a kezembe. Olyasmit, mint egy étlap. Matematikai alapismeretek 1000 forint. Liberális történelem 2500, konzervatív történelem 1000 forint. Radnóti Miklós élete és művei 2500, Németh László élete és művei 1000 forint. Zúgó fejű bizonytalanságban annyira emlékszem még, hogy a világ dalaiért is többet kellett fizetni, mint a tiszta magyar forrásból eredőkért. Ültem az iskolapadban, nem ismertem magam körül senkit, és hallgattam a tanító nénit, aki Arany János balladáiról mesélt, ezek szerint engem befizetett Arany Jánosra az anyukám. Valami rémlik, hogy emberek ugráltak le a hídról, ilyesmiről beszélgettünk, amikor a tanító néni hozzám lépett, kis magnót tett le az asztalomra, kis fülhallgatót rakott a fejemre. Amíg a tehetősebb szülők gyerekeinek valamiről magyarázott a tanító néni, velem együtt még néhá- nyan muzsikával múlatták az időt, úgy látszik, nem csak az én anyukámnak fogyott el a pénze, amit az aznapi tanulásomra tudott szánni. Rémlik, hogy később a tanító néni egy bús, szomorú dalt szavalt, búsan és szomorúan, és azt is mondta, hogy nincs meg a kincs, mire vágyott, és mindegyik gyerekhez odament, akikért nem fizették ki a tanulópénzt, és sorra levette rólunk a fejhallgatót. Azt hiszem, valamikor elaludtam. - Dudellai -