Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-15 / 244. szám

1992. október 15., csütörtök BALASSAGYARMAT ES KÖRNYÉKÉ HÍRLAP Népfőiskola Nándorban E hónap végén újszerű kez­deményezést indít útjára a Ma- gyarnándori Művelődési Ház. A Hogyan legyünk vállalkozók? címet viselő szabadiskola 15 foglalkozásán, neves előadóktól hallhatják és remélhetőleg ta­nulhatják meg a résztvevők a vállalkozás indításának alap­vető szabályait. Azoknak is lesz mit tanulni a magyamándori vállakozási népfőiskolán, akik­nek már ugyan működik vala­milyen vállalkozása, de szeret­nék bővíteni ismereteiket. Bőgős Tamás, a művelődési ház igazgatója elmondta, hogy a szabadiskola nevében feltett kérdésre próbálnak hasznosít­ható válaszokat adni. Szó lesz a piacról, annak szervezetéről, a könyvelési, adminsztrációs fel­adatokról, az üzletkötés szabá­lyairól és még számos hasznos és fontos tudnivalóról, ami egy újdonsült vagy már nem kezdő vállalkozónak az „életben ma­radáshoz” nélkülözhetetlen. A nyugdíjasklub parádés szervezésében Szüreti bál Bercelen Azt mondták a faluban, hogy évek óta nem volt ilyen kiválóan megszervezett szü­reti bál, mint az október 4-i, vasárnap délutántól késő es­tébe nyúló vigasság. Ha szőlő kevés is termett, mégis kiváló alkalom kínálkozott arra, hogy csipetnyi jó hangulat fedje be a hétköznapok gond­jait. A Herczeg Istvánné ve­zette nyugdíjasklub tagjai vet­ték kezükbe a szervezést. Mint egy jó lakodalomban is szo­kás, voltak, akik tányér süte­ményt ajánlottak fel, a köz­ségi hentes húst, a jákotpusz- tai tanyagazda, dr.Keszthelyi Tibor farmjáról két birkát küldtek a kondérba. Szóval igazi népünnepélyt szervez­tek, közös összefogással Ber­celen. Négy lovasfogat és egy előkelőbb hintó is díszítette a szüreti menetet, de legfőkép­pen a sok, piros-fehér-zöld színű népviseletbe öltözött magyar lány, akik az élen ha­ladtak, tánccal, dallal kö­szöntve a szép számú érdek­lődőt. Volt közöttük idősebb és fiatalabb. A bál előtti na­pokban saját maguk varrták színpompás ruháikat. Vendégek is voltak a szü­reti bálon, a szurdokpüspöki és a pásztói népdalkor. A természet ajándéka A Balassagyarmaton élő Slezák András öt éve fedezte fel a Rókus patak környékén azt a gombatelepet, amelyről azóta mázsányi csoportos őszi pereszkét „szüretel” rendszeresen. Gyurién felv. A tagság továbbra is ragaszkodik az áfészekhez Megfiatalított vezetőségek Megyénkben az új szövet­kezeti átalakulási törvénynek megfelelően lezajlottak az ez­zel kapcsolatos és a tisztségvi­selők újjáválasztásával járó rész- és közgyűlések. Ebből az alkalomból kértem meg dr. Horváth Józsefet, a Balassa­gyarmat és Vidéke Áfész első­számú vezetőjét, a Nógrád Megyei Áfész Szövetség újon­nan megválasztott elnökét, az országos szövetség tagját, hogy válaszoljon a témával kapcsolatos kérdéseimre.- A különböző fórumokon a tagság egyértelműen kifejezte ragaszkodását az áfészekhez.-A megye áfészei évi 3,5 milliárd forinttal részesülnek a kereskedelemi forgalomból, és ötvenezer tagot vallhatnak ma­gukénak. Mi, balassagyarma­tiak ebben az esztendőben 300 millió forintos forgalommal számolunk, ami a működési te­rületünkön a bevétel harminc százalékát jelenti. Egyébként a rész- és közgyűlések nyugodt, kiegyensúlyozott légköre, han­gulata, a hatvan-hetven száza­lékos részvétel, a felszólalók, valamint a javaslattevők mind­egyike - az eredmények és a feladatok megvitatása után - egyértelműen annak a vélemé­nyének adott hangot, hogy to­vábbra is ragaszkodik az áfé­szekhez. azt sajátjának tekinti.- Ón ezt mivel magyarázza?- Az eltelt évtizedek alatt összenőttek a falusi emberek­kel, s a mai bizonytalan hely­zetben is valamilyen védelmet jelent számukra az áfész. Ná­lunk a tavalyi év után egymillió forintot fizettünk ki osztalék­ként a vagyonrészek arányában. Szügyön a régi boltban is jó az az ellátás. fotó: Gyurián Egyetlen község, Nógrádmarcal jelezte kiválási szándékát. Erre azért nem került sor, mert határ­időn túl jelezték a kilépésüket.- Korábban különböző mó­don támadták a régi vezetőket. A tisztségviselők újjáválasztása milyen választ adott a közvéle­ménynek?- A tagság kívánságának megfelelően került sor a fiatalí­tásra. Az újjáválasztott igazga­tósági és felügyelőbizottsági ta­gok 20 százaléka fiatal. Nyugdí­jazás miatt a salgótarjáni áfész- nál új elnököt választottak.-Nemcsak Gyarmaton, ha­nem a megye többi áfész-üzleté- ben is a korábbiaknál drágáb­ban lehet vásárolni. Mi ennek az oka?- Az árak azért térnek el, mert mindegyik üzlet saját maga alakítja ki azt. beszerzési lehetőségeinek megfelelően. Azt viszont elismerem, hogy a káefték, a magánvállalkozók rugalmasabbak, gyorsabban megtalálják az olcsóbb beszer­zési forrásokat. Ugyanakkor ál­lítom, hogy még most is mi dol­gozunk a legalacsonyabb - 12-13 százalékos - árréssel. Az országos szövetség javaslata alapján megyénkben is rövide­sen megalakul a nagykereske­delmi beszerzési társaság, amely összhangban tevékeny­kedik majd a többi megyében is most szerveződő, vagy már működő társaival.-Milyen útravalót adott a tagság?- Az újjáválasztásokkal - le- gimitásunk birtokában - fi­gyelmünket a feladatokra kon­centráljuk. Reméljük, hogy a politika tisztelni fogja az áfé- szeket, és esélyegyenlőséget biztosít számukra. A tagság akaratának megfelelően, alap­vető feladatunk a lakosság jó el­látása, az egységek gazdaságos működtetése, a szakmai szövet­kezeti jelleg megtartása. Venesz Károly A testület átvállalta a többletkiadást Az étkezési nyersanyagok árainak emelkedése miatt az ér­sekvadkerti önkormányzat a legutóbbi ülésén felemelte a hozzájárulás mértékét. Az isko­lában ennek nagysága eléri a ki­lenc forintot, az óvodában pedig a hét forintot. Nem emelkedett viszont az idősek klubjában ét­kezők hozzájárulása. A koráb­ban fizetett és a megemelt ár kü­lönbözeiét az önkormányzat ez év végéig vállalta át a szülőktől. Ezzel a gesztussal százhatvane­zer forintot takarítottak meg az érdekeltek. A képviselő-testület tagajai ezzel is azt bizonyítot­ták. hogy nemcsak szavakban, hanem a lehetőségekhez képest tettekkel bizonyítják: valójában a lakosságot kívánja szolgálni. Az iskolások és az óvodások, valamint az idősek klubjának tagjai, továbbra is az iskolai konyháról kapják majd az ellá­tást. A bölcsődékben lévő apró­ságoknak a saját konyhájukon készítik el a nekik szükséges ételeket a gyermekeket sze­rető-imádó konyhai dolgozók. Balassagyarmat és környéke Kiállítás # Magyarnándor.Csohány Kálmán és kortársai címmel nyílt grafikai kiállítás október 7-én, a községi művelődési házban, amely október 31-ig várja a látogatóit. Ünnepi ülés • Balassagyarmat.Október 22-én, csütörtökön - várhatóan délután 2 órakor - tartja ünnepi ülését az Ipoly-parti város kép- viselő-testülete. Megemlékez­nek az '56-os forradalom és szabadságharc 36. évfordulójá­ról, ezt követően díszpolgári címeket adnak át. Központ • Örhalom. A község tulajdo­nában lévő épületet, amely ko­rábban mozgalmi házként mű­ködött, testületi döntés alapján átadták a MATÁV használa­tába. Ugyanis az a tanulmány- terv, amelynek alapján digitális telefonközpontot szerelnek fel az épületben, ez tartalmazza. Óvodatatarozás • Csitár.A községi óvoda tava­lyi belső felújítása után ezúttal úgy döntött a községi képviselő- testület, hogy még az idén elvé­geztetik az épület külső tataro­zását is. Holnapi számunkban „Bátonyterenye és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó Vállalkozó méhészek Október 17-én délelőtt 10 órakor Balassagyarmaton, a Rózsavölgyi Márk Zeneisko­lában tartja összejövetelét a Magyar Méhészek Egyesüle­tének megyei szervezete. A résztvevők tájékoztatót hall­gathatnak meg időszerű mé­hészeti feladatokról. Szó lesz az egyesület életéről. Külö­nösen kiemelten foglalkoz­nak majd egy mézértékesí­tési kft. szervezéséről, vala­mint a mézfelvásárlás jelen­legi helyzetével. A klubfog­lalkozás szervezői számíta­nak a nem egyesületi tagok megjelenésére is. A feladatok elvégzése érdekében alapítványt hozott létre a Civitas Fortissima Kör Balassagyarmat „szürke eminenciásai „1919. januárjában történt, akkor még csak tíz éves siheder lehettem. Emlékszem, mekkora detonációk rázták meg a város utcáit, emlékszem a harcokra és a sebesültekre. Az első világhá­ború befejeztével északi szom­szédaink egyes vezető politiku­sai a demarkációs vonalat nem az Ipolynál, hanem ettől dé­lebbre, Vácnál húzták volna meg. De a balassagyarmati pol­gárok egyetlen emberként, lett­légyen az magyar vagy szlovák, kiálltak azért, hogy a település továbbra is Magyarország része lehessen. Sokan áldozták életü­ket a harcokban. 1945. után, ahogyan fokozatosan alakult ki az új korszak ideálja, nem volt szabad még szólni sem ezekről az eseményekről, csak titokban gyűlhettünk össze minden év januárjában, hogy gyertyát gyújtsunk az elesettek tisztele­tére. De nem felejtettük őket! A változásokat követően, a régiek nyomdokain haladva, szervező­dött meg a Civitas Fortissima Kör, egyetlen általános céllal: azért, hogy a város érdekében tevékenykedjünk.” - Kamarás József, a kör elnök-helyettese mesélt a szervezet történetéről, és arról, hogy nem hatalmi ér­dekeket akarnak szolgálni, mindössze csendben, sok eset­ben a névtelen háttérben, a vá­ros boldogulásáért tenni. Szürke eminenciásként dolgozni, és el­indítani útjára a település felvi­rágzását szolgáló kezdeménye­zéseket. Mert vajon hányán tud­ják, hogy a Civitas javaslatára állítottak emléket Jankó Kral­nak? És ugyan ki emlékszik már arra, hogy az ő gondolataik nyomán bontakozott ki a palóc regionális találkozó rendez­vénysorozata, de a városi stran­degylet is a civitas tagjainak inspirálására született. A régió vasútjának felszámolása elleni tiltakozásuk azonban nem ma­radhatott titokban. A kör hívta fel elsőként ország-világ fi­gyelmét a vasúthálózat vissza­fejlesztésének veszélyeire.- Úgy érezzük, sok tenniva­lónk akad még - mondta dr. Ró­zsa György, a Civitas Fortis­sima Kör elnöke. - Kiemelném, hogy ez év januárjától már cseh és szlovák barátainkkal közösen emlékezünk meg 1919. hősei­ről, és körünk tagjai gondozzák mindkét fél áldozatainak sírjait. Terveink közt szerepel, hogy a szociális juttatások igazságo­sabb elosztása érdekében felku­tassuk azokat, akik valóban jo­gosultak a segélyre, és megpró­báljuk kiszűrni, akik nem azok. Égető a közbiztonság, a köztisz­taság gondjainak megoldása, amit csak a város összefogása hozhat meg.- Nem kerülhette el a szerve­zet figyelmét a világkiállítás, melynek kapcsán a mi kezde­ményezésünkre jött létre egy ta­lálkozó a város és vonzáskör­zete vállalkozóinak és cégveze­tőinek részvételével. És végül, de nem utolsó sorban megemlí­tem, javaslatunk alapján fog a megyei közgyűlés egy emlék­táblát avatni, Mindszenthy Jó­zsef hercegprímás tiszteletére.- Feladataink sikeresebb végzése érdekében alapítványt hozunk létre. (fá) Díszpolgárt választottak Bercelen Az első, amiből élünk tiszteletadás, amit csak tehettek. Az apám még ülhetett az orgo­nánál. mint kántortanító, nekem „csak” a tanítóskodás maradt. A Kádár rendszerben megsúgták, vagy ez, vagy az? Válasszak. A tanítóskodás mellett döntöttem. Évtizedekig rossz pont volt, ha valaki, mint én is, a kalocsai ér­seki tanítóképzőben végzett. Soha nem voltam semmilyen pártnak a tagja, de mivel azt tar­tottam: első, amiből élünk, s csak aztán az otthon, eszerint végeztem mindig a munkámat, megbe- csültek. De mindennél nagyobb elismerés, hogy látom, nem kevés volt tanítványom vitte sokra, becsületesen él, dolgozik, vigyázza családját. Feleségem még mindig tanít Galgagután. A fiam az én nyomdokaimba lépett, gimná­ziumban tanít, lányunk korrek­tor egy országos lapnál.- A hatvanas években beteg­ség, iskola miatt sokáig társa­dalmi munkában helyettesítet­tem a tanácselnököt. Utat, óvo­dát építettünk. Villanyhálózatot bővítettünk. Bercelen gimnázi­umot létesítettünk. Talán a sok­évtizedes tanítói munkámnak is van becsülete. Lehet, hogy ezek alapján tiszteltek meg ezzel a szép címmel. Mindennél érté- kesebbb számomra Bérceinek, falumnak e mostani megbecsü­lését. -szgys­Nagyra becsülöm ezt a címet Urhegyi Ferenc kántortanítót a közelmúltban Bércéi egyik díszpolgárának választották. A tanító urat éppen kerti munka közben zavarjuk. Egy magas, szikár, ápolt ember invi­tál szíves szóval beljebb a la­kásba. Később elárulta, hogy a 81. évet tapossa. Szelleme, fris­sessége után fiatalabbnak tűnik.- Édesapám, nagyapám és a dédapám is kántortanító volt. Apám szintén Bercelen volt kántortanító, mégpedig negy­ven évig. Amikor meghalt, a temetésen volt diákjai vitték a koporsóját, úgy, hogy mind­egyik tanítványa egy lépést tett meg a Szent Mihály lovával. Ez volt az utolsó és legmélyebb i «

Next

/
Thumbnails
Contents