Nógrád Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-24 / 277. szám
BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. NOVEMBER 24. KEDD III. ÉVFOLYAM 277. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT Érvénytelen választás Bács-Kiskunban Bács-Kiskun megye 4. számú választási körzetében vasárnap érvénytelen volt az országgyűlési képviselő-választás. A 1/ települést érintő kerület 45.809 polgára közül 9991-en jelentek meg az urnáknál, az érvényes szavazatok száma 9822 volt, ami 21,5 százalékos részvételi aránynak felel meg. A helyi választási bizottság javasolja az Országos Választási Bizottságnak, hogy a következő forduló időpontját december 6-ára tűzze ki. Rálőttek a Pesti Riport munkatársára Rálőttek egy újságíróra vasárnap este Budapesten, a VIII. kerületi Szentkirályi utcában. Hétfő délelőtt a BRFK sajtóosztályán az MTI-nek elmondták: egy ismeretlen tettes rálőtt Tiszai Ferenc 37 éves újságíróra, a Pesti Riport külső munkatársára. A hírlapírót súlyos sérüléssel szállították kórházba. A tettes elmenekült. A BRFK nagy erőkkel nyomoz az ügy felderítése érdekében. Amerikai—magyar autóalkatrész-gyártó üzem Autóalkatrész-gyártó üzemet alakít ki Székesfehérvárott, a volt szovjet helikopterbázis egy részén a Ford-autógyár alkatrész-beszállítójaként ismert amerikai Loranger Manufacturing Corporation és a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet által létrehozott Loranger Ipari Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Részvénytársaság. Az ott levő 5600 négyzetméteres üzemcsarnokban rendezik be a Ford székesfehérvári gyárában készülő elektromos gyújtótekercsekhez, illetve az üzemanyagpumpákhoz műanyag alkatrészeket előállító üzemet. Török embercsempész bukott le A Csongrád megyei rendőrség őrizetbe vette D. Sayar 21 éves ausztriai török autószerelőt, mert a nagylaki határátkelőhelyen belépésre jelentkezve Ausztriába akarta csempészni autójában A. AlassafTl éves szír tanulót és R. Kava 18 éves török állampolgárt. Az embercsempész személyenként 2 ezer schil- Iinget kapott a hamis útlevelekért és a csempészésért. Tegnap ökumenikus fórumot tartott az MDF megyei szervezete. Képünkön dr. Farkas Gabriella, a párt alelnöke tart előadást. Az eseményről szóló tudósításunk a 3. oldalon olvasható. Fotó: Rigó Sorsforduló a gyarmati Penomahnál Nehéz küzdelem árán maradhat meg a gvár A Penomah vállalatot el lehet úgy is adni, hogy mindenkit elbocsátanak, és megszabadulnak az egységtől áron alul, de úgy is, hogy megmaradnak a munkások. A városnak, a térségnek érdeke, hogy az utóbbi valósuljon meg, az mrp (munkások részleges privatizációja) keretében történjék meg az átalakulás. Sokan úgy vélik, hogy a Penomah fennmaradása elsősorban a csődegyezségi tárgyalások függvénye, ugyanakkor Bi- lecz Endrének, megyénk független országgyűlési képviselőjének szavai arra utalnak, a háttérben más okok is meghúzódnak, melyek esetleg a vállalat gyarmati egységének megmaradását gátolják.- Feladatom lehet, hogy az AVÜ-nél érdeklődjem, elfogadják-e a gyarmati gyár törekvését, mely a munkások részleges privatizációját célozza, valamint ha a Penomah központjában olyan tendencia látszik kibontakozni, hogy megakadályozzák az önállósodást és az mrp-s tulajdonba kerülést, akkor ez ellen határozottan tiltakozzam. - mondta a képviselő.- Véleménye szerint tehát nehéz küzdelem árán maradhat fenn a gyár.- Igen, ennek pedig több oka van. A húsipar feldolgozási és értékesítési gondokkal küzd, de a veszteség különbözőképpen jelenik meg az egyes nagyvállalatoknál és gyáregységeknél. Ugyanakkor a központ a terheket aránytalanul áthárítják a kisebb vidéki, kevésbé veszteséges, vagy nem veszteséges üzemekre.- Ón szerint hogyan lehet kiszabadulni ebből a kutyaszorítóból? Konkrétan, hogy a közel kétmilliárdos - már ennyiről hallani - vállalati adósságter- het az viselje, aki okozta és aki részesedett a hitelekből.- Másféle megoldás nincs, mint hogy ezeket a nagy vállalatokat meg kell próbálni kisebb önálló gazdálkodó egységekre bontani.- Közben szétosztani az adósságot?- Nem. Csak arról lehet szó, hogy a termelt veszteséget osz- szák szét.-De akkor ki fizeti meg a kétmilliárdos adósságot? (Folytatás a 3. oldaton) A posta ultimátuma áremelést gerjeszt A Magyar Lapkiadók Egyesületének nyilatkozata Átadás előtt Kirabolták az Adidas mintaboltját A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) — amely a magyar sajtó 80-90 százalékát képviseli — más eszköz htján a nyilvánossághoz fordul. A Magyar Postával folytatott tárgyalások zsákutcába jutottak. Az MLE sürgetésére szeptemberben megkezdődött tárgyalások, amelyek a jövő évi tarifákat és üzleti feltételeket tartalmazzák, a napokban Doms Béla, a Magyar Posta vezérigazgatójának ultimátumával veget értek. A jövőre tervezett 18 százalékos inflációval szemben a postai tarifaemelés 35-65 százalékról szól. így olyan áremelést generálnak, melynek minden következményét az MLE áthárítja a postára. Ajánlatában elfogadhatatlan feltételeket támaszt, valamint„ szolgáltatásaiért ” ma még ismeretlen összegeket kíván felszámolni. A posta diktálta üzleti feltételek alapján az olvasók lényegesen romló szolgáltatásokra számíthatnak. A tárgyalások során a postai vezetés minden eddiginél jobban érvényesítette piaci erőfölényét. A kialakult helyzetben a Magyar Lapkiadók Egyesülete a következő lépésekre kényszerül: 1. A nyilvánossághoz fordul, és kéri a kiadásban és terjesztésben résztvevő vállalatokat, társadalmi egyesületeket, politikai pártokat, az Olvasót: minden eszközzel hassanak oda, hogy a teijesztés legalább a korábbi színvonalon megmaradjon, s biztosítsa az olvasók számára is az esélyegyenlőségeket. 2. Az erőfölénnyel való bizonyítható visszaélés miatt az MLE eljárást kezdeményez a Magyar Posta ellen a Gazdasági Versenyhivatalnál. 3. A kialakult helyzetben nem marad más lehetőségünk, mint hogy felgyorsítsuk azt a folyamatot, amely új terjesztői hálózat felállítását célozza. Ezért felkérünk minden érdeklődőt, magyar és külföldi vállalatokat, tőkebefektetőket lapterjesztési konzorcium létrehozására. Ez azzal jár, hogy az új terjesztői hálózat létrejöttével mintegy 18-20 ezer postai alkalmazott állása kerül veszélybe. Az Adidas kaposvári márkaboltjának hétfői nyitását megelőző hajnalon ismeretlen tettesek betörtek az üzletbe, s mintegy félmillió forint értékű árut — sportcipőket, pólókat, kabátokat stb. — vittek el a polcokról. Az ügy pikantériája, hogy a vevőcsalogatónak szánt Kirakati termékekből is elemeitek néhányat, s az senkinek sem tűnt fel, Rendkívülien elöregedett a géppark a mezőgazdasági üzemekben — közölte hétfőn a MOSZ-tanácskozáson Bindes László, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége műszaki választmányának elnöke. A szakember szerint mintegy 70-100 milliárd forint kellene a mezőgazdasági üzemeknek a 70 százalékban amortizálódott gép- arkjuk felújításához. Az átala- uló szövetkezetekben marad elegendő gépi eszköz a gazdálkodáshoz, mivel a társas vállaljóllehet, a sétálóutcára nyíló hatalmas üvegportálokat jól megvilágították. A megnyitó ettől az incidenstől függetlenül annak rendje és módja szerint megtörtént, vagyis a neves cég egy újabb, ezúttal a hetedik vidéki boltjával szeretne sikert aratni a vásárlók körében. kozások és a kiválni szándékozók csak azokat a berendezéseket vehetik meg, amelyeket a szövetkezet nélkülözni tud a termelésben. A szakértő felhívta a figyelmet: az elhasználódott gépeket megvásárlóknak számolniuk kell azzal, hogy ezek javítására, karbantartására sok pénzt kell költeni, s ily módon az előállított termékek ára is növekszik. Bindes szerint a kormánynak meg kell teremtenie annak a feltételeit, hogy korszerű eszközökkel versenyképes módon lehessen termelni a magyar mező- gazdaságban. (MTI) Magyar mezőgazdaság Elöregedett géppark Mégsem zárták ki Oláh Sándort Döntöttek Oláh Sándor elmarasztalásának mikéntjéről a kisgazda 36-ok hétfői frakcióülésén. A képviselőcsoport egy héttel korábban 16:11 arányban úgy határozott, elmarasztalják Oláht. Szabó János frakcióvezető szerint 15-en Oláh kizárása, míg 14-en a figyelmeztetésben részesítés mellett szavaztak. A testület szabályzata előírja: a kizáráshoz a képviselőcsoport több mint felének igenlő szavazata szükséges. Ezért Oláh nem tekinthető kizártnak, mondotta Szabó János. A szavazás eredménye úgy értelmezhető, hogy a testület figyelmeztetésben részesíti az inkriminált képviselőt. Az érintett Oláh Sándor az MTI munkatársának elmondta: a frakció figyelmeztetésének nem látja értelmét, és mindkét kifogásolt ügyben a jövőben is ugyanúgy járna el, mint azt tette. Jóváhagyott ÉTmegállapodás Kupa Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlésen tájékoztatott róla: a kormány rendkívüli ülésén jóváhagyta az Érdekegyeztető Tanács szombat éjszakai ülésén született megállapodást. Elmondta, 1,5 milliárd forinttal emelik a Foglalkoztatási Alap költségvetését, és 7, illetve 2 százalékra emelkedne a munkaadók, illetve a munkavállalók által fizetendő járulék. A munkanélküli-járulék jogosultsági ideje viszont egy évre szűkül. Február 1-jétől 9000 forint a minimálbér. Az általános forgalmi adónál 6 és 25 százalékos kulcsok lépnek életbe 1993-ban. A gyógyszerek, a háztartási elektromos energia esetében megmarad a 0 kulcsos áfa. Havi 200 forintot vonhatnak le személyi jövedelemadó-alapjukból az alkalmazottak. Csak 1995. január 1-jétől emelkedik a nők nyugdíjkorhatára, s kétévente egy évet. Ülésezett Salgótarján képviselő-testülete Megállapodtak a városi vagyon megosztásáról Salgótarján város önkormányzatának képviselő-testülete az előzetes napirendnek megfelelően tartotta meg tegnap délután tanácskozását. A polgármesteri tájékoztatót követően először a Nógrád Megyei Közgyűlés és a salgótarjáni városi önkormányzat vagyonmegosztásával kapcsolatos megállapodásról tárgyalt a testület. A képviselők egyetértettek azzal, hogy a város tulajdonában álló ingatlanvagyon megvédése, illetve megóvása és lehetőség szerinti gyarapítása alapvetően fontos. Az önkormányzati vezetők között vita tárgyát képező egyes intézmények tulajdonjogának rendezése során elfogadták, hogy a Nógrádi Történeti Múzeum épülete megyei tulajdont képez, míg a Balassi Bálint könyvtár városi tulajdonban van. A 211. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközép- iskola, valamint a Lórántffy Zsuzsanna Leánykollégium felépítménye megyei tulajdonba került, a földterület azonban városi tulajdonban marad. A pedagógiai intézet ingatlanvagyonára vonatkozóan abban állapodtak meg, hogy erre és a földterületre a megyét használati jog illeti meg. (Folytatás a 3. oldalon.) Kérdőjelek Jó kompromisszum? Tegyük időrendbe: a kormány és a szakszervezetek képviselői éles vitát folytatnak az Érdekegyeztető Tanács ülésén. Megérkezik a hír, végletesen eldőlt: a vasutasok sztrájkolni fognak. Az ÉT ülésének minden résztvevője kompromisszumkészséget tanúsít, és megszületik a megállapodás. Vajon a második és harmadik esemény között volt-e ok-okozati összefüggés? Akárhogy is, a lényeg a végeredmény. Jó kompromisszum született? A családi pótlék emelése, a 9000 forintos minimálbér elfogadása, a gyógyszerek és a háztartási energia „áfa-mentesítése” vitathatatlanul kedvező az egész lakosság számára. Csak gazdasági haszna van ? Az anyagiakon túlmenő előnyök is származnak az egyetértésből. Hozzájárulhat a társadalmi és szociális béke megőrzéséhez, s ezáltal a belső stabilitás erősítéséhez. Ki győzött? Kemény csaták zajlottak, de senki nem állhatott föl győztesként, nem kell senkinek legyőzöttnek éreznie magát. Úgy tűnik, mind a kormány, mind a szakszervezetek elmentek a kompromisszumok adott helyzetben lehetséges határáig. Ha azonban azt kérdezzük, kinek származik haszna a történtekből, akkor egészen pontosan megadható a válasz. Önnek, nekünk, valamennyiünknek. Folytatása következik? Ferenczy-Europress KAMATOZÓ JEGY L t