Nógrád Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-12 / 267. szám
6 HÍRLAP OLVASÓKTÓL OLVASÓKNAK 1992. november 12., csütörtök Pálinkás köztünk Tisztelt Tyekvicska Árpád úr! Nagy figyelemmel olvastuk a Mindszenty Nógrádban című cikksorozatát, s különösképpen a negyedik részt vártuk. Ebben tett említést Devcsics Miklósról, aki az évek során megyei tanácselnök, városi és megyei párttitkár funkciókat töltött be. Sajnos, írásából nem tűnt ki, hogy Devcsics és két társa hová hurcolták Palavicini Pálinkás Antalt, miután 1956 karácsonyának másodnapján letartóztatták. Az is megválaszolatlan maradt, kinek adták át Pálinkást, illetve ki végezte ki őt 1957. december 10-én reggel 6 Az emberség Ez év júliusában kivizsgáláson és kezelésen voltam a balassagyarmati Kenessey Albert Kórház neurológiai osztályán, melynek vezetője: dr.Pálffy Ágnes főorvos. Az ott tapasztaltak megírásához nem a kétegyházai és túrái események adták az elhatározást. Megfogadtam - azon kívül, hogy családom és barátaim körében elmondtam -, a nyilvánosság előtt is szóvá teszem, ami azon a bizonyos napon történt. Nem „hőstettről”, nem „szenzációról” van szó, hanem emberségről, figyelmességről, amely elismerésre méltó. Volt az osztályon egy 45-50 év körüli cigány férfi, akit lebénulva, mozgásképtelen állapotban vettek fel. Á pontos diagnózis megállapítása és a gondos kezelés következtében állapota napról-napra javult, olyannyira, hogy rövid időn belül - két bot segítségével - naponta gyakorolta a mozgást a folyosón. „Újra tanultam járni" - mondogatta gyakran. Egyik napon arra lettem figyelmes, hogy a főorvosnő a folyosón megszólította és megállította a cigány férfit, s bakap- csolta a lábán lévő szandál csatját. Megjegyezte: „így bizonytalan a járás.” Mindezt udvariagyilkosai vannak óra 43 perckor. Ha ön ilyen pontosan emlékszik az időpontra, akkor az általunk hiányolt kérdésekre is tudnia kell felelni. Bizonyára önnél is precízebben válaszolhatna Devcsics Miklós, ám ő hallgat. Kiszolgálta a kommunista rendszert, s most élvezi a magas nyugdíját. És abban reménykedik, hogy nem vonható felelősségre, mert időközben tette-tettük elévült. Devcsics „elvtársnak” nincs bátorsága megszólalni. Lapít, miként két tettestársa is. Ők, a gyilkosok, itt élnek köztünk. Szeretnénk, ha az igazságszolgáltatás utolérné őket! Szabó János, Salgótarján szép példája san és kedvesen tette. Gondolom, ezt az egyetemen nem tanítják. Igaz, a-- élet iskolájában fő tantárgynak kellene lenni. A történtek után pár szót váltottam a férfival, aki hálálkodva gondolt a főorvosnőre: „A gondviselés, az Isten áldja meg, adjon neki egészséget a gyógyításhoz.” Biztos vagyok abban, hogy lesznek emberek, akik a történteket másként ítélik meg, mint én. De ez így van jól. Rám nagy hatással volt, attól függetlenül, hogy a példa egyedi. De az osztályon tapasztalt szellem általános! Itt az emberek nem érzik azt a kiszolgáltatottságot, amely sok betegnél félelmet és visszahúzódást okoz. Pálffy főorvosnő és a munkatársai olyan légkört teremtenek az osztályon, hogy az említett feszültségek feloldódnak. Nem tesznek különbséget beteg és beteg között - kivéve az adott személy állapotát -, az embert és a gyógyítást tartják szem előtt. Rend és fegyelem van. Felelősségteljes munkájukhoz szeretettel és tisztelettel kívánok jó egészséget, türelmet és békés esztendőket! Köszönöm nekik az emberséget, köszönöm nekik a kezelést! Kalácska László Gál Sándor levele kozmetikázást sugall Szerintem nem is volt olyan súlyos a kritika, mint ahogy azt a saját mundérját védő Gál Sándor, az egri erdőfelügyelőség igazgatója megírta válaszában. Mert igenis volt indokolatlan fakitermelés, csak azt törvényesnek állítják be, hivatkozva a pártállami időkben hozott törvényekre. No, és a statisztikai adatokra, amelyekben hinni csak önáltatás. Kijelentem, a túlzott fakitermelés miatt erdeink többsége csak elfiatalodott állomány. Bőven van benne sarjerdő, cser, tölgy, gyertyán, fekete fenyő, amelyeknek telepítéséért nem jár dicséret. Gál úrnak - aki engem soha nem tanított és nem is oktatott - tudomásul kell vennie, nem csak ő „szakember”. Vannak olyan gyakorlati szakemberek, akik nem az íróasztal mellől szemlélik az erdőt, hanem benne dolgoznak, miként én is teszem. Ha már Gál úr kétségbe vonja a szakmai tudásomat, hadd mondjam el, hogy nálam nem jelentkezett egyetlen szakember sem, akinek megsértettem volna az önérzetét, vagy a szakmai tudását kétségbe vontam volna. De ha már itt tartunk, kíváncsi volnék rá: mit szól ahhoz, hogy a tölgyek-bükkök vágásérettségi korát 100-ról 80 évre szállították le - „szakemberek”?! Mi a véleménye arról, hogy Nógrád erdeiben az idén - talajeróziónak fokozottan kitett területen - virágzáskor vágták az akácot? Mégpedig a méhészek legnagyobb „megelégedésére", hiszen köztudott, nem vagyunk nagy exportőrök fából, annál inkább mézből, s főleg akácmézből! Aztán arra is kíváncsi volnék, hány hektár erdőt vágtak tarra az utóbbi 45 évben, és ebből mennyi volt az őshonos fafaj? És mennyi az ugyanilyen felújí- tás/telepítés? Tovább azt is tudni szeretném, hogy hány hektár futóhomok van Nógrád megyében, ahová nem javasol tölgy-bükk telepítést?! Az erdőtelepítést nem keverhetem össze a felújítással, mivel az elsőnél művelési ágváltozás következik be, a másik pedig erdő. A fejlődés nálunk sem a kíméletlen, tarvágásos, hanem a felújítóvágásos rendszereken keresztül a kíméletesebb szála- lóerdő felé vezet, fafajtától függően. Szakmai kérdésekhez nem is az újságírónak vagy az olvasónak kell értenie, hanem a szakembereknek. Annál is inkább, mert a nagyüzemekben elharapódzott a tarvágásos üzemmód, miután a gépi kitermelésnél a legalkalmasabb módszer. Ám most már figyelembe kell venni, hogy lesznek kisebb, magántulajdonú erdők, amelyek kíméletesebb módszerei termelhetők le. Ezen kívül én nem intézném el egy kézlegyintéssel a dolgokat, mert nem így cselekedtek nagy erdész elődeink, Wagner Kristóf és Róth Gyula, akik sokat tettek a szálaló vágásmódok elterjesztésével. Engedtessék meg nekem, hogy inkább ők legyenek a példaképeim és az engem oktató tanáraim. Különben szerintem a tarvágásos üzemmódhoz ekevesebb szakértelem kell. Az pedig nem kétséges, hogy a tarvágásnak több a hátránya, mint az előnye. Úgy látszik, sikerült felkavarni az állóvizet, hiszen a „Rablógazdálkodás Nógrád erdeiben,, című cikkre Gál úr válasza már a negyedik volt azok sorában, amelyek a cikkben leírtakat cáfolni igyekeztek. Gál úr sok statisztikai adatot tartalmazó válaszát azért sem tudom elfogadni, mivel a túlzott kozmetikázást sugallja. Ettől azonban nem lesznek jobbak erdeink! Végül engedje meg, hogy felsoroljam azoknak a leendő tulajdonosoknak egy részét, akik nem osztják az ön opti- mizmusta nézetét, miszerint szakszerűen kezelt erdőket kapnának a megalakult és megalakulás előtt álló erdőbirtokossá- gok (nevek és címek a szerkesztőségben). Betz József Többletmunkáért kevesebb bér A Derkovits utca még elmaradottabb Türelmetlenül olvasom a tájékoztatót a helyi önkormányzatok 1993. évi költségvetési szabályozási feltételeiről, hisz egyetlen településnek sem közömbös, milyen anyagi feltételekkel rendelkezik a jövő évben. A tájékoztató egyre csak arra buzdítja az önkormányzatokat, fordítsanak nagyobb figyelmet a saját bevételek növelésére, ez pedig nem más, mint a lakosság különféle adókkal történő terhelése. Nem hiszem, hogy az ön- kormányzatok újabb adókkal mernék sújtani a lakosságot, hisz bőven elegendő lesz a kétkulcsos áfa. Az iparűzési adó, ha a honatyák elfogadják, nyolc ezrelékre emelhető. A normatív állami hozzájárulások hol így, hol úgy változnak. A végeredmény viszont csökkenő tendenciát mutat. A személyi jövedelemadó 30 százaléka jár a településnek, és ezt már úgy közük, mintha el lenne döntve. Végül is a honatyák döntik-e el, hogy 50, vagy 30 százalék jut-e vissza a településekre?! Az önkormányzatoknál dolgozó emberek is a fizetésükből élnek. Lakniuk kell, ruházkod- niuk kell, enniük kell, sőt, vizet használnak, világítanak és természetesen télen ők is fűtenek. Szinte biztos voltam abban, hogy már törvénytervezeti szinten is gondolnak valami béremelésre az államigazgatási dolgozók részére is. Aztán meglepődve olvasom: „Az önkormányzatok igazgatási feladatai jogszabályok alapján a következőkkel bővülnek (bővültek): szociálpolitika, munkanélküliség, az útlevéllel kapcsolatos ügyintézés, az ingatlan vagyonra vonatkozó nyilvántartás és adatszolgáltatás, kárrendezés és a kárpótlás, a honvédelemmel és polgári védelemmel ösz- szefüggő feladatok, a jövedéki termékek kiskereskedelmi forgalmazásának engedélyezése.” Mindezekre tekintettel az üzemeltetés normatív állami hozzájárulási összegét jelentősen, az 1992. évi 3 ezer forint/főről 3 ezer 710 forint/főre emelték meg.” Talán ez lenne a polgármesteri hivatalban dolgozók béremelése? Nem tudom. Mindenesetre annyit tudok, a képviselő-testületek ezt nem a megnövekedett feladatok dologi kiadásaira és munkabérre szánják, hanem - mivel kötetlen pénzeszköz - csakis fejlesztésre. Kérem a tisztelt honatyákat, a törvénytervezet vitája során és elfogadásakor gondoljanak a hivatali dolgozókra is! Mert igen nehezen élünk... Szervánszky Józsefné A Nógrád Megyei Hírlap november 3-i számában megjelent „Mit ér a városlakó, ha nem belvárosi” című cikket egyetértéssel olvastam. A Cz.Gy. tollából származó írás nagyon tetszett. Ki kell azonban egészítenem egy olyan tájékoztatással, mely szerint a Ferenc-teleptől hozzávetőlegesen 500 méterre lévő Derkovits utcában csak az út egyik oldalán van vízelvezető árok, csatorna nincs, kábel TV sem. a gázvezeték építése pedig tervbe sincs véve. Nem szaporítom a szót: a Derkovits utca még Ferenc-telepnél is elmaradottabb! Ugyanakkor a miskolci rádióban valamelyik nap elhangzott, hogy Salgótarján önkormányzatának 1993. évi tervében szerepel olyan földutak közművesítése és útburkolat készítése, ahol jelenleg még csak telkek vannak. S hogy az építkezésnek ne legyen akadálya, a telkeket megvásárolják az építkezéshez. Arról nem tettek említést, hogy a város melyik részére gondoltak. Megjegyzem, nagyon hasonlít ez az eljárás az „átkosra”. Akkor is ugyanezt csinálták, ha valamelyik „fejesnek” ott volt háza, vagy telket szándékozott vásárolni. El kell még mondanom, hogy a Derkovits utcában csak az egyik oldalon van járda, az sem bitumenes. Mindössze járdalapok vannak lerakva, mégpedig a telektulajdonosok jóvoltából. Miként annak idején a vízbekötés is így történt az utcában. Pedig ez a település is elmúlt már ötven éves, nagyobb gondoskodást érdemelnének az itt élők. De ennyit ér a városlakókkal való törődés, „ha azok nem belvárosiak”! Természetesen a városfejlesztési adót nekünk is fizetnünk kellett, ám a beruházásból mi mindig kimaradunk. Jó lenne, ha a megyei újságban többet foglalkoznának a külső periférián lakókkal. A lehetetlen állapotokról legalább tájékozódhatnának és azokból okulhatnának azok az önkormányzati tervkészítők, akik valószínűleg valamennyien „belvárosiak”. Vagy tévednék? Üdvözlöm a cikk íróját: Cz. Gy.-t, további jó munkát kívánok neki! Remélem, lesz még alkalmam olvasni a lapban megjelenő újabb írásait. T isztelettel: Kovácsné Kilóg a s0rból... // O lesz a tarjáni Gundel? Salgótarján szívében van egy aprócska vendéglő, melynek névadója és egyik tulajdonosa Czikora Zoltán. Régi, már-már patinás névnek számít ez a szakmában, aki meghallja, tudja, hogy itt minőségről van szó. Nyugat-Európában talán nem különbözne annyira a kollégáitól, nálunk azonban sajnos még kilóg a sorból. Itthon ugyanis gyakran előfordul, hogy nem azért lesz valaki kereskedő, szakács, felszolgáló, mert valóban az akar lenni, hanem azért, mert ebből ma is, viszonylag jól meg lehet élni. Nálunk „ritka madár”-nak számít az, aki ma nemcsak a pénzkereset miatt nyit boltot, hanem mert szereti is, amit csinál.- Azt hiszem, minden velem egykorú elmondhatja, hogy számunkra a szakma több mint egyszerű megélhetési lehetőség. Mi annak idején egyfajta életvitelt, mentalitást is megtanultunk mestereinktől, azt tapasztalom, manapság a lexikális ismeretek felhalmozása került előtérbe. Nem vagyok bizonyos abban, hogy helyesen.-A szolgáltatásban dolgozók közül sokan nagyon hamar belefáradnak, belefásulnak ebbe a munkába. Önnek mégis sikerült megőriznie optimizmusát. Hogyan?- A család szerepe ebben óriási, majd’ minden terhet levesznek a vállamról, nélkülük feleennyit sem tudnék dolgozni.- Visszatérve a vállalkozására. Hogyan indult, mi adta az ötletet, hiszen ilyesmibe negyvenen túl csak nagyon kevesen mernek belevágni.- Az egyik délután, öten, a barátaimmal leültünk és létrehoztuk ezt a kft-t. amelyet valójában egy kényszer szült. Végül is mindenkinek magának kell megtalálnia a helyét, a lehetőségeit önmagának kell felkutatnia. Ebben az életkor pedig vajmi keveset számít.-Mi az, amire szakmájából szívesen emlékszik vissza?- Sok neves embert kiszolgáltam már, köztük a nagy női kézilabdacsapat játékosait, akik a világbajnokságon szerepeltek, de találkoztam az SBTC aranycsapatának tagjaiC/.ikora Zoltán val is. A napokban pedig Koncz Gábor és Löte Attila volt a vendégünk, de Homonyik Sándor is megfordult a közelmúltban nálunk.- Ki volt a legemlékezetesebb kuncsaftja?- Két éve is járt itt Habsburg Ottó, aki nagyon kedves és közvetlen volt. Megköszönte a kiszolgálást* . a menükártyára pedig adott egy autogramot. Az ilyen apró dolgok megfizethetetlenek a szakmában.- Végezetül egyetlen kérdés: ha újra kezdené, akkor is ezt a foglalkozást választaná?- Természetesen igen, de akkor semmiképpen nem Salgótarjánban próbálkoznék.-fenyvesi„Neander-völgyi” látvány Pesten A minap hivatalos ügyek intézése miatt Budapesten jártam. A vártnál korábban végeztem, így bőven maradt időm kőbányai rokonaim meglátogatására is. Utamban az ismerős tájak, házak a régi élmények egész sorát elevenítették fel bennem. Hiszen itt laktam és dolgoztam hosszú évekig. Teljesen ellágyultam régebbi otthonom láttán, és leszálltam a villamosról. Önkéntelenül is a sörgyár négyes kapujához ballagtam. Eszembe jutott, milyen jókat szoktam én ott enni, meg inni! A „maszek” pecsenyesütők bódéi vendégváróan ott sorakoztak, s gőzölögtek. Most is lehetett kapni pacalpörköltet, csirkezúza-pörköltet, rántotthúst, hurkát, sült- és főttkolbászt, meg gulyásleveseket... A környezet, az ízek, a választékok nem sokat változtak. Csupán az árak emelkedtek a régiek többszörösére. A vásárlók nem is igen tolongtak, még a csalogató illatok, aromák mágnesként vonzó hatására sem. A sorban csak ketten álltak előttem. Volt még egy ütött-ko- pott ruhás, zilált külsejű „vendég”, aki néhány lépésről kémlelte az árakat. Én már megkaptam a kért ínyenc adagomat és a bódé melletti fapadon jóízűen falatozgat- tam, amikor tekintetem a bódé mellé siklott. A kopott ruhás állt ott, szemben velem. Jobban megnéztem.... Cipője lyukas, valamikor talán kékszínű munkásöltönye szakadozott és koszos volt. Ápolatlan hosszú, ritka haja, gondozatlan melléig érő őszes, vöröses szakálla - amelyből emberi arcvonása, csak éppen kivillant - az ősemberekre emlékeztetőén szánalmat keltő volt. Akaratlanul is tovább figyeltem e különös alakot, s láttam, hogy zsebéből apró suterokat szedett elő, számolgatni kezdte. Az összeg többszöri próbálkozásra sem akart kikerekedni. Végül dühösen zsebre vágta csörgő „vagyonát” és hangos, félig érthető mormolással - néhány jól ismert személyiség nevének nyomdafestéket nem tűrő felemlegetésével - megvert kutya módjára elkullogott. Amint leütött fővel, szitkozódva elhaladt mellettem, még jobban megnéztem. Főleg a hangjáról tűnt ismerősnek! Emlékeimben kutatva, teljesen bizonyossá vált, hogy ismerem. Nem is olyan régen még egy vállalatnál dolgoztunk, egy szállón laktunk. Több alkalommal beszélgettünk, mert ő is Nógrád megyei, Szécsény környékére való. Igaz, a munka sohasem volt rá vonzó hatással. Egyetlen hetet sem bírt végigdolgozni, ám politizálni, inni és jókat enni nagyon szeretett. Szakszervezeti bizalmi volt, és akkoriban büszkén MDF-esnek vallotta magát. Gondolom - ha csak számításból is! -, rájuk szavazott. Pártja győzelme - a jelek szerint - számára nem sok sikert hozott. Mégis egy ötven év körüli kőműves szakembert így viszontlátni, szörnyen lesújtó volt. Munka, lakás és család nélküli, ruhátlan, éhező, szinte vadon élő csőlakó lett!/?/ Mély gondolatokat ébresztett bennem a látvány. Ekkora nyomor - szerencsére - még nem jellemző erre a kis magyar társadalomra. A gazdasági bajok mellett, inkább az akarat, az önfegyelem hiánya, a megrögzött közömbösség és a léhaság teremt ilyen és hasonló, az ember számára méltatlan, lealacsonyító, méregkeserű, századunktól idegen élethelyzeteket. Társadalmunk még mindig sok lehetőséget biztosít a megélhetéshez, a bajokból való kilábalásra, csak élni kell vele. Munka és akarás nélkül nincs és nem is lehet élet! Vajon ez a honpolgár ma milyen politikai nézeteket vall? Kit, vagy kiket okol az elrontott életéért? A következő választásokon - ha-egyáltalán megéri - kiket támogat majd a voksával? Kökényesi Béla,Karancskeszi
