Nógrád Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-24 / 46. szám

1993. február 24., szerda SPORTTÜKÖR HÍRLAP 7 Szokács László születésnapi beszélgetése a hatvanéves Dávid Róberttel (II.) A nógrádi tehetségekre kell támaszkodni A Téli Kupa-győztes SBTC. Áll, balról: Magyar, Kmetty, Kovács II., Miklós, Varga, Vertig, Dávid. Guggol: Jeck, Básti, Répás, Marosok, Nyulászi gyúró, Kajdi Dávid Róbert ezúttal az edző- ségről, saját szakvezetői pálya­futásáról beszél.- Neves edzőid voltak. Hatot­tak rád? Mit tanulták tőlük?- Soós Károly határozott, kemény edző volt. Olykor drasztikus. Kiéber Gabi bácsi intelligens, finom, igazi úriem­ber volt. Szűcs Györgyben öt­vöződött sok minden. Igazi dip­lomata volt a játékosokkal szemben. Szemző Gyula és Tú­rái András is korrekt, rendes edzők voltak. Sokat tanultam tőlük; amikor korosodtam és a kispadon ültem, sok minden eszembe jutott.- Hol, merre dolgoztál?- Ózdon bajnokságot nyer­tünk az NB II-ben, az NB I/B-be vittem a csapatot. Majd­nem feljutottunk a Nagybá- tonnyal is. Később dolgoztam Kisterenyén, Balassagyarma­ton, majd ismét Bátonyban.-Átvetted az SBTC-t, pedig figyelmeztettek: senki nem lehet próféta a saját hazájában.- Én gondoltam, hogy lehe­tek, mert éreztem, hogy felké­szült vagyok, hiszen ott volt mögöttem az ózdi siker, amikor 1974-ben hívtak Tarjánba.- Gondoltál-e arra, hogy az J971172-ben elért csúcs után már csak zuhanás következhet?- Nem. Bár Kovács Imre már valamit megérzett, mert a vé­delmet erősítette, sail, helyen végzett a gárdával, ám nekem sikeres két évem volt, hiszen a 8. helyen végeztünk, s aztán a harmadik évben jött a kiesés.-Pedig megtetted a „vérát­ömlesztést” , fiatalítottál.-Megpróbáltuk a fiatalokat „befogni”: Mohácsi, Kovács III., Tóth, Orosházi, Loch, Du­dás, Marcsok és Földi. Sok minden összejött, bundaízű meccsekről is szó volt, amit nem lehetett bizonyítani. Hogy a Dunaújváros ellen 1-1-nél ki­szólt a kapus a hátvédnek, hogy hagyd, aki átlépte a labdát, a kapus meg lyukat rúgott. Kikap­tunk. S évekkel később mondta valaki, hogy vitték a pénzt.- Mi volt a kiesés oka?- Sokat töprengtem, mi lehe­tett az ok, hiszen a felkészülé­sünk nem volt rosszabb, mint az előző két évben. Ideges volt a légkör. Gyomán alapoztunk, le­jött a „vezérkar”, Pothornyik József odajött hozzám, azt mondta, hozunk egy szaktaná­csadót. „Akkor azonnal felállók a pádról és nem csinálom to­vább, mert az előző két év bizo­nyítja, hogy becsületesen dol­goztam!” - montam neki. Nem jött szakvezető, de megfagyott körülöttem a levegő.- Nagybátonyban dolgoztál, és felrótták neked azt a bizonyos négy pontot.- Az NB III-at megnyertük a Bátonnyal, az NB II-ben talál­koztunk a Stécével, úgy, hogy mind a két csapat a tröszthöz tartozott és mind a 4 pontot megszereztük.- Ott voltam a Stécé-pályán az öltözőtökben, amikor azt mondtad: jó erősen nyomjátok meg a „jó szerencsét", mert itt, Turjánban régen nem hallotta már ezt a köszönést a közönség.- Nyertünk is 2-0-ra. Most a 4 pontról mit mondjak? Egy családon belül, ahol két testvér van, az egyik nem ütheti meg a másikat. Ezt figyelmen kívül hagyták a Stécénél.- Sok klubnál dolgoztál. Kikre emlékszel szívesen?-Nagyon figyelmes, jó ve­zető volt Ózdon Kónya Kálmán. Az SBTC-nél Végvári Józsi bá', később Ferenci Gyula. Nagybá­tonyban Békési Gyula. Balassa­gyarmaton Lombos István. Kis­terenyén Forgács Simon. A já­tékosokról? En minden játékost tiszteltem és igyekeztem jó kapcsolatot létesíteni. Kiket em­líthetnék? Talán Répás Bélát, Magyar Lajost, Nagybátonyban Bulyovszkit, Nagy Attilát, Kiste­renyén a csapatkapitányt, a fe­negyerekként emlegetett Bibók Karcsit, a „csibész” Nagymaj- dont, Ózdon Murányi Sanyit és hát Gyarmaton Lajkó Jancsi, Jelen Pista, Hugyecz Jancsi és Balázs Zsolt is jó emberem volt.- Ki, és miért jó edző?- Fontos, hogy az ember el tudja fogadtatni magát a játéko­sokkal emberileg és szakmailag egyaránt. Ha ez megvan, akkor fölnéznek rá. Fontos tudni, hogy melyik játékos milyen fel­adatra alkalmas, és ha melletted áll a sportkör vezetése is, ha el­fogadtak, a szerencsének még mindig óriási szerepe van.-Miért ilyen gyönge a ma­gyar labdarúgás?- Sok mindent lehetne mon­dani, de talán a lényeg, hogy az „eredményesség” miatt az edzők védekező feladatokat kényszerítenek rá a csapatokra. Érthető, mert ha háromszor ve­reség bekövetkezik, akkor ná­lunk már gyakran fel kell állni a kispadról. Meg sem közelítjük nemcsak az 1950-es, hanem az 1970-es évek játékát sem.-És a tarjám foci?-Tehetséges játékosok van­nak, sajnos, nincsenek támoga­tók. Kakuk József az egyetlen, a mai Stécét patronálja. Ezen az úton kell járni, megyei tehetsé­gekre támaszkodni. Mert a pél­dát a mi időnk szolgáltatta, amikor Karancskesziből Menc- zel Iván, Vizslásról Sándor Gyula, Ságújfaluról Oláh Dezső vagy Karancsaljáról Jedlicska Sanyi odakerült a legjobbak közé. Több év és kitartó munka kell az előrelépéshez.- Hogyan telnek napjaid?- Együtt vagyok a családdal. Feleségemmel, akinek sportpá­lyafutásomban sokat köszönhe­tek, és a fiammal. Van egy kis tanyám Karancskesziben. Oda kijárunk. Szeretek horgászni Lőrinciben. Lassan a fiam átve­szi a stéget. Mit mondjak: csendben telnek a napok. Szüle­tésnapomat is szűk családi kör­ben ünnepeltük. (Vége) Szokács László Kosárlabda NB I., rájátszás a 13-20. helyért Labdarúgó Farkas Imre-emléktorna, Nagybátony Ma Pécsett kezd az SKK A losonciak fölényes sikere A Salgótarjáni KK NB I-es férfi kosárlabdacsapata ma be­kapcsolódik a 13-20. helyért - az A csoportba jutásért - zajló rájátszásba. Pécsre látogat a tar­jám együttes, ahol - a városi sportcsarnokban - 17.00 órakor a PVSK ellen veszi fel a küz­delmet. Rendkívül nehéz soro­zat, kemény összecsapások előtt áll a salgótarjáni együttes. A pécsiek az idén az A cso­portban szerepeltek - ahol az alapbajnokságot az utolsó he­lyen zárták -, de a két csapat a tavalyi bajnokságban kétszer megmérkőzött egymással. Ak­kor a baranyai összecsapást a PVSK, a tarjáni visszavágót az - akkor még - SKSE nyerte. Vajon mit hoz a mai csata? Ne tévesszen meg senkit a pécsiek eddigi gyenge ered­ménylistája, hiszen az alapbaj­nokság hajrájában - két új ide­genlégióssal megerősödve, Ko­vács N., Haszjanov és Mii ovi - dov vezérletével - már sorra szállították a győzelmeket. Az SKK legényeinek azon­ban nincsen okuk arra, hogy eleve feltett kézzel lépjenek az arénába. A tarjániak remek / \ Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk özv. TÓTH BÉKÉS ISTVÁNNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak.® A GYÁSZOLÓ CSALÁD I fegyvere a szoros, fegyelmezett védekezés, és ha ezt ma is tudá­sához híven adja elő a gárda, akkor... Nos, akkor akár meg­lepetést is okozhatnak Tatár István edző tanítványai. Külö­nösen, ha az eredményességen is sikerül javítani. Az SKK a si­ker reményében utazik ... A rájátszáson a pécsiek va­sárnap Debrecenben lejátszot­ták első rájátszási mérkőzésü­ket, és a vendéglátó DSI-től 119-113 arányú vereséget szenvedtek hosszabbítás után. A jelenlegi állás 1. Debrecen 2. MAFC 3. Dombóvár 4. Hódmezőv. 5. Siófok 6. Nagykőrös 7. PVSK 8. Salgótarján 6 1 647-605 .929 5 2 625-606 .857 4 3 650-592 .786 3 3 559-527 .750 3 4 529-561 .714 3 4 576-578 .714 2 5 660-685 .643 1 5 462-524 .583 Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa és após ID. BERKI JÁNOS 63. éves korában váratlanul elhunyt. Temetése február 24-én, 12.30-kor lesz a zagyva- pálfalvai felső temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD § MEGHÍVÓ! Farsangi bál a Tarján-vendéglőben 1993. február 26-án 21 órakor A műsoros esten fellép: Korda György, Balázs Klári, Angyal János, Blumm József, Kangyal Ferenc. Jegyek elővételben a Tarján- vendéglő felszolgálóinál kaphatók! Érdeklődni lehet: 12-951-es tel. Szeretettel várjuk Önt 4 és kedves családját. / Fájdalommal tudatjuk, hogy KLEIBAN ERNŐ 64 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1993. február 25-én 14.30 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD 1 Nagybátonyban a helyi bá- nyász-sportegyesület a hét vé­gén rendezte meg a labdarúgó Farkas Imre-emléktomát, két napon át, három magyar és egy szlovák csapat részvételével. Farkas Imre Dorogon kezdte pályafutását, egy csapatban ját­szott többek között Buzánszky Jenővel, Grosics Gyulával, La­kat Károllyal. 1952-ben költö­zött Nagybátonyba, ahol húsz évig tevékenykedett, mint játé­kos és edző. Az emléktorna eredményei. Nagybátony - St. Kohász 3-1 (2-1). Nagybátony, 150 néző, v.: Pusnik. Nagybátony: Reviczki - Szarka, Jakab, Szlá- dek, Hegedűs, Omyik (Picék), Bokor, Fazekas, Fodor, Sáfár (Orosz), Horváth. Edző: Sipkó Sándor. St. Kohász: Rigó (Bab- ják, Szabó) - Szántó, Szeles G., Gulyka, Marcsok, Fancsik, Oláh S„ Tóth, Hakkel (Botos), Mánczos (Kakuk), Smelkó. Edző: Horváth Gyula. Gl.: Fa­zekas (2), Horváth, ill. Fancsik. Jók: Reviczki, Fazekas, Hor­váth, Fodor, ill. Marcsok, Smelkó. A remekül előkészített pályán a hazaiak helyenként látványos játékkal győztek. Losonc (szlovák) - Rétsági Hunyadi 2-0 (0-0). 150 néző, v.: Mákos. Losonc: Riecan - Pónyi, Szertál, Stubnyák, Mrva (Sisák), Szeranyek, Gál, Fajcsik (Gluh), Rubint (Foltán), Marci­nek, Czakó. Edző: Vass Ferenc. Rétság: Gyetvai P. - Liesz- kovszki, Herczeg (Jakab G.), Romhányi, Pusztai, Toldi, Ké­kesi, Juhász (Hován), Jele, Né­meth, Oláh L. (Jakab Z.). Édző: Salgai György. Gl.: Marcinek (2). Jók: Csányi, Marcinek, Ru­bint, ill. Gyetvai P„ Jele. Küz­delmes mérkőzésen megérde­melt losonci győzelem született. A 3. helyért: St. Kohász - Rétsági Hunyadi 3-0 (1-0). 100 néző, v.: Pusnik. St. Ko­hász: Rigó (Szabó) - Gulyka, Králik, Hakkel (Botos), Szeles G., Tóth, Fancsik, Oláh S., Ka­kuk, Smelkó, Szántó. Edző: Horváth Gyula. Rétság: Gyetvai P. - Jakab G„ Pusztai, Romhá­nyi, Hován (Vámos), Toldi, Szalai, Juhász, Jakab Z., Né­meth, Oláh L. Edző: Salgai György. Gl.: Smelkó (2), Tóth. Jók: Králik, Smelkó, Kakuk, ill. Szalai, Németh, Romhányi. A tapasztaltabb Kohász-játékosok döntötték el a mérkőzés sorsát. A döntő: Losonc (szlovák) - Nagybátony 4-0 (4-0). 100 néző, v.: Mákos. Losonc: Rie­can - Csányi, Szertál, Pónyi, Mrva, Szeranyec, Gál, Foltán, Fajcsik (Sisák), Czakó (Gluh), Marcinek (Rigó). Edző: Vass Ferenc. Nagybátony: Reviczki - Szarka, Jakab, Szládek, He­gedűs, Omyik (Piczek), Bokor (Orosz), Fazekas, Fodor (Mi- halkó), Sáfár (Tóth), Horváth. Edző: Sipkó Sándor. Gl.: Mar­cinek (2), Czakó, Fajcsik. Jók: Gál, Szeranyec, Szertál, Czakó, ill. Mihalkó, Szládek, Hegedűs. A minden csapatrészében jobb Losonc megérdemelten lett a torna győztese. Tóth László Előkészületi mérkőzés 2-2 Pásztón Az SBTC-Salgglas labda­rúgó csapata előkészületi mér­kőzést játszott tegnap délután a pásztói NB III-as labdarúgók el­len. A meccset Taron játszották mintegy 200 néző előtt. A pásztói együttes a követ­kező összeállításban vette fel a küzdelmet NB Il-es ellenfelével szemben: László, Lenkei, Andó, Holt- ner, Forgó, Galbács (Erhard), Tamási, Laczkovics, Lipták, Balogh, Veres L. SBTC-Salgglas az alábbiak szerint állt fel: Szén, Tresó (Juhász), Sándor, Sági, Hunyás, Turányi, Kisbali (Horváth Zs.) Gyetvai L. (Kő­házi) Balázs (Hunyás), Bari, Szeles. A pásztói gólokat Balogh és Andó szerezte. A vendégcsa­patból Szelesnek és Kőházinak sikerült a hálóba találnia. (Tudósítónktól) Az első „ralifecskék” Nógrád megye idei legnagyobb szabású autósport-rendezvényét, az igen népszerű Mogürt-Salgó ralit április derekán rendezik, de már javában folynak az előkészületek Salgótarjánban. A nem­zetközi versenyre a pilóták közül néhányan máris bejelentkeztek. Az első „fecske” a csehországi Milos Hulka, Tomás Dvorák páros, akik tavaly hazájukban az N-1300-as kategóriában megnyerték az országos bajnokságot. Az idei évadra vadonatúj Skoda Favo­rittal készülnek - tudtuk meg abból a levélből, amelyet salgótar­jáni tolmácsukhoz, Takács Lajosnéhoz írtak a versenyzők. Kézilabda-bemutató • Balassagyarmat. A Testne­velő Tanárok Nógrád Megyei Egyesülete szakmai továbbkép­zést szervez a megye testnevelő tanárai és kézilabdás szakembe­rei számára március 4-én, csü­törtökön 14 órától Balassa­gyarmaton, a Dózsa György Ál­talános Iskolában. A gyakorlati bemutatót Fekete Bála, a Ma­gyar Testnevelési Egyetem ad­junktusa tartja A kézilabdázás oktatása címmel. A rendezvényt a megyei sportigazgatóság, a megyei diáksporttanács és a megyei pedagógiai intézet is támogatja. Gyermekbokszmeccs • Salgótarján. A baglyasaljai hétközi diákotthonban ököl- vívó-mérkőzősen mérték össze tudásukat a Baglyasaljai SK és a zagyvapálfalvai Phralipe-csa- pat fiataljai. A találkozót a bag- lyasiak nyerték 7-2 arányban. Éredmények (elöl a BSK öklö- zői): 38 kg: Oláh L.-Oláh T. pontozásos vereség, 43 kg: Bangó B.-Szabó G. pontozásos győzelem, 45 kg: Horváth R- Oláh Sz. pv., 51 kg: Bada M- Kállai J. pgy., 54 kg: Oláh A- Czinka Á. döntő fölény, 57 kg: Nagy Sz.-Klejbán L. 2-1, 63 kg: Hranek K.-Rácz G. k. o., 67 kg: Rusz I.-Zámbó A. df., Pongrácz A.-Suha Z. pgy. A mérkőzéseket Rigó Sándor ve­zette. Túra a Karancsra • Salgótarján. A megyei sportfőorvosi rendelő nyílt túrát szervez a Karancsra február 28-án, vasárnap. Útvonal: lak- berendezési áruház - Pipis-hegy - Kis-Kercseg - Karancs-nye- reg - kápolna-hegy - Karancs- kilátó - Somoskőújfalu - Ke- mencés-hegy - Dornyay turis­taház - Salgóbánya. Találkozás a lakberendezési áruház előtt 8 órakor. Jugoszlávok a vb-n • Belgrád. Az ökölvívók azon kevés jugoszláv sportolók kö­zött lesznek, akik az ENSZ- szankciók ellenére részt vesz­nek nemzetközi viadalokon. Danilo Ivanovic, az európai ökölvívó-szövetség (EABA) végrehajtó bizottságának tagja elmondta: biztosítékot kaptak az EABA-tól, hogy részt vehet­nek a tamperei világ-, és a bur- sai Európa-bajnokságon. Temesvári győzelme • Indian Wells. A 375 ezer dollár díjazású női tenisztorna 1. fordulójában Temesvári And­rea 6-7, 7-5, 6-3-ra győzött az amerikai Daniels ellen. Dühösek Sevillában • Sevilla. A spanyol labda­rúgó-élvonalban szereplő FC Sevilla csapatának elnöke, Luis Cuervas nem fogadta kitörő örömmel azt a hírt, hogy két já­tékosa, Diego Armando Mara­dona és Diego Simeone Argen­tínába repültek, ahol szerdán pályára lépnek az Argentína- Dánia mérkőzésen. Cuervas elmondta, hogy a két labdarúgó engedély nélkül távozott el, s emiatt mindenképpen felelniük kell. A klubelnök ugyanakkor az argentin labdarúgó szövetsé­get tette felelőssé Maradona és Simeone „kiruccanásáért”. Bowe és Holyfield • New York. A nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnok Riddick Bowe Evander Holyfi­eld ellen kívánja megvédeni címét. A tényt Holyfield mene­dzsere, Rapsinger Hammer je­lentette be, de időpontot még nem közölt. Valószínűleg má­jusban vagy júniusban kerül sor az összecsapásra. Pekingi olimpia? • Peking. A legfelsőbb kínai állami vezetők, Jang Sang-kun elnök és Li Peng kormányfő is személyesen támogatja Peking nevezését a 2000. évi nyári olimpiai játékok rendezési jo­gáért vívott „harcban”. Az ez­redforduló olimpiai játékának helyszínéről szeptember 23-án, Monte-Carlóban döntenek.

Next

/
Thumbnails
Contents