Nógrád Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-13-14 / 37. szám

1993. február 13-14., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP 7 Lörinczy István krimiregénye A skótszoknyás felügyelő „Mr Smollett, a skótszoknyás felügyelő — lábait íróasztalán nyugtatva — éppen a helybéli Morning Start böngészte —, amikor berontott irodájába Andrews, a segédfelügyelő. Andrews amolyan gyakor­nokféle volt Mr. Smollett mellett és kínosan ügyelt arra, hogy a felügyelőt mindig a lehető leg­alkalmatlanabb időpontban zaklassa. íme, most is.- Újabb lányt találtak meg­fojtva a folyóparton, Mr. Smol­lett! — süvölti a segédfelü­gyelő.” így kezdődik a történet, amit a Salgótarjánban élő Lörinczy István elmesél A skótszoknyás felügyelő című krimiregényé­ben. A szerző újabb könyvecs­kéje (mindössze 30 oldalnyi) most jelent meg a gyarmati No- vitas-B. Kiadó gondozásában, lektora Adám Tamás, illusztrá­tora Orosz István. Lörinczy István nemrég köl­tői estet rendezett Salgótarján­ban, a magyar kultúra napja al­kalmából. Az érdeklődők szá­mára mégsem meglepetés, hogy most krimitörténettel rukkolt elő. Egyik korábbi nyilatkoza­tában elmondotta, hogy már ré­góta nemcsak verseket ír, ha­nem a jelenlegihez hasonló tör­téneteket is, amelyeket a jövő­ben - amennyiben szponzort és kiadót talál - szeretne megjelen­tetni. Ezek mindenekelőtt szó­rakoztató történetek, cselek­ménybonyolításuk változatos. A skótszoknyás felügyelő e sorba tartozik. Mr. Andrews nyomozás bravúros és érdekfe­szítő. A könyvecske másik írása a Juhászballada. Ez már hazai környezetben játszódó krimi, a költői cím ellenére a jelenkor hétköznapi valóságából táplál­kozik. Mindazonáltal Lörinczy István költői vénája e történet elmondása során plasztikusab- ban mutatkozik meg. -t Szlovák nemzetiségi tájház Bánkon A szlovák tájház Bánkon. A nógrádi idegenforgalom­ban is jelentős szerepet játszó festői Bánk egyik nevezetes­sége kétségkívül az a szlovák nemzetiségi tájház, amely az 1970-es évek elejétől várja a kül- és belföldi látogatókat. Az egykori kisparaszti ház beren­dezése, a jelenleg is látható en­teriőr az elmúlt korok viszonya­inak hiteles, szakmailag meg­bízható tükre. Az idők során azonban mind maga az épület, mind pedig a benne látható kiállítás megko­pott, felújításra szorul. A me­gyei múzeumi szervezet eszten­dők óta tervezi a ház és a tárlat felújítását, sőt, utóbbinak a bő­vítését is. Már a nyolcvanas években fölmerült az a gondo­lat, hogy Nógrád megyében német nemzetiségi tájházat is meg kellene nyitni, illetve leg­alább ilyen témájú kiállítást meg kellene rendezni, tekintet­tel arra, hogy Szendehely, Ber­kenye, Katalin-puszta német nemzetiségű lakossággal is bír, Mária Terézia idejétől kezdve. Indokoltnak látszik, hogy eset­leg Bánkon is lehetne olyan ki­állítás-bővítést végrehajtani, amely történeti áttekintést is nyújthatna a nógrádi nemzeti­ségek, szlovákok és németek it­Buda László archív felvétele teni sorsának alakulásáról. A bánki tájház udvarán lát­ható Laluja András menyecske portréja, bent pedig az ugyan­csak felújításra szoruló enteriőr. Úgy tetszik, a jelenlegi gazda­sági viszonyok következtében, a múzeumi szervezet - támoga­tók hiányában - most sem képes elvégezni mindazon munkála­tokat, amelyekre pedig égetően szükség lenne. Reméljük, akad­nak majd támogatók, akik eset­leg segítséget nyújthatnának e nemes cél megvalósításához, történeti, kulturális, néprajzi hagyományunk e részének megőrzéséhez. - mér A civil társadalomért A történelmi társulat megyei csoportja Az úgynevezett politikai tár­sadalom megnövekedett túlsú­lya napjainkban fölértékeli mindazon civil szerveződése­ket, amelyek a nehezedő gazda­sági körülmények közepette is megpróbálkoznak tevékenysé­gük folytatásával, a helyi kö­zösségek különböző csoportjai­nak összefogásával. Mindez a civil társadalom kívánatos meg­formálódásával, illetve erősö­désével járhat. Ezúttal a Magyar Történelmi Társulat nógrádi csoportjának tevékenységéről kérdeztük a csoport elnökét, dr. Horváth Istvánt.- Milyen múltra tekinthet vissza a csoport ?-A Magyar Történelmi Tár­sulat nógrádi csoportja 1972-ben alakult újjá, dr. Schneider Miklós vezetésével. Halála után dr. Belitzky János, majd pedig dr. Praznovszky Mihály, 1982-től pedig én va­gyok az elnöke. A titkár pedig dr. Szvircsek Ferenc.- Kik a csoport tagjai?-Túlnyomórészt történelem­tanárok, illetve a történelem iránt érdeklődők. Legutóbbi taglétszámunk csaknem elérte a százat. Az emelkedő tagdíjak, vagy például az utazási költsé­gek növekedése lemorzsolódás­sal jár, hiszen nemcsak salgótar­jáni tagjaink vannak, az útikölt­séget pedig ma már nem tudjuk fizetni. így az elmúlt három év alatt a társaság élete eléggé le­csökkent, a megye különböző településeiről tovább fogy a rendezvényeinkre beutazó ta­gok száma.- Ilyen körülmények köze­pette hogyan tudnak működni?- Sajnos, kevesebb rendez­vényünk van, jóllehet napjaink átalakulása során számos olyan kérdés merül föl, amely a törté­nelmi események értékelését is módosítja, s éppen a történe­lemtanárok számára lenne fon­tos az ezekről való eszmecsere, az újabb kutatási eredmények megismerése, a múlt eseménye­inek reális és tárgyszerű értéke­lése, elkerülendő az újabb zava­rok kialakulását a napi politikai, ideológiai indíttatású csatározá­sok közepette. Most arra törek­szünk, hogy legalább a múze­umi világnap, vagy korábban Széchenyi István születésének 200. évfordulója és a Kos- suth-évforduló alkalmából ke­rítsünk alkalmat a történelem egy-egy korszakának állandóan fejlődő szemlélettel való átte­kintésére. Csoportunkat ma csak az anyagi támogatók tart­ják fenn, ők teremtik meg a munka feltételeit. Arra törek­szünk, hogy ezekben az évek­ben is felszínen tartsuk a cso­portot. Legutóbb egy kötetet is kiadtunk. „A losonci 23. gyalo­gezred a Don menti harcokban, 1942-1943” című könyvünk, amelynek bemutatóját nemrég tartottuk, a KISZÖV Vállalko­zásfejlesztési Alapítvány és a „Palóctáj” Sütőipari Kereske­delmi Szolgáltató Kft. anyagi támogatásával látott napvilágot.- Mik a további terveik?- További programjaink attól függnek, hogy miként tudunk megnyerni munkánkhoz to­vábbi külső támogatókat. Fon­tos feladatnak tartanánk a törté­nelemtanítással kapcsolatos szakmai lehetőségek közös megvitatását. Ha valaha is szükséges volt ez, most parancsoló igénynek véljük, hogy a helyi fejlődés fo­lyamatát, a helytörténet újonnan föltárt tapasztalatait tovább ad­juk. Ez a két témakör alkotná a csoport idei munkájának gerin­cét. Megvalósítása nem szak­mai okok miatt kétséges, hanem az anyagi feltételek hiánya mi­att. Mindazonáltal bízunk abban, hogy sikerül támogatókra lel­nünk, mind többen ismerik föl e tevékenység szükségességét, s a nehéz gazdasági helyzetben is módot találnak csoportunk segí­tésére. - mér Lázár Ervin- vetélkedő Emlékezetes és ismeretgya­rapító vetélkedőket szervez eb­ben az évben is a balassagyar­mati Madách Imre Városi Könyvtár a gyerekek számára. Ennek részeként kerül sor az in­tézményben a Lázár Ervin-ve- télkedő döntőjére február 18-án. A vetélkedő zsűrijének elnöke maga a népszerű író lesz. Ezút­tal a balassagyarmati és kör­nyéki általános iskolák 3—4. osztályos tanulói vesznek részt a vetélkedőn, amelyre a szlová­kiai, ipolynyéki iskolából is ér­keznek gyerekek. Színházi esték Isten vigye, őrnagy úr! Ha én színházigaz­gató lennék többször is meggondolnám, hogy műsorra tűz­zem-e a Tóték című tragikomédiát. Attól tartanék, hogy a potenciális nézők leg­többjének van már valamilyen - film, tévé, színház - élménye Örkény zseniális színművéről, s különösen félnék „megzavarni” a Kazimir Károly rendezte, le­gendás 1967-es bemutató emlé­két. A magyar színművészet olyan - sajnos ma már kivétel nélkül halott - nagyságai léptek e darabban a Thália színpadára mint Dajka Margit, György László, Inke László, Latinovits Zoltán, Nagy Attila, Peti Sán­dor, Sütő Irén. Ha viszont szí­nész lennék, nem merném elvál­lalni a fellépést Latinovits Zol­tán egykori szerepében. Ugyanis mindig amondó vol­tam, hogy az Őrnagy figuráját rá szabták, ezt nála jobban soha senki nem tudja már eljátszani. Jobban lehet, hogy nem, de másként igen. Nyilván ebből indult ki Gáli László az egri Gárdonyi Géza Színház igazga­tója is, amikor az újabbkori - sőt talán a huszadik századi - magyar irodalom legnagyobb sikerű és hatású darabját felújí­totta és az ominózus szerepet a- az erdélyi vendégrendező, Kincses Elemérrel egyetemben- a társulat új tagjára, Áts Gyu­lára bízta. Ő - noha a Jászai-díj sejteti tehetségét, elárul valamit eddigi munkásságából - nem olyan félelmetesen ördögi, nem olyan előkelőén délceg katona­tiszt, mint nagynevű elődje volt annak idején, de ennek is van előnye. Fajsúlyban közelebb van így egymáshoz az eszelős Őrnagy és Tót Lajos, a sarkos rendet szerető, naivul jámbor tűzoltóparancsnok - Csendes László által hatásosan megfor­mált - alakja. S ez aligha lenne ellenére Örkény Istvánnak, aki szerint - szó szerint idézem - „ ... Tót és az Őrnagy nem ki­zárják, hanem feltételezik egy­mást. A magam használatára, munka közben ezt így fogalmaz­tam meg: Én Tóttal érzek, de az Őrnagy is én vagyok.” Hát igen, mindketten száza­dunk szülöttei ők, s noha min­tegy ötven esztendő telt el a színpadi időhöz, a második vi­lágégéshez képest, az akkor fe- jetetejére állt világnak - mely­nek művészi tükre Örkény gro- teszkje- mára sem volt érke­zése jóra fordulni. Olyannyira nem, hogy az ezredfordulóhoz közeledve - Kincses Elemér ta­láló fordulatával élve - „hoz­záőrül a darabhoz”. A Tóték - mint minden Ör­kény műé - cselekménye való­jában egyszerű, jószerivel alig történik benne valami. Hisz az, hogy egy - a frontharcoktól - végtelenségig fáradt katonatiszt néhány napra visszavonul egy csendes hegyi faluba pihenni, nem különösen látványos ese­Bessenyei Zsófi, Csendes László és Áts Gyula mény. Az is természetes, hogy a vendéglátó család igyekszik az idegen kedvében járni, pláne, hogy tőle is - fiuk harctéri felet­tesétől - függ, hogy viszontlát­hatják-e gyermeküket. Az írói „deus ex machina” abban van, hogy őrnagy különleges kíván­ságokkal áll elő: félelmében nem tűri a zajt, a szagokat, nem szereti, ha átnéznek a feje felett, kedveli viszont a tevékeny idő­töltést. Rákap a kartondo­boz-készítésre és éjjel-nappali dobozolásra kényszeríti Tóté- kat. Ez egy darabig megy is va­lahogy, de a türelemnek is vége szakad egyszer, s a házigazda fellázad: a margóvágóval há­romba aprítja zsarnok vendégét. A tragédia másik vonulata még ennél is erősebb: pedig a háttér­ben zajlik. Tóték fia már régen elesett, csak a félnótásnak tar­tott postás inkább megeszi a sürgönyt, csak a szülők meg nem tudják a gyászhírt. Az ember megalázottságának drámáját az egri társulat jó színvonalon adta elő, s miután az újdonság erejével nem szol­gálhatott, indirekt aktualizálás­sal, ügyes rendezői, színpadi öt­letek sokaságával érdemelte ki a salgótarjáni József Attila Műve­lődési Központ közönségének szimpátiáját. Az előadás kap­csán talán másokban is megérle­lődött a vágy: de jó lenne, ha az Őrnagy históriája csak törté­nelmi távlatban lenne hiteles.- csongrády ­Repertoárja a reneszánsztól napjainkig terjed Fogarasi Béla gitárművész Balassagyarmaton Fogarasi Béla gitárművész egyik tanítványával A jelenleg Balassagyarmaton élő Éogarasi Béla gitárművész Budapesten született 1951-ben. Zenei tanulmányait Pesten és Debrecenben végezte, gitár szakon. Aztán Franciaország­ban tanult, több kurzuson vett részt. A balassagyarmati Ró­zsavölgyi Márk zeneiskolában tanít, sokat koncertezik idehaza és külföldön. Eddig csaknem harminc zenemű megszólaltatá­sában tevékenykedett, amelyek ős-, vagy magyarországi ősbe­mutatók voltak. Rendszeresen a hetvenes évek elejétől koncer­tezik Franciaországban, Né­metországban, Csehországban és Magyarországon. A többi között, most is van egy német meghívása májusra, Hanno­verbe és környékére.-Hogyan került a gitár az európai zenekultúrába?- Gitárszerű maradványok már az egyiptomi ásatásoknál előkerültek. A hangszer az isz­lám térhódításával a mórok közvetítésével jutott el a Pire­neusi-félszigetre, végül is spa­nyol népi hangszerként a spa­nyol, illetve a latin-amerikai kultúrkörben jelentős szerepre tett szert.-Mik voltak a fejlődés to­vábbi állomásai?- Mint minden hangszer, népi hangszerből a 18. század végétől koncerthangszerré lé­pett elő, jelentős spanyol és olasz gitárosok járták Európa nagy kulturcentrumainak pódi­umait. Óriási robbanás követ­kezett be a 19. század végén a hangszer fejlődésében mind akusztikailag, mind pedig a já­tékmódban. F. Tarréga kifeje­zetten egyfajta játékstílust mű­velt, amellyel megalapozta a 20. századi gitárjáték lehetőségeit. Számos tanítványa századunk kiemelkedő gitárművészévé lett, például Segovia, aki nem­rég hunyt el.- Mit játszik legszívesebben gitárkoncertjein ?- Mindent játszani kell. Pél­dául a reneszánsz kor „zongo­rája” volt a lant, minden mű át­irata szerepelt lantra. Miután hasonló elven működik a két hangszer, ezért a reneszánsz művek megszólaltatása is kor­szerűnek fogadható el. Ezért egy koncertező előadónak a re­neszánsztól napjainkig terjedő programmal kell rendelkeznie, amennyiben a hangszert nép­szerűsíteni kívánja. Koncert­jeim összeállításánál én is ezt az elvet vallom. Tehát repertoárom a 15. századtól napjainkig ter­jed.- 1969-től Balassagyarma­ton, a Rózsavölgyi Márk Zene­iskolában tanít, gitár szakon. Hogyan egyeztethető össze a tanítás és a koncertezés?- Nehezen, de nem lehetet­len. A koncertezés és a pódium­szereplés napi gyakorlást igé­nyel, szigorúan be kell oszta­nom az időmet. Egyébként, vé­letlenül kerültem Balassagyar­matra, de szeretek itt élni.-mér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents