Nógrád Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-24 / 303. szám

HÍRLAP KAPÁCSONY ’92 1992. december 24., csütörtök Karácsonyi népszokások Nógrádban A téli napfordulót és az év­kezdetet már az ősi korokban, s az antikvitásban is megünnepel­ték december hónapban. A ke­reszténység elterjedése után pe­dig december 25-ét nyilvánítot­ták Jézus születésnapjává, azóta a karácsony az egyik legna­gyobb keresztény egyházi ün­nep. Mindez meghatározza a karácsonyhoz kötődő szokások, hiedelmek célját, tartalmát, sze­repét. Ezekről beszélgettünk dr. Kapros Márta etnográfussal, a balassagyarmati Palóc Múzeum megbízott igazgatójával.- Milyen rétegei vannak a karácsonyi népszokásoknak?- Hangsúlyozni kell, hogy a karácsony szokás- és hiedelem- rendszere rendkívül összetett, ezért csak néhány fontosabb ré­tegét érinthetjük egy rövid be­szélgetés során. A népszoká­soknak van egy kereszténység előtti rétege és egy egyházi ere­detű, később elnépiesedett vo­nulata. Mágikus szempontból az egész szokásanyagot áthatja a termékenység-, a bőség-, az egészségvarázslás, a szerelmi praktikák sora és a gonosz tá­voltartása. Egyházi eredetű a betlehemezés, ami a középkori misztériumjátékokból népiese­den el. A különböző rétegek ál­landóan kölcsönhatásban voltak egymással. Például a karácso­nyi asztal alá tett széna, szalma korábban termékenységva­rázsló szereppel bírt, száza­dunkban már azzal magyaráz­zák, hogy a kis Jézus széna, szalma közt jött a világra. A szokásrendszer további ré­szét jelentik a más társadalmi rétegektől, nemességtől, pol­gárságtól átvett elemek. A többi között ilyen a karácsonyfa állí­tása, ami nem régi, német nyelvterületről került hozzánk, nemesi és polgári közvetítéssel jutott el a múlt század végén a „Aprószentek” Örhalomban 1950 körül Fotó: Manga János parasztsághoz. A karácsonyi ajándékozás szokása is csak a második világháború után ter­jedt el.- Hogyan köszöntötték a ka­rácsonyt Nógrádban?- Ma a karácsony kétnapos, de a paraszti életben december 24-e, karácsony böjtje volt a legtöbb szokást és hiedelmet tartalmazó ünnep. Ilyenkor már nem illett nehezebb munkát vé­gezni, dologtiltó nap volt. A fér­fiak rendbe tették az udvart, előkészítették a takarmányt a jószágnak, az asszonyok pedig a karácsonyi étel készítésével voltak elfoglalva. Ilyenkor nagy volt a mozgás a faluban. A gye­rekek általában nem és kor sze­rint csoportosulva jártak ház- ról-házra, az ablak alatt kará­csonyi dalokat énekeltek, ezért a háziaktól almát, diót, mogyo­rót kaptak. Ez volt a karácsonyi köszöntés szokása. Még ilyen­kor is jártak a betlehemesek, az első világháború előtt felnőtt legények, akik a szomszéd fal­vakat is bejárták, utána már csak gyerekek betlehemeztek, ami tájilag nem volt olyan ka­rakteres. Palóc szokás, bár szlovák nyelvterületeken is él, az apró­szentekhordás. A falubeli pász­torok hónuk alatt egy köteg vesszővel minden házhoz beko­pogtattak, ahonnan jószágot le­geltettek. A gazdasszony kihú­zott a vesszőből annyit, ahány jószágot legeltetett, s e vesz- szőkkel megcsapkodta a pásztor csizmáját, aki közben ugrált, hogy ugrós legyen a kisborjú. A pásztornak ezért ajándékot ad­tak, babot, szalonnát, bort, pá­linkát. Utána a vesszőket a gaz­dasszony eltette a parasztház szakrális helyére, a „szent sa- rok”-ba, a lócaközibe.- Mit tartalmazott a kará­csonyi vacsora, és milyen volt a karácsonyi asztal?- A vacsora legtöbbször dél­után 5-6 óra körül volt. Már a karácsonyi asztal előkészítése hagyományos előírások szerint történt. A háziasszony mindent odakészített az asztalra, mert azt tartották, vacsora közben nem szerencsés fölállnia az asz­taltól. A gazda szalmát, szénát hozott az asztal alá, mellé szer­számokat, baltát, szekercét, ke­rékkötő hámot tett. A gazdasz- szony az asztalra, vagy a lóca közibe egy szakajtóba olyan magvakat rakott, amiket termel­tek, tetejére pedig egy egész szegetlen kenyeret. Vacsora előtt behoztak egy vödör vizet, amibe almát és pénzdarabot tet­tek, a családtagok ebben mosták meg a kezüket, hogy egészsége­sek és gazdagok legyenek. Miután a karácsonyi vacso­rának a többi között bőségva­rázsló szerepe volt, az étrend összeállításakor arra törekedtek, hogy minél többfélét tartalmaz­zon. Például fontos volt a fok­hagyma, ami rontás ellen is jó, és egészséget biztosít. Ugyan­csak egészségvarázsló szerepe volt az almának, diónak, méz­nek. Ott volt az asztalon a kará­csonyi ostya, amit a kántorta­nító felesége sütött, s hordatott szét a gyerekekkel a házakhoz, s amiért szalonnát, babot, gabo­nát kapott, járandóságbővítés­ként. Főtt étel volt a káposzta, vagy bableves, savanyítottam valamint a mákos gubó. A gazda egy almát annyi felé vá­gott, ahány családtag volt. min­denki evett belőle, hogy össze­tartás legyen a családban. Ha valakinek férges dió jutott, a következő évben sokat beteges­kedett. Ez a nap szerelmi jóslásra is alkalmas volt. Vacsora után megvárták az éjfélt. Az éjféli misén is volt szerelmi jóslásra alkalom, és ehhez fűződött a Lucaszék hagyományköre is. Karácsony napjának, decem­ber 25-ének már jóval szeré­nyebb a hagyományos szokás­anyaga. Karácsony másnapja, december 26-a a vendégjárás ideje.- mér Stille Nacht — Csendes éj Karácsonyestkor kis fények gyúlnak a díszes karácsonyfá­kon. Itt is, ott is felhangzik a Stille Nacht ismert dallama, me­lyet a Földön milliók énekel­nek. Az osztrák Alpok ősi fal- vában, Oberndorfban 1818-ban hangzott fel először. Generá­ciók követték egymást és a Stille Nacht máig az advent, a karácsony szerves része lett. Szinte minden nyelven éneke­lik, de ritkán emlékeznek meg szerzőikről, az országról, ahol alkották. A Salzach folyó menti Oberndorf autóval fél órányira van Salzburgtól, Mozart szülő­városától. Obemdorfból külö­nös varázs sugárzik szét, mely az utóbbi százhetven évben az egész világon elragadja az em­bereket. Salzach-hajósok Szent Nikoláról elnevezett oberndorfi templomában csendült fel első ízben a Stille Nacht. Az 1818-as esztendő szentes­téjén, egy hóeséses téli éjszakán karácsonyi misére mentek a polgárok. A régi orgona éppen a napokban mondta fel a szolgála­tot. De a fiatal katolikus segéd­lelkész, Josef Mohr és jó ba­rátja, a szomszédos Amsdorf kántortanítója, Franz Xaver Gruber segíteni tudtak a gon­don. Gitárt hoztak és a világi hangszer akkordjaival kísérve felhangzott: Stille Nacht, hei­lige Nacht! A hívek feszült figyelemmel hallgatták Mohr lelkészt (aki az idén éppen kétszáz esztendeje született), népi ihletésű versét s a szívhez szóló melódiát, amit Gruber e szent estére komponált hozzá. Karácsonyi miséjük szebbé tételére, szükségmegol­dásként szerezték közösen, min­tegy barátságuk szimbóluma­ként ezt a dalt. Örültek, hogy tetszett a temp­lomi hallgatóknak, de arra gon­dolni sem mertek, hogy ilyen világkarriert fut majd be évtize­dek során szerzeményük. Dr. Domonkos János Karácsony átváltozása és állandósága Isteni fény a szeretet ünnepén K arácsony a legsajáto­sabb keresztény ün­nep, amelyet vala­mennyi keresztény egyház, felekezet és közösség megtart. A keresztény hit egyik legna­gyobb titka a megtestesülés, azaz az Isten testbeköltözése, emberré válása. Az egyházi év első ünnepe ezt jeleníti meg a li­turgia eszközeivel. Mivel Isten - a második is­teni személy, vagyis a Fiú - Jé­zus Krisztus személyében jelent meg a földön, ünnepet jelöltek ki Jézus születésének az emlé­kére is. Minthogy a születés pontos dátuma feledésbe me­rült, a téli napfordulóhoz kap­csolták, amikor már érzékelhető volt, hogy hosszabbodnak a nappalok, azaz, hogy a fény di­adalmaskodik a sötétség fölött. A „legyőzhetetlen Napot” szerte az egész pogány világban megülték, a keresztények azon­ban új tartalommal töltötték meg: a „világ világosságának”, az „üdvösség napjának”, azaz a Megváltó eljövetelének a nap­jává tették. Az ünnepi mise liturgiája tel­jes fényben állítja a hívek elé a ma született gyermeket, és egy­ben összekapcsolja a két előző mise mondanivalóját, amikor arra figyelmeztet, hogy az a gyerek, aki a jászolban fekszik, az igaz Isten. N em rokonszenvezett az ateista állam, annak művelődés- és vallás- politikája a keresz­ténység alapját és lényegi voná­sát kifejező és népszerűsítő ün­neppel. Direkt módon nem lé­pett ugyan fel ellene, mert tudta, hogy karácsony nem csak sajá­tosan keresztény ünnep, hanem környezetünk legkedvesebb ünnepe is. Vallási tartalma he­lyett így lett a karácsony a „hi­vatalos” értelmezésben pusztán a család, a gyermek és a szeretet ünnepe. Arról nem esett szó, hogy mindennek hátterében a Szentcsalád, az Istengyermek és az Isten szeretete áll. („Úgy sze­rette Isten a világot, hogy egy­szülött Fiát adta érte”.) Nem kifogásolták az ünnep­hez kapcsolódó, részben egy­házi eredetű, részben nép al­kotta szokásokat, elhomályo­sítva azok vallási hátterét. Ka­rácsonyfát állítottak hivatalok­ban. iskolákban, vasútállomá­sokon és köztereken is. ám in­kább pogány eredetű napfordu­lati, tavaszigéző szimbólumnak beállítva, mint a paradicsomi élet, illetve a tudás fájának kép­zetkörével kapcsolva össze azt. (Amit ott Ádám és Éva elvesz­tett, azt a ma született gyermek visszaszerezte.) L assan-lassan alig emlé­keztetett valakit a kará­csonyfára aggatott alma a bibliai almára, vagy a betlehemi újszülöttre („A kis Jézus aranyalma, Boldogságos Szűz az anyja”), aki nem más, mint Isten egyszülött fia. Ki gondol arra, hogy a kis Jézusra, Isten ajándékára (aki az embe­riségnek a megváltás kegyelmét adja) emlékeztetnek a kará­csonyfa alá helyezett ajándékok is? Kiben tudatosodott, hogy a karácsonyfa gyertyácskái és csillagszórói - de az egész, ra­gyogó, édességekkel megrakott örökzöld fenyő - Krisztust, az „isteni fényt” jelképezi, aki vi­lágosságával eloszlatja a bűn sötétségét? Karácsony azonban minden profanizáló igyekezet ellenére a családok nagy többségében megmaradt karácsonynak, azaz a kis Jézus születése ünnepé­nek. Ha az iskolában fenyőün­nepet tartottak is, a gyerekek otthon karácsonyra készültek. Ha az iskolai fenyőfát a Télapó állította is, az otthoni ajándéko­kat a Jézuska hozta. Karácsony, napjainkban visszakapta eredeti tartalmát és mondanivalóját. A hívő keresz­tény számára az isteni gyermek szabadon és fényesen megün­nepelt születésnapjára, a nem keresztény és a nem hívő szá­mára pedig bensőséges családi és gyermekünnep, a másokra figyelés, az ajándékozás külön­leges alkalma, a szeretet ün­nepe. Gecse Gusztáv Lelépő, átlépő nap (Ferenczy-Europress) Talán az ejtés hasonlósága miatt, so­kan gondolnak arra, hogy a ka­rácsony a Krisztus, vagy kereszt szavakból ered. Szilágyi Ferenc nyelvész, a nevek eredetének kiváló ismerője tagadja az előbbi feltételezést.- Elöljáróban annyit a névfej­téshez, hogy Jézus az Újszövet­ségben Messiás (szent olajjal felkent) néven szerepel, és en­nek a tükörfordítása a görög eredetű Krisztosz. (Mint isme­retes, a Bibliát eredetileg héber, arámi és görög nyelven írták, csak később fordították le la­tinra, majd onnan a különböző nyelvekre.) Ami tehát a mi karácsonyun­kat illeti: ószláv nyelven a kor- csuny lépőt, átlépőt jelent, ami egyértelműen a december 21 -ei téli napfordulóra utal. Bolgárul kracsún, szlovákul kracún, míg a régi orosz nyelvben korocson jelentette a tél kezdetét, azt a napot, amelytől kezdve ismét győz a világosság a sötétség felett, és újra a nappalok lesz­nek hosszabbak. Vannak viszont a magyar nyelvben is olyan névnapok, amelyek összefüggésben van­nak Jézus Krisztus nevével. A Krisztián, a Krisztina, az ebből rövidített Kriszta és az átmagyarított Keresztély, illetve a Kristóf is a Megváltó nevéből származik. Érdekesség, hogy régebben egy főváros is viselte ezt a ne­vet, Norvégia központja egé­szen 1924-éig Christiania volt, arra az uralkodóra is emlékez­tetve, aki az 1624-es tűzvész következtében leégett települést újjáépítette. Az oslóiak még ma is szívesen emlegetik régi nevén fővárosukat. Kolosi Tibor „ajándéka” a város karácsonyfája alá: Szeretné, ha Szécsény megőrizné kereszténydemokratizmusát Az év januárjában megle­petésként érte a felkérés, így lett egyszerre tagja és elnöke a Kereszténydemokrata Nép­párt szécsényi szervezetének. De ragaszkodott ahhoz, hogy előzőleg mindenkit személye­sen keressenek fel, az „ige­nek” vagy „nemek” begyűjté­sére. Mindössze egyetlen egy ellenszavazat volt. Kolosi Ti­bor tősgyökeres szécsényi. Negyvenkét évet dolgozott ke­reskedőként, „a pult előtt, il­letve mögött.” A jövő eszten­dőben tölti be a hatvanadik életévét. Meséli, az élete nem válto­zott meg gyökeresen, azzal, hogy az elnöki tisztséget el kell látnia. Inkább arról van szó, hogy egy sajátos arculatú, rend­szerbe formálódó tevékeny­ségre összpontosít. Munkájában mindig is jelentős szerepet szánt a személyes kapcsolatoknak, megtartásukat, erősítésüket igen fontosnak tartja. Hisz ezekben, s látja, mások is ezt teszik. Hívő ember, bár nem feltét­len templomjáró. Most, az ün­nep közeledtével is lankadatlan figyelemmel kíséri a települé­sen zajló, számára olyan sokat jelentő változásokat.- Ilyen mérvű, szinte egy­idejű fejlesztések még nem tör­téntek ebben a városban: épül a szennyvízhálózat, megkezdő­dött a gázprogram, megnyílt az idegenforgalmi irodánk, s ké­szül a parkoló. Kaphatnak-e en­nél szebb ajándékot az itt élők?- hangzik a kérdés, melyben ott cseng a válasz is. - S ha már így belecsöppentem a helyi közé­letbe, hozzátenném: nagyon boldog lennék, ha a választáso­kig ezek a beruházások befeje­ződnének. Személyes, a városnak szóló jelképes ajándéka egy kívánság:- Szeretném, ha Szécsény megőrizné keresztény demokra­tizmusát. Ez illik hozzá. Magánéletében egy nagy fe­jezet zárul le ebben az eszten­dőben: jövőre nyugdíjas lesz. A stafétabotot - az üzlet vezetését- a felesége veszi át tőle. De ezekben a napokban természe­tesen más gondolatok is foglal­koztatják: kis ajándékokat ké­szít a családi karácsonyfa alá. Azt vallja ugyanis: még ha ke­reskedő is valaki, becsülje meg a pénzt, másrészt ennek a szer­tartásnak a legfőbb momentuma a szeretetteljes adományozás, s nem a magamutogató hivalko­dás. (Mihalik) Csillagkezű, ki­csiny kezével kezembe kapaszkodva, lassan sétál velem az oviba, s nekem e pillanatban fogalmam sincs arról, hogy ez a hároméves, kicsi lányka, az én kormosszemű, kerek- képű Titanillám, bi­zony most már valaki . . . egészen más. Im­máron Csillagkezű, hogy ne mondjam - Csillagvarázs. Apa - kezdi mon- dókáját -, ugye tudod, hogy amikor én kicsi (!) voltam, féltem este lefeküdni, mert este mindig sötét van? Válaszolnék, hogy nem kell félni, de ö nem vár feleletre, csak mondja tovább a magáét, s nekem ezen a reggelen megadatik ím a csoda: bepillan­tani egy kicsiny élet tiszta, belső titkaiba. Tudod apa - s ap­rót szökken, hogy mondókáját újra kezdi -, holnap, mikor kicsi voltam . .. vagy hogy is kell ezt mondani. . . Hogy este volt és fe­kete . . . Nem, nem holnap, hanem teg­Csillagkezü nap, igen, tegnap, és akkor én olyan na­gyon, nagyon féltem. Tudod, sötét volt a szobában, és azt hit­tem, hogy egy farkas jön be .. . Es akkor már sírni sem mer­tem, sírni sem, csak gyorsan megfordul­tam, s kiláttam a fe­kete égre, és láttam a kifliholdat és a sok­sok csillagokat, azt a nagyon rengeteget, ahogy ott a messze­ségben, meseszépen világítanak és fényle­nek . . . Figyelsz, apa? - akkor egy kicsit, már nem is olyan nagyon féltem, csak suttogva, halkan, ü csillagokat kértem szépen, hogy jöjjön egy a szo­bámba, s az ágyamnál ott világítson . . . Hal­lod, apa?! - és alig mondtam, már szaladt is. Láttam, hogy sza­lad a magas égen, és behunytam a szeme­met, s kinyitottam a kezemet, hogy abban a kis csillagnak mind­járt, mindjárt. . . , hogy ott neki helyet adjak. És bebújt a tenye­rembe, és ott világí­tott nekem, és azt mondta, hogy ne fél­jek: itt marad regge­lig velem. Tilla - hogy idáig ért- átugrott a jár­dán egy réges-régi repedést, majd, mintha mi sem történt volna, folytatta a tün­dérmesét.- Aztán jött egy másik csillag. Az is arany, az is fényes. Ide, a másik kezembe - ebbe, látod? -, és kérdezte, mit szeret­nék. hogy ő mit te­hetne értem ? És akkor én azt gondoltam, azt, hogy nekem már van csillagom, és csillag lett a tenyerem, s ha este lesz, már nem is félek. De Dávidka biz­tosan fél, tudod, az oviban az a kisgyerek, akivel lecsúszkáltam mindig a csúszdán, és ő is fél, ha egyszer majd náluk is este lesz. Akkor azt mond­tam a csillagnak - tudod, annak a másik fénynek -, hogy száll­jon át Dávid kához, bújjon be a tenyerébe, hogy ne féljen, ö se féljen, világítson Dá- vidkának a szobájá­ban, a sötétben. Csillagkezű, kicsi lányom! Hazafelé egész úton egyre csak simogatta a lelkem, s amint beléptem az aj­tón, menten elmesél­tem kis nejemnek ezt az egész történetet. Hát most mondd meg! - lelkesedtem -, kis vakarcs, csak három­éves, és már kitalál magának ilyen gyö­nyörű meséket. Igen, igen - súgta „anykó" —, s gondja­inktól sötét szeme, most mint csillag, úgy ragyogott, újra fény­lett. - Tudod, az az igazság, hogy éjjel felsírt szegény, de oly rémülten ... 5 míg aludtál, én mellébúj­tam, mesét mondtam, kitaláltam kis Til- lánknak a csillagsű- rűs éjszakában . . . Kun-Kő Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents