Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-18 / 14. szám
1993. január 18., hétfő SPORTTÜKÖR HÍRLAP 7 Foszforgránát robbant a futballmérkőzésen Jeruzsálem. Ismeretlen tettesek a lelátóról egy foszforral töltött minigránátot hajítottak a Hapoel Haifa-Beersheva izraeli labdarúgó-mérkőzésen a gyepre. Mindez a bajnoki találkozó lefújása előtt történt, a 83. percben okozott jogos riadalmat. A gránát a haifai kispadnál sérülést is okozott, az egyik edző arca égett meg. A rendőrség kutatja az elkövetőt, de a nyomozóknak egyelőre fogalmuk sincs arról, ki kívánta így megzavarni a mérkőzést. Az izraeli sajtó szerint nem kizárt, hogy palesztin attakra kell gyanakodni. Jordan idénycsúcsa Chicago. Az amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szupersztárja, Michael Jordan ismét remek teljesítménye révén hallatott magáról. Ezúttal 64 ponttal új szezon- rekordot állított fel a Chicago Bulls-Orlando Magic bajnoki találkozón. A színes bőrű zsonglőr azonban „hiába” szórta a kosarakat, mert a hosszabbítás után az Orlando Magic játékosai örülhettek a győzelemnek. Jordan így kommentált:-Többet már valóban nem tudtam tenni. A mérkőzés végeredménye: Orlando Magic-Chicago Bulls 128-124. Foci, amiben jók vagyunk A gombfoci magyar találmány, vagy úgy is mondhatnánk: eredeti, népi sport, amely mára nemzetközi rangot, tekintélyt szerzett magának. Ma már nemcsak a környező országokban játsszák, hanem Svédországban, emellett Melboume- ben, Sydneyben is, ahol hazánkfiai a bajnokság éllovasai. Münchenben és Bonnban szintén magyarok terjesztették el a játékot.- Valóban hazánk rendezi az első gombfoci-világbajnoksá- got? - kérdeztük Horváth Imrétől, a Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség főtitkárától.- Ezen dolgozunk - válaszolta. - A „gombfocivilág” a jelek szerint ezzel szeretné elismerni a magyarok érdemeit. Eddig még nem rendeztek hivatalos nemzetközi mérkőzéseket, most talán sikerül megtömi a jeget. 12 ország támogatásával szeretnénk létrehozni a nemzetközi szövetséget, melynek székhelye Budapesten lenne.-Hogyan zajlik a verseny- rendszer?-Egyéni és csapatversenyek folynak, a versenyzőket ugyanúgy pontozzuk, minősítjük, mint a sakkozókat. Vannak profi- és amatőrversenyek. Profinak azok minősülnek, akik legalább 100 pontot már összegyűjtöttek. A csapatversenyeken 3-3 játékos áll asztalhoz, minden mérkőzés kétszer 13 percig tart. Van NB I., NB II. és több területi bajnokság, emellett több kupasorozat. (FEB) Kosárlabda NB I., férfiak, B csoport - Ötödik az SKK Hiába a remek játék Dombóvári VMSE - Salgótarjáni KK 79-72 (38-31) Dombóvár, 600 néző. V.: Elmauer, Major L. DVMSE: Marcsenko (12), ÁCS (27/18), EROPKIN (23/9), Molnár I. (3/3), Takács (8). Cs.: Bosznai (4), Kerényi (2). Edző: Horváth Károly. SKK: FARKAS (19/9), Ra- donjic (11), BOROK (24/9), Molnár P. (4), Földesi (0). Cs.: Szebta (9/3), Tóth (5/3), Magyar (0), Dániel (0). Edző: Tatár István. Az eredmény alakulása: 4. p.: 17-6, 6. p.': 17-13, 9. p.: 30-13 (!), 13. p.: 30-21. 19. p.: 36-31, 21. p.: 38-34, 27. p.: 43-39, 29. p.: 52-11, 32. p.: 56-53, 34. p.: 66-54, 36. p.: 66-63,38. p.: 70-67. Kipontozódott: Molnár I. a 34., Molnár P. a 39., Farkas a 40., Szebta a 40. percben. Eropkin fergeteges hárompontos dobása adta meg a találkozó alaphangját, Marcsenko közelről emelgette be a kosárba a labdát. A 2. helyen álló hazaiak rövid idő alatt tetemes előnyre tettek szert. A félelmetes kezű Ács is beindította a tripladobó gépet, Eropkin is szorgalmasan csatlakozott hozzá, távoli dobásokkal szórták tele pillanatok alatt az SKK kosarát. A 4. percben már 11 pontra nőtt (17-6) a Dombóvár előnye. A vendéglátók sodró lendülettel rohamoztak. Egymás után 13 pontot emeltek be halálos biztonsággal, amire a vendégcsapat eggyel se tudott válaszolni. A 9. percben már 17 ponttal (30-13) vezetett a tolnai legénység. Az SKK zavartan kapkodott. Katasztrofális vereség volt kilátásban. Borók volt a tarjáni pontkirály A játék képe azonban gyökeresen megváltozott. Mintha kicserélték volna a tarjáni együttest. A szédületes rohanásban egymás után szerezték a kosarakat, hátul olyan szorosan védekeztek, hogy a hazai „dobógépek” talán azt is elfelejtették, merre van a vendégek kosara. A hatalmas munkát végző SKK-legénység fokozatosan egyre közelebb került ellenfeléhez. A félidő utolsó 11 percében mindössze 8 pontot dobtak a hazaiak. Szünet után Farkas őrületes hárompontos dobásával négy pontra (38-34) fogyatkozott a különbség, de a túloldalon Molnár I. azonnal hasonló triplával válaszolt. Az ádáz harc csak egyre fokozódott. Mindkét csapat remekül, szorosan védekezett. Az SKK rohant, harcolt, mégsem tudott kiegyenlíteni, mert a hazaiak rutinos „rókái” közül - amikor kellett - valamelyik mindig előlépett, s lehűtötte a felfokozott kedélyeket. A 27. percben Borók triplája után ismét felzárkózott négy pontra az SKK, de a Dombóvár - Ács, Eropkin, Marcsenko révén megint pillanatok alatt egérutat nyert (52-41). Ismét megrázta magát a vendégcsapat, Szebta, Borók, Farkas, majd ismét Borók a világ végéről bombázta be a labdát a meglepett hazaiak kosarába. De hiába. Előlépett Ács, bevágott egy triplát, Marcsenko zsákolt, majd újból Ács talált be, szinte látótávolságon kívülről! (34. p.: 66-54). A vendégek ismét nekigyür- kőztek. A 36. percben már csak három pontra álltak a házigazdáiktól (66-63). Á végjátékban sistergett a levegő. Micsoda izgalmak! Az állás: 68-65. Az SKK játékosai hozhatták fel a labdát. Hej, amennyiben bemegy ... A kezek azonban a lélektani pillanatban megremegtek, egy könnyű labdát sikerült elpasz- szolni. És ezzel a mérkőzést is. Az utolsó másfél percben egymás után pontozódtak ki a tar- jániak kulcsjátékosai, nem volt mentség ... Tatár István: - Nagyszerű védekezésünk révén végig szoros mérkőzést tudtunk játszani. Kár, hogy éppen vesztes mérkőzésen hoztuk ezt a jó játékot. Balás Róbert A legjobb edzőket a gyerekekhez! Vitathatatlan, hogy helyet vívott ki magának Salgótarjánban és környékén a Szlivka László serdülő-emléktorna, amelynek mérkőzéseit ma már az „öregek” összecsapásai közé beágyazva vívják a sportcsarnokban a jövő nagyjai. A mostani elöntő is focicsemegét nyújtott a nézőteret megtöltő közönségnek. A finálé két csapatának útja komoly és megszívlelendő tanulságokkal szolgálhat a foci felemelkedéséért tenni akarók számára. A Beszterce-telepiek tehetséges és rokonszenves csapatát - irigylésre méltó igyekezettel és szakértelemmel - a szülők menedzselik. A győztes Petőfi- iskola 6/d osztályosai viszont egy speciális sportos modellnek és egy kitűnő - korábban Szatmárnémetiben működött - edzőnek köszönhetik sikerüket. Győzelmük hátteréről kérdezzük Páka György edző-testnevelőt, aki egyben a gyerekek osztályfőnöke is. Minek köszönhető a jelentős fejlődés, hiszen tavaly még 7-0 arányban alulmaradtak a Besztercével szemben, most viszont 3-1-re legyőzték őket a döntőben.- Sokan talán kételkednek benne, de már tavaly megjósoltam idei sikerünket. Ugyanis szilárdan hiszem, hogy ma már csak szigorú szervezettségei lehet eredményes az utánpótlás-nevelés. Ámikor az elmúlt tanév elején átvettem a még mások által kiválasztott 5/d fociosztályt, alaposan felmértem fizikai státusukat, sportos beállítottságukat. Komoly és sokrétű beszélgetést folytattam a szülőkkel a focisulisokkal szembeni elvárásokról. Természetesen a tanulással összefüggő kötelmekről is. Hetente ötször tartunk edzést, ahol keményen megdolgoztatom a lurkókat. Sok a labdás edzés, és a mérkőzéseink száma sem kevés. Mindezt úgy csináljuk, hogy a gyerekek ne nyűgnek, hanem az öröm forrásának érezzék az átlagosnál erősebb megterhelést. A Szlivka László-emléktoma egyik életrehívója és egyben a fociosztályos modell lelkes pat- rónusa Farkas Szabolcs, a városi önkormányzat főtanácsosa, akinek fia tagja volt a győztes csapatnak.- Nem számítok arra, hogy Szabolcs fiamból híres focista lesz. Abban azonban biztos vagyok, hogy a sport semmi mással nem pótolható személyiség- jegyeket fejleszt ki nála is ... Örülök, hogy az utánpótlás-nevelésben fontos motiváló tényezővé vált egyik szívügyem, a Szlivka-emléktorna. A focisuli kitűnő lehetőséget nyújt a tehetségek összegyűjtéséhez és neveléséhez. Sokat lendít majd az utánpótlás-nevelésen az iskola új, 12 évfolyamos modellje, ahol a tehetséges focistapalánták 18 éves korukig „kézben” lehetnek. B. Kovács Zoltán, az SBTC- Salgglas technikai vezetője:-Gyarapodó gondjaink közepette sem kívánjuk mellékes tényezőként kezelni az utánpótlás-nevelést. Az iskolával közösen több mint tíz éve eredményesen működő modellünket természetesen tovább kell fejlesztenünk. Számomra nem kétséges, hogy a legjobb edzőknek kell a gyerekekkel foglalkozni. Póka György edző elmondja, hogy bőven van még teendője az iskola sportos modelljének formálásában. Most gőzerővel készülnek a tavaszi Toyota- Salgó Kupára. (R. K.) CENTRUM TÖRZSVÁSÁRLÓKÉ A SZERENCSE! Aki a Centrum Áruházban 2.000,- R felett vásárol (1993. január 18 - június 23-ig) TÖRZSVÁSÁRLÓI IGAZOLVÁNYT és 1 db SORSOLÁSI SZELVÉNYT kap. Minden további 10.000,- Ft elérésekor 5 db sorsolási szelvényre jogosult a vásárló. Sorsolás: 1993. június 25-én Főnyeremény: 1 db autó (12556) Élelmiszeripari termékeket gyártó és forgalmazó kereskedelmi vállalat keres Balassagyarmat, Szécsény, Salgótarján körzeteibe kereskedelmi képviselőket. Feladatuk:- adott piaci terület helyzetelemzése, folyamatos piackutatás- rendszeres kapcsolatteremtés a vevőkkel- árubemutatók szervezése- a vállalati érdekek színvonalas képviselete Feltétel: középfokú kereskedelmi végzettség, több éves kereskedelemben szerzett gyakorlat, határozott - j'ó fellépés, saját gépjármű. Az alapbéren felül teljesítménytől függő jutalékos bérezést biztosítunk. A pályázatokat "Kereskedelmi képviselő” jeligére a kiadóba kérjük. Beküldési határidő: 1993. január 25. u rioKoni Dakarba ért a futam Véget ért a „flúgos futam”! Csaknem 8900 kilométer megtétele után a szenegáli fővárosban célba ért a Párizs-Dakar autós, motoros és kamionos rali mezőnye. Az autósoknál Bruno Saby, a motorosoknál pedig Stephane Peterhansel révén francia sikerek születtek, ráadásul utóbbi pilóta megszakítás nélkül harmadszor bizonyult a legjobbnak. A Párizs-Dakar rali végeredménye. Autósok: 1. Bruno Saby (francia, Mitsubishi), 2. Pierre Lartigue (Citroen), 3. Hubert Auriol (francia, Citroen). Motorosok: 1. Stephane Peterhansel (francia, Yamaha), 2. Tierry Charbonnier (francia, Yamaha), 3. Jordi Arcarons (spanyol, Yamaha). Elődöntős Fotex • Veszprém. A magyar és a lett kupagyőztes csapott össze a férfikézilabda KEK-ben a négy közé jutásért. A visszavágón a Fotex VSE 31-27 arányban legyőzte a rigai AT Bauska együttesét. így a Fotex VSE három ponttal, 53—49-es összesítéssel jutott az elődöntőbe. A Real megúszta • München. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) mégsem sújtja pontlevonással a Klubcsapatok Európa Kupájában veretlen Real Madrid csapatát, mely a horvát KK Zadar otthonába nem volt hajlandó elutazni a január 7-re kiírt középdöntő-mérkőzésre. A FIBA új határozata szerint február 25. előtt mégis le kell játszani Za- darban az összecsapást, s a jelentések szerint ebben a két csapat már meg is egyezett. 30 milliós Cruyff? • Barcelona. Egyre több szó esik arról, hogy a BEK-győztes labdarúgócsapat vezető edzője, a holland Johan Cruyff távozik az együttestől. Cruyff szerződése június 30-án lejár, és csak abban az esetben kívánja meghosszabbítani azt, ha a vezetőség biztosítja számára a kért fizetésemelést. Az El Mundo De- portivo című lap szerint az olasz Juventus szeretné megszerezni a trénert, és ennek érdekében akár évi 30 millió dollárt is hajlandó áldozni. Holyfield folytatja • Atlanta. Evander Holyfield, a volt nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok bejelentette, hogy mégis folytatja profipályafutását. Holyfield novemberben a Riddick Bowe elleni vesztes mérkőzést követően úgy nyilatkozott - immár harmadszor - hogy abbahagyja a versenyzést. Terveit azonban újra megváltoztatta, és ebben nagy szerepe van egy rapénekesnek, Ham- memek, aki a jövőben koncertjei mellett Holyfield mérkőzéseit is szeretné szervezni. Schuster meggyógyult • Madrid. Csaknem három hónapos kényszerpihenő után elkezdte az edzéseket Bernd Schuster, a spanyol Atletico Madrid német középpályása. A labdarúgó még tavaly októberben sérült meg, majd egy fertőző betegség vette le a lábáról. Az Atletico, amely az elmúlt idényben a bajnokság 3. helyét szerezte meg, Schuster nélkül visszaesett, és csak a 6. helyen áll. A 33 éves játékos sérülése alatt összeütközésbe került Jesus Gil elnökkel is, aki azt állította, hogy Schuster szimulál. Nyit a Maracana • Rio de Janeiro. A júliusi, három halálos áldozatot követelt baleset óta februárban nyitja meg először kapuit a világ legnagyobb labdarúgó-stadionja, a Maracana. A felújítási munkák után az egykoron 200 ezer férőhelyes létesítmény már „csak” 125 ezer nézőt fogad be. Népszavazás • Innsbruck. A városban népszavazást tartanak arról, hogy pályázzon-e a település a 2002. évi téli olimpia megrendezéséért. A szavazás időpontja még nem ismert, de október 31-ig meg kell történnie, ugyanis ez a jelentkezési határidő. Ameny- nyiben a tiroli város pályázna, majd megkapná a házigazda szerepét, 1964 és 1976 után harmadik alkalommal adna otthont téli ötkarikás játékoknak. Angol liga • London. Az angol labdarúgó-bajnokság élcsoportjának állása: 1. Norwich 42 pont (24 mérkőzésből), 2. Manchester United 41 (23), 3. Blackburn 41 (24). A skót bajnokság élcso- . portja: 1. Glasgow Rangers 42 pont (24), 2. Aberdeen 37 (25), 3. Celtic Glasgow 30 (25). Totóeredmények 1, 2, x, x, 1,1,1 1, X, 1, X, 2,2, x Ügyesen terelgetik a focit a fiatalok