Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-05-06 / 210. szám
1992. szeptember 5-6., szombat-vasárnap MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Műemlék lesz a csonka községháza? Államtitkári fogadónap Salgótarjánban Növekszik a panaszok száma (Folytatás az 1. oldalról) — Mi lesz az épület sorsa?-Igen, erről mi is tárgyaltunk, összehívtuk - bár nem nagy sikerrel - a helybelieket is. Sokat segített a szakértői vizsgálat, mely egyértelműen kimutatta, hogy a munka tovább folytatható.-A polgármesteri hivatal az eset után a klubkönyvtárba költözött, s egyesek azt szorgalmazzák, maradjon is ott. Volt Olyan vélemény is, miszerint jobb lenne, ha lebontanák a régi bankot.- Én javasoltam, hogy a klub legyen az új helye. Kulturáltabb, tágasabb, bár igaz, annakidején ezzel is voltak gondok: bizonyos építőanyagai lábra A nyári szünetet követően a hét elején ismét elkezdte munkáját a magyar törvénykezés. Frakció-, bizottsági és plenáris ülések követték egymást. Értesüléseink szerint Pál József salgótarjáni képviselő az MDF frakció ülésén olyan indítványt tett, ami végül is befolyásolta egy törvényjavaslat sorsát. Telefonon érdeklődtünk a történtek iránt. — Bevett gyakorlat - mondta a képviselő, - hogy a kormány által beterjesztendő törvényja- váslátok tárgyalási módjáról minden frakció kialakítja saját álláspontját. Az energiapolitikáról valamint a bányászatról szóló törvényhez a kormány kivételes eljárást és sürgős tárgyalást kért.-Mit jelent a kivételes eljárás? — Ebben az esetben az idő rövidsége miatt nincs lehetőség módosító indítványra és csak a bizottsági vitatja a tervezetet. A plenáris ülésen már csak a szavazás zajlik. — És mit javasolt ön? — Felmértem, hogy olyan fajsúlyú kérdésekről van szó, amekeltek... De ez már a múlté, az a fontos, hogy jól használható és igazán alkalmas hivatalnak - tudatja Zsidai András, aki szintén testületi tag. — A közmeghallgatáson megjelentek többsége azt szeretné, ha az új helyén maradna a hivatal, az előzőt pedig korszerűsítsék és legyen ott a klubkönyvtár — közli László Zoltán, a falu polgármestere. - A szakértői vélemény is erre biztat bennünket. Tudniillik annak a falnak szinte nem is volt alapja: a sárba dobált homokkő, szétomlott, s szétcsúszott az egész. Ezek után egyetlen gondunk az időveszteség. Másrészt pedig az épületet valószínűleg műemlékké fogják nyilvánítani. (Mihalik) lyek nem mellőzhetik a nyilvánossági előtti vitát. Ráadásul Nógrád megye közelről érintett mindkét esetben. Én magam a szénbányászat témájával - szakértők bevonásával — hosszabb ideje foglalkozom s egy kihelyezett gazdaságbizottági ülést sikerült is elérnem. Az a benyomásom alakult ki, hogy a háttérben komoly érdekcsoportok csatáznak és félő, hogy a küzdelem során háttérbe szorulnak a nógrádi bányászat érdekei. A frakció ülésén azt indítványoztam, hogy a törvényjavaslat ne részesüljön kivételes eljárásban s így ne kerülhesse ki a nyilvános vitát.- Hogyan fogadták a javaslatát?- Megoszlott a frakció. Sok vidéki képviselő állt mellém, s a környezetvédők is támogattak.- És mi történt a plenáris ülésen?- Miután a KDNP frakció is az én elképzelésem mellé állt, sőt az ellenzék részéről is néhá- nyan, a kormány törvényjavaslata nem kapta meg a kétharmados többséget a kivételes eljárásra. Cs. B. Mint lapunk hasábjaiból közzétettük, tegnap a megyeházán tartott fogadónapot dr. Skultéty Sándor címzetes államtitkár, a Nógrád, Pest és Jász-Nagvkun-Szolnok megyét magába foglaló régió köztársasági megbízottja. Lassan delelőre hágott a nap, amikor a Köztársasági Megbízott Megyei Hivatala előszobájába toppanunk, ahol egy idősebb úr, akiben dr. Kecskés Gézát, a hadifoglyok bajtársi szövetségének megyei vezetőjét ismerjük fel, s egy gyászruhás asszony várakozik, hogy elmondhassák panaszukat.- Megállt a kárpótlási ügyek folyamatos ügyintézése - mondja Kecskés Géza, - de más gondjaink is vannak. Nem igaz, hogy a hadifogság ideje alatt végzett munkáért nem jár fizet- ság. Lesz még néhány gondolat, amelyekhez az államtitkár úr segítségét, s így az ügyek előre haladását várjuk. Az asztal másik oldalán egy asszony üldögél csendesen.- Özvegy vagyok, egyedül élek. A faluban, ahol lakom, kivetették a kommunális adót. Kértem az önkormányzatot, hogy mérsékeljék a reám kirótt összeget. Elutasítottak. Azért jöttem, hogy tanácsot kérjek. Ha lehet, ne írja ki a nevem az újságba.- Háromnegyed nyolc óta, egymásnak adják a kilincset az állampolgárok. Többen előre bejelentkeztek, de számosán jöttek rajtuk kívül is - vonja meg a nap eddigi mérlegét Jakab Péterné, a hivatal titkárnője. Aztán nyílik az ajtó . . .- Milyen problémákkal jelentkeztek a panaszosok az eddigiekben?- A panaszok zöme orvosolható, ám azok nagyobb része az önkormányzatokra tartozna. Mivel nem intézkedtek, az állampolgárok idejönnek, hogy bírjam rá a cselekvésre a testületeket - mondja a köztársasági megbízott.- Konkrét eseteket említene?- A kömyzetvédők voltak itt a megyeszékhely állandóan füstölő szeméttelepei kapcsán, aztán segélyezési ügyekben kerestek meg, amelyeknél, több esetben is, nem az a gond, hogy nem kaptak pénzt, hanem, hogy válasz sem érkezett a beadványra. Akadt, aki felpanaszolta: a hatósági eljárás során, a tanúkat nem hallgatják meg. Többen bírósági ügyek kapcsán jelennek meg, azonban esetük nem ránk, hanem a bíróságokra tartozik. Adódnak gazdasági jellegű felvetések is, mint pl. a nógrádi bányák sorsa. Hozzák a dokumentumokat, hogy jobb és olcsóbb a nógrádi szén, s így észerűbb felhasználása is, mint a dunántúlról hozottnak a ti- szapalkonyai erőmű üzemeltetéséhez. Szóval lobbizásra is felkérik az embert.- Ha a régió más területeihez hasonlítja az ügyek számát, mit tapasztal?- Sajnos, növekszik a számuk. Szolnokon, a napokban, hat óra leforgása alatt huszonheten kerestek fel. Itt tizennégyen jöttek el reggel nyolctól tizenegy óráig. A felvetésekből kilenc esetet tudtam felvállalni. Ha olyan az ügy, hogy az önkormányzathoz tartozik, s mégsem intézkednek, de valamely más hatóság jogosítványai alapján rá lehet bírni őket, akkor tehetünk valamit. Kényszeríteni nem tudok senkit, s nem is akarok. Vallus Tibor Kertbarátok kiállítása Szécsény. Pénteken délután a Szécsényi ősz idei eseménysorozata keretében, a városi művelődési és ifjúsági centrum klubtermében ünnepélyesen megnyílt a szécsényi kertbarátkor kiállítása. A negyven tagot számláló közösségből har- mincketten vesznek részt ezen. Ki-ki a legszebb termését, legsikeresebb készítményét vitte el, hogy a nagyközönség is megcsodálhassa. A felsorakoztatott óriás sárgarépán, hatalmas szőlőfürtön kívül például gyógynövényeket is láthatnak itt az érdeklődők. A kiállítás vasárnap zárja kapuit. A szécsényiek ezen a napon találkoznak a salgótarjáni Bereczki Máté kertbarátkor tagjaival. Traffipax • Szeptember 5-én, szombaton, 10 és 18 óra között Salgótarján, Mátraszele, és Nádújfalu térségében, a 2303. és a 23. számú úton, valamint Bátonyte- renye és Vizslás-Újlakpuszta között, a 21. számú úton várható traffipaxos ellenőrzés. A rendőrautó felbukkanhat a Salgótarjánban is, a Bajcsy-Zsi- linszky és a Füleki úton. Szeptember 6-án, vasárnap 10 és 20 óra között Balassagyarmat és Érsekvadkert, valamint a Dejtár és Balassagyarmat között, a 22. számú úton, illetve RétsÜg, Szendehely és Katalin, puszta, valamint Rétság és Nagyoroszi között a 2. számú főúton számíthatnak az autósok traffipaxos ellenőrzésre. Méhészklub • Salgótarján. Méhész klub- foglalkozás lesz szeptember 7-én, hétfőn az Afész tanácstermében. Megtárgyalják az idei év termelési és értékesítési helyzetét, valamint a méhészkedés őszi feladatait. Elválnak csendben • Érsekvadkert. A Magyar-Csehszlovák Barátság TSZ.-ben olyan döntés született, hogy október 30-ától négy termelőegységgé válik szét a mezőgazdasági üzem. Patakon, Dejtáron és Vadkerten magán- tulajdonon alapuló szövetet hoznak létre, míg a dejtári konzervüzem kft,-vé alakul át. Gázvezeték • Felsőpetény, Nőtincs, Osa- gárd, Szendehely. Nevezett községek önkormányzatai közösen kívánnak pályázni a térség gázellátásának megoldására. A várhatóan 1993-ban induló beruházás megvalósítására 70 millió forintot igényeltek állami céltámogatásból. A korábban elkészített tanulmánytervet a TIGÁZ engedélyezte, és megérkezett az ipari és kereskedelmi minisztérium hozzájárulása is. A beruházás várhatóan 118 millió forintba kerül. Igazgatói pályázat • Balassagyarmat. A Palóc Regionális Kereskedelemfejlesztő és Tanácsadó Kft. pályázatot írt ki az ügyvezető igazgató állás betöltésére. A társaság új első embere október 16-tól látja el feladatát, kinevezése öt évre szól majd. Össze! már igénybe vehető Nógrádsápon tavaly szeptemberben kezdték el építeni az általános iskola szomszédságában a tornatermet. A mintegy nyolcmillió forintos beruházást a 40 százalékos állami céltámogatás igénybevételévek valósították meg. Pillanatnyilag a vakolási és a burkolási munkálatokat végzik. Ha minden a tervek szerint halad, akkor e hónap végén átadják rendeltetésénekT'otó: Rigó T. Művészeti könyvek FIDESZ tanévnyitó - a párt oktatáspolitikai koncepciójáról A szénbányászat jövője érdekében Pál József indítványa a frakcióban Demokratikus közoktatást! Szlovák rendőrök Tarjánban Salgótarján. A német Benedikt Taschen Verlag és a magyar Kulturtrade kiadók közös munkásságának bemutatására került sor tegnapelőtt az ÉVI II Üzletház mögötti parkoló felső szintjén. A kiállításra az adott okot, hogy a közeljövőben tizenegy művészeti albumot jelentetnek meg Magyarországon. A kiadványok világhírű festőművészek alkotásait mutatják be. A rendezvényt széles körű érdeklődés kísérte. A jövőben más vidéki városokban is tartanak bemutatkozó kiállításokat. Törődnek a lakossággal Mátraszele önkormányzati képviselő-testüle, az 1992. évi költségvetésben 930 ezer forintot hagyott jóvá az egészségház kialakítására, amely a meglévő anya- és gyermekvédelmi tanácsadó, s a mellette lévő szolgálati lakás felújításával, korszerűsítésével és egyúttal ösz- szevonásával jönne létre. A létesítményben, amelynek engedélyezési terve már elkészült, helyet kapna az orvosi rendelő, az anya- s gyermekvédelmi tanácsadó, valamint egy fiókgyógyszertár is. Az 1993. december 31-ei kivitelezési határidő tartásához, hitelfelvételre is szüksége lesz az önkormányzatnak. Tegnap a FIDESZ megyei szervezete egyebek mellett a párt oktatási és szakképzési koncepciójával ismertette meg a sajtó képviselőit. Az említett program célja kettős: egyfelől egy alternatívát kívánnak a kormány elé állítani, másrészt befolyást akarnak gyakorolni az országos és az önkormányzati szintű oktatáspolitikára. A tervezet kiemeli: „az oktatás ügyét ma, a szabad választásokat után két évvel még mindig veszélyek fenyegetik”. A világnézeti szabadság garanciájával összefüggésben kifejti: módot kell adni mindenkinek, hogy olyan iskolába adhassa gyermekét, amilyenbe szeretné. Az ifjúsági munkanélküliség problémája kapcsán megengedhetetlennek nyilvánították a 14-17 éves gyermekmunkanélküliség kialakulásának még a gondolatát is. Ezért szükségesnek tartják a középfokú iskolák hálózatának gyors kibővítését, hogy ez a korosztályt be tudja fogadni. Ehhez a feladathoz azonban megfelelő mértékű központi támogatás szükséges! Szó esett a közelmúltban miniszteri rendelettel életrehívott regionális oktatási központokról (ROK) is:- Az egyik legfontosabb gond, hogy a létrehozott szervezet erősen determinálja majd a megalkotandó oktatási törvényt - mondta Tyekvicska Árpád, a FIDESZ országos tanácsának tagja. - Az is félő, hogy a központokon keresztül fennáll a politikai beavatkozás lehetősége, hiszen az ezzel kapcsolatos garanciák meglehetősen kaotikus képet mutatnak. Az oktatás salgótarjáni vonatkozásairól dr. Zsély András polgármester, a balassagyarmati helyzetről pedig Medvácz Lajos önkormányzati képviselő, az oktatáspolitikai bizottság elnöke beszélt. * * * A fent kiemelt gondolatokkal kapcsolatban megkérdeztük néhány párt képviselőjének véleményét. Mindenki egyetértett azzal, hogy az ifjúsági munka- nélküliség kérdését meg kell oldani, ehhez az anyagi keretet szükséges biztosítani.- Sajnos azonban elmondható, hogy általában az oktatásnak a költségvetés szinte semmiféle automatizmust nem ad - emelte ki Gusztos István tanár, salgótarjáni képviselő (SZDSZ). - El kell dönteni, hogy minek tekintjük az oktatást, valóban stratégiai ágazat- nak-e, mert akkor úgy kell azt támogatni. Véleményem szerint a regionális oktatási központok létrehozása politikai lépés volt, fennáll a veszélye, hogy e szervezetet hatósági jogkörökkel ruházzák majd fel. Ha nem igazolja magát szakmailag, ha ide- ológiaia felügyeletet kíván gyakorolni, az új választások esetleges ellenzéki győzelme után meg fog szűnni. Nagy Ervinné, balassagyarmati tanár (KDNP) a FIDESZ oktatáspolitikai koncepciójának fent kiemelt részleteivel egyetért, de a világnézeti szabadság bizosításának még hangsúlyosabb jelleget kíván adni az oktatásban is. A regionális oktatási központról szólva elmondta, hogy annak felépítménye még kiforratlan, ugyanakkor ehhez hasonló, az intézmények és az illetékes minisztériumok közötti kapcsolatot tartó szervezet más nyugati országokban jól funkcionál. Tótfalvi Sándor, az MDF megyei hivatalának vezetője szerint, bár pártja az oktatást kulcsfontosságúnak tekinti, a támogatás mértékét csak a lehetőségekhez igazodónak tartja. Az MDF a nemzet érdekei alapján tevékenykedik. Az ellenzék építő bírálata és az elfogulatlan sajtó mellett maga a választó- polgárok a leglényegesebb elemei a garanciának, hiszen a választásokon majd ők döntenek arról, elégedettek-e a kormány- koalíció legerősebb pártjának munkájával. Fenyvesi Ágnes A salgótarjáni rendőrkapitány dr. Tanner Miklós őrnagy meghívására pénteken a megye- székhelyre látogatott a szlovák rendőrség négy magas rangú tisztje, a losonci rendőrfőkapitány helyettesének Stanislav Nociar alezredesnek a vezetésével. A vendégek szakmai tanácskozás keretében megismerkedtek a nógrádi rendőrök munkáSomoskőújfalusi olvasónk szeretne választ kapni a következő kérdésre. Mikor lesz Somoskőújfalun, a vasútállomás előtti területen nyilvános telefonfülke? A legközelebbi távbeszélő készülék ugyanis innen meglehetősen messze, a postánál található. A kérdésre Schoblocher István, a MATÁV üzemvezető helyettese adott választ.- Ha a közelben nincs telefonkészülékkel ellátott magánlakás, akkor az adott terület lakói igényelhetik nyilvános telefonfülke elhelyezését. Ezek után megvizsgáljuk, hogy műszakilag lehetséges-e a kérelem megvalósítása. Sajnos pillanatjával, megtárgyalták az együttműködés eddigi eredményeit és további lehetőségeit. Rövid sétát tettek a felújított városi kapitányság épületében, majd meglátogatták a bátonyterenyei rendőrőrsöt. A szlovák delegációt fogadta dr.Rafael Károly ezredes, megyei rendőrfőkapitány is. A jó hangulatú találkozó számos érdemi megállapodással ért véget. nyilag megfelelő mennyiségű telefonfülke nem áll rendelkezésre, de év végére valószínűleg megoldódik az ellátási probléma. Egyébként az igénylést az önkormányzaton keresztül lehet benyújtani a MATÁV-hoz. Salgótarjánban pillanatnyilag is több utcában építenek gázvezetéket. A munkálatok elvégzése után az utak aszfaltburkolata többnyire megsérül, és kátyúk keletkeznek. Piti János, salgótarjáni olvasónk azt szeretné tudni, hogy kinek a feladata a megrongálódott szakaszok helyreállítása? Olvasóink hétfői lapszámukban erre a kérdésre kaphatnak választ. Kíváncsiskodó Igényelni kell a telefonfülkét >