Nógrád Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-17 / 271. szám
1992. november 17., kedd BÁTONYTERENYE ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Szerencsésnek mondhatják magukat mindazok, akik ilyenkor. őszidőben a Mátrában barangolhatnak. Nagyszerű a levegő. arról nem is beszélve, hogy szebbnél szebb színekben, tájakban gyönyörködhetnek. Akiknek pedig útja Szaluira vagy még feljebb. Máiraal- másra visz. azok már további látnivalóban is részesülnek. Szuha központjában még a nyáron. Mátraalmáson pedig, mint azt hírül is adtuk, nemrégiben szentelték fel a világháborúk hősi áldozatainak emlékművét. Mindkét településen mívesen faragott kopjafák őrzik őket. Alkotójuk, a 66 esztendős Bányai Ferenc, akárha remete lenne, most fent él egyedül, az átmenetileg rendelkezésére bocsátott faluházban. Ez a tanyája, ez a műhelye, és immár itt. Szuhán lesz végleges lakhelye is. Tény ugyanakkor, hogy ez a csodálatos kezű mester legalább olyan kanyargós életút során jutott cl idáig, mint amilyen kanyargósak errefelé a Mátra szerpentinjei. Munkáit látván, semmi megSzékely kopjafa - indián motívumokkal Titok, kérem, az titok lepő nincs abban, hogy Erdélyből származik, a Hunyad megyei Zsil völgyéből.A mesterséget egy Balogh István nevű székely embertől tanulta, ma is úgy emlékszik rá, mint kiváló őstehetségre. Emellett ugyancsak meghatározónak számított indulására, hogy édesanyja testvéröccse nagyszerű műbútorasztalos volt. Kicsiny korától leste el tehát a székely fafaragás művészetét, tudományát, majd nagyenyedi diák lett. Kikerülve az iskolapadból a bányászokhoz szegődik, az aknamélyítőkkel jut el a tiribesi bányába. Szerencsés, mert a főmérnök szinte saját fiának tekinti, segíti, támogatja. útját egyengeti. Ez az út aztán egyszercsak kalandossá vált Bányai Ferenc számára. Sorsa Dél-Amerikába röpítette a meglehetősen zűrös ötvenes évek elején. KolumbiáBányai Ferenc a legújabb, mátraalmási munkája előtt ban élt. de át-átmentek néha Peruba is, és természetesen módot talált arra, hogy közelről tanulmányozza az indián faragott művészet remekeit. Későbbi munkáiban ezek a hatások szerencsésen keverednek a jellegzetes székely stílussal, de mert a művészetből megélni csak keveseknek adatott meg, aknamélyítőként járta a bányákat. Közben tudományához sem hűtlen, ha csak teheti, farag, és remek alkotások kerülnek ki a kezéből. Mióta nyugdíjas, természetesen sokkal többet tud törődni örök szerelmével, a fafaragással. Az anyagot az erdő adja. Bányai Ferenc pedig a tudását. A két helyi település hősi emlékműveinél látható kopjafák legújabb bizonyítékai kivételes képességeinek, nemrég pedig egy csodálatos bölcsőt készített a falu egyik kis újszülöttjének. Most ismét Szuhán kapott egy újabb fontos megbízatást. Amikor búcsúzóul megkérdezzük, mi lesz az, góbésan elmosolyodik. - Titok, kérem, titok. De annyit mondhatok, hogy idegenforgalmi nevezetessége lesz a falunak. (- kun -) Lucfalva: reális remények Szent Márton-i búcsú előtt Csak az iskolára évi ötmillió forint Nem mai keletű az a felismerés. hogy Lucfalvának bizony nagyon sok mindenre lenne szüksége. Olyan egyértelmű ez. hogy még a letűnt rendszer sem vitatta. Egyetértés volt abban is. hogy a sok és jogos igény között egy új iskola építése lenne a legfontosabb. Mindenesetre, még a közös tanácsok működése idején határozták el. hogy az oktatási problémák megoldása érdekében hozzálátnak a nagy feladathoz. Elkészült a terv. méghozzá nagyratörő, hiszen nyolc tantermes oktatási központ létesítését vázolta fel. A lucfalvai gyerekek mellett bekalkulálták a Nagykereszttúrról és a Sám- sonházáról szintén ide járó szlovák nemzetiségű tanulókat is. Idők múltán azonban látni kellett: bárhogyan is ügyeskednek. a sok más, szintén komoly költségvonzatú tennivaló mellett -óvoda átalakítás, központi fűtés bevezetése az orvosi rendelőbe stb. stb. -a nyolc tantermes iskolának nincsenek reális feltételei. Az I-es ütemet azonban haladéktalanul elkezdték, és aki ma megfordul a faluban, láthatja, halad az iskolaépítés, még ha egyelőre „csak" négy tantermes lesz is. Ez sem kevés, kivált, ha az 55 milló forintos bekerülési költséget vesszük alapul, s nem utolsósorban azt, hogy a 40 százalékos céltámogatás mellett a további 60 százalékot a községnek kell felvállalnia. Dicséretükre legyen mondva, ha kisebb megtorpanásokkal ha „szakaszosan" is, de haladnak, s hogy ez a jövőben is így legyen, annak érdekében mindent megtesznek. Könnyebb lenne a helyzetük, ha a környéken, valahol a völgyben jól prosperáló üzemek működnének, hiszen azoktól némi támogatást lehetne remélni. De errefelé ilyen cégek mostanában nemigen találhatók. Ez pedig azt jelenti, hogy évenkénti felosztásban 5 milliót kell letennie az önkormányzatnak az iskolaépítés „oltárára”. Jó szerencse, hogy az idei penzumot már majdnem teljes egészében letudták, százezer forint híján kifizették ezt a nagy ösz- szeget. Mert valóban minden elképzelésük az, hogy jövő szeptemberben az új regionális oktatási központjukban kezdődhessen a munka. Mindemellett azért úgy ügyeskednek, hogy lehetőleg egyéb területeken se kerüljenek lépéshátrányba. Az oktatási feltételek javítására például pályázat útján 3 millió forintot nyerek, így az óvoda központi fűtést kap. a teljes vizesblokkot újra cserélik, korszerűsítik a világítást és még sorolhatnánk. De végezetül legyen talán elég annyi, hogy a megújuló régi épületben most alakítják ki a majdani polgármesteri hivatalt is. (K. K. T.) A megidézett múlt magánmúzeuma Tíz év - tízezer képeslap. Borjúk Gyulái úgy tíz esztendővel ezelőtt leiken találta a szépség, és most már valószínűleg végigkíséri egész életében. Sokaknak elmondta már, s most nekünk is, tulajdonképpen egy véletlennek köszönheti, hogy kéz a kézben járhat a széppel. Mindössze az történt, hogy Barják Gyula egyszer Szerencsen járt, és betévedt az ország -állítólag - egyetlen képeslap múzeumába.- Valóságos mesevilág tárult fel akkor előttem — emlékezik tisztán ma is arra a napra —. úgy éreztem, mintha varázsszőnyeget képeznének azok a különleges és szép lapok. melyek visszarepítenek nagyanyáink korába. Ott rögtön elhatároztam, hogy én is gyűjteni fogok ilyen lapokat, és a szerencsi példához hasonFotó: Rigó lóan majd én is megmutatom az embereknek. Az erős elhatározást szorgalmas gyűjtés követte, és a rokonszenves fiatalember végre berendezhette saját bá- tonyi házuk két udvari szobáját képeslapmúzeumnak. Tény, hogy az érdeklődőknek immár tízezer lapot tud mutatni. egyik szebb és különlegesebb ritkaság, mint a másik. A legrégebbi 1892—bői származik, és azt a történelmi eseményt ábrázolja, amikor a magyar Rendek hűséget esküsznek Mária Teréziának. Ez még kézzel festett, kőnyomatos kép.Itt említhetjük meg, hogy képeslap-ritkaságai között látható a jelenlegi ország- ház elődje, amely egy klasszicista kolostorból lett királyi kúria. A képrilkaságok kronológiai sorrendben mutatják be hazánk történelmének sok fontos állomását a honfoglalástól, a csodaszarvas legendától az ötvenes évek végéig. A bámulatos kollekcióban ott találjuk a huszas évek előtti Nógrád vármegyét, annak népviseletét, népszokásait, mindennapjait és ünnepeit bemutató képeslapokat. Ami pedig a kuriózumok kuriózuma, az a bátonyi magánmúzeum képeslap-mozija. Jobb híján nevezik így azokat a képeslapokat, amelyek a századelőből származnak, és fényforrás előtt nézve, az eredetitől eltérő képet mutatnak. Példaként említsük meg itt talán azt a képet, amely egy víg kocsmai borozás közepette mulató asztaltársaságot mutat, majd fény felé tartva a lapot, láthatjuk, miként támogatják egymást hazafelé a gázlámpás, macskaköves utcán a dicső férfiúk. Napestig lehetne beszélni a rengeteg látnivalóról, de az idő mindenki számára kevés. Azt azért még megkérdezzük, hogy az eddig 8500 ember által megtekintett lapok közül melyik a legbecsesebb.- Sok van, hangzik a válasz, amelytől nagyon nem szívesen válnék meg, Legbccscsebb nekem mégis az, hogy a Me- cénés alapítvány, az. Erdészet és számos kisvállalkozó támogatását élvezem, nélkülük aligha tarthatnám fenn kis múzeumomat, ahova természetesen sok szeretettel várom az újabb vendégeket, felnőtteket és gyerekeket. (ku-ti) A sámsonházai gyerekek már pénteken elfoglalták a vasárnapi. Szent Márton-napi búcsúra előkészített, vidám Figuráktól mókás forgókat, játékokat. A szüleik pedig a vendégekre vártak. A korszerűsödés felé Az üdülőterület még hátravan Szuha-Mátraalmás. Hazánk egyik legszebb fekvésű kistelepülésén. Mátraalmáson szorgalmas emberek élnek. A vissza — visszajáró turisták így tanúi lehetnek az üdülőterület szépülésének, fejlődésének. Mint Baki József polgármestertől megtudtuk, most újabb jelentős lépést tesznek a korszerűsödés felé. Képviselő-testületük ugyanis 660 ezer forintot szavazott meg arra a célra, hogy por- talanítsák a Rákóczi utat. A mintegy 370 méter hosszúságú utca bitumenburkolatot kap. A vállalkozók a jövő hét elején már hozzá is kezdenek, s terveik szerint hét végére be is fejezik munkájukat. Az őszi esőzésektől tehát már nem kell tartaniuk az utca lakosainak. Nem mondhatjuk el ugyanezt az üdülőterület környékéről, ahol még .350 méter hosszúságú földút vár bitumenszőnyegre. Mindenesetre, a helybeliek ennek is nagyon örülnek, hiszen ha lassan is, de elérik, hogy az összesen 9 kilométerre tehető úthálózatuk teljes egészében végre korszerű lesz. Felújítják a hálózatot Nemti. Ez évben nem sok örömük volt művelődési központjukban a helybelieknek. Ennek oka, hogy a régi épületben a villamos hálózat teljesen elavult, elérett, ezért az elektromos készülékek használata élet- és balesetveszélyessé vált. A község önkormányzata anyagilag most került olyan helyzetbe, hogy a művelődési ház elektromos hálózatának felújítására gondolhat. E célra 1,5 millió forintot fordítanak, a környékbeli vállalkozó kisiparosok tehát rövidesen kezdhetik a munkát a 2(X) személy befogadására alkalmas épületben. Bátony: jogos a panasz Koszosán és árván, parkban pihen az öreg járgány. Sajnos, ez a helyzet Bátonyban, miként a közéleti fórumon is elhangzott. Bátonyterenye és környéke Volt egyszer ... • Bátonyterenye. Volt egyszer egy fesztivál címmel köny- nyűzenei műsort rendeznek az Ady Endre Művelődési Központban. A gálára november 19-én 18 órai kezdettel kerül sor. Fellépnek: Koós János. Kovács Kati. Aradszky László, Harangozó Teri, Poór Péter. Dékány Sarolta, Harmatit Andrea, Koncz Tibor, Auth Ede és Kertész Gyula. Új rendelő • Dorogháza. Utolsó szakaszához érkezett a település új orvosi rendelőjének építése. A közel hétmillió forintos beruházással készült egészségügyi intézményben az általános orvosi teendők mellett fogászati rendelésre. a későbbiekben pedig gyermekorvosi és nőgyógyászati rendelésre is lehetőség nyílik majd. Szeszfőzde • Nagybárkány. Ismét üzemel az áfész szeszfőzdéje a község határában. A négyszáz literes főzőüsttel és kétszázötven literes finomítóval dolgozó szeszfőzdét napjainkban igen sok munkával látják el a helybeli és a környékről érkező gazdák, ezért a főzetőknek több-kevesebb várakozási időre kell számítaniuk. Akik tudják értékelni a valódi, tiszta kisüstit, azok bizton állítják: a pénzt és a fáradságot egyaránt megéri. 13. havi bér • Lucfalva. Jóval a szokásos idő előtt kiutalta a községi ön- kormányzat a pedagógusok 13. havi illetményét. Ennek köszönhetően a helyi pedagógusok az akció során, a nagyobb hidegek beállta előtt megvásárolhatták téli tüzelőjüket. Közvilágítás • Márkháza. Háromszázezer forintot fordított ebben az esztendőben a helyi közvilágítás korszerűsítésére a helybeli ön- kormányzat. A korai sötétedéstől immár nem kell tartani a lakosoknak, hiszen minden lámpaoszlopra felszerelték a korszerű fényforrásokat. Haltelepítés • Mátraterenye. Mintegy háromszázezer forint értékben harminc mázsa pontyot telepítettek októberben a Tóaljai Bányász Horgász Egyesület kezelésében lévő tavakba. A telepítés utáni horgásztilalmat már feloldották. S.O.S. a környezetért • Bátonyterenye. Környezetvédelmi plakátkiállítást nyitottak meg tegnap délelőtt a Váci Mihály Gimnáziumban. A huszonöt gimnazista által készített mű a mindennapi környezet tisztaságának védelmére, megőrzésére hívja fel a figyelmet. A kiállítást dr. Kecskeméti Sándor az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Egyesülés igaz gatója nyitotta meg. Holnapi számunkban „Balassagyarmat és környéke” V összeállítással találkozhat a kedves olvasó ♦