Nógrád Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-07-08 / 263. szám
6 HÍRLAP HÉTVÉGI MAGAZIN 1992. november 7-8., szombat-vasárnap NÓGRÁDI HÍRLAP Időzített bombák a közoktatásban? Pedagógusok a társadalmi minimumon (FEB) A közalkalmazottak egymilliós táborába tartozókat az utóbbi időben élénken foglalkoztatja: megkapják-e a törvény betűje szerint nekik járó tizenharmadik havi fizetést, vagy sem? A kérdésre egyelőre nincs válasz, mert a kormány szerint a szaktárcák, a minisztériumok véleménye alapján az önkormányzatokon, míg ez utóbbiak értelmezésében kizárólag az adott munkahelyeken múlik, hogy mi lesz a nagyon várt járandóság sorsa. Az egyik legjelentősebb közalkalmazotti réteg, a pedagógusok többsége eközben a társadalmi minimum szintjén él, tudtuk meg Szőllősi Istvánnétól. A Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára a elmondta: az utóbbi két hónapban 26 százalékkal nőtt az állásukat elvesztett tanárok, óvónők száma, ma már több mint négyezer munkanélküli pedagógus van. Négy időzített bomba ketyeg alattunk: a költségvetési törvényjavaslat szerint jövőre semmit sem emelkedne a közoktatásban a dologi kiadásokra fordítható költségkeret. Egy fél fillért sem terveztek bérnövekedésre. Az önkormányzatoknak a személyi jövedelemadó visszatérítésből származó bevétele több mint a felére csökken. A tervek szerint bevezetik a kétkulcsos áfát. Hol van az a pénzügyi zseni, aki ilyen feltételek között legalább a közoktatás szinten tartását garantálja!- A törvényalkotók szerint nagy a költségvetés hiánya, azért nem telik töhh a közoktatásra . . .- Igen, ezt a pedagógusok is pontosan tudják. Tanulva a korábban már ránk zúdított vádakból - bírálni könnyebb, mint a kevés pénzt elosztani -, szakértőink alaposan tanulmányozták a költségvetési javaslatot találtak olyan kiadásokat, amelyek létjogosultságát megkérdőjelezzük. Nem értjük miért kell újabb és újabb épületeket emelni a munkaügyi átképző központoknak, amikor a művelődési házak többsége amúgyis üres. Nehéz elképzelni, hogy ilyen költségvetési javaslat elfogadása esetén hogyan fejeződik be a tanév. Már most is van olyan iskola, ahol nincs pénz szénre és emiatt tanítási szünetet rendeltek el. Ha így folytatódik, mi lesz jövőre? sz. m. Az Üdvhadsereg Csabán Lakásvásárlás kárpótlási jegyért A londoni székhelyű Üdvhadsereget 1865-ben alakították. Rákoscsabán Bánki Miklós és felesége Robyn vezetésével müködik.a magyarországi második egységük. MTI Fotó (FEB) Kárpótlási jegyért a jelenleg is állami tulajdonban álló, továbbá azokat a lakásokat lehet megvenni, amelyek a törvény kihirdetése után ingyenesen kerültek az önkormányzatok tulajdonába. Az erre vonatkozó törvény 1991 júliusában lépett hatályba, s ezt követte szeptemberben az egyes'állami tulajdonú ingatlanok és vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló törvény, amely a lakásállomány zömét az önkormányzatok rendelkezésére bocsátotta. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az ilyen módon kapott lakásokat az önkormányzatok értékesítik, akkor - ha a kárpótlásra jogosult úgy kívánja - fizetségként kötelesek elfogadni a kárpótlási jegyet. Eladni viszont nem kötelesek az ingatlant, még akkor sem, ha a bentlakó az értékpapírjaiért azt szívesén megvenné. Akik lakásingatlant vásárolnak, a kárpótlási jegyüket a kamatokkal növelt aktuális névértéken számítják be! A kamatok mértékét a kárpótlási hivatal havonta közzéteszi és mindig az adás-vétel pillanatában esedékes kamatösszeg adható az aíapnévértékhez. (Földvásárlás esetében hiába kamatozik a kárpótlási jegy. a címletértéket kell figyelembe.) Az új lakástörvény érvénybe lépéséig az 1969-ben kelt, az állami tulajdonú lakások eladását szabályozó kormányrendelet van érvényben. Történelmi dublőrök Volt politikus, aki kedvelt színészének gesztusait, hanghordozását figyelte órákon át, ellesve egy kecses meghajlás, rágyújtás, kézcsók egy kemény kézszorítás manirjait. Voltak, akik költők szóvirágait használták beszédeikben, betanulva még a rögtönzés látszatát, a megjátszott spontaneitás rövid határszüneteit is. Sőt, még arra is van történelmi példázat, hogy nagyjelentőségű üzenetek vagy rádiószózatok előzetes hangfelvételénél beszédtanárok és elő- adóművézek bábáskodtak. A klasszikus hadviselések korában, amikor a hadvezérek, de gyakran a királyok is ott voltak a harcmezőn a testőrök fejében bizonyára megfogant már a helyettesítés gondolata, de előállni ilyen nemtelen ötlettel egyikük sem mert. Egészen addig volt ez így, amíg III. Napóleon egyszer ágynak nem esett, és ő maga rendelkezett úgy, hogy helyette udvartartásának egyik bizalmi embere lovagoljon el tisztes távolságban az aznapi testőrparádé katonáinak arcéle előtt. Mondják, hogy Sztálin is rejtegetett a Kremlben 4-5 altere- gót, akiknek 1953-ban, titkos végrendelet szerint, az ő halála után meg kellett halniok. Ám, lehet, hogy mindez csak legenda. Ezen a téren a brit titkosszolgálat vihetné el a pálmát a második világháború idején végzett remekléseiért. Ugyanis meg volt a maga dublőré nemcsak Montgomerynek, de Chruchill- nek is. Egy interjúból tudni, hogy Lawrence Olivier csak mosolygott és nem adott választ arra a kérdésre „igaz-e, hogy- néhányszor ő is felült keménykalapban. és hosszú szivarral a Royal Air Force 1. sz. gépére?” Az a hadtápkari hadnagy, aki Monthy dublőré volt. hónapokat tölthetett a 8. hadsereg parancsnokának közvetlen közelében, hogy hányaveti mozdulatait, sportos viselkedését és hanghordozását is kifigyelje. Nem is volt gond vele sosem. Megtévesztés volt a Churchillt utánzó színész főfeladata is. 1944 június 5-én, amikor a háborús kabinet főnöke inkognitóban már Eisenhower dél-angliai főhadiszállásán tartózkodott, a dublőr kilátogatott a londoni állatkertbe és a sápadt kis óvodásgyerekek nagy élvezetére vidáman etette a fókákat. Ebből az etetésből kijutott a náci kémeknek is, akik Londonban követték az eseményeket és még, azt is megfigyelhették, hogy ugyanezen a napon a díszöltözetet viselő tábornagy („alighanem Montgomery”) ebédidőben, gépkocsijával a Downing Street felé tart. Mindez elég volt ahhoz, hogy Svájcon keresztül a Wehrmacht főparancsnoksága megkapja ezeket az üzeneteket és lefújja a már 36 órája tartó riadókészültséget az Atlanti Falnál. Mint ismeretes, másnap szürkületkor megkezdődött minden idők legnagyobb katonai vállalkozása: a normandiai partraszállás. Napjainkra e módszer már „kihűlt”. A tévék állandóan figyelő kameráinak jelenlétében nem lehet többé rászedni az eseményeket figyelő nézőket. Egyébként De Gaulle sosem járult hozzá az ilyen szerepcserékhez. Azt mondta gorillái legfőbb parancsnokának: „Képzelje el. micsoda blamázs lenne, ha egy ismereteién embert lőnének le helyettem!” Kennedy sem akart hallani ilyesmiről. Pedig a Sakál-ok mindig a helyükön voltak. Hol a diadalív árnyékában, hol egy stockholmi mozi előtt... L. B. Vörös csillag lovagja a Ladában Nem igazán régi még ez a történet. Talán úgy másfél évtized, ami közben elpereghetett. Megesett pedig, innen nem is nagyon messzire, hogy a nagy, a dicsőséges októberi forradalom évfordulójának közeledtével megyei első titkár elvtárs igen nagy izgalmak között lele- dzett. Fülest kapott fentről ugyanis, hogy most talán teljesül régi vágya s bekerül a Moszkvába utazó delegációba. A lelkes felvonulók tízezreinek talán majd éppen Brezsnyev elvtárs oldalán integethet a mauzóleum mellvédjéről. Reményteli várakozásában egy tulajdonképpen lényegtelen kis ügy zavarta meg: Kardos bácsi, a város közismert, s immár nem is kicsit szenilis veteránja ismét - sokadszor - betoppantott hozzá. Fogadni kellett, hiszen valószínűleg volt valami abban, hogy az öreg a 17-es forradalomban ... Dokumentum persze semmi, az meg egyszerűen hihetetlen, amit konokul állít, hogy Lenin egyik futárja lett volna. Egy kis vörössegélyre azért elegendő volt ez a hóbort, és ami azt illeti, rá is fért szegényre. Közben az első titkár tele várakozással. Ezekben a napokban kell Moszkvából érkeznie a meghívónak, oda fel. a Lenin mauzóleum mellvédjére! De telnek-múlnak a napok, ám sehol a vörös pecsétes levél. Első titkárunk kedve egyre rosszabb, az újfent beállító Kardos bácsit is szinte kirúgja, de csak lepasz- szolja végül egyik titkárának. És éppen ekkor megtörténik a csoda. Moszkvai távirattal nyit be az ajtón kedvenc titkárnője, Rózsika.- Az SZKP-től... - csak ennyit tud mondani, és a főnök már ki is tépte kezéből a néhány soros papírt. Az aláírást nézi először, és nem akar hinni a szemének. Mert az áll ott, igen, az áll, hogy Leonyid Iljics Brezsnyev. Moszkva! Hát mégis ott leszek november hetedikén! Ujjong, s csókot nyom a meglepett titkárnő arcára, s akár ha szerelmi vallomást mondana, úgy tör fel belőle: - Elvtársnő, irány Moszkva! Csak ezután olvas bele a cirill betűs szövegbe - orosz egyetemre járt, kapásból fordít -, s menten ledermed. „Értesítem első titkár elvtársat, hogy az SzK(B)T központi bizottsága a Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején Lenin elvtárs környezetében kifejtett forradalmi tevékenysége elismeréseként tovaris Kardost kitünteti Vörös Csillag Érdemrenddel.” És még egy rövid kis utalás arra. hogy az öreg a kitüntetést a Parlamentben veheti át. Kérésük, hogy az első titkár gondoskodjon arról, hogy a veterán elvtárs az eseményhez méltó módon jelenjen meg az Ország- házban. Üvöltés, pánik, rohanás. És az eredmény nem marad el, az eltelt hosszú évek során alaposan lerongyolódott öreg bolsit teljesen kiöltöztetik. Új öltönyt kap, cipőt, gatyát, inget, nyakkendőt, vöröset. Mire elérkezik a nagy nap, saját szolgálati Ladájával küldi Budapestre a veteránt. Ő maga egy nappal hamarabb utazik, pihent és nyugodt benyomást szeretne kelteni a Parlamentben. Az öreget pedig a szilvakék kocsiban legkiválóbb gépkocsivezetőjük, Erős elvtárs fuvarozza. Erős Bence kipróbált, sokat látott, tapasztalt gyerek, ha ő megy, akkor még véletlenül sem történhet semmiféle meglepetés, baleset. És a nagy nap reggelén Erős Bence úton van a főváros felé az immár ritka kincset érő veteránnal. Csodaszép kocsijával 120-szal seper a sztrádán, s olykor a visszapillantóból rá-rápil- lant az öregre. Büszkeséget érez, hogy az egykori Lenin-fiút ő viheti, de ejnye, mi lehet vele? Fészkelődik, úgy látszik, nagyon nyugtalan, az arca sötétlila, talán az indulás előtti vodka van a dologban. Dagad a szeme is, és, igen, valami szörnyű szag terjed a kocsitérben, Bencét elönti a több mint sejtelem, a megérzés, hogy az öreg, az ő. Erős Bence kocsijában - hiszen három év futás után szinte még új állapotban potom pénzért az övé lesz, szóval, igen, ez a vén szenilis itt - hogy azt a jó úristenit!- Mi történt?! - sikolt fel s beletapos a fékbe.- Befostam, fiam - suttog az öreg azt hittem, hogy csak egy kis szél lesz ... A sofőr szinte őrjöng, nem tudja, hogy a kocsiját sajnálja jobban, vagy egyáltalán mi legyen. Megáll, szinte feltépi a hátsó ajtót, s az ülésről valósággal kirepíti a vén bolsit. Aztán kétségbeesetten szétnéz, hogy most mi a fenét is lehetne tenni, szerencséjére nem messze az úttól egy régi gémeskutat lát, oda cipeli, ráncigálja Kardos papát. A kútnál rámordul: - Dobjon le mindent, nadrágot, gatyát, mosakodjon meg, aztán itt ez a pokróc, nem fázik meg, míg én bemegyek a faluba és valami gatyát szerzek. Az elképzelés nem lenne rossz, de Bence arról megfeledkezett, hogy ünnep lévén, nyitva egyetlen boltot sem lelhet. Vissza a kúthoz, ahol az öreg csendesen reszket az őszi hidegben. A pilóta nézi, nem tudja, hogy most sírjon-e, avagy nevessen, végül, mert nincs mit kezdeni, letolja saját nadrágját, utasa kezébe nyomja, s rámordul:- Ezt vegye fel! - ő maga pedig lenge fehérben visszaül a volánhoz, gázt ad, s immár megállás nélkül száguld a fővárosba. Amint közeledik, mindinkább hősnek kezdi érezni magát, hogy lám, ez is most, ez az övé is egy igazi forradalmi tett, mert lám a szó szoros értelmében kimosta a szarból a vén veteránt, aki nélküle most nem lehetne jelen az ünnepségen. S míg fenn, a gyönyörű kupola alatt tart a dáridó, míg az elvtársak ünnepelnek, Bence lent, a Parlament falainál egy szál gatyában ül kedvenc Ladájában - és a történelemről meditál ... Kun-Kő Tibor Panaszosok Mekkája s Átvert utasok, becsapott vásárlók Folyamatosan emelkedik a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez érkező panaszok száma. Radó Károly, a felügyelőség ügyfélszolgálati irodájának tanácsosa, az utóbbi időben főleg a külföldi társasutazásokkal kapcsolatos panaszokkal foglalkozik.-Utolsó pillanatban lemondott programok, az igértnél rosszabb szállodai besorolás miatt háborognak a legtöbben, és ragaszkodnak a kártérítéshez. Viszont a keletkezett kár nagyságát polgári peres eljárással a bíróság állapíthatja meg. Nem biztos, hogy a panaszos megkapja a kártérítést, mert időközben az iroda tönkrement, vagy csődöt jelentett. Ideje, hogy megszigorítsák az utazási irodák működési feltételeit! Tudomásom szerint 1500-ról máris 500 alá csökkent a számuk.-Általában mire panaszkodnak a vásárlók?- A tartós használatra rendelt termékekre, amelyeket azelőtt tartós fogyasztási cikknek hívtunk. Nemcsak a nevük változott, hanem a jótállásukkal kapcsolatos jogaszabály is. Méghozzá a vásárlók előnyére: 1991. szeptember 15-ike óta bővült a két év jótállási idővel rendelkző termékek száma.-Mi a véleménye arról a: árukapcsolásól, amikor a a vevő nem pénzt, hanem vásárlási utalványt kap?- Teljesen szabálytalan, hiszen a rendeletek szerint vissza kell adni a pénzt.- szó Mindszenty Nogradban (IV.) Véget ért a forradalom 1956. november 4-én. Nagy Imre felhívása után az ezrednél általános riadót rendeltek el. Garami és Pálinkás irányításával a páncélosok védelmi állást foglaltak el. részben Szende- hely-Berkenye-Diósjenő irányában, részben pedig - miután hírét vették, hogy Vác-Kosd- Nőtincs irányából szovjet páncélos oszlop közeledik -, a nő- tincsi elágazóval szemben. Ezekben az órákban a rétsági páncélos ezred minden bizonynyal a forradalom legnagyobb méretű tankcsatájára készülődött. Már a szovjetek megérkeztek az elágazóhoz és hadrendbe nyíltak szét, amikor Garaminak sikerült kapcsolatot teremtenie Váradi vezérőrnaggyal, aki közölte velük: tilos harcba bocsátkozniuk. A két parancsnok ekkor, előzetes megbeszélések után. a lö- vegek csövét felemeltette és a teljes tisztikarral átvonult a szovjetekhez. A legénység nagy része szétszéledt. Véget ért a forradalom. * * * Mikor Andrássy Borbála boldog sorait a naplójába írta, Pallavicini Pálinkás Antalt (balról) ártatlanul kivégezték még nem tudta, hogy fiát alig harminc nap múlva - karácsony másnapján - három fiatal hadnagy, Devcsics Miklós, Biczó József és Bányai János letartóztatja. (Devcsics, a forradalom előtt ezredagitátor volt. November 1-én. Deli főhadnagy vezetésével, társaihoz hasonlóan a feladatra önként jelentkezve, egy különítménnyel Salgótarjánba távozott, ahol a szakasszal részt vett AVH-sok lefegyverzésében, járőrözésben és egyéb rendfenntartó feladatok ellátásában. Csak decemberben tért vissza Rétságra. A tiszti eskü letétele után lépett be a karhatalomba, ahol a rétsági szakasz politikai helyettese lett. Biczó József szintén sokáig volt távol az alakulattól, ő november 2- án tért vissza Vácról, ahol három harckocsival az ottani laktanyát biztosította.) Pálinkás letartóztatásának ötlete állítólag akkor jutott a fiatal tisztek eszébe, amikor karácsony előtt - jelszavakat meszeltek Rétság közfalaira. Mindszenty bíboros kiszabadítok közös perben ítélték el. Garami Lajos másodfokon 10 év, Stijft Róbert 1 év hat hónap, Galajda Béla és Vajtai Gyula 3- 3 év és végül Tóth József 1 év börtönbüntetést kapott. Pálinkás Antalnak, ha a Salgótarjánba vitelt túl is élte. a sors és a vérbíróság nem kegyelmezett: 1957. december 10-én. reggeli 6 óra 43 perckor, „törvényes keretek között”, kivégezték. Tyekvicska Árpád (Vége)