Nógrád Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-16 / 296. szám
BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. DECEMBER 16. SZERDA III. ÉVFOLYAM 296. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT KÁRPÓTLÁSI JEGGYEL mindent megvásárolhat a NÓGRÁDKER RT. áruházaiban és szaküzleteiben. Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Bátonyterenyén. HETI BEVÁLTÁSI ÁRFOLYAM: 75 Az ünnepekre készülődés jegyében megyeszer te javában tart a karácsonyfavásár. Szécsényben Tisztartó István kínálja a helyi erdészet csemetekertjéböl kikerült lucfenyőket. Fotó: Gyurkó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatója Szerencsés év vége Nagy értékű nyeremények Nógrádban Antall elutasítja Göncz törvényjavaslatát EK-megfigyelők Szegeden Az Európai Közösség és a magyar kormány között létrejött egyezmény értelmében Szegedre érkezett az EK-megfigyelők nyolctagú csoportja. A megfigye- loszolgalat — amely Szeged központtal működik — legtöbb feladata, hogy jelenlétével elkerülhetővé tegye a Kis-Jugoszláviával határos területeken a határ menti problémákat. Amennyiben mégis történnének incidensek, úgy azokat azonnal jelenteni kötelesek az EK, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet soros elnökének. Miskolci kótyavetye Feltűnő értékaránytalanságra hivatkozva, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Főügyészség — a jogszabályokban előírt egyéves határidőn belül — december 14-én hétfőn, a Borsod-Aba- űj-Zemplén Megyei Bíróságnál benyújtott keresetében megtámadta a Miskolci Vendéglatói- pari Vállalat és az Andreoli Kft. 1991. december 15-én kötött, az üzletrészek eladására vonatkozó adásvételi szerződéseit. Az egy évvel ezelőtt létrejött társasági szerződés szerint a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat mintegy 180 millió forint, könyv szerinti értékű üzletrésze 101,1 millió forintért ment át az Andreoli Kft. Tulajdonába. Létminimumszámítások A Központi Statisztikai Hiva- tal létminimum-számításai azt mutatják, hogy az átlagos, két felnőttből és két 15 éven aluli gyermekből álló városi család létminimuma novemberben 38.500 forintot tett ki, szemben az előző havi 37.800 forinttal. Tavaly novemberben ugyanez a családtípus 30.600 forintból tudott megélni. A KSH szerint — az év 11 hónapjának adatai alapján — az ez évi átlagos árindex mértéke 23 százalék körül alakul. Bush fogadja... December 21-én Bush elnök a Fehér Házban fogadja a középeurópai kezdeményezés (KEK) öt tagállamának — Ausztriának, Magyarországnak, Lengyelországnak, Horvátországnak és Szlovéniának — a külügyminisztereit. A küldöttség várhatóan találkozik Clinton megválasztott elnök szakértőivel is, majd december 22-én New Yorkban megbeszélést folytat az ENSZ főtitkárával, illetve a BT soros elnökével. Elítélték a kollégiumi gyilkost ítéletet hirdettek tegnap a nyíregyházi mezőgazdasagi főiskolai kar kollégiumában történt gyilkosság perében. A súlyos bűncselekményt elkövető Krivá- csi Béla főiskolai hallgatót, miskolci lakost a bíróság tizenkét év szabadságvesztésre ítélte. A gyilkosság a múlt év november 15- én történt. Krivácsi Béla kollégiumi szobájában felkereste Németh Tímea hallgatótársát, akivel hosszabb ideje tartott baráti kapcsolatot. A lány a szakítás gondolatával foglalkozott, s emiatt a két fiatal között vita robbant ki. Az ittas fiú a veszekedés hevében olyan brutális módon bántalmazta partnerét, hogy az a helyszínen életét vesztette. A Magyar Nemzeti Bank december I5-én aukciót hirdetett új államkötvény kibocsátására a Pénzügyminisztérium megbízásából. Az aukción ajánlatot csak bankok és brókercégek tehettek, más befektetők a kibocsátáskor a brókercégeknek adott megbízással közvetve vásárolhatnak az államkötvényekből. Az aukción Jó évet zárnak a Szerencsejáték Rt. fogadói Nógrád megyében. A „Többszörös szerencse” elnevezéssel meghirdetett pályázaton Kutas Józsefné salgótarjáni lakos Peugeot személy- gépkocsit nyert. A beküldött nyeretlen lottószelvényei értékének ötezerszeresét nyerte vissza a balassagyarmati Babák György. A „45 éves a totó,, pályázat A kedden Kunágotán tartott földárverésen Zsíros Géza kisgazda, országgyűlési képviselő visszalicitálta családja földjének nagy részét: huszonhat családtag nevében járt el, s együttesen kétszáz hektár földet szerzett. Az árverésen aranykoronánként ötszáz forintért jutott a népes Zsíros-család az egykori földhöz. A rokonságból többen még ezután kapják meg a kárpótlási jegyüket, néhány hektár termőföld pedig a termelőszövetkezetben van, így a kárpótlási eljárás végén mintegy háromszáz hektáros lesz Zsírosék kunágotai birtoka; a képviselőnek ebből majdnem negyven hektár lesz a nevén. A család eredeti parasztbirtokának Az olasz Alitalia vásárolja meg a Magyar Légiközlekedési Vállalat 30 százalékát. A megállapodás szerint a magyar államot képviselő Állami Vagyonkezelő Rt. alaptőke-emelés keretében a nemzeti légitársaság részvényeinek 35 százalékát adja el. Az Alitalia mellett 5 százalékos réelfogadható minimális árfolyam 99,7 százalék volt. A lakosság számára az új állampapírt december 18-án hozzák forgalomba. Az államkötvény össznévértéke 30 milliárd forint, alapcímlete 10 ezer forint lesz. Az értékpapírok futamideje két év. Az új állampapírt évi 17,5 százalékos fix kamatozással bo10 darab Peugeot kocsijából egy Pásztora Tőkés László tulajdonába került. A nyereménygépkocsik átvételének módjáról a Szerencsejáték Rt. levélben küld értesítést. A „Mikulás szerencsét hozhat Önnek”! akció miskolci ajándéksorsolásának fődíja egy Peugeot gépkocsi szintén Nógrád megyébe került. A megye- székhely egyik lakóját boldoalapjait a képviselő nagyapja az első világháború előtt rakta le. Mint a képviselő az árverés szünetében elmondotta, a család azt tervezi, hogy a szép birtokot együtt tartva közösen gazdálkodnak. Az együtthasznosítás során beruházásokat terveznek: öntözésfejlesztésre, gyümölcsös és erdő telepítésére, valamint az egykori Zsíros-tanya újraépítésére gondolnak. A visszaszerzett „Zsíros-földre” Zsíros Géza az árverést követően azonnal leverte a mezsgyekaróját, a tábla sarkában emlékfát ültetett, a temetőben pedig megkoszorúzta nagyatyja sírját. (MTI) szesedéshez jut a Simest, Külföldi Befektetésekkel Foglalkozó Olaszországi Társaság. Az Alita- lia-Simest befektetés teljes ösz- szege eléri a 77 millió dollárt. A részvényekért fizetett vételár — a tőkeemelésen keresztül — a Malévnál marad, s biztosítja a fejlesztés lehetőségét. csátják ki. A jegybank a befektetőknek 1994. december 18-án fizeti ki a befektetett pénzösszegeket. A kamatfizetésre először jövő év december 18-án kerül sor. A tervek szerint a kibocsátást követő két héten belül a tőzsdére is bevezetik az új államkötvényeket. gítja. Ugyanezen az akción színes televíziót és videót nyert a G 895 418 számú, videokamerát a G 960 165 számú, képző- művészeti alkotást a G 960 569-es számú tombolaszelvény tulajdonosa,«. __ A nyertesek a Szerencsejáték Rt. 5. számú Területi Igazgatóságán (Miskolc, Mindszent tér 3. T.: 346-685) jelentkezzenek a nyereményükért. (x) Magyar zsoldos Boszniában A Politika című belgrádi lap kedden beszámolt arról, hogy- néhány napja Szarajevó közelében megadta magát a szerb katonáknak egy magyar állampolgár, aki zsoldosként a muzulmánok oldalán harcolt. A Politika közli, hogy Oszkár Jánosnak hívják az illetőt, 18 éves, s Győr mellett van állandó lakhelye. A magyar zsoldos jelenleg a lukavicai szerb börtönben van. Már nyilatkozott is a sajtónak, s a Politika szerint ezt mondta: Da- ruvárott (Horvátországban) találkozott egy horvát bírósági tolmáccsal, aki aztán Zágrábba vitte magával, ott besorozták, mivel kinyilvánította azt a szándékát, hogy pénzért harcoljon a „szerb kommunisták ellen, a szabadságért”. Zágrábból először Bo- sanski Brodba dobták át, majd kalandos úton bejutott Szarajevóba. Azt kérte, hogy az első vonalban harcolhasson a szerbek ellen, öt napig volt a fronton, majd amikor rájött, hogy nagyon veszélyes helyzetbe került, megadta magát. December 14-én, hétfőn este 19 óra körül Nógrád megyében, a 21. számú főútvonal Tar és Mátraszőlős községek közötti szakaszán Sz. M. pásztói lakos által vezetett bordó színű Ford Tranzit mikrobuszra az őt előző személygépkocsiból ismeretlen tettes (vagy tettesek) - a rendőrség előzetes információja szerint sorozatlövő fegyverből - több lövést adott (adtak) le. A gépkocsi vezetőjét több találat érte, sérüléseibe a helyszínen belehalt. Utasa L. A., szintén Antall József miniszterelnök a kormány nevében kijelentette: nem támogatja a köztársasági elnök által benyújtott, a kinevezési törvény módosítását célzó törvényjavaslat egyik változatát sem. — Az 1990-ben elsöprő többséggel meghozott törvény módosítását semmi nem indokolja — hangsúlyozta a miniszterelnök. Rámutatott: Göncz Árpáddal szeptember 29-én folytatott tárgyalásai után egyszeri politikai megállapodáskent egyezett bele abba, hogy a hat Hétfőn este is az utóbbi időben már megszokott ködös, nyálkás, esős időjárás keserítette életünket. Nem örülhetett a kellemetlen időnek, a csúszós útnak Sz. M., 38 éves sikeres pásztói vállalkozó, többszörös presszótulajdonos sem, aki Nagybátonyból tartott Pásztó irányába piros Ford mikrobu- szával. Ismerőse, a pásztói L. A. ült mellette. Bútort vittek, amit Sz. M. szeretett volna győri üzletébe szállítani. De csak szerette volna. Azt mondják, egy ŰZI típusú géppisztoly, s persze az, aki a fegyvert markában tartotta, akadályozta meg ebben. Egy ilyen fegyvert - a szóbeszéd szerint - hatezer forintért már be lehet szerezni bizonyos helyeken, Pesten. Az ominózus útszakaszra, hétfőn este fél nyolctól másnap, kedd délelőtt 11 óráig senki be nem tehette a lábát, az ügyben nyomozó rendőrök és a segítségükre érkezett kommandós szakasz kivételével. Az úteltere- lésre felügyelő őrszemek semmit nem mondtak. Tartották magukat a hivatalból elrendelt hírzárlathoz. Annyi azért kiszivárgott: a piros Ford mellett elhúzott egy autó - azt mondják Trabant - amelyből, miután pár száz méterre visszafordult, valaki gépfegyversorozatot adott le a mikrobuszra, amely az út menti pásztói lakos súlyos sérüléseket szenvedett. A Hatvan irányába menekülő tettesek a mátraszőlősi elágazó és a pásztói benzinkút között megelőztek egy Liaz típusú tehergépkocsit. A menekülők gépkocsiját látnia kellett annak a fehér színű Daciát vezető személynek, aki a bűncselekményt követően a helyszínen megállt. A rendőrség kéri a gépkocsik vezetőit, utasait, illetve mindenkit, aki az üggyel kapcsolatpárt döntsön a médiatörvény problémáinak megoldási módjáról és a személyekről, de ő személy szerint a megállapodást szinte lehetetlennek tartotta. Az ellenzék ezt a lehetőséget elutasította, s mint a miniszterelnök megítélése szerint a beterjesztett törvényjavaslat mutatja, a köztársasági elnök magáévá tette az ellenzék álláspontját. A kormányfő kijelentette: mindent megtesznek a médiatörvény megszületéséért, a szólás- és sajtószabadság érvényesüléséért. szántóföldön kötött ki. A rendőrök kerestek, s találtak töltényhüvelyeket. Pásztón, — de a megye más településein is - a kedd délelőtti órákban szinte mindenütt ez az eset volt a téma. Úton-útfélen ezt tárgyalták az emberek. Egy ismerős férfiú a következőket idézte fel:- A halála előtti napon beszéltem vele. Azt mondta: tudod, a mi szakmánkban, jobb, ha az ember semmiről sem tud. Még hétfőn is keresett, de már soha nem tudom meg, miért. A pásztói kórház sebészeti osztályán kisebb csoportosulás. Egy orvosnő L. A. édesanyját és feleségét nyugtatgatja. Kérésemre, miszerint szeretnék L. A.-val beszélni, az orvosnő kérdéssel válaszol:.-Van engedélye? Beszéljen a főorvossal - azzal visszafordul L. A. családtagjaihoz. Az osztályra vezető ajtónál egy civilruhás férfi állja utam. A sajtóigazolvány láttán nem hatódik meg, kerek perec megmondja: nincs lehetőség a beszélgetésre. Érdeklődjem a rendőrségen. A sebesült családtagjai sincsenek olyan állapotban, hogy nyilatkoznának. Irány Sz. M.-ék családi háza. Itt már nem rontunk ajtóstól a házba. Először az áldozat anyósát, A. M.-nét kérdezzük, aki (Folytatás a 3. oldalon) ban bármit tud, jelentkezzen a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán, vagy közölje információit telefonon (Salgótarján 32 / 11 255-ös szám 31-79-es mellékén), illetve a legközelebbi rendőrnél. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője az ismeretlen tettes vagy tettesek kilétének megállapításához, a nyomra vezetéshez segítséget nyújtó személynek egymillió forintos díjat ajánl fel. Évi 17,5 százalékos kamatozással Üj államkötvény az értékpapír-piacon Visszaszerezte a család földjét Zsíros Géza nagybirtokos Az Alitalia lesz a Malév partnere Egymillió forintos díj a nyomra vezetőnek Keresik az ismeretetlen tettes(eke)t Rendőrségi közlemény Vérdíjat tűztek ki a gyilkos(ok) fejére a huszonegyesen Nógrád megyének kezd hírhedt neve lenni a világban. A novemberi baseballütős salgótarjáni cigánygyilkosság, skinhead- öngyilkosság után, ismét nem mindennapi bűnesetről adhatnak hírt a médiák. A legfrissebb, a Pásztó határában történt eset alkalmával már tűzfegyvert is bevetettek, s az akció a chicagói gengszterek autós üldözési jeleneteit reprodukálhatta.