Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-20 / 248. szám
1992. október 20., kedd MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 ízelítő hazai termékekből A salgótarjáni Centrum Áruház adott otthont A magyar áruk hete cimü, tegnap nyílott bemutatónak. A kiállítás jól reprezentálja a magyar árukínálat széles palettáját. Gyurkó Péter felv. Október 30-áig lehet nevezni Idősek fesztiválja Marad a vasút Balassagyarmat környékén A salgótarjáni József Attila Művelődési Központ a Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetsége támogatásával fesztivált rendez a városban és környékén élő nyugdíjaskorúak számára. A fesztiválra egyének és csoportok egyaránt nevezhetnek a színpadi előadóművészet bármely ágában. A produkció időtartama nem haladhatja meg az öt percet. A tárgyalkotó művészet ágaiban s gyűjtemények bemutatásával szintén lehet nevezni. Családok jelentkezését is elfogadják, ha a jelentkező gyermekével (gyermekeivel), illetve unokájával (unokáival) közösen kíván bemutatkozni. A jelentkezéseket egy nevezési lap kitöltésével lehet beküldeni a József Attila Művelődési Központ címére. A legjobb alkotásokat kiállításon mutatják be, a legjobb színpadi produkciókból november 28-án gálaműsort rendeznek. (Folytatás a: 1. oldalról) éppen a ráfizetés miatt megszüntetik Diósjenő és Romhány között a vasúti forgalmat.-A most szóba került többi mellékvonal ön szerint nem ráfizetéses?- Nézze, egy vonal bevételét nemcsak a célállomáson kell figyelni! Meg aztán a térség idegenforgalma - leszámítva megint csak a mostani hullámvölgyet - jelentős: itt a Börzsöny, itt van Ipolytarnóc. Bánk, Rá- róspuszta, hogy ne is folytassam - mindet érzékenyen érintené, ha bezárnánk a vasutat. * * * Galántai Ferencet, a Magyar Államvasutak szóvivőjét telefonon érem utói. Meghallgatja a hangfelvételeket, s szinte látom, ahogy fejét csóválja közben:-Szomorú vagyok, nagyon szomorú. Ami Balassagyarmat környékén kering, már pletykáTizenkét országra terjesztette ki megfigyeléseit egy holland természetvédelmi társaság. Kidolgozott programmal és egységcsomagokkal látta el a megkeresett nemzetek iskoláit, köztük a magyarországiakat. Eddig több mint ezer tanulócsoport kapcsolódott be a nemzetközi programba, köztük van a salgótarjáni Madách Gimnázium is. Mit kell tenniük a diákoknak? - kérdeztük Halász Barnabástól, a gimnázium tanárától:- Szeptember 28-ától számítva egy hónapig naponta mórnak sem nevezhető: a legrossz- indulatúbb ferdítések szoktak így tarolni, mint ez a hír is tette rövid néhány hét alatt. A MÁV valóban végzett egy felmérést a mellékvonalakon, ennek azonban épp az volt a célja, hogy valami megoldást találjunk a forgalom fenntartására. Ráfizetésesek ugyanis ezek a vonalak, s túlontúl nagy teher ez a MÁV számára. Ön- kormányzatokat akarunk megnyerni a finanszírozásnak, üzemeket a térségből, hogy megosszuk a terheket. Ennek a vizsgálódásnak ment ki falsul a híre, ezért van pánik az önök vidékén.- Túlontúl kellemes a fülemnek, amit hallok, nem is szólalok meg sokáig. Nincs itt mégis valami svindli?- Nincs, nyugtatnak meg a vonal túlsó végéről - a MÁV soha nem zártkörű klubban jük a csapadék mennyiségét, savtartalmát, szennyezettségét. Az ehhez szükséges tudnivaló^ kát a szintén megküldött útmutatás tartalmazza, illetve személyesen közölték azokkal, akik jelezték a programban való részvételi szándékukat. A mérőedényeket elhelyeztük, s minden reggel elvégezzük á tennivalókat. Szeptember 28-a óta a megyeszékhelyen esett eső regisztrált pH-értéke négy volt. Ez azt jelenti, hogy mindannyiszor savas eső esett Salgótarjánban. (A semlegességet a hetes pH-érték hozza meg döntéseit. Ezek a döntések nyilvánosak, arról pedig már csak az újságírók tehetnek, ha szándékosan elferdítik ezeket a döntéseket.- Felejtsük tehát el a problémát, nehogy ebből merítsenek ötletet odafönn? - teszem hozzá már csak félkomolyan, hisz nagy kő, ami legördül a térség lakóinak szívéről a telefonbeszélgetés árán.- Szó sincs róla! Maga a probléma, a működtetés financiális gondja továbbra is létezik, s ezt nekünk, vasutasoknak meg is kell oldanunk. Hangsúlyozom azonban, hogy a Magyar Államvasutak a nemzet vasútja, soha sem tesz olyan lépést, amivel kárt okozna neki: a megszüntetés tehát szóba sem jöhet. Ez érvényes Gyarmaton is: itt is az utazóközönség kiszolgálása az elsődleges célunk .. . Hubai Grúber Miklós jelzi, ami ritkán fordul elő.) Halász Barnabás arról is beszámolt. hogy az eredményeket a norvégok gyűjtik össze, s számítógépekkel fogják értékelni. A Madách természetvédői egyéb megfigyeléseket végeznek az erdők védelmében: a mohák, zuzmók világának apró változásaiból következtetnek a természetet veszélyeztető tényezőkre.- Jövő tavasszal indul az ózonprogram, amelyben szintén részt kívánunk venni - mondta Halász Barnabás. (Mihalik) Traffipax • Október 20-án, kedden reggel hattól délután két óráig a Salgótarján - Kishartyán - S.tarján Budapesti út - Karancslapujtő - S.tarján Bajcsy-Zs. út - Mátraszele - Homokterenye - Nádújfalu útvonalon számíthatnak traffipa- xos ellenőrzésre az autóval közlekedők. Van jobb út • Szécsény. Békési László országgyűlési képviselő (MSZMP) október 22-én délután fél öttől a múzeumban a helyi szocialisták szervezésében tart nyilvános előadást „Van jobb út.. .A szocialisták a gazdasági válságkezelésről, a költségvetésről, a külgazdasági egyensúlyról” címmel. Fidesz-csoport • Nógrád. Október 17-én megalakult a Fidesz helyi csoportja, ahonnan Juhászné Muszka Erzsébet került a területi koordinációs tanácsba. Új tantárgystruktúra • Salgótarján. A megváltozott társadalmi, gazdasági követelményekhez alkalmazkodik a 211. számú Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet. Szeptembertől a szakmai szerkezet változatlan maradt, viszont átalakult a tantárgystruktúra, hogy jobban megfelelhessen a kisipar igényeinek. Az úgynevezett Iposz-tanterv gyakorlat- orientált (nem nagyüzemi) képzést biztosít, a tanulók kisiparosoknál teljesítik a szakmai képzést. Gépes szakkör • Mátraterenye. Nagy az érdeklődés a néhány hete indított számítógépes szakkör iránt az általános iskolában, ahol kezdő és haladó csoportok tanulnak heti két órában. A hét vége rendőrségi krónikája Figyelmeztető a mérleg A Madách Gimnázium a nemzetközi környezetvédelmi programban Savas eső esett Salgótarjánban A tűzoltóság néhány hasznos tanácsa A tűzesetek jelentős része a fűtési idényben következik be! Az október 17-én és 18-án megyénkben lezajlott közlekedési ellenőrző szolgálat eredményéről Sólyom József alezredestől, a megyei rendőrfőkapitányság közlekedési osztályvezetőjétől kaptunk tájékoztatást. Az őszi-téli járművezetésre való átállás segítése, ellenőrzése során főképpen a járművek világitó berendezéseinek, a gumiabroncsok állapotának vizsgálatát, valamint az egyéb szabálysértések, bűncselekmények megelőzését, megszakítását, felderítését kaptuk feladatul. A megyében főként a balesetveszélyes útszakaszokon 15 csoportban folytattak ellenőrzést saját rendőri erőink, valamint a budapesti rendőri ezred egy bevetési csoportja és a Heves megyei sebességmérő gépkocsi. A két nap alatt a több mint kétezer jármű ellenőrzése során százti- zenkilenc járműnél találták a műszaki állapotot kifogásolhatónak. Mintegy kétszáz esetben alkoholszondás ellenőrzés is történt, aminek során hat gépkocsivezetőnél észleltek alkoholos befolyásoltságot. Különböző kiemelt szabálysértésekért tizennyolc fővel szemben indítottak szabálysértési eljárást, s mintegy száznyolcvan gépkocsivezetőt bírságoltak meg a helyszínen. Általános tapasztalat, hogy a közlekedésben résztvevők számos esetben még mindig durván megszegik a KRESZ előírásait, s a korábbi szigorú ellenőrzések ellenére is jelentős számban vezetnek még alkoholos befolyásoltság állapotában járművet. * * * 1992. október lő-án 20 óra 20 perc körüli időben Bátonyte- renye Rákóczi bányatelepen a Kazári úton ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen gépjárművel elütötte a feltehetően az úttest szélén tartózkodó Batta Lászlóné helyi lakost, aki a baleset helyszínén életét vesztette. A rendőrség kéri azok jelentkezését, akik a baleset bekövetkezésének körülményeiről, illetve a balesettel kapcsolatban bármilyen információt tudnak szolgáltatni, azok jelentkezzenek munkaidőben a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedési Osztályán, a 11-255 (30-32) telefonszámon, munkaidőn kívül a 07-es telefonszámon. Elmúlt a nyári szárazsággal járó tűzveszély, amely ebben az évben is sok gondot, nagy mértékű károsodást okozott Nógrád megyében is. Az időjárás változásával azonban nem lehetünk nyugodtak, hiszen több éves tapasztalatok igazolják, hogy a lakóházak tűzvédelmi helyzete nem megnyugtató. A fűtési időszakban óhatatlanul növekedik a tüzelő- és fűtőberendezések szabálytalan használata következtében keletkezett tüzek száma. Az év első kilenc hónapjában fűtési szabálytalanságok miatt 138 tűzeset történt, közel egymillió forint kárt okozva. A tűzesetek jelentős része a fűtési szezonban következik be. Hogyan előzhetők meg az ilyen jellegű tűzesetek?- Csak engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő- és fűtőberendezést használjunk.- Bármilyen halmazállapotú (szilárd, folyékony, gáz) tüzelőanyag üzemelésű háztartási tüzelő- és fűtőberendezést kizárólag a „használati utasítás”-ban foglaltaknak megfelelően üzemeltessünk.-Ügyeljünk a tüzelőberendezés, valamint a környezetében lévő éghető anyag közötti megfelelő távolság betartására.- Legyünk figyelemmel a tüzelőberendezéshez kapcsolódó kémény megfelelő állapotára.- Körültekintően, csak lehűtött állapotban öntsük ki az égésterméket, salakot, hamut.- Gyermekeinket ne bízzuk meg a berendezések kezelésével, felügyeletével. Ne játszanak a tüzelőberendezésekkel, zárjuk el előlük a tűzgyújtó eszközöket. Kíváncsiskodó A traffipax minden lényegest lefotóz Mesterbérlet Salgótarján. Az 1992-93-as évadra ismét meghirdették a Mesterbérletet. Az állami zeneiskola koncertsorozata az intézmény hangversenytermében zajlik. November 3-án Matúz István fuvola- és Benkő Zoltán zongoraművész hangversenyére kerül sor. Jövő évben, január 8-án a Tomkins Énekegyüttes ad hangversenyt (művészeti vezető: Dobra János). Márciusban rendezik meg a Hőna Harsona-kvartett hangversenyét, május 11-én pedig a Liszt Ferenc Kamarazenekar ad hangversenyt (hangversenymester: Rolla János). Bérletek 600, tanulóknak, nyugdíjasoknak 300 forintos áron október 15-től kaphatók a zeneiskolában. A levélben érkezett kérdésre, hogy mit fotóz le gyorshajtásnál a traffipax, Gégény István megyei főkapitány-helyettes válaszol:- Az általunk használt traffipax, amely különböző sebességfokozatokra állítható be. álló helyzetben fényképez. Ha az elhaladó jármű sebessége túllépi azt az értékhatárt, amelyre a műszert beállították, akkor automatikusan fényképfelvételt készít. Ez a felvétel egy negatív. Ebben benne van a gépjármű, annak forgalmi rendszáma, s többségében a vezető, valamint az utas is felismerhető. A rendőrök rendszám alapján teszik meg a szabálysértési feljelentést, amelyhez csatolják a negatív felvételt. Ha valakinek olyan igénye van, hogy kéri a felvétel kinagyítását, akkor a kérelmező költségére a rendőrség fényképpel is rendelkezésre áll. Egyébként nem minden sebességtúllépést követ szabálysértési feljelentés, az enyhébbet figyelmeztetéssel, a nem enyhe, de még nem jelentős túllépést helyszíni bírsággal rendezi a rendőrség. A jelentős sebességtúllépést viszont szabálysértési feljelentés követi. Bozó Józsefné salgótarjáni, a Vásártéren lakó olvasónk kérdése: A környék lakói, köztük én is arra vagyunk kíváncsiak, vajon ki adhat ki olyan lehetetlen engedélyt, amelynek alapján a vásártéri Kenguru kocsmában zenegéppel ordítsák tele 5 órától 10-ig a környéket, zavarva a rengeteg idős lakó nyugalmát, így még utolsó napjaink sem telhetnek nyugalomban, hiszen a nyugdíjból külön idegcsillapítóra sem telik. Kiskegyed a Fiút vártam M Mritooüs ©űböGs sortra Mi A 29. szám tartalmából:- Menyasszonyok a játszótérről- Fölösleges vagyok ezen a világon- Vigyázzon! Hogy az első vacsora ne legyen az utolsó- Tizenkét kérdés és tizenkét válasz az AIDS-ről- Semminek nincs vége - avagy boldog születésnapot minden ötvenévesnek!- És persze divat, horoszkóp, kozmetika, fogyókúra. kedvenc lapjában, a Kiskegyedben. 32 oldaton: s torolom, lia/nosóg. dívni, pletyka, sitirok