Nógrád Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-13-14 / 37. szám

+2* •*-<> ií^-Z ~-' C . '-'~^iZ> i -- ' jCTi &^.9?*?4ííSP,3 fj :$Hi -­HÍRLAP SZEMtÖL SZEMBE 1993. február 13-í*., szorrtbáU-vasárnap A vállalkozók gyakran rózsaszínű álmokat kergetnek Az OTP is érzi a káros pénzügyi hatásokat A fejlett országok nyomában Zsidai László, az OTP Nógrád megyei igazgatója A száz százalékos állami tu­lajdonban lévő OTP Bank Rt. Nógrád Megyei Igazgatósá­gának igazgatóját, Zsidai Lászlót arra kértem, hogy vá­laszoljon a közvéleményben mély gyökeret eresztett véle­ményre, mely szerint a keres­kedelmi bankok, - köztük az OTP is - igen magas kamat­marssal a leggazdagabbak közé tartozik. Kíváncsi vol­tam arra is, hogy a kormány által sokat hangoztatott „vál­lalkozásbarátság” a valóság­ban mit takar.- Tényleg gazdagok?- Is-is. Ha egységeink, irodá­ink felszereltségét, kultúráltsá- gát nézem, - amely ügyfeleink méltó fogadását, kiszolgálását jelzi -, akkor igen. Egy jól prosperáló banknak ii_ módon is mutatni kell, hogy stabil, megbízható. Ha viszont a me­gye gazdaságában lezajlott fo­lyamatokat nézem, akkor a cső­dök és a felszámolások soka­sága miatt törvényszerűen ná­lunk is lecsapódnak a bekövet­kezett, káros pénzügyi hatások. Kezdődött a giliszta őrülettel, amelynek sajnos mi is részesei lettünk. Amikor nemet mond­tunk a 120-200 ezer forint hi­telre, feljelentettek bennünket. Pedig ezzel a magatartásunkkal nemcsak a gilisztásoknak tet­tünk jót, hanem önmagunkat is védtük. Megéreztük, hogy eb­ben az esetben rózsaszínű álom­ról van szó. A keserves leckét kapott vállalkozóknak a hitelt a kamattal együtt kellett visszafi­zetniük, beleértve a kezeseiket is. Jelenleg 50 millióval tartoz­nak. Folytatódott az újrakezdési kölcsönnel. Az ebbe a kategóri­ába tartozó vállalkozók közül, akik nem a kitűzött célra hasz­nálták fel, azoknak most visz- szamenőleg 30 százalékos ka­mattal kell a hitelt törleszteniük. A hitelt igénybe vevők 50 szá­zaléka még mindig az adósok sávjában van. Ugyanez a hely­zet a starthitelnél is.- Mivel sokféle indoklás van ezzel kapcsolatban forgalom­ban, érdekelne, miként magya­rázza ön az előbb felsorolt ku­darcsorozatot.- A lehetőségek rossz felis­merésével, a piac hiányos meg­ismerésével, a konkurencia nö­vekedésével, a hazai vásárló­erő teljes visszaesésével.-Nem az adósok prókátora­ként, hanem az önök érdekében is mondom: ember legyen a tal­pán, aki ma, a máról holnapra változó feltételek, körülmények között kiigazodik a legelőnyö­sebb megoldásban, akár csak rövid időre viszonylagos bizton­sággal fel tudja mérni a piac be­fogadó-képességét, változását. Ilyen szituációban valószínű nagy gondot jelent önöknek is, hogy bizonyítsák a kormány vál­lalkozásbarát politikáját.- Ami rajtunk múlik, azt megtesszük, hogy a lakosságot ráhangoljuk a vállalkozásra. Ez érdekünk, s van lehetőségünk a hitel kifizetésére is. S itt követ­kezik a bukfenc. Az új vállalko­zóknak nincs saját tőkéjük, kényszer hatására próbálkoznak a vállalkozással, igyekeznek abból megélni, de mivel nem képesek a részükre előírt feltéte­leket biztosítani, nem jöhetnek számításba. Ez az állapot való­színű összefügg azzal, hogy a megye az 50-es évek végétől fo­lyamatosan elvesztette korábbi pozícióját: a gazdaság folyama­tosan leépült, a mezőgazdaság kedvezőtlen helyi adottságok között működik, nincs idegen- forgalom, gyógyüdülő stb. így tovább romlottak azok a feltételek, amelyeknek jó része a nyugati megyékben már akkor is megvolt. Ez az előnyük az utóbbi években még tovább nőtt.- Arról mi a véleménye, hogy talán a megye lakosságában a szükségesnél kevesebb az ún. kereskedői véna?- A jó vállalkozáshoz ráter­mettség szükséges. Tapasztala­taim szerint azok az induló vál­lalkozások sikeresek, amelyek családi alapon, kis rezsiköltség­gel és saját forrással működnek, amelyek megbecsülték a lehető­ségeket, nem egyszerre akartak meggazdagodni, külföldre járni, nyugati kocsit vásárolni, hanem az elért nyereséget vállalkozá­sukba fektették.- Én viszont ellentmondást látok a kormány vállalkozásba­rátsága és az általa teremtett, önök révén érvényesített köve­telményrendszere között.- A konfliktusok abból adódnak, hogy bárki kaphat vál­lalkozói igazolványt. Ezzel mint partner, mint hitelt fel­vevő, megjelenhet nálunk. Ek­kor viszont teljesen új miliőbe, a piacgazdaság áramkörébe ke­rül. Amennyiben teljesíti az ál­talunk kért követelményeket, akkor kedvezményes kamato­zású hitelekben: start, egzisz­tenciális, világbanki, export-fi­nanszírozásúban részesülhet. Bevallom, nagyon nehéz, és kockázatos a kezdő vállalkozó fizetőképességét megítélni. Csupán csak feltételezni, vagy valószínűsíteni tudjuk. Ugyanis az üzleti tervet magába foglaló papír sok mindent kibír. Előfor­dult, hogy mindent rendben ta­láltunk, később pedig bebizo­nyosodott, hogy nem ismertük eléggé partnerünket. A jövőben sokkal szigorúbbak leszünk, lé­nyegesen több információt szerzünk a piacokról, az egyes ágazatok lehetőségeiről. Egyébként hiteleink 90 szá­zaléka kereskedelmi jellegű, az új nemzeti értéket előállító ter­melési vállalkozás csupán csak jelképes. Úgy érzem, hogy a gyorsan létrejövő és sokszor gyorsan megszűnő korlátolt fel­elősségű társaságok nem fogják jelenlegi holtpontjáról elmozdí­tani a magyar gazdaságot.- Ismerve az OTP szigorúsá­gát, indokolt a kérdés: mire számíthatnak az adósok, a kés­lekedő törlesztők?- Szigorúságunkat a kétol­dalú szerződésben foglaltak ír­ják elő. Nem mi hoztuk ebbe a helyzetbe a partnereinket. Nem mi tehetünk arról, hogy meg­szűnt a munkahelyük, nem sike­rült a vállalkozásuk. Mi a beté­tesek és részvénytulajdonosok pénzével dolgozunk, akik meg­követelik, hogy jól gazdálkod­junk belőle. Részükre pedig kamatot is kell fizetnünk. Te­kintettel arra, hogy a gazdaság mélyrepülésben van, a belső piac erőteljesen összeszűkült, az általunk nyújtható lehetőség, az átütemezés* az átmeneti tör­lesztésfelfüggesztés optikai csa­lódás, mert a meghosszabbított időre is érvényesek a kamatfize­tési kötelezettségek, amelyek tovább növelik az adósságot. Ahol valamilyen kis reményt lá­tunk, ott rugalmasan döntünk. Egy-két kivételtől eltekintve bí­rósági eljárást eddig nem indí­tottunk. Venesz Károly (Ferenczy Europress) A ku­tatóintézetek, a felsőoktatási in­tézmények jelentős része már rendelkezik valamilyen számí­tógéprendszerrel. Az utóbbi há­rom évben megháromszorozó­dott az állomások száma. Csak a Budapesti Műszaki Egyete­men 1500 személyi számítógép működik, közülük 1100 alkal­mas arra, hogy az épületen kí­vül működő számítógéprend­szerekkel felvehesse a kapcsola­tot, „tárgyalóképes” legyen. Vannak kutatóintézetek, ahol minden munkatárs asztalán ilyen „beszélgetésre kész” kompjúterek állnak, csak éppen nincs kivel kicserélniük ismere­teiket. A Művelődési és Közok­tatási Minisztérium patronálá- sával fejlesztési program kez­dődött, amely ezeket a hiányo­kat hivatott pótolni. A vállalko­zás neve: I2F, azaz: Informá­ciós Infrastruktúra Fejlesztési Program. „Gazdája” dr. Engló- ner Gyula, miniszteri főtaná­csos: — A program célja, hogy a legrövidebb idő alatt valameny- nyi hazai tudományos intéz­mény, nagyobb könyvtár be­kapcsolódhasson a nemzetközi számítógépes hálózatokba és nyitottá váljon a nemzetközi tu­dományos életben felhalmozott adatok, információk közvetlen befogadására. Ehhez elsősorban infrastruktúrára, gépekre van szükség. Mindent összevetve 100 milliós nagyságrendű forrá­sok állnak rendelkezésre világ­banki és Phare alapokból.-A fejlett országokban ma már általánosan elterjedt in­formációs technológiai módszer az elektronikus adatátvitel és elektronikus levelezés. Mi mért vártunk ezzel ennyi ideig?- Nálunk ezzel a 80-as évek második felében kezdtünk el foglalkozni. Szerencsére nem kell nulláról kezdenünk a fej­lesztéseket, inkább szélesíteni kell a lehetőségeket. E szolgál­tatás ma már nyitva áll a kisebb intézmények, a tanító- és óvó­nőképző iskolák előtt is, de nem szabad megfeledkeznünk a ha­zai könyvtárrendszerekről sem! Jelenleg kétezerkétszáz úgy­nevezett adathálózati végpont van az országban, ami azt je­lenti, hogy a telefonhálózat vo­nalain keresztül ezek az állomá­sok adatokat, kutatási eredmé­nyeket és egyéb információkat cserélhetnének.- Mennyire kölcsönös az ilyen kapcsolat? Csak kérdezni, vagy „mondani" is lehet az ilyen együttműködésben?-Az intézmények adatbázi­sai három csoportra oszthatók. Az egyikbe be is írhatók adatok és le is olvashatók onnan, a má­sodikban csak olvashatók, a harmadik pedig a titkosított, nem mindenki által olvasható adatokat tartalmazza.- Hogyan beszélgetnek az ilyen „kommunikatív" számító­gépek?- Telefonon. De jelentős elő­nye e rendszernek, hogy nem kell a vonal végén egy időben mindkét félnek jelen lennie. Másik nagy előnye a gyorsaság. Másodpercenként ezerkétszáz betűt, írásjelet, számot képes továbbítani a rendszer. A har­madik nagy lehetősége a levele­zés egyszerűsítése. Képzeljük el, hogy száz levelet kell szét- küldenünk, de ha adatbankban van a címanyagunk, akkor a le­velet elég egyszer leírni és más dolgunk nem is marad, a számí­tógépünk szinte pillanatok alatt valamennyi helyre, továbbítja. Nincs a nehézkes sokszorosítás, címzés, borítékolás, postázás.- Ismerve a postai tarifákat, a számítógépes kapcsolat sem olcsó, a tudományos intézmé­nyek, iskolák költségvetése vi­szont meglehetősen szűkös . . .- A forgalmazás költségeihez is támogatást kapnak a nonpro­fit jellegű intézmények. A bel­földi beszélgetések, adategyez­tetések, információcserék díját a program fedezi, a külföldi kapcsolatteremtésért azonban természetesen kinek-kinek meg kell fizetnie a hivatalos postai tarifát. (koós) Az embereket sokkolta a kapitalizmus mai magyar változata Ne csak címke legyen a szakszervezet! A napokban Salgótarján­ban járt dr. Ory Csaba, a Liga Szakszervezetek elnöke. A fiatal jogász-szociológust január végén választotta meg elnöknek a Liga Szakszerve­zetek III. kongresszusa. Az új elnök azért látogatott Nóg- rádba, hogy tárgyalásokat folytasson a Vegyépszer veze­tőivel és szakszervezetük kép­viselőivel. Ezt követően kér­tünk tőle választ kérdése­inkre.-Elnök úr, ön azt mondta egy alkalommal, hogy megho­nosítottak egy olyan új szak- szervezeti stílust, amely ebben a nagyon durva, nyers érdekérvé­nyesítő kapitalizmusban meg­próbálja kezdeményezni és ki­kényszeríteni az érdekeik vé­delmét a munkahelyeken. Mi ez a stílus?- Nekünk az a tapasztala­tunk, hogy az embereket sok­kolta ez a most berendezkedő kapitalizmus Magyarországon. Amikor a rendszerváltás lelkes pillanatai elérkeztek mindenki azt hitte, hogy akkor most itt is fényes kirakatok lesznek, autók lesznek, utazhatunk majd sza­badon a világban mindenfelé. Ezzel szemben azt tapasztalják, hogy sokkal kiszolgáltatottab­bak, mint korábban, hogy egyik napról a másikra veszíthetik el munkahelyüket, kerülhet ve­szélybe a megélhetésük. Azt ta­pasztalják, hogy az ígéreteket nem feltétlenül tartják be, hogy a munkáltatók kíméletlenül és keményen csak a saját érdekei­ket nézik és nagyon nehéz olyan megállapodásokra jutni, ame­lyek csak egy kicsit is tervezhe­tővé, előreláthatóvá teszik az életüket. Ezért mi arra vállalkoztunk, hogy először is legyenek szak- szervezetek. Ne csak címke le­gyen a szakszervezet, hanem az legyen, ami a szakszervezet lé­nyege. Legyenek olyan embe­rek, akik hajlandók és képesek egymásban megbízni. Képesek közösen egyeztetve kérdéseket feltenni, válaszokat kikénysze­ríteni, megállapodásokat kötni a munkáltatóval arra, hogy ennek a nagyon nehéz időszaknak a terheit hogyan lehet egymással megosztani.-Azt hiszem, hogy napjaink embere nemcsak kínban, hanem zavarban is van. Az emberek képzeteihez egy másik szakszer­vezet, egy más szakszervezeti stílus tapad, mert ahhoz szoktak hozzá. Miben különbözik az egykori szakszervezetői a Liga?- A Liga Szakszervezetek független szakszervezetek. Nem a munkáltatók hozták létre, nem fonódott össze a munkáltatókkal, valóban mun­kásokból állnak. A Vegyépszer szakszervezeténél, ahol ma jár­tam, csak a munkások a szak- szervezet tagjai. Abban is függetlenek a mi szakszervezeteink, hogy maguk alakítják ki a programjukat, kö­veteléseiket, s mi mint Liga Szövetség, - vagy csúnyábban mondva, konföderáció -, igyek­szünk ennek a hátterét megte­remteni. Azok a munkásembe­rek pedig, akik szakszervezeti formában vállalkoznak, hogy az igényeiket megfogalmazzák, vagy a saját önvédelmük érde­kében megszólaljanak, kapja­nak megfelelő szakmai hátteret, jogászt, pótolva azt a szaktu­dást, ami értelemszerűen nem áll a rendelkezésükre. Nekünk ezért van egy szak­szervezeti akadémiánk, hogy tanuljunk, mert ezt is meg kell tanulni. Ez egy olyan szakma, amelyikben nekünk naprakész­nek kell lennünk. Tudomásul kell venni, hogy annak a szak- szervezeti stílusnak, amikor a szakszervezeti tisztségviselők vadászházakban, éttermekben, baráti körökben összejöttek a párt és állami tisztségviselőkkel s egymás között elrendezték a dolgokat, vége van. Itt most az öntudatos, gondolkodó, a köve­teléseiket megfogalmazó mun­kásokra van szükség.-A hazai szakszervezeti pa­lettán hol helyezkedik el és mekkora helyet foglal el a Liga Szakszervezet?-A Liga Szakszervezet az ország egyik legjelentősebb szakszervezete. Jelen vagyunk az ország minden fontosabb te­rületén, minden fontosabb szakmában. Azt gondolom konstruktívak vagyunk az érde­kegyeztetés minden szintjén. A feladatunk most az, hogy ez a munka professzionálisabbá váljon. Gyorsabbak, felkészül­tebbek, megalapozottabbak le­gyünk, mint eddig.-Ez azt jelenti, hogy most következik az aprómunkák ne­héz időszaka?- Nem, mert ez évek óta fo­lyik. Úgy tűnik, hogy a nagy po­litikai alkuk jó része végétért. A szakszervezeti háború, leg­alábbis az országos szövetségek szintjén, nyugvópontra jutott. A különböző szakszervezetek tu­domásul veszik egymást, nem romboljuk a másik építőmunká­ját, nem akadályozzuk a másik érdekképviseleti tevékenységét, megegyezünk, amiben tudunk. Az országos érdekegyezte­tésben elért nagy megállapodá­soknak, a szakszervezeti egy­üttműködés által lehetővé vált eredményeknek ki kell egészül­niük egy kézzelfoghatóbb, hangsúlyosabb megyei, regio­nális, városi szakszervezeti je­lenléttel.- Fenntartja-e azt az állítá­sát, hogy nem következett be a szabad szakszervezetek gyors és látványos áttörése, ahogy azt ’89-ben remélték, s hogy a kor­mányban az előlegezett bizal­muk ellenére sok tekintetben csalatkoztak?- Fenntartom és nagyon lé­nyeges megállapításnak tartom. A kormány szociális érzékeny­sége mélyponton van. A prog­ramunkban nem véletlenül hatá­roztuk el, hogy mi egy szociális biztonsági rendszerben gondol­kodunk. Olyan szociális hálót kell teremteni, amelyikben leg­alábbis minimális szinten min­den állampolgárnak részesülnie kell. Ennek az alternatívája, a nyomorenyhítés, a jótékonyko­dás a sok tekintetben megalázó politikája számunkra nem elfo­gadható. Ez egy világos értékválasztás a Liga részéről: mi a társadalmi szolidaritás értékeit és nem a társadalmi megosztottságnak a jótékonykodással korrigált ér­tékeit valljuk. Nagyon sok kí­vánnivaló van a kormány szoci­ális és foglalkoztatáspolitikájá­ban. A lassan 15-17 százalékos munkanélküliség miatt hihetet­len feszültségek teremtődnek és ehhez képest a kormánynak mind máig nincs világos és egyértelmű foglalkoztatáspoli­tikája. Ez számunkra elfogadha­tatlan. A novemberi érdekegyeztető tanácsi ülésen megállapodtunk, hogy a kormány február köze­pére leteszi a az asztalra foglal­koztatáspolitikai koncepcióját. Szerintünk a nagy átfogó fog­lalkoztatáspolitikák helyett sokkal konkrétabb, a helyi adottságokhoz jobban igazodó, kis térségi, regionális foglalkoz­tatáspolitikákra van szükség. Egyre-másra hangzanak az op­timista nyilatkozatok, hogy a mélypontnak vége, s kezdődik a fellendülés. Mi ennek a jeleit nem tapasztaljuk. Márpedig ab­ban vagyunk érdekeltek, hogy legyen működőképes gazdaság, mert ha nincs, csak a lassú leé­pülés, akkor a szakszervezetek sem tudnak semmit sem kínálni a munkavállalóknak. Érdekünk, hogy a gazdaság átalakuljon, fejlődjön, s ezért hajlandók va­gyunk áldozatokat is vállalni, de világosan akarjuk látni, hogy ennek van értelme.- Mennyiben magyar sajá­tosság ez?- Nemcsak nálunk nem kö­vetkezett be a látványos áttörés. Hasonló problémák vannak az egész Kelet-középeurópai tér­ségben. Más képünk volt a szakszervezetről. Nem a közös összefogás, a közös fellépés, tárgyalás eszköze volt, hanem valamiféle jóléti elosztó hivatal, ahol üdülőjegyeket, segélyeket lehetett kapni. Biztos voltak va­lamilyen alkuk a munkáról, a munkakörülményekről is, de ez az emberek feje fölött, a kire­kesztésükkel zajlott, a szak- szervezeti és a munkáltatói el­itek között. Ehhez képest most mindenütt olyan szakszervezet szükséges, amelyik ki tud állni, harcolni tud, ámde ez kockázatokat is je­lent. Az emberek félnek, s ameddig nem biztosak abban, hogy kollégáik jótállnak értük, hogy a szakszervezeti pénzeket azok megsegítésére költik, aki­ket a kiállásukért netán elbocsá­tanak, ha a pénzeket nem az adott munkahelyeken hiányzó szakismeretekre fordítják, ak­kor nagyon kicsi esélye marad a szakszervezetnek. Az egymást iránti bizalom kialakítása és az önbizalom erő­sítése keserves mindennapi munka. Jó lenne a régi szak- szervezet helyett gyorsan csi­nálni újat, ámde rombolni min­dig sokkal könnyebb, mint épí­teni.-A Liga Szakszervezet ho­gyan ítéli meg a magyar priva­tizációt?- Nagyon elégedetlenek va­gyunk. Programjainkban leszö­geztük, hogy a munkavállalók­nak részt kell venni a privatizá­cióban. Hogy belelásssanak, hogy a privatizáció során bizto­síthassák az érdekeiket a priva­tizáció utánra, s ne a kész hely­zetekkel szembesüljenek, ki­szolgáltatott pozícióban. Ezzel szemben valamennyi magyar szakszervezet lépéshát­rányban van. A privatizáció a munkások kirekesztésével, igazságtalanul s végül is ellenő­rizhetetlenül folyik. Számunkra ez a helyzet egyáltalán nem elfogadható. Minden törekvésünk arra irá­nyul, hogy ezen változtassunk.- Köszönöm a beszélgetést. Pádár András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents