Nógrád Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-10 / 291. szám
1992. december 10., csütörtök BALASSAGYARMAT ES KÖRNYÉKÉ HÍRLAP Vendégfogadó Parassapusztán Az utolsó simításokat végzik a munkások azon a fogadón, amelyet Virág András és felesége, helyi vállalkozó épít Parassapusztán. A Hont étterem, panzió és borozó kulcsátadása karácsonykor lesz. A földárverés első fordulója Cserhátsurányban Tizennyolc család, tizenöt hektáron Cserhátsurányban, a földárverés első fordulójában kárpótlási jegyeik felhasználásával olyan családok jutottak összesen mintegy 15 hektárnyi földhöz, akik ezt megelőzően té- esztagok voltak, akiktől korábban elvették a földjüket. A részarányos tulajdonjoggal rendelkező családok 15 hektár földet vettek ki. Az őszi talajelőkészítési, szántási, vetési munkálatokat a magyarnándori termelő- szövetkezet szakembereivel végeztették el, megfelelő fizetség ellenében. Mindenesetre az elismerésre méltó és példaértékű, ahogyan a téesz a leendő „kisgazdák” segítségére sietett. Az új földtulajdonosok első kategóriájába tíz. a másodikba pedig nyolc család tartozik. Jellemző rájuk, hogy korábban főleg az iparban keresték a kenyerüket. Az első csoportba tartozók hetven százaléka már nyugdíjas. Harminc százalékuk pedig olyan fiatal, akik szüleik révén kötődnek a földhöz, és most a paraszti léttől várnak megélhetést, várhatóan nem kevés munkával. Csaknem hasonló a helyzet a részarányos tulajdonosoknál. A második földárverési fordulóra - remélhetőleg legalább ennyi licitálóval - a jövő évben kerül majd sor. Negyedmillió a nyugdíjasoknak Kábelgyári Mikulás „Ha egy apró szívességet teszel, ami neked talán semmit nem jelent, lehet, hogy a másiknak az életét menti meg” - tartja a régi mondás. Igaz ez sok idős ember esetében is, akik gyakran úgy érzik, rájuk nincs szükség, holott már egészen kicsi figyelmesség meggyőzné őket ennek az ellenkezőjéről. A balassagyarmati kábelgyárban nem feledkeznek meg régi munkatársakról. Idén december 4-én tartották a hagyományos nyugdíjastalálkozót, ahol a gyár volt dolgozóinak jó része megjelent. A barátságos hangulatú összejövetelen a vezetők beszámoltak a vállalat helyzetéről, az elmúlt egy évben történtekről, majd ebéddel vendégelték meg a volt kollégákat. Minden nyugdíjas - az is, aki valamilyen okból nem tudott részt venni a találkozón - csomagot kapott, a cég mintegy negyedmillió forint értékben osztott szét ajándékokat. Nem vágnak, csak vásárolnak a balassagyarmati Penomahnál Nem lesz gond az ellátással Az újjáalakult szövetkezet régi névvel működik tovább Nógrádkövesd-Galgaguta. A közelmúltban lezajlott szervezeti átalakulás során megtartotta régi nevét a Nógrádkö- vesdi-Galgagutai mezőgazda- sági termelőszövetkezet. Az átalakulást és megújhodást szolgáló közgyűlésen - amely határozatképes volt - nyolcvanhatan vettek részt. A testület egyik régi tagja kiválását elfogadta. Az új tisztségviselők megválasztása is a szabályoknak megfelelően történt. A szövetkezet igazgatóságának elnöke Ostoróczky József (98 százalékos szavazati arány) lett. Az igazgatóság tagjai: Laczko- vich Gézáné, Tóth Lászlóné, Puskely Mihály, Bágyon László. A felügyelő bizottság elnöke: Mátyási Gyula. Tagjai: Bágyon Ferenc, Mega János. Az egyeztető bizottság elnöke: Imró Pál. Tagjai: Megyeri László, Danie- lisz Jánosné.- Több mint három hete nem vágunk sertést, hanem úgy vásároljuk fel az alapanyagot a heti négyszáz mázsa húskészítmény előállításához. Ugyanis rettentően magas a jó minőségű élősertés ára. Kilónként százti- zennégy-száztizenöt forint. Ez is csak a mostani beszélgetésünkkor aktuális. Az előbbiekből is kitetszik, hogy tőkeshús árusításával nem foglalkozunk. - érzékelteti a sertéspiacon bekövetkezett változásokat Kovács Ernő, a Penomah balassagyarmati gyárának igazgatója.- Hogy meddig tart a jelenlegi állapot, azt nem tudom. Ha továbbra is ennyi lesz az élősertés ára, akkor valószínűleg nem lesz változás.-Milyen más esély van az esetleges áremelés befolyásolására?- Nem tudok erre válaszolni, mert nincsenek ismereteim arról, milyen mennyiségű élőállatot kívánnak a termelők a vágó- hidaknál értékesíteni, milyen mértékű lesz az ilyenkor szokásos házi vágások száma.- Megyénk közvéleményének egy részében elterjedt, hogy élelmiszerhiánnyal kell számolnunk. Ennek veszélyét különböző helyeken dolgozó mező- gazdasági szakemberek egy része tényekkel, érvekkel megerősíti, míg mások cáfolják, mondván: a növekvő ár fokozatosan fellendíti majd a tenyésztési kedvet.- Az előbbieket sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.- Bizonyára Ón is találkozott a zsír és zsírszalonna helyenkénti hiányával. Átmeneti, vagy tartós jelenségről van szó?- Sem az intézmények, sem az áfészek, az egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok nem kötöttek velünk az idén semmilyen mennyiségre szerződést. Amire szükségük van, ott szerzik be, ahol tudják. így hát a zsír és zsírszalonnával kapcsolatos ellátási gondokat nem tudjuk megoldani. Ehhez nincsenek meg az anyagi eszközeink.- Vagyis a pénzük.- Igen. A határidőn túli és azon belüli kintlévőségünk 60 millió. Ezzel szemben 76 millió a tartozásunk. Adósaink 40 százaléka a megyében van. Csillag János, balassagyarmati vállalkozó több mint egy éve 300 ezer forinttal tartozik. Megyén kívül a vályi kft. 600 ezer forinttal „sáros”. Akik nem fizetnek időben, azoknál leállítjuk a szállítást. Ugyanis mi is csak készpénz ellenében kapjuk a félsertéseket.-Ilyen bizonytalan körülmények között milyen karácsonyi ellátásra számíthatnak a gyárral üzleti kapcsolatban álló partnereik és rajtuk keresztül a fogyasztók?- A zsír és zsírszalonna kivételével, ha betudjuk szerezni a nekünk is megfelelő félsertéseket. Ha nem következik be drasztikus áremelkedés a piacon, akkor a jelenlegi ellátást, a jelenlegi árakon biztosítjuk.- November elején emelték áraikat.-A versenytársak birtokomban lévő árjegyzékeit figyelembe véve néhány húskészítményünket még mindig olcsóbban adjuk, mint a Karancshús, vagy a bajai vágóhíd.- Csökkenő termelés, automatikus létszámelépítés?- Eddig átcsoportosításokkal ezt sikerült elkerülni. Hogy mi lesz a jövőben, az számomra is megválaszolatlan. Már csak azért is, mert vállalatunk csődöt jelentett be, amelynek kimenetele bizonytalan. Venesz Károly Megszépült a községháza Becskén két jelentősebb beruházást is elvégeztek a közelmúltban. Mindkettővel gazdagabb lett, gyarapodott a falu. Ősszel adták át a felújított orvosi rendelőt. Korszerűsítették fűtési rendszerét, vizesblokkal bővítették és elvégezték a külső és belső tatarozását. A felújítás költsége félmillió forintba került. November végén készültek el az építőmunkások a régi egészségügyi ház átalakításával, amelybe december első napjaiba a községháza költözött. Külső és belső felújítás után, szebb, tágasabb lett, mint a régi községháza. Az átalakítás 700 ezer forintba került. Árokparti, Juhász 9? Utak szélén, árkok partján 8-10 birkát legeltető „pásztort” ritkán látni. Ilyen kivétel a képünkön látható Kiss István cserháthalápi nyugdíjas is, aki lánya jószágát őrzi. A birkák húsa, gyapja, szaporulata pénz, s jól jön a nyugdíjhoz. Ottmár felv. Példaértékű a materska skola munkája Galgagután Ha hétfő és kedd, akkor szlovák nap- Miért nem jöttek tegnap? - sajnálkozik Rékási Lászlóné vezető óvónő. - Láthatták volna, hogyan dolgoznak a szülők az óvoda körül. Tisztították az árkot, megjavították a kerítést. Nem az első eset volt, hogy segítettek. - újságolja büszkén.- Miért ez a segítőkészség?- Evangélikus falu Galga- guta. Vallásunkban van a szerénység, az egymás tisztelete, a segíteni akarás. Talán ez az oka, hogy számos önszerveződés, művelődési és nemzetiségi kör, ifjúsági szervezett működik itt.- Szlovák szót is hallani erre.- A hét két napján, hétfőn és kedden többet is, ezek a szlovák napok az óvodában. A reggeli fogmosás „menetrendje”, egy leesett játék felvételének meg- köszönése is szlovákul történik. De nagyon kedveltek a különböző mondókák és énekek, amelyeket szlovákul tanítunk meg. Mit mondjak? Örömmel és nagyon ügyesen tanulnak. Megint a szülőket dicsérem. Kifestették az óvodát. Az őket megillető pénzt nekünk adták színes televízióra, megvettük. Most videót szeretnénk az óvoda számára. Jajj, csak egy jó tündér, ilyenkor karácsony tájékán meghallaná, lenne örömük a gyerekeknek és nekünk is. - teszi hozzá végezetül, búcsúzásképpen Rékási Lászlóné. Gyermekei illedelmesen harsognak viszontlátást és dovi gyenyiát a távozó felé. Már nem pusztít a víz Bercelen a nagy esőzésekkor a lezúduló víz rendszeresen alámosta a főutat, a termelőszövetkezettől a Gólya patakig. E két éve húzódó gond megoldására az elmúlt hónapokban közös összefogással megtalálták a legcélravezetőbb megoldást. Különböző forrásokból származó pénzeket egyesítettek. Pályázat útján az önkormányzat 489 ezer forintot kapott a kormány vízalapjából, a helybeli téesz százezer forint értékű gépi munkával segített, a képviselő-testület pedig kétszázezer forintot adott erre a fontos célra. A munkálatok befejezését december 15-ére ígérik, a salgótarjáni Isoline Ipari Fővállalkozó és Kereskedelmi Kft. szakemberei. Balassagyarmat és környéke író-olvasó találkozó • Mohora. December 20-án, Mecser Lajos a népszerű hosz- szútávfutó A hajrá három pillanata című könyvének születéséről beszél tisztelői előtt. A találkozó házigazdája Lőrinczy István községi jegyző, Mecser könyvének lektora lesz. Ruhagyűjtés • Nógrádkövesd. Dr. Diószegi Mária orvos irányításával jól sikerült ruhagyűjtési akciót szervezett a községi vöröskeresztes szervezet a faluban. December első napjaiban már át is adták az ebből származó ruhacsomagokat a rászoruló családoknak. Bejárók • Patak. Nyolc általános iskolás diák jár be minden nap autóbusszal Patakról Balassagyarmatra, a Szent Imre Keresztény Általános Iskolába. Búcsú 9 Becske. A katolikus templom védőszentjének emlékére ünnepélyes búcsú lesz december 13-án, vasárnap az egyházközségben és a hozzá tartozó fí- lián, Szécsénkében. A rokoni, családok közötti vendégjárást, este a becskei művelődési házban bál teszi még hangulatosabbá. Videotéka 9 Bércéi. Hang- és filmkazettákat kölcsönző videotéka nyílt decemberben a művelődési házban. „Tornalyuk” 9 Galgaguta. Szükségből erényt kovácsolt a községi általános iskola vezetése, amikor a közelmúltban egy mindössze 15 négyzetméteres beugróban testmozgásra alkalmas helyet alakított ki. A „tomalyukba” bordásfalat is szereltek. Holnapi számunkban „Bátonyterenye és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó Drámai segélykiáltás Gárdonyból Tisztelt szerkesztőség! Sajnos nem tudok hova fordulni kínomban. Rosszul esik a rettenetes magárahagyatottság. Csak annyit szeretnék elmondani, hogy jobbról-balról hallottam: akinek sok gyereke volt, azok után 1968-ig valamilyen kis pénzt kaptak a szülők. Én kilenc gyereket szültem, 1981-től vagyok leszázalékolva, s azóta is kórházban, súlyos betegen fekszem. Sajnos gyerekeim munka- nélküliek, ha meghalok, el sem tudnak temetni. írtam a Népjóléti Minisztériumba, személyesen elmentem a salgótarjáni társadalombiztosításhoz. Beszereztem a születési anyakönyvi kivonatokat is. Elutasítottak, majd később kaptam egy választ, mely szerint, mivel három hónap munkaviszonyom hiányzott a rokkantnyugdíjhoz, én mindenből ki vagyok zárva. Jelenleg a Nógrád megyei tüdőgyógyintézetben, Gárdonyban kezelnek.. . Kérem a szerkesztőséget, amíg élek, legyenek szívesek válaszolni. - írta többek között levelében Kiss József né sziráki lakos. * A betegágy melletti találkozás megrendített. Törődött, erősen megviselt, tönkrement asz- szonyról van szó. A kényszer arra szorította, hogy a kilenc gyerek mellett is dolgozzon. Amíg erővel, egészséggel bírta, addig Budapesten egy újpesti gyárban egészítette ki keresetével a család megélhetéséhez szükséges pénzt. A kemény megpróbáltatások, a túlfeszített tempó, az állandó stressz, megviselte a szívét, s az orvosok 70 százalékos munkaképesség-csökkenést állapítottak meg. * A drámai levél tartalmát ismertettem Morovnyán Tiborné- vel, a társadalombiztosítás Nógrád megyei Igazgatósága helyettes igazgatójával, aki röviddel ez után, a következőkről tájékoztatott: - Mivel nem volt meg a rokkantnyugdíjhoz szükséges tíz év, ezért a munkaképesség-csökkenés csak szociális járadékra jogosította. Akkor nem volt olyan jogszabály, amely szerint az 1968 előtt született gyermekek után az egyébként elért szolgálati időt növelni lehetett volna. Az édesanya kérheti a rendszeres szociális járulék helyett a nyugdíj megállapítását. Ez esetben figyelembe veszik gyermekenként a háromszázhatvanöt napi szolgálati időt. De még ekkor sem valószínű, hogy magasabb lesz a nyugdíja, mint a most folyósított rendszeres szociális járadék összege. Ha egészségi állapota megengedi, jöjjön el Salgótarjánba a nyugdíj elbíráláshoz szükséges nyomtatványért, ha erre nem képes, akkor levélben jelezze igényét, és mi elküldjük.- venesz -