Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-26-27 / 228. szám
1992. szeptember 26-27., szombat-vasárnap SPORTTÜKÖR HÍRLAP 11 Az első négy hely valamelyikének elérése a cél Síküveges tekeremények Szeptember 19-én megkezdődött az NB Il-es tekézők csapatbajnoksága. A méretteté- sekre a Salgótarjáni Síküvegy- gyár SE csapata folyamatosan teljes erővel készül. Az eddig elvégzett munkáról, célkitűzésekről Jakus László játékosedzővel beszélgettünk. Elsőként elmondta, hogy a felkészülést július 28-án kezdték el heti három edzéssel. A játékosállományban annyi változás történt az előző szezonhoz képest, hogy két fiatal tehetség (.Frink Norbert és Jancsár Péter) kerüfü be a tízfős keretbe. Míg a többiek névsora bizonyára ismerősen cseng a tekerajongók táborába. A rend kedvéért ezek a következők: Fancsik Gyula, Czinkóczi Károly, Jan- kuj Lajos és Jakus László. Az előző bajnokságban a hetedik helyen végeztek. Milyen célkitűzésekkel vágtak neki az 1992193-as bajnoki évadnak? Az 1^4. hely valamelyikének megszerzését tűztük ki célul, folytatja Jakus. Pontszámban kifejezve ez az eredmény 20-24 ponttal elérhetővé válhat.- Ének a célkitűzésnek ön szerint mennyi a realitása, az erőviszonyok ismeretében ?- A mi játékerőnket és a csoport játékerejét ismerve bízom benne, hogy a terveinket maradéktalanul tudjuk teljesíteni.- Az eredményes szerepléshez adottak a feltételek is?- Elsőként erről annyit, hogy a játékosokat is nagyon foglalkoztatja a szakosztályunk jövője. Jelenleg biztosítottak a feltételek a szereplésünkhöz. Hosszabb távon erről még nem tudok nyilatkozni. Megkérdeztük még Németh Béla játékost és Megyesi György volt szakosztályvezetőt, hogy mit várnak az elkövetkező bajnoki szezontól. Németh Béta: - Maximálisan elégedett lennék az 1-5. hely valamelyikével. Szeretném elérni, hogy minél több mérkőzésen pontszerző legyek. Megyesi György: - Ha a feltételek biztosítottak lesznek, akkor bízom benne, hogy a 1-4 hely valamelyikét megszerezzük. A csapat tudása alapján erre hivatott. Balogh Tibor Lapunk és a Szerencsejáték Rt. közös játéka Ha nyerünk — felezünk! Változatlanul népszerű a „Ha nyerünk, felezünk!” játékunk, melyet a Szerencse- játék Rt.-vel közösen indítottunk útjára. Pénteken délben 409 játékos szelvényei közül kellett sorsolnunk! A szerencse ezúttal Telek Sándorné 3182 Karancslapujtö, Lenin út 1. szám alatti olvasónknak kedvezett. így az ö 0-6-7 indexszámú szelvényét adtuk fel, s letétbe is helyeztük a salgótarjáni totózóban. Telek Sándorné tippjei: l.Csepel-Diósgyör X 2.Videoton-MTK 1 2 3.Vác-Vasas I 4.Új pest-Siófok x 2 5.Karlsruhe-Bochum 1 X ó.Stuttgart-Kaisers. 1 7.Braunschweig-Freiburg X 8.Meppen-Mannheim 1 X 9.Ancona-Napoli 2 lO.Farnia-Brescia lx ll.Pescara-Torino X l2.Sampdoria-Milan x 2 13.Monza-Padova 1 Pótmérkőzés: 14.Bologna-Ascoli 1 A szelvény száma: F 17.694.294 Fociforduló: Szalay Miklós budafoki elvárása: egy pont „Döntetlenszag” a Mátrában Tűi van a bajnokság egyötödén a labdarúgó NB II. és NB III. mezőnye: a hat forduló során már mindenki túlesett az újbóli akklimatizálódás nehézségein, a hét végi fordulót követően már „hétpróbás” lesz minden együttes. Az SBTC-Salgglas ötven százalékot teljesített eddig: három győzelem mellett három vereség található a mérleg másik serpenyőjében. Vasárnap Budafokon vár rájuk a következő erőpróba: „pezsgő” meccs a pezsgőgyáriakkal, a BMTE-Törley tizenegyével. Noha a vendéglátók a statisztika szerint gyengébbek (csak öt pontjuk van), figyelemre méltó legutóbbi szereplésük: pontot fogtak Debrecenben, a feljutás egyik várományosának oroszlánbarlangjában!-Milyen eredménnyel lenne elégedett, és mi lesz a követendő taktika? - kérdeztük Szalay Miklós vezető edzőt.-Szoros meccset várok, kevés góllal. Egy pontot feltétlenül szereznünk kellene. Elsősorban a biztos védekezésre kell alapozni - már csak azért is, mert eddig mi kaptuk a legtöbb gólt. Ideje szakítani ezzel a „hagyománnyal”, a négy védő mellett Gyetvai L. és Gáspár feladata lesz a középpályások közül a hátsó alakzat erősítése! Gyetvai L. (SBTC-Salgglas) védekező szerepkör vár rá- Van már tervezett kezdő csapat is?- Egy poszton bizonytalan a kezdő csapat: várhatóan a Szén - Kajli, Juhász, Sági, Homann - Oláh, Gyetvai L„ Gáspár, No- vák - Kisbali vagy Balogh, Horváth összetételű 11 kezd. Az NB III. Mátra-csoportjá- ban csak a Gyarmat megy idegenbe a nógrádiak közül. Hazai környezetben nagy csatát vívhat a Pásztó a Szolnoki MÁV-MTE, az SKSE pedig a Jászberény ellen. Döntetlen körüli eredmények várhatók. Pásztó - Szolnoki MÁV-MTE (Pásztó, szombat, 15 óra, v.: Kalicz): A két ellenfelet hónapokkal ezelőtt még két osztály választotta el. Ha a hazaiak elfeledik ezt a tényt, és a múlt heti „zakót”, egy pontra jók lehetnek. Tipp: X. SKSE - Jászberény (Salgótarján, Kohász-stadion, 15 óra, V.: Bodnár): A Dolinka már nem oroszlánbarlang. Igaz, az ellenfél sem afrikai vadász, még ha ki is lőtte a pásztóiakat... Tipp: x. Jászapáti - Balassagyarmat (Jászapáti, vasárnap, 15 óra, v.: Tóth B ): A két hatpontos közül eddig a jászságiak védelme a lyukasabb. Nem lehetetlen a vendégsiker. Tipp: x, 2. A megyei I. osztályban vasárnap még csak a hatodik fordulót rendezik. A Salgó Öblös - Tar összecsapás délelőtt 10, az összes többi 15 órakor kezdődik. A párosítás, valamint szerkesztőségünk tippjei: Keleti csoport: Salgó Öblös - Tar 1 Hasznos - SVT x Kazár- Nagy bátony x Kisterenye-Karancsberény 2 K.-lapujtő - Palotás 1 Mátranovák—Somos 1 Nyugati csoport: Nagylóc - Romhány 1 Szécsény - Rimóc 1 E.-vadkert - Őrhalom x Bércéi - Nagyoroszi 1 Nézsa - Berkenye 1 Rétsági H. - Mohora x Balázs J. A sereghajtóhoz győzni megy az SKK A hét végén harmadik alkalommal száll harcba a bajnoki pontokért a férfikosárlabda NB I/B. mezőnye. A Salgótarjáni KK eredetileg szombaton játszott volna Kecskeméten, a hírős városban azonban vasárnap 17 órára tették a kezdés időpontját. Erre mondhatnánk: „így most már biztos, hogy egy nappal tovább lesznek sereghajtók”. Az ellenfél ugyanis egyhangúan kezdté a szezont: kétszer szaladtak „késbe”, a nyitányon a TFSE-től hazai kör- neyezetben (66-83), egy hete Dombóváron (72-99) szenvedtek vereséget. Aki ebből azt a következtetést vonja le, hogy a fenti tények már a biztos tarjáni győzelmi recept hozzávalói, azok (még) korán ítélnek. Az SKK dolgát sérülések nehezítik: Földesi bokájáról kedden pattant le egy szilánk, most fekvőgipszben van, Farkas szerdán sérült meg, így az ő játéka is kérdéses. Rajtuk kívül Szabó és Balogh is a beteglistán található. Az SKK-nál így is reménykednek a sikerben - a váratlanul jött szombati „pihenőnapra” dobóedzést iktattak be. A győzelem egyébként a nehézségek ellenére - ha nem is kötelező - de ajánlott... B. J. Első "Ipoly közös szlovák-magyar útkeresés" Köztársaság Kupa kiállítás és vásár Magyamándorban. Időpontja: október 9-10-11. Helyszíne: az általános iskola és a művelődési ház, a környezetükben lévő parkosított közterület. Megnyitás: 9-én délelőtt 10 órakor. Megnyitót mond: Berényi Lajos, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának államtitkára. A kiállítás és vásár védnöke és támogatója: a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma. Szombaton (10-én) 10 órától: üzletemberek találkozója. Gazdag kulturális- és sportprogram, kedvezményes almavásár. Szeretettel hívjuk és váijuk a vállalkozókat, az érdeklődőket! A rendezők: magyamándori önkormányzat és az OMNISOL Kft. Salgótarján. A zagyvarara- kodói lőtéren rendezte meg a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Szövetsége Nógrád megyei Elnöksége a „Köztársaság Kupa” lég- és kispuskás lövészversenyének megyei döntőit. A verseny legjobbjai - amellett, hogy az okleveleken és az érmeken kívül tárgyjutalmat is átvehettek - teljesítményükkel kivívták, hogy ők képviselhetik Nógrádot az október 10-én sorra kerülő országos döntőn Budapesten. A résztvevők közül két hölgy, Bálint Ve- ronkia, és Bálint Sándorné teljesítménye volt a legkiemelkedőbb: ők sem a kispuska, sem a légpuska számban nem találtak legyőzőre. A felnőtt férfi verseny során Hudák Imre és Bálint Sándor „osztozkodott”: egy-egy arany-, illetve ezüstérem birtokosai lettek. Az egyes számok győztesei: Serdülő leányok, légpuska: Bálint Eszter (130 köregység). Serdülő fiúk: légpuska: Kovács Attila (131 kör). Ifjúsági leányok. kis- és légpuska: Bálint Veronika (181, ill. 131 kör)v Ifjúsági fiúk. kispuska: Hudák Tibor (169 kör), légpuska: Földi Krisztián (169 kör). Felnőtt nők. kis- és légpuska: Bálint Sándorné (193, ill. 153 kör). Felnőtt férfiak, kispuska: Hudák Imre (185 kör), légpuska: Bálint Sándor (174 kör). ŐlD BANK MINT MINDIG Eltiltások • Megszülettek a fegyelmi határozatok a megyei I. osztály legutóbbi fordulójában kiállított futballisták ügyében: Genzel- mann Gábor (Berkenye) és Puszta Gyula (Rétság) 1-1 bajnokitól szóló eltiltást kapott, mindkettőjük esetében november 30-ig a végrehajtást próbaidőre felfüggesztették. Csak a nézőtérről figyelheti társait két bajnoki meccsen Péter Csaba (Palotás), valamint egyszer jut néző sorsra Tóth Miklós (Mátranovák), aki harmadszor „sárgult be”. Nem lesz balhé! • Pozsony. Az Új Szónak nyilatkozott Havasi Mihály, az FTC labdarugócsapatának technikai vezetője. A lap pénteki számában megjelent interjúban a szerdai Üllői úti BEK- visszavágó előtti helyzetről oszlatta el a félreértéseket. Egy biztonsági intézkedéseket firtató kérdésre válaszolva biztosított mindenkit: nagyon odafigyelnek majd mindenre a stadionban, s azon kívül. Bízik benne, hogy nem lesz balhé Budapesten. Rohamosztagosok pedig biztosan nem lesznek! Belgrád kudarca • Tokió. A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) Végrehajtó Bizottsága megvonta Belgrádtól az 1995-ös asztalitenisz-világbajnokság rendezési jogát. Az ITTF a jugoszláviai háborús eseményekkel indokolta döntését. Az 1995-ös vb új házigazdája egy kínai város, Tianjin lett. Nem bagóért úsznak • New York. Azok az amerikai úszók, akik a válogatottban is helyet kapnak, a jövőben komoly pénzdíjakra számíthatnak. Először az 1994—es római világbajnokság után állhatnak sorba a pénztárnál az érmesek: akik az első három közé kerülnek, azok között hatszázezer dollárt osztanak szét. Az 1996- os olimpia dobogósai pedig együttesen nyolcszázezer dollár jutalomra számíthatnak. Ali beteg • Hilton Head Island. A nehézsúlyú profiökölvívás élő legendáját, a Cassius Clayként olimpiát is nyert Muhammad Alit egyre inkább maga alá gyűri a Parkinson-kór. Az ötvenéves Ali éppen olyan keményen küzd a betegséggel is, ahogy azt annak idején, a szorítóbeli ellenfelekkel szemben tette. Egészségi állapota azonban mégis rosszabbodott a tizennyolc hónappal ezelőtti utolsó kezelés óta, így a „Nagy Muhammad” ismét a Hilton Head Island-i kórház lakója. Ki lesz a pásztói tizenegyeskirály? S ha netán nem ön nyer, ne bosszankodjon! Lapunk és a Pásztói SE jóvoltából minden hazai meccsen újra próbálkozhat! Lehet, hogy a nézők közül ön rúg legbiztosabban tizenegyest? Felhívjuk a T. lakosság figyelmét, hogy gázvezeték fektetése miatt 1992. szeptember 28-tól október 19-ig a Salgótarján, Nagymező úti városból kimenő forgalmat a Kálmán Imre útra tereljük. ________________________________________18649) Délnyugat-európai munkára gépi vakolásban is jártas KŐMŰVES, HIDEGBURKOLÓ, FESTŐ szakmunkások jelentkezését várjuk. Érdeklődni lehet a 32/12-283 telefonon. Jelentkezés személyesen: FAIRVILL Kft. Salgótarján, Papberek út (Schuyer F út) 3. fszt. 14. Kilátogat ön a Pásztó - Szolnok meccsre? Szeretne (nem csak élményekkel) gazdagabban hazatérni, mint ahogy oda ment? Hajlandó ezért már az ifimeccs előtt kilátogatni a PSE-pályára? Ha ezekre a kérdésekre mind igennel felel, akkor ön máris esélyes arra, hogy egy novemberi Nógrád Megyei Hírlap-előfizetéssel vagy ugyanezzel, plusz egy zsebrádióval térjen haza! S hogy mit kell ehhez tennie? íme: Be kell nevezni a fenti nyeremények reményében az ifjúsági mérkőzés szünetében kezdődő tizenegyesrúgó versenyre, és lehetőleg úgy kell végrehajtani a büntetőrúgást, ahogyan azt dédelgetett kedvenceitől a pályán elvárná. Ha szerencsét akar próbálni, az ifjúsági mérkőzés előtt töltse ki az itt található tikettet, és ezt - mint díjmentes nevezési lapot - adja le a helyszínen Nagy Béla sportköri elnöknél! A többi már csupán rúgótechnika dolga ... 11-es rúgó verseny Jelentkezési lap ...........................................................................................(név) jelentkezem az 1992. szeptember 26-án 13 órakor tartandó Pásztói SE - Szolnoki MÁV-MTE NB III-as ifjúsági labdarúgó-mérkőzés szünetében kezdődő 11-es rúgó versenyre. Címem:......................................................................................