Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-14 / 217. szám

1992. szeptember 14., hétfő MEGYEI KORKÉP HÍRLAP 3 Avatón a rétsági dandárnál „Megelőzéssel az egészséges emberért” Regionális ismeretterjesztő konferencia Salgótarjánban A német népfőiskolái szövet­ség budapesti irodája, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei TIT Szervezet és a TIT Nógrád Megyei Egyesülete rendezésé­ben egészségnevelési konferen­ciára kerül sor Salgótarjánban szeptember 24-25-én. A rende­zésben közreműködik a Nógrád megyei népfőiskolák szövet­sége és a megyei művelődési központ. A „Megelőzéssel az egészséges emberért” című ren­dezvénysorozaton Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Nógrád megye egsézségneve- lésben jártas szakemberei vesz­nek részt. A tanácskozás színhe­lye a városi önkormányzat pol­gármesteri hivatalának tanács­terme lesz. A rendezvény fővédnökségét nem kisebb személyiség, mint dr. Sutján László népjóléti mi­niszter vállalta. A védnökök dr. Skultéty Sándor c. államtitkár, köztársasági megbízott, Korill Ferenc a megyei közgyűlés el­nöke és dr. Zsély András Salgó­tarján polgármestere. A kétna­pos programban számos előadás hangzik el az egészségnevelés témakörében. A nagyszabású rendezvény keretében rangos meghívott és helyi előadók egész sora lép fel a pulpitusra. T ermékbemutató és -kiállítás A salgótarjáni Bereczki Máté kertbarátkor a hét végén, rövid idő alatt harmadik alkalommal mutatkozott be a nagyközönség előtt sikeres termékeivel és egyéb látnivalókkal. Karancsla- pujtőn augusztus 20-án az ottani kertbarátkörrel közös kiállítást rendezett. Ezt követte a szintén augusztus végi, négy napos me­zőtúri szereplés, ahol oklevelet nyertek. A százegynéhány tagot szám­láló, Ivády Viktor vezetésével működő közösség szeptember 10-től 12 ig a salgótarjáni Jó­zsef Attila Művelődési Központ előtti téren tartotta meg hagyo­mányos és látványos őszi ter­mékbemutatóját, amelyen 25 kiállító különlegességeit tekint­hették meg. A kétkilós burgo­nyától a huszonötkilós főzőtö­kig, illetve a trópusi növényekig gazdag kínálat várta itt az ér­deklődőket, akik láthattak gyógynövénykollekciót, bio­termékeket és különféle készít­ményeket is. A kiállító kertbará­tok szombati tombolajátékán egy zsák burgonya volt a fődíj. (mih) Felesküdtek a haza védelmére. (Folytatás az 1. oldalról) vott vendégek, állami és gazda­sági életünk, a társ fegyveres erők és testületek vezetői, kép­viselői. Eljött Murin Frantisek alezredes, parancsnok vezeté­sével a lévai harckocsiezred há­romtagú küldöttsége. Pontosan tíz órakor felhívójel figyelmez­tet, érkeznek a parancsnokok. Csomós Mátyás alezredes je­lenti Havril András ezredesnek, az 1. katonai kerület parancsnok helyettesének, hogy az újoncok az eskütételre készen állnak. Az elöljáró köszöntötte a katoná­kat, majd felhangzott a Him­nusz, s utána Fehér Anna mű­vésznő mondott verset a részt­vevőknek. Figyelem az embereket. A tér közepén álló újoncok moccanat­lan állják a minden oldalról rá­juk irányuló pillantásokat. Mel­lettem egy idős néni elragadta­tottan felsóhajt:„De szépek vagytok, édes fiaim.”-Kije van itt, nénike? - kér­dem csendesen.- Az unokám. Hozzá jöttünk. Én tari vagyok, ők meg pásztó­iak. . .- Gáspár Bálintnak hívják, én vagyok az édesanyja - szól közbe a mama mellett álló fiata­lasszony. Pár lépésre egy asszonyka fi­gyeli mereven a tér közepén álló katonákat, s megtörli a szemét.- Csak nem szomorú? - kér­dezem.- Nem vagyok szomorú. Foto Gyurkó Ptéter noha nehezen engedtem el a fi­amat, mert otthon egyedül va­gyok, hiányzik a segítség. Bí­zom benne, hogy jó helyen lesz és megemberesedik - vála­szolja, a mátranováki Kuborczik Pálné. Elhangzik az eskü, amit Pál János honvéd mond előre a töb­bieknek, majd Bíró Zoltán alez­redes, laktanyaparancsnok szól ünnepi beszédben a megjelen­tekhez, s végül Kovács Gábor országgyűlési képviselő Hu­nyadi János életével példá- lódzva buzdítja az esküt tett honvédeket a helytállásra. Az ünnepséget követően a hozzátartozók a laktanyán kívül várják meg a honvédeket, akik kimenő ruhába átöltözve távoz­hatnak. Ismerőssel találkozom, Ser- fózö Istvánnal.- Csak nem a fiához jött? - kérdem.- A, nem - válaszolja moso­lyogva. - Kuris Gáborhoz, a nővérem fiához jöttünk Szé- csényfelfaluból. Mivel többen vagyunk, két kocsival érkez­tünk, meg hát visszük majd haza a gyereket.- Öt is elengedik?- Igen, azt mondták, minden katonát hazaengednek. A parancsnoki épület előtt megszólítom a kifelé igyekvő salgótarjáni Oláh Lászlói és fel­eségét.- Asszonyom, mi a véleménye a katonaságról, férfiasabbak lesznek utána a fiúk?- Szerintem fontos a katona­ság. És nagyon remélem, hogy a szolgálat végeztével férfiasab­bak lesznek a gyerekek. Az ünnepi eskütétel után ta­lálkozom a lévai harckocsiezred küldöttségével. Bíró Zoltán helyőrségparancsnok a látoga­tásról ezt mondja:- Nagy szeretettel fogadtuk a szomszédos ország katonai kül­döttségét. Örülünk, hogy eljöt­tek, mert azt gondoljuk, hogy ha valakiknek szükségük van az egymás iránti érdeklődésre, ak­kor nekünk katonáknak feltétle­nül. Az életben sok minden tör­ténhet, azonban egy, bízunk benne, soha nem fog megtör­ténni, az, hogy egymás ellen forduljunk.” Havril András ezredes elis­meréssel szól a katonai esküté­tel hibátlan lebonyolításáról. Kifogástalan munkát végzett a tisztikar, hiszen az esküt tevő Az ünnepélyes eskü résztvevő százainak egy csoportja fiúk néhány hete még civilek voltak, s mára katonákká értek. Kora délutánra elcsendesedik a laktanya, s minden folytatódik a hétköznapok megszokott rendje szerint. így történt ez szombaton Ba­lassagyarmaton és Nagyoroszi­ban is. A három laktanyában csaknem ezer újonc tett esküt ezen a napon. Pádár András Traffipax • Hétfőn délután kettőtől este tíz óráig a Salgótarján, Füleki út - Budapesti út - Bajcsy Zs. út, Vizslás - Kisterenye - Mátra- verebély útvonalon számíthat­nak traffipaxos ellenőrzésre az autósok. Ötmillió kellene • Rimoc. A Szécsényben nem­régiben megkezdődött gázprog­ramhoz szép reményeket fűztek a környék lakói, köztük a rimó- ciak is. A kedélyeket azonban hamarosan lehűtötték a riasztó tények: ahhoz, hogy a települé­sen megvalósuljon a gázellátás, nem kevesebb, mint ötmillió fo­rint kellene. Ennyi pénze vi­szont nincs a falunak. Erről tá­jékozódtak a helyi képviselők a pénteken megtartott testületi ülésen, ahol számba vették azt is, hol tart az ősszel megépí­tendő tornaterem előkészítése. Erdély Kör • Salgótarján. Az Erdély Kör rendkívüli összejövetelt tart 14-én, hétfőn 17 órától a József Attila Művelődési Központban, a Transzszil vánia-alapít vány rendezvényén a romániai vá­lasztásokon való részvétel és a Tőkés Lászlóval való szolidari­tás témakörében. Útrekonstrukció • Nógrád. A községi önkor­mányzat útrekonstrukciós terve szerint kezdték el a község útja­inak felújítását. Elsőként a Hu­nyadi, a Sallai és a Szondi utcá­ban készítették el az aszfalto­zást. Erre mintegy 2,5 millió fo­rintot költöttek. Ezzel az útre­konstrukció első szakasza befe­jeződött. Szigorúbb kutyatartás • Romhány. A helységben je­lentős mértékben elszaporodtak a kóbor állatok. Ezek, s különö­sen a kutyák, nemcsak a gyere­kek testi épségét veszélyeztetik, de piszkítják az emberi környe­zetet is. Az önkormányzat ren­deletére sokan fittyet hánynak. Ezért most az önkormányzat szigorúbban érvényesíti a há­romezer forintig terjedhető bir­ság kiszabását a vétkesekkel szemben Országosan az első Népjóléti képzési központ nyílik a volt tarjáni pártszékházakban Surján László népjóléti mi­niszter augusztus 28-án aláírta az ország első népjóléti képzési központjának alapító okiratát. A nevében is újszerű önálló költ­ségvetésű intézmény a salgótar­jáni volt pártszékházakban rö­videsen megnyitja kapuit - kap­tuk a minden bizonnyal sokakat érdeklő hírt a minisztériumból, Török Iván, a központ megbí­zott igazgatója jóvoltából. Többé-kevésbé a város is ér­tesült arról, hogy korábban az Orvostovábbképző Intézet, il­letve a Semmelweis Orvostu­dományi Egyetem szintén kép­zéseket szándékozott indítani az épületek falai között. Mivel ezek nem valósultak meg, a Népjóléti Minisztérium úgy döntött, hogy maga hoz létre in­tézményt.- Egy több ütemben felfej­lesztendő létesítménye lesz Sal­gótarjánnak, pontosabban a tér­ségnek, ugyanis a szociális és egészségügyi célú oktatásokon kívül a regionális térségfejlesz­tés is a feladatkörébe tartozik. Szeptember végétől-óktóber elejétől tanfolyamok kezdőd­nek, majd a szellemi és anyagi feltételek megteremtésével vár­hatóan a jövő évtől már felső­fokú oktatás is folyhat az épüle­tekben. További terveink között nemzetközi konferenciák lebo­nyolítása is szerepel - tájékozta­tott Török Iván. A régi városi pártbizottság székházának egyik szintjét ezekben a napokban alakítják át. A másik ház kollégiumi szárny jelleget kap. (Mihalik), A bemutatott termékek egy csoportja Két év gyümölcse és egy virágcsokor ... Gyurkó Nógrádszakál. Ritka és fe­lejthetetlen perceknek lehetett tanúja az a mintegy kétszáz helybeli, aki részt vett a napok­ban megtartott közmeghallgatá­son. A hivatalos esemény ugyanis a falu legidősebbjének, a kilencvenkilenc éves Kőmű­ves Istvánnémk. a köszöntésével kezdődött. A település vezetői meleg szavakkal, virágcsokor­ral kívántak további jó egészsé­get a meghatódott matrónának. A jelenlévők ezt követően Kovács József polgármester be­számolóját hallgatták meg az önkormányzat elmúlt kétévi munkájáról. A lakosok jónak értékelték és elfogadták a polgármesteri hiva­tal és a képviselőtestület tevé­kenységét, s kedvezően fogad­ták a következő két esztendőre vonatkozó terveket. Ez utóbbiak közül a legjelen­tősebbek: az öregek napközi otthonának kialakítása, a to­vábbi iskolabővítés és a falu ha­táráig történő, a lakosságot anyagiakkal nem terhelő gázve­zeték-építés. (m.j.) Születésnapom alkalmából... Pásztó. Száztízen adtak vért a városi művelődési házban a napokban meg­tartott véradáson, mely a helybeliek önzetlenségét, összefogását dicséri. Egy­ben mutatja, hogy a fiata­lok is megnyerhetők a kö­zös ügynek. A véradónapon ugyanis a donorok között volt az a középiskolás lány is, aki a „Tizennyolcadik születés­napodat ünnepeld véradás­sal” címmel a hét eleji kül­döttértekezleten meghirde­tett akcióhoz kapcsolódva jelent meg a művelődési központban. Víz és gáz Drégelypalánkon? Nagy fába vágta fejszéjét Drégelypalánk tettrekész veze­tése. Dombai Gábor polgármes­ter és képviselőtársai elhatároz­ták, hogy előbb a vizet, majd a gázt vezettetik be. Számítások szerint a vízzel kapcsolatos be­ruházás 48 millió forintba ke­rülne, s a pénzt a község saját erejéből, állami segítséggel és lakossági hozzájárulással te­remtenék elő. A vízjogi létesí­tési engedély elkészült, s ennek birtokában az önkormányzat el­küldte pályázatát a céltámoga­tás elnyerésére. A dejtári fúrt kutakból, de Nagyoroszin át érkező vizet két, egyenként száz köbméteres tar­tályban tárolnák, ahonnan aztán az eljuthatna az otthonokba. Az elképzelések értelmében egé­szen az udvarokig kiépítik a ve­zetéket, s az aknába a vízórát is beszerelik. A többi már a tulaj­donos dolga. Amennyiben Pa­lánk hozzájut a remélt központi pénzhez, úgy 1994 végén már egészséges ivóvizet ihat a hat­száz család. A gáz bevezetése kicsit odébb lesz, mert a település és a lakók anyagi teherviselő képes­sége véges. A lehetőségről azonban nem akar lemondani Drégelypalánk. ezért csatlako­zott az Érsekvadkert által kez­deményezett és tíz községet érintő programhoz. A félmilli- árd forintra rúgó fejlesztésből előreláthatóan 78 millió jutna Palánkra, s ekkora összeget csak állami segítséggel lehet előteremteni. (K.L.) Kíváncsiskodó Rossz a riasztóberendezés A salgótarjáni Bolyai gim­názium riasztóberendezése időnként megszólalás órákig „kiabál”. Miért nem tesznek valamit ez ellen? - kérdezte egy Pécskő utcai olvasónk. — A rendőrség rosszul sze­relte be a risztóberendezést - válaszolt Kapás Józsefné igaz­gatóhelyettes. - Ezért az már akkor is megszólal, ha a szél fúj. Régi probléma ez, kértük a megjavítását, ami folyamatban van, tehát megszűnik a kör­nyező mpák lakóit zavaró fölös­leges larma. Hány beadvány érkezett a balassagyarmati önkormány­zat által közzétett Héra ala­pítvány pályázatára? Azok, akiknek elfogadták a kérel­mét, mikor és hogyan értesül­nek erről? Ez következő Kí­váncsiskodónk kérdése.

Next

/
Thumbnails
Contents