Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-20 / 248. szám

BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. OKTÓBER 20. KEDD III. ÉVFOLYAM 248. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT ..........olvasójuk».— j £É ORTGO férfi-női divatszalon Salgótarján, Pécskö u. 1. Stílus, minőség és elegancia Folytatódik az „Élő Kíváncsiskodó” Hírlap-fórum Szécsényben Lapunk október 20-án, kedden délután 17 órakor kö­zéleti fórumot rendez Szé­csényben, a művelődési köz­pontban. A fórumon olyan kérdé­sekkel foglalkozunk, amelyek a szécsényiek mindennapos problémái. így például azzal, hogy miért van gáz a gáz kö­rül. lesz-e a városnak kábelte­levíziója, vagy azzal, hogy mikor lesz Szécsényben crossbar-telefon? Ezen kívül természetesen minden olyan kérdéssel foglalkozhatnak a résztvevők, amire kíváncsiak, választ, intézkedést várnak az illetékesektől. A közéleti fórumra meg­hívtuk Varga Tibort, Szé- csény város polgármesteréi, mint a válaszadásra legilleté­kesebb vezetőt is. Hastífuszos Demszky Gábor Demszky Gábort, Budapest főpolgármesterét hastífusz be­tegséggel kezelik a fővárosi Szent László Kórházban. A gyógyke­zelés mellett a főpolgármester ál­lapota jó, felgyógyulására mint­egy három heten belül lehet szá­mítani. A főpolgármester vélhe­tően valamelyik legutóbbi kül­földi útján — Portugália, Spa­nyolország, Törökország — fer­tőződött meg hastífusz-kóroko­zókkal. A betegség fertőző jelle­ge miatt Demszky Gábort várha­tóan november közepéig egész­ségügyi zárlat alatt, karanténban tartják. Milliós nyereménYeső Visszaszámlálás 3 napig még előfizetheti a novemberi Hírlapot! AUTÓT IS NVÍRHfn N€ HABOZZON! Magyar frontharcosok finnországi útja Magyar háborús veteránok egy csoportja utazott hétfőn Finnországba a Finn Fronthar­cos Veteránok Szövetségének meghívásra. Az emlékűt költsé­geit a finn szövetség és a magyar Honvédelmi Minisztérium fede­A hatoslottó nyerőszámai 3, 13, 18, 24, 32, 36 Pótszám: 23 Ausztria-lottó A Lottó Unió Kft. tájékozta­tása szerint a 42. heti Ausztria- lottó nyerőszámai a következők: 10, 21, 28, 37, 38, 44. Pótszám: 7. A Joker-nyerőszámok: 2 0 4 5 1 7. A nyeremények: a 4 darab 6 találatos szelvény nyereménye egyenként 6.854.224 schilling. A 15 darab 5 plusz pótszám nye­reménye 351.774 schilling. Az 5 találatosok 14.470, a 4-esek 421. a 3-asok 34 schillinget érnek. A 4 darab Joker nyereménye egyenként 1.108.565 schilling. A gazdaságos működtetés továbbra is napirenden van Marad a vasút Balassagyarmat környékén Őszes úriember tankolja Ladáját a balassagyarmati benzin­kútnál:- Hallottam, hát hogyne hallottam volna a vasút megszünte­téséről - válaszolja, mikor kérdem - és nagyon szomorúnak tar­tom! Nógrádszakálról járok naponta Gyarmatra, bérletem van: hiányozna, ha nem lenne vasút. Tovább megyek, egy buszpi­lótát is vallatóra fogok: mit szól a megszüntetés híréhez?- Nézze, - mondja, míg szeme a hátsó ajtónál lekászá­lódó utolsó utast követi figye­lemmel - átalakultak a VO- LÁN-ok, leadták a teherszállí­tást. A magánfuvarozók teher­autóparkja kritikán aluli minő­ségű: önmagát zárja ki a fuva­rozásból a megye, ha megszün­teti a vasúti szállítást. Ilyen kö­rülmények közepette még az is hátat fordít Nógrádnak, aki itt akarta eddig pénzét befektetni! Ez aztán egyenes beszéd, szópocsékolás lenne róla bármi többet is mondani - látom még mindig a szemén, - így hát nincs mit tennem: irány a vas­útállomás. Kasuba László állomásfőnök az asztalán lévő újságkötegre mutat: ezek hozták hírül neki is, ami ügyben én keresem. Nem tud többet mondani a MÁV szándékairól, mint amit a lapok írtak le az utóbbi hetekben. Sa­ját véleménye azonban van, ha akarom, szívesen megosztja ve­lem:-Derült égből a villámcsa­pás! A MÁV 700 km-t kitevő mellékvonalainak közel egyha- toda van a mi térségünkben. Ezen a vidéken nem ritka, hogy egy-két autóbusz jelenti egy- egy község számára a külső kapcsolatot a világgal: ha el­vennék innen a vasutat, az egyenlő lenne a tragédiával. Je­lentős ezen túlmenően Szécsény teherforgalma, még ha ez az utóbbi időben fogyatkozott is valamelyest. A gazdaság stag­nálása ntem lehet vég nélküli: előbb-utóbb szükséges lesz megint a nem túl régi szállító kapacitás. Ezen felül több tízezer ember utazik naponta velünk, s az ő szállításukat - figyelembe véve a 2. és 22. sz. főközlekedési utak viszonyait - lehetetlennek tartom közutakon. Mi egyéb­ként az egészről nem kaptunk tájékoztatást, ámbátor évekkel ezelőtt már volt róla szó, hogy (Folytatás a 3. oldalon) A megyénkben élő képzőművészek jóvoltából mintegy két évtized után került megrendezésre az első szécsény i őszi tárlat. Ä közel félszáz kiállító alkotásait a városi művelődési és ifjúsági központban te­kinthetik meg a müvészetkedvelő érdeklődők. Gyurkó Péter felvétele Emlék- ünnepség október 23-án A nemzet szabadságvágyának kitörésére emlékező nagyszabá­sú múltidéző rendezvénysoro­zattal tisztelegnek az 1956-os forradalom mártírjai előtt az ok­tóber 23-i állami ünnepségen. Ennek programját Juhász Judit kormányszóvivő és Szabó Esz­ter, a Belügyminisztérium szóvi­vője sajtókonferencián ismertet­te hétfőn. Az ünnepségsorozat október 23-án, pénteken reggel zászló- felvonással kezdődik a Kossuth Lajos téren, majd a köztársaság legfőbb közjogi méltóságai ko­szorút helyeznek el a rákoske­resztúri köztemető 301-es par­cellájában. Délben állami kitün­tetéseket adnak át a Parlament­ben. A délutáni órákban a kor hangulatát idéző emlékmenet keresi fel a forradalom egykori helyszíneit. Az emlékmenet este 5 óra körül érkezik a Kossuth La­jos térre, ahol Göncz Árpád köz- társasági elnök mond ünnepi be­szédet. Este Antall József kor­mányfő ünnepi megemlékezése hangzik el az Operaház díszelő­adásán. Szabó Eszter elmondta azt is, hogy a Belügyminisztérium módszertani útmutatót készített, amelyet valamennyi önkor­mányzat számára megküldenek, ezzel is segítve a történelmi ese­mény méltó megünneplését. Tovább nőtt a munkanélküliek száma Szeptember végére az előzetes adatok szerint 616 ezerre nőtt a munkanélküliek száma, s ezzel az állástalanok aránya 11,4 szá­zalékra emelkedett — értesült az MTI a Munkaügyi Minisztéri­umban. Munkanélküli-ellátás­ban mintegy 440 ezren részesül­tek. Az elmúlt két hónapban vala­melyest lelassult a munkanélkü­liek számának növekedési üte­me, így remény van arra, hogy számuk az év végére nem lépi túl a 700 ezret. A legsúlyosabb hely­zet továbbra is Szabolcs-Szat- már-Bereg, Borsod-Abaúj- Zemplén és Nógrád megyékben tapasztalható, ahol az állástala­nok aránya 20 százalék körül van, s egyes régiókban még ennél is magasabb a munkanélküliségi ráta. Egy évvel ezelőtt, 1991 szep­temberének végén 294 ezren voltak állás nélkül, ami 5,4 szá­zalékos rátát jelentett. Ellátás­ban akkor 213 ezren részesültek. (MTI) Kupa Mihály leváltását követeli Torgyán Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke felszólítot­ta Antall József miniszterelnö­köt, hogy váltsa le tisztségéből Kupa Mihály pénzügyminisztert. Az Országgyűlés plenáris ülésén felszólaló képviselő írásos önálló indítványát indokolta meg. A beterjesztett dokumentum sze­rint a pénzügyminiszter nem tett eleget annak a jogszabályi köte­lezettségének, hogy a Kisgazda- párt támogatását szolgáló összeg harmadik és negyedik negyedév­re eső részét átutalja. Torgyán József szerint ez az FKGP-vel szembeni diszkrimináció és al­kotmányellenes döntés, hiszen jogerős bírói döntés alapján jár ez a pénz az általa vezetett párt­nak. Az elnöklő Szabad György bejelentette, hogy az FKGP-nek járó pénzt — Kupa Mihály tájé­koztatása szerint — bírósági le­tétbe helyezték. Az Országgyű­lés Torgyán József képviselői in­dítványát többségi szavazással elvetette. (MTI) Nem valószínű a Duna mai elterelése Nem valószínű, hogy az ere­deti bejelentésnek megfelelően ma sor kerül a Duna elterelésére, hiszen a szlovák kormány ma, a szövetségi kormány szerdán fog­lalkozik a kérdéssel — informál­ták magyar diplomáciai körök­ből az MTI-t. Várható, hogy a csehszlovák nagykövetnek va­sárnap átadott magyar szóbeli jegyzékre is csak e kormányülé­sek alapján érkezik válasz. Mint ismeretes, a magyar fél arra vár választ, hogy a szomszédos or­szágban készek-e felfüggeszteni a Duna elterelésére irányuló ter­vet annak érdekében, hogy meg­kezdődhessenek az Európai Kö­zösség bevonásával a közös szak­értői vizsgálatok. Tévesnek bi­zonyult az a korábbi sajtóközlés is, hogy kedden kerül sor Buda­pesten az újabb magas szintű csehszlovák-magyar egyeztetés­re. Egy megbeszélés előkészítése hétfon még nem kezdődött el. A csehszlovák oldalon a Duna elrekesztéséhez elsőként uszá­lyokból egy ideiglenes hidat kel­lene kialakítani. Mivel a hajózási zárlat csak keddtől érvényes, ezen ideiglenes híd megépítésé­hez is csak legfeljebb kedden kezdhetnek hozzá a szomszédos országban, a hazai vízügyi szak­emberek állítása szerint. Módosítják a tb-törvényt. Csökkenő egészségügyi és nyugdíjellátás? A társadalombiztosítási tör­vény tervezett módosítása ag­a 'a a szakszervezeteket. Ez t ki az MSZOSZ tegnapi országos fórumán, ahol hatvan tagszervezet képviselői és me­gyei tisztségviselői a népjóléti tarca és a társadalombiztosítási főigazgatóság vezetőitől közvet­lenül hallhattak a jövő évre ter­vezett változtatásokról. Az egészségügyre fordított ki­adások emelkedese és a csökke­nő járulékfizetés miatt az állami szervek eleve többmilliárdos hi­ányt terveznek, s ehhez szabják a társadalombiztosítás költségve­tését. A kétkulcsos áfa bevezetése miatt az árak tovább emelked­nek, ugyanakkor a nyugdíjakat nem az idei esztendőre elfogadott automatizmusnak megfelelően, a nettó átlagkeresetek növekedé­sének függvényében emelnék, hanem a munkabérekhez és a munkanélküli-ellátásokhoz iga­zodva. Ez pedig mindenképpen kisebb lesz, mint az átlagkerese­tek növekedése. Mint ismeretes, a nyugdíjasok nyolcvan százaléka tízezer fo­rintnál kevesebb pénzből kény­telen havonta megélni, ugyanak­kor — idei októberi árakon szá­mítva — nyugdíjas minimálisán csaknem 14 ezer fo­rintra volna szükség. Ebben a helyzetben jó lépésnek tűnik a rugalmas nyugdíjkorhatár beve­zetése, míg az öregségi nyugdíj- korhatár emelése ez idő szerint előnytelen lenne az érintettek számára. Kedvező kilátás, hogy ameny- nyiben az Országgyűlés elfogad­ja, jövőre az aktívakhoz hasonló­an, az egyedül maradó nyugdíjas is megkapja az elhunyt házastár­sa után az özvegyi nyugdijat. Egyik nagyon fontos és mi­előbb megválaszolandó kérdés, hogy milyen ellátásban részesül­nek majd azok, akik már nem kaphatják tovább a munkanél­küli-segélyt. A számítások sze­rint ugyanis ezek száma jövőre elérheti a három-négyszazczret is. Vitatott az a kormányzati el­képzelés is, hogy csökkenjen az üzemi balesetet szenvedők táp­pénze. Az elkövetkező napokban várhatóan számos érdekképvise­leti szerv, köztük több szakszer­vezet is megbeszélést tart a tb- törvény tervezett módosításáról. Az már bizonyos, hogy az MSZOSZ tagszervezetei tilta­kozni kívánnak az egészségügyi és nyugdíjellátások színvonalá­nak csökkenése ellen. Feltehető­en a többiek is. (FEB)

Next

/
Thumbnails
Contents