Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-12 / 9. szám
2 KÜLFÖLD 1993. január 12., kedd Szuperjumbo A Boeing-repülőgépgyár bejelentette, hogy előzetes tárgyalásba kezdett a Daimler Benz céggel egy hatszáz férőhelyes szupeijumbo kifejlesztését célzó vegyes vállalat létrehozásáról — jelentette a Reuter Seattle-ból. A Wall Street Journal szerint a Boeing a Daimler Benzen kívül tárgyal a British Aerospace-szel is. Mindkét európai cég tagja az Airbus konzorciumnak, a Boeing legfőbb vetélytársának. Egyelőre még nem világos, vajon a 747-400 típus újabb változatáról volna-e szó, vagy pedig egy teljesen új gépmadárról. Fehér házi „nem” A Fehér Ház elutasította annak tervét, hogy amerikai cégek százmillió dollár értékű vegyi üzemet adjanak el Iránnak — jelentette az AP-DJ amerikai gazdasági hírügynökség. Mariin Fitzwater szóvivő közölte, hogy már egy hónapja megszületett a döntés az üzlet megtagadásáról. Azzal indokolta Bush elnök elhatározását, hogy az üzemben vegyi fegyvereket is előállíthatnának. A Washington Post szerint az amerikai kereskedelmi minisztérium támogatja az üzlet tervét, nevezetesen azt, hogy a BP-America olyan berendezéseket adjon el Iránnak, amelyekkel műszálat állíthatnak elő. A kül- ügy- és a védelmi minisztérium viszont szembeszegült az üzlettel, mert a gyárban ciánhidrogént használnának föl, az pedig gázfegyverként is alkalmazható. Összeomlik a hálózat? Szerbiában az olajhiány nemcsak azzal fenyeget, hogy fűtés nélkül marad a lakosság, hanem azzal is, hogy összeomlik az elektromosáram-hálázat, mivel a fagyoskodó emberek kénytelenek áttérni a villanyfűtésre — írja helyzetjelentésében a Tanjug. Jelenleg még nincs folyamatosan túlterhelve az áramellátás napi 110-120 millió kilowattórát termelő rendszere, ám a nagyobb városok egyes kerületeiben már most is gyakoriak az áramszünetek a rendelkezésre álló kapacitásnál nagyobb kereslet miatt. A gabona elegendő Az ENSZ Élelmezési ée Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) minap közzétett, legfrissebb jelentése szerint tavaly javult a világ ellátottsága gabonából —jelentette Rómából az AP. A FAO becslése szerint tavaly 1,93 milliárd tonna gabona termett a földkerekségen, közel három százalékkal több, mint egy évvel azelőtt. A megtermelt mennyiség elegendő a tervezett szükséglet fedezésére. Mélyponton az arany árfolyama Hétéves mélypontjára süly- lyedt a minap New Yorkban az arany árfolyama, mert befektetők a dollár erősödésére és az infláció gyengülésére számítanak. A nemesfém unciánkénti ára 4,70 dollárral 328,10 dollárra esett, s utoljára 1986. január 3-án volt ennyi. Az árfolyamalakulás alaphangját a hongkongi tőzsde adta, ahol a spekulánsok elkezdtek megszabadulni készleteiktől. Példájukat később a dél-afrikai és ausztrál termelők is követték. Az arany gyengülésében közrejátszik az olaj olcsósága is. Amikor az olaj olcsóbbodik, a befektetők az infláció mérséklődésére számítanak, és elfordulnak a sárga fémtől — idézték hírügynökségek a szakértőket. A harmadik legjobb év A kiemelkedő kasszasikerek elmaradása ellenére a hollywoodi filmgyárak közel 5 milliárd dolláros bevételt zsebeltek be 1992-ben, s ezzel a harmadik legsikeresebb esztendőt produkálták — jelentette a UPI. A tavalyi bevételek 2 százalékkal haladták meg a tavalyelőtti 4,8 mil- liárdot, elmaradtak viszont az 5 milliárd dollár fölött teljesítő 1989-től és 1990-től. Tavaly elsősorban a folytatások iránt volt nagy az érdeklődés. Bizonyítja ezt a tíz legnézettebb film listája is: 1. Batman visszatér: 162,8 millió dolláros bevétel. 2. Reszkessetek, betörők! 2.: 146 millió. 3. Halálos fegyver 3.: 144,7 millió. 4. Sister Act: 139,5 millió. 5. Wayne világa: 121 millió. Karadzic-tetY a boszniai rendezésről A három boszniai fél között csökkentek a nézetkülönbségek, de még mindig vannak lényeges eltérések — így összegezte Lord Owen, a genfi Jugoszlávia-kon- ferencia társelnöke egy vasárnapi sajtóértekezleten a svájci városban felújított tárgyalások aznapi eredményeit. Radovan Karadzic, a boszniai szerbek vezetője vasárnap ismertetett egy nyolcpontos tervezetet, amely — mint leszögezte — a szerbek részéről a végső szót j e- lenti a boszniai rendezéssel kapcsolatban. Diplomaták szerint a szerb tervezet közvetve beleegyezik Bosznia 10 autonóm tartományra való felosztásába, ugyanakkor továbbra is kitart amellett, hogy a saját tartományaikat egységes egészként fogják irányítani, s — ellentmondva a Vance-Owen-tervezetnek — a boszniai szerbeknek joguk lesz az idegen államokkal való független kapcsolattartásra. Azaz — mint Vance is elismerte a sajtóértekezleten — a szerbek a jelek szerint továbbra is saját államot akarnak az államon belül. Ugyanakkor a szerb fél beleegyezett Bosznia — nemzetközi ellenőrzés alatt történő — demi- litarizálásába, és állítólag abba is, hogy muzulmánok, horvátok, illetve szerbek egyenlő részvétele alapján a köztársaságban létrejöjjön majd egy központi kormányzat. Ami a tartományok határaival kapcsolatos nézeteltéréseket illeti, Karadzic népszavazást javasolt: Owen viszont úgy vélte, hogy ezzel az elképzeléssel szemben „jelentős ellenvetések” lehetnek, mert Bosznia etnikai összetételét a tisztogatások erőszakkal megváltoztatták. A vasárnapi tárgyalások során egyébként a boszniai szerb küldöttség bocsánatot kért Hakija Turajlic boszniai miniszterelnökhelyettes pénteki meggyilkolása miatt. (A bosnyák politikust — mint jelentettük — egy szerb fegyveres ölte meg.) A tettet megnyitóbeszédében Vance is élesen elítélte, ugyanakkor közölte: Mile Akmacic boszniai miniszterelnök arról tájékoztatta őt, hogy Turajlic mellett még korábban gyilkosság áldozatává lett a horvát nemzetiségű Josip Gogava, a bosnyák kormány egyik minisztere is. (A horvát rádió szerint Gogavával muzulmán fegyveresek végeztek.) Iraki behatolás kuvaiti területre Szerb tiltakozás A boszniai szerb kormány szerint Hakija Turajlic boszniai miniszterelnök-helyettes meggyilkolásáért azok a személyek felelősek, akik — visszaélve a boszniai ENSZ-békefenntartók mandátumával — embereket és fegyvereket csempésznek Szarajevóba — olvasható a békefenntartó erők parancsnokának címzett szerb tiltakozójegyzékben. A nyilatkozat szerint a szerb hadsereg parancsnoksága már több alkalommal is figyelmeztette a kéksisakosok vezetőit, hogy szigorúan tartsák magukat a mandátumokhoz, és vegyék elejét, hogy humanitárius segélyek címén fegyvereket és embereket szálh'tsanak a szerb vonalakon keresztül. A szerb jegyzék megismételte: Hakija Turajlic azért tartózkodott a szarajevói repülőtéren, hogy Törökországból érkező muzulmán önkénteseket fogadjon. Turajlicot — mint ismeretes — a szarajevói repülőtér közelében, az ENSZ békefenntartó erőinek járművében, azok szeme láttára gyilkolta meg egy szerb fegyveres. Tenger alatti földrengések A Központi Meteorológiai Intézet jelentése szerint vasárnap és hétfőn ezernél több földmozgást észleltek a Tokiótól 100 kilométerre délnyugatra fekvő Izu-félsziget partjainál mintegy 10 kilométerrel a tengerfenek felszíne alatt. Egyes rengések intenzitása elérte a Richter-skála szerinti 4-es erősséget. A földmozgások epicentruma igen közel volt egy tenger alatti vulkánhoz, amely négy évvel ezelőtt tört ki utoljára, de a szakemberek nem számítanak nagyobb vulkánkitörésre a közeli jövőben. Személyi sérülésekről és anyagi károkról nem érkezett jelentés. A műszerekkel észlelt, összesen 1183 rengés közül huszonötöt a lakosság is érzékelt. A térségben körülbelül tíz esztendő óta évente egy vagy két alkalommal fordulnak elő hasonló rengéssorozatok. A legutóbbi 1991. december 24-én kezdődött, és 11 napon át tartott. 1989-ben tört ki a térség tenger alatti vulkánja, de azóta beszüntette tevékenységét. Az észlelt tenger alatti rengéssorozattal szinte egy időben, de attól függetlenül, a Richter-skála szerint 5-ös erősségű földrengés rázta meg Aicsi prefektura középső részét, Tokiótól mintegy 270 kilométerre nyugatra. Károkról vagy személyi sérülésekről onnét sem érkezett jelentés, de áramkiesés következtében rövid ideig szünetelt a közlekedés az egysínű gyorsvasúton, a sin- kanszenen. Ötös erősségű földrengés jelentős anyagi Tárokat okozhat, ha lakott területen következik be. A Központi Meteorológiai Intézet nem számít ugyan tenger alatti vulkánkitörésre a rengések nyomán, de jelentésében mégis az elővigyázatossági rendszabályok betartására hívta fel a lakosságot. Mintegy 200 iraki vasárnap reggel behatolt Kuvait területere, s ott fegyvereket — többek között föld-föld rakétákat — zsákmányolt. Ezt a Kuna kuvaiti hírügynökség jelentette a két ország határát megfigyelő ENSZ- misszió, az UNIKOM szóvivőjére hivatkozva. A szóvivő elmondta a hírügynökségnek, hogy az irakiak nagy teherbírású teherautókkal lépték át a határt, s a megfigyelő misszió tagjai hiába tiltakoztak a csoport parancsnokánál. Az irakiak másfél óra alatt felrakták teherautóikra a helyi fegyverraktárak készleteit — közöttük 4 Silkworm rakétát —, s visszatértek Irakba. Az incidens Umm Quasr határváros közelében történt, s az irakiak hat lőszerraktár tartalmát vitték el. Ezekben olyan fegyvereket tároltak, amelyeket az irakiak még Kuvaitból való menekülésük közben hagytak el, s amelyeket az Öböl-háborút lezáró fegyverszüneti szerződés értelmében az ENSZ-erők ellenőrzése alá helyeztek. A kínai gyártmányú Silkworm rakétákat — amelyek hajók ellen használhatók — szintén az irakiak kiűzése során zsákmányolták a szövetséges csapatok. Az Egyesült Államok, Nagy- Britannia, Franciaország és Oroszország vasárnap tiltakozott Bagdadnál az eset miatt. Kérdőjelek Az év emberei, asszonyai Vitathatatlan: érdekes emberek kerültek egy kalapba 1992 legvégén, s nem könnyű felelni rá, mi köti össze az év legkülönbözőbb értékelésein-választásain az év kiválóságaivá minősített férfiakat-nőket? Mi a közös például Clintonban, Clintonnéban, Cousteau kapitányban, II. Margit dán királynőben és — mondjuk — Szeles Mónikában ? Vagy másik tíz emberben, akik szintén az év legjei közé küzdötték fel magukat. Talán az az érték, amit saját szakmájuk mesteri gyakorlásával nyújtani tudnak politri kusként, emancipált asszonyként, bölcs természetvédőként, uralkodói trónon és teniszsztárként. Talán az az egyedülálló mód, ahogyan teszik azt, ami hivatásukká lett. Talán emberi tartásuk sem mellékes, amikor véleményt alkotnak róluk mások. Hogy a példáknál maradjunk: Clintont talán újat ígérő bátorsága, feleségét az amerikai nők „felnőttként” kezeléséért vívott harca, Cousteau-t tudós következetessége, a dán uralkodót —J minősítői megfogalmazásában — „sajátos kisugárzása”, Szelest pedig játéktudását megsokszorozó makacs akaratereje emelte az év emberei-asszonyai közé. Mennyire érzik magukat az év embereinek azok, akik most a „ vert mezőnyök” tagjai lettek?Hiszen — hogy megint a példák^ nál maradjunk — nem kis dolog a világ második sportolónőjének (Egerszegi) vagy éppen a 30. franciának (Mitterrand) lenni. Nem ők állnak-e a legközelebb ahhoz, hogy 1993-ban még előbbre lépjenek az év embereinek-asszonyainak nemzeti-nemzetközi élmezőnyében PKivéve azokat, akik sértődötten indultak neki az új esztendőnek, mert a felhúzott orrot nem díjazza a világ... Ezért az igazán nagy kérdés az, vajon mit értenek meg az idei „leg”-ek példáiból, és mit tartanak követésre méltónak mindazok, akiknek szavuk van emberek-országok sorsának alakításában? (FEB) Diana válik? A Buckingham Palota hevesen cáfolta a Sunday Mirror című brit lap titkos forrásból szerzett hírét: Diana hercegnő, Károly trónörökös felesége hosszas vívódás után a gyors válás mellett döntött. A királyi palota cáfolata kategorikus volt: a hír tökéletes butaság, nem is érdemes foglalkozni vele. Szó sincs arról, hogy a hercegnő válni akarna, ez világosan kiderült a trónörököspárról decemberben kiadott nyilatkozatból — mondták a szóvivők. Brit kommentátorok azonban emlékeztetnek arra, hogy a trónörököspárról szóló, mégoly rémes és megalapozatlannak tűnő pletykáknak is az volt a közös sajátosságuk az utóbbi időben, hogy alapjában helytállónak bizonyultak. A decemberi közlemény arról szólt, hogy Károly és Diana a különélés mellett döntött, habár a válás ügye nem merült fel. A brit pletykasajtó tulajdonképpen csak annyit tévedett a házasság kudarcának éveken át tartó jóslásával, hogy a lapok novemberre várták a szakítást. A Sunday Mirror szerint Diana hercegnő leszámolt a királyi házzal, le akar mondani a közszereplésről, sőt két fia felügyeletét is teljesen átengedné Károlynak, hogy elhúzódó pereskedés helyett hamar meglegyen a bírósági végzés. A láthatáshoz persze, ragaszkodik. „Meghozza azt az áldozatot, amely egy lelkiismeretes anya számára a legnagyobb. Belátja, hogy a gyermekek alkotmányos folyamat részét képezik, s e folyamatra neki nincs befolyása” — írta a Sunday Mirror. A túlságosan katonásnak, ridegnek és szívtelennek tartott királyi családból menekülő Diana hercegnő azonban könnyen magával ránthatja Károlyt is a politikai enyészetbe. Az íratlan brit alkotmány szakértői ismét váltig erősítgették, hogy elvált ember nem lehet király Nagy-Britanni- ában, mivelhogy az uralkodó egyszersmind a házasság szentségét konzervatívan megítélő anglikán egyház feje is. Uralkodói eljegyzés Japánban Hogyan lesz a banánból fegyver? A Fülöp-szigetek kinevezett oroszországi nagykövete szerint banánt kellene felkínálni Moszkvának a számára felesleges fegyverekért. A Manilából hamarosan állomáshelyére utazó Romualdo Ong a nét végén állt elő az ötlettel Fidel Ramos államfőnél tett búcsúlátogatásán. A nagykövet az AP hírügynökség szerint kifejtette, hogy Oroszország, ahol hiánycikk a trópusi gyümölcs, a Fülöp-szigetek fegyverbeszerzési forrásává válhat. A szigetország fegyverigényeinek kielégítésében eddig az Egyesült Államokra hagyatkozott. Washington az amerikai támaszpontok bezárása után azonban megkurtította a Fülöp-szi- geteknek folyósított segélyt, Manila így kénytelen volt más források után is nézni. Egyelőre nem ismeretes, hogyan fogadta az államfő az elgondolást — azt sem tudni tehát, lesz-e banánból fegyver. (MTI) Fontos a magyar kapcsolat Michal Kovác a szomszédviszonyról Bár a japán trón örököse, Na- ruhito herceg tartózkodó, szemérmes ember, ezúttal végtelen akaraterőről és kitartásról tett tanúbizonyságot, hogy elnyelje választottja kegyeit — közölte a japán császári udvartartás illetékese. Ez a kitartás, no meg az udvartartás „házasságközvetítő” munkája kellett ahhoz, hogy az új év első jelentős japán nemzeti eseménye bekövetkezhessék: Naruhito herceg választottja igent mondjon a leánykérésre. A minapi japán lapok többoldalas beszámolókban pótolják azt, amit az önként vállalt sajtócsend idején nem tehettek meg — a királyi eljegyzés legapróbb részleteibe is beavatják az olvasót. A császári párválasztás intimitásai mellett a lapok legfőbb tanulságként egyöntetűen azt emelik ki, hogy a választás igen szerencsés, mert nemes, tisztalelkű, széles látókörű hölgyet választott Naruhito hercegnőnek, nem pedig valakit a felsőbb körökből, az arisztokrata családokból. — Még mélyebb közösséget éreznek majd az emberek emiatt a császári családdal, amely külföldön is méltóképpen képviselheti Japánt most, amikor az ország nemzetközi szerepe egyre fontosabbá válik — írják az újságok. Naruhito hercegnek nem kis erőfeszítésébe került, hogy elnyerje jövendőbelije hozzájárulását az eljegyzéshez — derül ki a császári románc történetéből. Naruhito ragaszkodott ahhoz, hogy Owada Maszakót vegye nőül, és minden esetben elhárította magától a császári udvartartás egyéb ajánlatait. Amikor a múlt év elején felgyorsult a menyasszonykeresési procedúra, az udvartartás öttagú bizottságot hozott létre — tagjai közt a legfelsőbb bíróság elnökével, egy korábbi külügyminiszter-helyettessel, az udvari főkamarással —, és mintegy háromszáz szóba jöhető hercegnőjelölt családi hátterét, személyiségét vizsgálta meg. E bizottság később százra szűkítette a külügyminisztérium, az üzleti szervezetek és Naruhito herceg baráti köre által jóváhagyott jelöltek körét, de végül úgy döntött: a herceg választottjának biztosít elsőbbséget. Annak ellenére határoztak így, hogy sokáig kételkedtek Owada Maszakó- ban, helyesebben abban, nem vet-e rossz fényt az udvarra, hogy Owada nagyapja annak a Chisso nevű vegyipari vállalatnak az elnöke volt, amely az ismert japán ólommérgezéses szennyezésért volt felelős. Ez a szempont komolyan nyomott a latban, hiszen a japán népet képviselő személyiségeknek osztatlan elismerést kell élvezniük. így egy időben Owadát törölték is a jelöltek listájáról. Végül is a császári udvartartás fejet hajtott, és — a protokollt megkerülve — titkos találkákat szervezett Naruhito és Owada között, az elsőt a múlt év október harmadikán, egy kacsavadászat alkalmából. Ekkor tette meg ajánlatát a herceg, amelyet Owada kisasszony egyáltalán nem fogadott kitörő lelkesedéssel, nem érzett ugyanis kellő önbizalmat ahhoz, hogy vállalja az óriási felelősséget. Naruhitónak csak többszöri kísérlet és rábeszélés után sikerült elnyernie Owadá- nak, a külügyminisztérium munkatársának beleegyezését. Owada Maszako idővel, ha Naruhito valamikor trónra lép, Japán császárnéja lehet. Addig persze, még sok mindenen kell átesnie a trónörököspárnak. Mindenekelőtt a császári udvartartás tanácsának különleges értekezletén, amelynek jóvá kell hagynia az eljegyzést. A japán törvények szerint a császári család tagjainak házasságát e tanácsnak kell elfogadnia, mégpedig szavazással. Az értekezleten Mijazdzava Kiicsi kormányfő fog elnökölni, és többek között tagja a tanácsnak a parlament két házának elnöke, az igazságszolgáltatás vezetői, és persze, az udvartartás és az uralkodói család tagjai. A törvény szerint a tíztagú testülés többségi döntése szükségeltetik az eljegyzés jóváhagyásához. Kétséget kizáróan meglesz ez a többség, annál is inkább, mert az udvartartásra vonatkozó másik törvény szerint a döntésnek a házasulandók egyetértésén kell alapulnia. Ez pedig Naruhito kitartása jóvoltából megszületett. A Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom egyik köztársasági elnökjelöltje, Michal Kovác a televízióban kifejtette a véleményét arról, hogy a Szlovák Köztársaság leendő köztársasági elnökének mely országokat kellene előtérbe helyeznie a külpolitika ráeső területén. Michal Kovác, aki tavaly december 31-ig a csehszlovák Szövetségi Parlament elnöke volt, úgy vélekedett, hogy alapvetően fontos a világ Szlovákia iránti bizalmának a megteremtése, és ebben a köztársasági elnöknek is szerepe lesz. Szermte — fontossági sorrendben — az Egyesült Államok, Kanada, az Európai Közösség, illetve az ázsiai országok az elsődlegesek. — A prioritás azonban mindenképpen a Cseh Köztársaságot illeti meg, ám különös hangsúlyt kell helyezni a Magyar Köztársasághoz fűződő viszonyra is — mondta, és véleményét így indokolta: — Szlovákia és Magyarország vezető képviselőit bántják a jelenlegi viszonyban létező feszültségek. Úgy vélem, hogy a köztársasági elnök a saját tekintélyét latba vetve, a kormánnyal és a törvényhozói testületekkel együtt hozzájárulhatna a Magyarország és Szlovákia közötti súrlódások enyhítéséhez.