Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-24-25 / 251. szám
1992. október 24., szombat-vasárnap SPORTTÜKÖR HÍRLAP 11 A forradalom és szabadságharc szellemisége utat talált a salgótarjániak leikébe Futóverseny a nemzeti ünnep tiszteletére A legfiatalabb korosztály tagjai szüleikkel együtt teljesítették az 1956 méteres távot Az október huszonharmadi- kai nagy nemzeti ünnepünk, a forradalom és szabadságharc tiszteletére remek futóversenyt rendeztek tegnap Salgótarján központjában. A mintegy kétezer sportolni vágyó helyi és környékbeli, idősebb és fiatalabb polgárt megmozgató futófesztivált - melynek távja stílszerűen 1956 méter volt — Detre Jenő, Salgótarján alpolgármestere többek között a következő szavakkal nyitotta meg: „Minden méter a dicsőség egy-egy évét jelenti. Most nem csak az eredmény a fontos, hanem a részvétel is, hiszen ezzel is tisztelgünk a múlt hőseiért." Az ünnep szellemében fogant meleg szavak után pontosan 10 órakor indították el az első futam mezőnyét, a hat-tíz éves fiúkat és lányokat. A szülői kísérettel futó gyermekek olyan csatát vívtak egymással, amely az idősebbeknek is becsületére válhatott volna. Végül a Kollár Balázs, Kollár Zoltán, valamint a Szupuka Gabriella, Szupuka Gyula páros ért át elsőként a célvonalon. Szívet melengető érzés volt látni, hogy a jövő nemzedékének tagjai milyen lelkesen, milyen szeretettel, élvezettel gyűrték le az előttük álló hosszú métereket. Az utolsó családi kettős beérkezése után kezdődtek el az iskolák igazi párharcai. A különböző korcsoportok lányai és fiúi kemény harcot vívtak egymással a leküzdendő 1956 méter minden egyes centiméteréért. Kedves látványt nyújtottak a melegítőruhás fiatalok. A különböző korcsoportok legjobbjainak díjait a Nógrád- vin Kft. biztosította, mely egyben a főrendező tisztjét is ellátta a salgótarjáni önkormányzat, a megyei diáksporttanács és sportigazgatóság, valamint a Hungária Biztosító mellett. A tizenhét-tizennyolc éves fiatalokkal együtt indították el a felnőttek mezőnyét. Itt olyan kiválóságokat üdvözölhettünk a résztvevők között, mint a még ma is magyar csúcstartó, EB-ezüstérmes Mecser Lajost, vagy akkori klubtársát, Máté Csabát, a kohászok köTarjáni ifjak, 1956 lyukas lobogója mögött Fotó: Gyurkó zép- és hosszútávfutóinak jelenlegi edzőjét. A futamot azonban már a mai generáció jelesebb képviselői, Simon Lilla és Balogh Gyula nyerték meg. Az utolsó versenyszám célba érkezését követően a figyelmes rendezők az ünnepi futás összes résztvevője között értékes díjakat sorsoltak ki. Ezek különösen az ifjabb korosztályok tagjainál váltottak ki osztatlan tetszést, örömöt. Mindent egybevetve: a remek futás kezdeményezői partnerre találtak Salgótarján és környéke polgáraiban. Kellemes emlékekkel térhetett haza mindenki, aki részt vett ezen a péntek délelőtti, pergős, jól szervezett versenyen! (Az ünnepi, 1956 méteres futás részletes eredményeit későbbi számunkban közöljük.) Janusch Péter Labdarúgó megyei II. osztály Ellátják-e Baját tarjáni gólokkal? Kozma négyet gurított KELETI CSOPORT ETES - KARANCSKESZI 2-0 (0-0). 200 néző, v.: Hoffman. Továbbra is eredményesen menetel a bajnokság meglepetéscsapata. Gl: Lakatos (2). Ifi: 2-0. CERED - NÓGRÁD VOLÁN 3-3 (0-0). 200 néző, v.: Baksa. Az éllovasok kemény, de sportszerű mérkőzésén többször a játékvezető működését kifogásolták. Gl: Simon (2), Kovács, ill. Oláh, Bedő, Dupák. Ifi: 4-2. IPOLYTARNÓC-SÁG- ÚJFALU I-I (0-0). 100 néző, v.: Pisák. Egyenlő erejű csapatok igazságos pontosztozkodása. Gl: Petik, ill. Horváth. Ifi 0-3. NŐGRÁDMEGYER LUCFALVA 4-3 (3-1). 150 néző, v.: Godó. Jó mérkőzésen Kozma Tibor eredményessége döntött. Gl: Kozma (4), ill: Bartkó. Ugra, Tóth. Ifi: 1-1. KIS-ZÄGYVAVÖLGYE - VIZSLÁS 2-4 (1-0). 100 néző, v.: Szomora. Megérdemelt vendégsiker. Gl: Bangó, Alapi, ill: Szládek (2), Szabó, Győri. Ifi: 5-2. 5. Mátraszele 8 4 1 3 10-12 9 6. Karancsalja 8 2 4 2 12-12 8 7. N.-megyer 7 2 3 2 11-10 7 8. Vizslás 8 2 3 3 15-15 7 9. Ipolytarnóc 8 2 3 3 9-15 7 10. Ságújfalu 8 1 3 4 8-13 5 11. Eucfalva 8 1 3 4 12-19 5 12. Ménkes 8 2 I 5 12-20 5 13. K.-keszi 7 1 2 4 7-13 4 14. Kis-Zv. 8 1 1 6 7-17 3 KÖRZETI BAJNOKSÁGOK Salgótarjáni körzet: Mihály- gerge - Pösténypuszta 10-0, Litke — Bánta 4—1, Egházas- gerge - Nógrádmegyeri Romano 5-1, Sóshartyáni Roma - Mátramindszent 3-3. Balassagyarmati körzet: Cserháthaláp - Terény 1-2 (1- 1), Szécsénke - Patvarc 2-1 (1- 0), Nógrádmarcal - Nógrádkö- vesd 7-2 (2-1), Galgaguta - Ipolyszög 2-1 (1-0). 1. Galgaguta 2. Ipolyszög 3. N.-inarcal 4. Patvarc 5. Szécsénke 6. N.-kövesd 7. Terény 8. Cs.-haláp 4 I 3 2 3 1 3 1 2 3 2 1 2 1 0 0 12- 5 13- 6 20- 9 10- 8 6- 5 10-16 6-13 8-23 0 * * * Megyei II. osztály, Nyugati csoKARANCSALJA - MEN- KESI BÁNYÁSZ 2-1 (2-1). 150 néző, v.: Sánta. Feszült hangulatú mérkőzés, sok kihagyott vendég helyzet. Gl: Kovács, Bocsi, ill. Kun. Ifi: 5-1. MÁTRASZELE - ZAGYVARÓNA 2-1 (2-1). 200 néző, v.: Balázs. Fegyelmezett játékával megérdemelten nyert a hazai csapat. Gl: Kaszár (2), ill. Kakuk. Ifi: 1-2. A bajnokság állása 1. N.Volán 8 6 2 0 25- 8 14 2. Cered 8 5 3 0 18- 5 13 3. Etes 8 5 3 0 12- 5 13 4. Zagyvaróna 8 3 4 1 17-11 10 portja ifjúsági bajnokság. 1. Diósjenő 10 9 1 0 33- 4 19 2. Szügy 10 9 0 1 58- 9 18 3. Varsány 10 8 0 2 50-10 16 4. Becske 10 5 3 2 29-12 13 5. Nógrád sáp 10 5 1 4 27-17 11 6. Hugyag 10 5 1 4 19-11 11 7. Szendeh. 10 4 3 3 28-22 11 8. Rétság 10 4 3 3 23-22 II 9. Herencs. 10 4 1 5 23-34 9 10. Patak 9 4 0 5 22-25 8 11. Dejtár 10 3 2 5 16-32 8 12. M.-nándor 10 2 2 6 20-31 6 13. BFC 90 10 2 1 7 29-42 5 14. N.-sipek 9 1 2 6 16-38 4 15. Cs.-surány 10 1 2 7 16-53 4 16. Szanda 10 1 2 7 14-61 4 A labdarúgó NB II. 11. fordulójában vasárnap 13.30 órai kezdettel az SBTC-Salgglas Baján lép pályára. Jelenleg a tarjá- niak all., vendéglátóik a 7. helyen tanyáznak. Mindkét csapat 50 százalékos. Az SBTC-Salgglas együttesében a Hatvan ellen kiállított Kajli 2 hetes eltiltását felfüggesztették. tehát vasárnapi játékának nincs akadálya. Oláh Béla viszont három sárga lapja miatt nem szerepelhet. Szalay Miklós edző elmondta, hogy az idény hátra lévő részében szeretnének az elvárásnak megfelelően szerepelni. Ezért az SBTC-Salgglas egy ponttal gazdagabban kíván hazaétérni Bács megyéből. A várható összeállítás: Szén - Kajli, Juhász, Sági. Homann - Kőházi, Gáspár, Gyetvai L., Novák - Kisbáb, Horváth. NB III., 11. forduló. St. Kohász (14.) - Karcag (13.) (szombat, 13.30): A fontos helyosztón „kötelező” lenne a hazai siker. Pásztó (9.) — Törökszentmik- lós (15.) (szombat, 13.30): A gyengélkedő vendégeket le kell győznie a pásztói együttesnek. Gyöngyös (5.) - BLC-N.Vo- lán (10.) (vasárnap, 13.30): A balassagyarmati legénységnek nem lesz könnyű dolga. A megyei I. osztály 10. fordulójára tippeljük: Karancslapujtő- Salgó Öblös (szombat, 13.30): x, Karancsberény - SVT- Wamsler: x, Nagybátony - Palotás: 1. Hasznos - Tar: 1, Kazár - Somoskőújfalu: x. Kiste- renye - Mátranovák: 2, Őrhalom - Romhány: x, Rimóc - Nagyoroszi: 1, Nagylóc - Berkenye: 1, Szécsény - Mohora: 1, Ersekvadkert - Rétság: x, Bércéi - Nézsa: x (vasárnap, 13.30). (balás) 11-es rúgó verseny Jelentkezési lap ............................................................................................(név) jelentkezem az 1992. október 24-én 11.30 órakor kezdődő Pásztói SE — Törökszentmiklós NB III-as ifjúsági labdarúgó-mérkőzés szünetében kezdődő 11-es rúgó versenyre. Címem: ...................................................................................... P alóc Karate Szövetség alakult Több hónapos előkészítő munka után a minap a Pásztói Szabadidő SE irodájában megtartotta alakuló ülését a Palóc Karate Szövetség. A közgyűlésen a házigazdák mellett jelen voltak a Szécsényi Karate Klub, a Szécsényi DSK, a Rétsági Hunyadi SE, a Lőrinci Elektromos SE és a Salgótarjáni Fenyő SE képviselői is. A szövetség alapvető célja a shotokan karate hagyományainak megőrzése, széles körű népszerűsítése, az amatőrsport és a versenysport szervezettebbé tétele, közreműködés az egészségre nevelésben, az egészséges életmód kialakításában. Működési területe Nógrád megye és környéke. A szövetség tagja lehet minden olyan shotokan karatéval foglalkozó sportegyesület, szakosztály, szakcsoport, csoport, amely az alapszabályt elfogadja, belépési nyilatkozatában vállalja, hogy tevékenyen részt vesz a szövetség működésében. A közgyűlésen megválasztották a szövetség elnökét is. Az elnök Talpai József, az ügyvezető elnök Lőrik Csaba, a gazdasági vezető Kákái Balázs lett. Az elnökség úgy határozott, hogy a hatékonyabb működés érdekében kéri a szövetség felvételét a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetségek, Sportbizottságok Szövetségébe. A jelenleg több mint háromszáz taggal induló Palóc Karate Szövetség várja a már működő vagy megalakulóban lévő klub- bok jelentkezését. A szövetség a klubok munkáját szeretné edzőtáborok és övvizsgák szervezésével segíteni. A shotokan karate színvonalát hazai és külföldi mesterek meghívásával minél magasabbra emelni. Megfelelő instruktorok küldésével új klubok tanfolyamok beindítását elősegíteni. A szövetségbe jelentkezni a Nógrád Megyei Sportági Szak- szövetségek Sportbizottságok Szövetségének címére küldött levélben lehet. Salgótarján, 3100. Füleki út 14. Pf: 82. ŐId BANK MINT MINDIG Hét végi sportműsor SZOMBAT LABDARÚGÁS NB III., Mátra-csoport: St. Kohász - Karcag, Salgótarján, Kohász-stadion, v.: Mezei (Tóth B., Várallyay); Pásztó - Törökszentmiklós, Pásztó, v.: Mészáros (Esterházy, Sel- meczi). Kezdési idő: 13.30 (ifi: 11.30). Megyei I. osztály: Karancslapujtő - Salgó Öblös. Karancslapujtő, v.: Mohácsi (Szeberé- nyi, Gáspár). Kezdési idő: 13.30 (ifi: 11.30) óra. NB 11-es utánpótlás-bajnokság. Ifjúságiak: SBTC-Salgglas - Baja, Salgótarján, Tóstrandi-pálya, v.: Laczkó (Vilinyi, Fodor B.). Kezdési idő: 12.00 óra. Serdülők: SBTC-Salgglas - Baja, Salgótarján, Sugár út, v.: Vámos (Klement). Kezdési idő: 12.00 óra. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB II., Keleti csoport: Bajai FC - SBTC-Salgglas, Baja, 13.30 óra. Megyei I. osztály: Karancsberény - SVT-Wamsler, Karancsberény, v.: Schoblocher (Mákos, Fekete); Nagybátony - Palotás, Nagybátony, v.: Mako- vinyi (Gál, Molnár); Hasznos - Tar. Hasznos, v.: Laczkó (Galamb, Imrich); Kazár - Somoskőújfalu, Kazár, v.: Vilinyi (Krivanek, Pindroch); Kistere- nye - Mátranovák, Kisterenye, v.: Nyerges (Kiss S., Pintér); Őrhalom - Romhány, Őrhalom, v.: Baló (Szadlis, Tolnai); Rimóc - Nagyoroszi, Rimóc, v.: Smelkó (Sütő, Martinkó); Nagylóc - Berkenye, Nagylóc, v.: Pádár (Jónás, Mravik); Szécsény - Mohora. Szécsény, v.: Dóra (Hukics, Bácskái); Ersekvadkert - Rétság, Érsekvadkert, v.: Kiss Gy. (Schreng, Vámos); Bércéi - Nézsa. Bércéi, v.: Ru- zsinszki (Fodor J., Fodor B.). Kezdési idő: 13.30 (ifi: 11.30) óra. Ha nyerünk — felezünk! Játékunkra, melyet a Szerencsejáték Rt.-vei közösen indítottunk útjára, pénteken délben 416 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse Szu- nyogh György, Rétság, November 7. ltp. 8. alatti olvasónknak kedvezett. így az ő szelvényét adtuk fel, s letétbe is helyeztük a salgótarjáni. Kassai sori totózóban. Szunyogh György tippjei: Í.FTC-MTK 1 2 2.Frankfurt-Leverkusen 1 3.Fiorentina-Sampdoria 1 X 4.Inter-Juventus 1 X 5.Lazio-Atalanta 1 ó.Parma-Milan x 2 7.Ascoli-Pisa 1 8.Bari-Lecce 1 X 9.Mondena-Cremonese x 2 10.Taranto-Reggina X 11. Venezia-Cosenza X 12.Mainz-St. Pauli 1 13. Wolfsburg-Wuppertal 1 14.FC Köln-Stuttgart 1 Túraverseny A Color Nova SE Mátráké - resztes-Vándor-forrásnál szombaton rendezi meg a Holt- ner László-tájékozódási túraversenyt. A 3 km-es pályán 3-5 fős csapatok küzdenek. A három kategória (ált. isk., közép- isk., felnőtt) győztesei pénzdíjat, a többiek tárgyjutalmat kapnak. Találkozás szombaton 10.30-ig Mátrakeresztesen, a békástói autóbuszmegállónál.